Új Ember, 1998 (54. évfolyam, 1/2580-52/2631. szám)

1998-01-04 / 1. (2580.) szám

2 Vsímée,_________KATOLIKUS SZEMMEL___________1998. január 4. Nem baloldali(ak)... Válasz egy cikkre Hegyi Gyula MSZP-s ország­­gyűlési képviselő cikkének (A szentszéki megállapodástól a vá­lasztásokig, Új Ember, 1997. dec. 14.) több állításával nem vitatko­zom. Döntse el az idő, kinek van igaza. De egy pontját nem hagy­hatom szó nélkül. Képtelen és ha­mis állításnak tartom, hogy Baran­­kovics István egykori Demokrata Néppártja „baloldalibb” volt a je­lenlegi Magyar Szocialista Párt­nál. Ezt akar az ötven évvel eze­lőtti ellenzéki párt programja, ve­zetőinek és tagságának világné­zeti-politikai felfogása, eszmeisé­ge is alapvetően cáfolja. Ha gyakorlati oldalról nézzük: a megszálló Vörös Hadsereg s a kommunista hatalmi praktikák alatt sínylődő ország ellenzéki pártjai álláspontjukat bizonyos ér­telemben kénytelenek voltak ke­vésbé pregnánsan megfogalmaz­ni, és taktikus módon csak azok­ban a kérdésekben állást foglalni, amelyek — a személyek és a pár­tok számára egyaránt — a túlélés lehetőségét biztosították. Ez keltheti utólag azt a hamis képzetet és véleményt, mintha a Demokrata Néppárt keresztény szellemű képviselői osztották vol­na a baloldal vagy a kommunisták eszméit, felfogását. De erről szó sem volt! (Annak ellenére, hogy a katolikusok közül is vannak, akik elismerik a baloldali értékeket.) Barankovicstól és pártjának ve­zető személyiségeitől — köztük a Hegyi Gyula által említett Rónay Györgytől vagy akár Eckhardt Sándor és Bálint Sándor profesz­­szoroktól — semmi sem állt távo­labb, mint a baloldal iránt táplált rokonszenv, azonosság vagy kap­csolódási igény. (Személyes is­meretség alapján ezt felelős­ségem teljes tudatában állítha­tom.) Ezek a nemzeti és keresztény elkötelezettségű, közéleti férfiak szuverén magyar politikát, társa­dalmat és életet kívántak megte­remteni az országban. Ami épp a szocialisták és kommunisták „jó­voltából” több évtizeden át nem valósulhatott meg. A tények és a fenti személyiségek nyomon kö­vethető életútja cáfolnak minden más, eltérő állítást. Valódi történe­lemhamisítás őket a baloldaliság epizetonjával „kitüntetni”, amely el­len maguk tiltakoznának és emel­nének szót leginkább. Szeghalmi Elemér „Javul az ország egészségi állapota” jelentette a népjóléti miniszterre hivatkozva a Kossuth Rádió Szent Miklós napjának előestéjén. A to­vábbiakban történt ugyan említés a még mindig nagy számú érrend­szeri és daganatos megbetegedé­sekről­­ ugyanott. Ez azonban éppúgy hátrább szorult, mint az a rövid hírecske is, miszerint a jövő évtől a krónikus betegségekben szenvedőktől további gyógyszere­ket vonnak meg, amelyeket eddig közgyógyel­látási kedvezmény tett hozzáférhetővé. Az illetékes helyeken nehézsé­geink okát a gazdasági mutatók „mindenható” alakulásában, rit­kábban a költségvetési „fékekben” látják. Ezek „nem teszik lehetővé a jelenben...” De ...jövőre más lesz a helyzet” — hallottuk ugyan­csak autentikus személytől a ma­ga nemében páratlan kijelentést. Nehézségek, gondok tehát van­nak. Bizonyára nem így lenne, ha nem volnának betegek, nehéz sorsú öregek, gyerekek, kárvallot­tak... Feltételezhetően­, lakossá­gunk túlnyomó része. Őket pedig történelmi tapasztalatok szerint is — nehezebb meneszteni, mint a rosszul működő minisztert, főta­nácsost, aki — régi újságírói eufé­­miával élve — szavahihetőségi válságba került. Mit tegyünk? Válasszunk. Min­dig van választási lehetőség. Most, az új év elején a pesszimiz­mus helyett csak azért is válasz­­szuk a reményt és az élni akarást. És válasszunk majd májusban is... Boros Antal M­it Mottó: a Nemzeti dal Ötéves a Duna Televízió Karácsonyi ajándékként — hatá­ron túli és inneni magyarok számá­ra — indult öt évvel ezelőtt egy új televízió csatorna, amely első adá­sában a Szentatya éjféli miséjét köz­vetítette. A Duna Televízió azóta töretlenül őrzi a magyarság és a ke­resztény alapú európai kultúra ér­tékei iránti elkötelezettséget. Az ötödik születésnapot a Pesti Vigadóban ünnepelték Sára Sándor elnök és munkatársai. Az ünnepi gyertyákat jelképesen Sütő András gyújtotta meg. „Élni akarunk, nem­zeti sajátosságaink, nyelvünk és kultúránk teljes méltóságában, azaz szabadon" — mondotta a Ma­rosvásárhelyről érkezett író. Ehhez a szabadsághoz igyekszik hozzájá­rulni a Duna TV a maga eszközei­vel, mégpedig a legtöbb tévécsator­na sablonjaitól eltérő, sajátos eszkö­zökkel. „Az a jó, hogy itt nem kell 'igazi tévésnek' lenni" — vallotta egy munkatárs az ünnepi gálaesten. Milyen ez a „nem igazi", vagyis in­kább „igazibb" tévé? Ezt kérdeztük Sára Sándor filmrendezőtől, a Du­na Televízió elnökétől. — Mivel a magyar kultúra, fo­lyóiratok, könyvek alig-alig jutot­tak át a határainkon, a kilencvenes évtized elején egyre többekben fo­galmazódott meg a gondolat, hogy egy televíziós csatorna segítségével lehetne áthidalni az itthoni és a kí­vülre rekedt magyarok közötti ha­tárokat. A Magyarok Világszövetsé­gének II. kongresszusán Csoóri Sándor elnök jelentette be a Duna TV létrejöttét. A megalakulás ide­jén sok támadás érte, holott alkot­mányunk megfogalmazza, hogy a Magyar Köztársaságnak köteles­sége a határain kívül élő magya­rok sorsával törődni. Ezért alapító okiratunk az alkotmányból ere­­dezteti a­ Duna TV szükségessé­gét. Legfontosabb feladatunk el­sősorban — bár nem kizárólag — a határon túli magyarok számára kulturális és tájékoztató műsorok sugárzása. Miben áll a Duna TV közszolgálati jel­lege? — Amikor a médiatörvény előké­szítése során a közszolgálatiságot megfogalmazták, kiderült, hogy a szöveg pontosan illik a Duna TV- re. A Magyar Rádiónál és Televízió­nál szervezeti átalakításokat kellett végrehajtani, hogy megfeleljenek a törvénynek, mi inkább mintaként szolgáltunk. Kezdettől fogva rész­vénytársasági formában műkö­dünk, a tulajdonosi jogokat egy ku­ratórium gyakorolja, műsoraink célja az objektív tájékoztatás és a kultúra közvetítése. Az 1994-es vá­lasztások után sem a nyertes, sem az ellenzékbe került pártok részéről nem érkezett hozzánk kifogás, ez igazolja pártatlanságunkat. Miért vállalta, hogy vezetője lesz egy támadásoknak kitett új televíziós csa­tornának? — Igazában nagyon jól éreztem magam mint filmrendező és opera­tőr. Amiért mégis vállaltam, Lu­­gossy Lászlóval és Hanák Gáborral közösen, az manapság ódivatúnak tűnhet: meggyőződésem, hogy vannak feladatok és kötelességek, amelyek elől nem szabad kitérni. Úgy látszik, a filmkészítés nem volt rossz iskola, ugyanis minden egyes filmet a maga lényegének megfele­lően kell kitalálni. Itt is ezen mun­kálkodtunk. Tudtuk, mit vállalunk, tudtuk mit várnak el a Duna TV- től, ehhez kerestük a megfelelő for­mát és műsorszerkezetet. Öt év után dicsekvés nélkül mondhatom, hogy ez többé kevésbé sikerült. Milyen tervekkel kezdi a második öt évet? — A Duna TV még nincs egészen „kész". Most azon dolgozunk, hogy több élő műsorunk, például színházi közvetítésünk legyen, ed­dig nem készítettünk tévéjátékot, jövőre hármat tervezünk. Ehhez pénz kell, ám nem kényeztet el bennünket a költségvetés, a készü­­lék-üzembentartási díjbevételnek is csak kisebb hányada kerül hoz­zánk. A reklámbevételünk­ ötvened része annak az összegnek, amit a Magyar Televíziónak fizetnek a hir­detők. Nyugat-Európában és Ameri­kában az állam sokkal nagyobb mér­tékben hozzájárul a köztévék finan­szírozásához, mint nálunk. Milyen szempontok alapján szerkesztik a Duna TV műsorát? — Úgy gondolom, a mi műso­runkat meg lehet különböztetni más adókétól. Értékeket akarunk közvetíteni, az emberiség évezre­dek során kiérlelt értékeit. Vannak vallási műsoraink is, de meggyőző­désem, hogy az istenhitből fakadó értékek megjelennek az irodalmi, képzőművészeti, zenei programok­ban is. A Duna TV vezetése mellett jut-e ideje független művészi alkotásra? — Az elmúlt négy évben egy já­tékfilmet forgattam. A címe: Vád, Gion Nándorral közösen írtuk, én rendeztem. Mert Kardos Istvánnal dolgozunk a „Transzszibériai álom" című gulag-történet forgató­­könyvén. Remélem, egy év múlva elkezdhetjük a forgatást. Kapott-e születésnapi ajándékot a Du­na Televízió? — Nézőink szeretik a műsorun­kat. Itthon nem túl sokan nézik, de a társadalom véleményformáló ré­sze feltétlenül. A határokon túl, bár mostanra több magyar adó is mű­holdra került, egyértelműen min­ket néznek a legtöbben. A szüle­tésnapra sok szép levelet kaptunk, köztük Tempfli József nagyváradi püspöktől, aki szerint a Duna TV- ről „csak legfelső fokon lehet be­szélni". Egy nézőnk elküldte a „Nemzeti dal" egy eredeti példá­nyát, Petőfi Sándor két sor kézírásá­val és aláírásával. Ez mostantól az elnöki iroda falán bekeretezve em­lékeztet bennünket arra a szellemi­ségre, amelyet a Duna Televízió munkatársai kezdettől vallanak. Szikora József A filmkészítés nem volt rossz iskola Fotó: Bókay R.L. — K.T. Nem torpant meg a keresztény magyar megújulás.... (Folytatás az 1. oldalról.) Jobban képzett és a nagy nyelveket megbízhatóan beszélő új püspök veszi át majd helyemet. Magyarország nem meghatározó Európában, de nem is ismeretlen tényező. Ez egyházunkra is érvé­nyes. Mindenhova hívnak bennün­ket, hozzászólásunkra számítanak. Szívesen jönnek Magyarországra nemzetközi találkozók megrende­zésére. Különös érdeklődés kísérte idén Európában, sőt az egész világ­ban figyelemre méltó, kétoldali megállapodásunkat. Szociális kör­levelünk és a boldoggá avatáson való nagyszámú részvétel komoly nyilvánosságot kapott. Nem szabad magunkat többre ér­tékelni senkinél. De kár lenne lebe­csülni Európa történelmében betöl­tött szerepünket, és örülhetünk an­nak, hogy a XX. század számunkra keserves eseményeit kibírtuk, és bí­zom benne, hogy meg tudunk újulni, mint már sokszor az 1100 év alatt. Gyakran halljuk, hogy hazai egyházunk nem elég dinamikus, nem elég hatásosan szólítja meg a híveket, s elsősorban ezért fordulnak némelyek a szekták felé. Mi er­ről érsek úr véleménye? — Kritizálni csak azt lehet, ami van. Negyven év hátrányait nem le­het máról holnapra behozni. Egy nemrégiben olvasott újságcikk címe vitathatatlan igazságot mondott ki: „Rendszerváltás — nemzedékvál­tás". Ez annyit jelent számomra, hogy én és nemzedékem csak vetni fogunk, aratás csak egy következő keresztény korban remélhető. Mindig derűlátó szemléletem nemcsak az áttörhetetlennek látszó passzivitást nézi várakozó türelem­mel, mely a már említett begyöke­rezett tartózkodásból fakad a vilá­giak aktív keresztény élete terén. Értem ezen az egyesületi élet meg­újulását, a médiában való részvé­telt, a keresztény művészet megjele­nését. — Majd eljön az ideje minden­nek, ha megtesszük, ma, ami tőlünk telik. Egyetlen püspök, egyetlen pap sem unatkozik ma Magyarországon. A baj, hogy nem tudunk eleget tenni az igényeknek sem időben, sem erő­ben, sem anyagiakban. Ugyanakkor talán ez a nem siettet­hető előre­haladás kímél meg minket sok Nyugat-Európában és máshol is megjelenő hamis újítási zűrzavartól. Igen fontos, hogy Istennel való kö­zösségünk erősödjék. Termést csak a szőlőtővel egységben maradó sző­lővesszők hoznak. Ez az egyházban való egységnek mindenekelőtt meg­őrzendő hűségünkkel valósulhat meg. Mi eleinte nem gondoltunk 1200-nál több zarándokra a novem­ber 9-i római út kapcsán, mégis meg­haladta a hatezret, az elsősorban sze­gényekből álló hívek létszáma. Milyen úton-módon válhatna még ha­tásosabbá egyházunknak a társadalom nem hívő tagjaival folytatott párbeszé­de? Tervezi-e püspöki karunk új — szé­les rétegeket megmozgató — körlevél kiadását? — A keresztény életnek két fel­adata van. Krisztus követése és a krisztusi tanúságtétel. A kettő csak együtt valósítható meg. Jelenlétünk már egy pluralista és erkölcsi téren értékvesztetté váló európai társada­lomban figyelmen kívül nem hagy­ható tanúságtétel. Ezért magát a következetes, gya­korló keresztény élet szolgálatát kell előmozdítani. Ez a türelmes, szélső­ségeket elkerülő, alázatos, keresztény igehirdetést követeli meg püspöktől, paptól, hitoktatótól és keresztény szülőtől. Természetesen az informá­ció-áramlás modern eszközeitől is, amennyiben ez elérhető számunkra. Az élőszó azonban az első marad. Imádságos és gyakorló szentségi élet nélkül a hitbeli tudás terjeszté­se egyszerű propaganda lenne. Nem tesz Isten gyermekévé senkit. Mi pedig Isten országának, azaz az Úristennel való közösségnek külde­tésében járunk. Ez megőrizte előde­inket az egyház közösségében, megőriz bennünket is. Mindennek a tanúságtételnek ré­szét jelentette a püspöki kar szociá­lis körlevele is, mely meglepően nagy érdeklődést váltott ki. A ma­gyar katolikus értelmiség fontos szerepet vállalt megfogalmazásá­ban: bízom benne, hogy számítha­tunk erre a továbbiakban is. Hogy erre mikor kerül sor, arról még nem bocsátkozhatom előrejelzésbe. Képes-e egyházunk megbirkózni meg­növekedett feladataival? Nem vállal-e túlzott terheket az egyetemek, szeminá­riumok, iskolák, óvodák és egyéb intéz­mények működtetésével? — A kérdésre az eddig elmondot­takban megadtam a választ. Nagyon nehéz szembe szállni a sürgető igénnyel. Hogyan merjem azt mon­dani a hivatalomat felkereső küldött­ség tagjainak, akik templomépítés szándékát tolmácsolják városuk, fa­lujuk hívő közössége részéről, hogy semmi reális alapja nincs a kezde­ményezésnek, amikor látom, hogy hazánk gazdasági nyomorúsága el­lenére, sokak jóindulatától támo­gatva, erejükön felül áldozatot vál­lalnak? Ugyanilyen nehéz megfelelő épület, keresztény pedagógus és a működtetéséhez nélkülözhetetlen anyagi feltételek nélkül, figyelmen kívül hagyva a csökkenő gyermek­létszámot, szülők által ugyan támo­gatott iskolaalapítás szándékába beleegyezni. Arra nem is gondolha­tunk, hogy egészségügyi intéz­ményt hozzunk létre, noha szoron­gat az igény. Majd rokonszenvező politikai irányzat pártfogásával le­hetővé válhat. Biztos, hogy elmegyünk a lehető­ségek határáig. Nem szabad félnünk a csődtől sem, mert nem hagy el ben­nünket a gondviselő Isten, amíg üd­vözítő terveit akarjuk szolgálni. Ön hol és hogyan köszönti az új esz­tendőt? — Hálaadást székesegyházunk hí­vő közösségével együtt tartok. Igen jól érzem magam Isten házában és az ő körükben. Hívő és áldozatkész je­lenlétük külön köszönetre késztet az élő Isten, mindnyájunk Atyja iránt. Ilyenkor kívánok elsőként boldog új esztendőt mindenkinek. Most csak azzal egészítem ki a beszélgetést az Új Ember olvasóinak, hogy utalok a nagy jubileum második évére, mely 1998-ban a Szentlélekre irányítja a fi­gyelmet. A Szentlélek élteti az egy­házat. Isten Lelke az emberi közössé­get, bennünk a krisztusi életet és jö­vőt. — Sokszor kérjék kegyelmét, erejét az új esztendőben keresztségi, Krisztus követésére szólító ígéretünk és bérmálási küldetésünk teljesítésé­hez. — A Szentlélek nem teszi feles­legessé a mi munkánkat, de tapasz­talni fogjuk vele való együttműködé­sünk eredményességét. Boldog új évet kívánok! Kívánom, járjuk meg az elkövetkező esztendőt jövőt építő keresztény élettel és tanúságtétellel! Amikor megköszönjük érsek úrnak, hogy időt szakított erre a beszélgetésre, egyszersmind megragadjuk az alkal­mat, hogy olvasóink és az Új Ember közössége nevében kegyelmekben gaz­dag, sikeres új esztendőt kívánjunk.

Next