Új Ember, 1998 (54. évfolyam, 1/2580-52/2631. szám)

1998-01-04 / 1. (2580.) szám

1998. január 4Lelkiség isteméei^ 3 1998 — a Szentlélek éve A Fiú éve (1997) után, mely Jézus Krisztusra, a megtestesült Igére, a második isteni személyre irányítot­ta figyelmünket, az új esztendőben (1998) a Szentlélek kerül érdeklődé­sünk középpontjába, hogy a katoli­kus egyház tanításának elmélyíté­sével kerüljünk közelebb a harma­dik isteni személy titkához, s ezzel még tudatosabban készüljünk a 2000. jubileumi esztendőre. Joggal kapta a nyugati egyház a szemrehányást, hogy „elfeledkezett" a Szentlélekről. A Nyugat Krisztus-köz­pontú egyház-struktúrát épített fel, míg a keleti egyház a Lélek szerepét hangsúlyozta, II. János Pál pápa találó kifejezése, hogy lélegezzünk két tüdő­vel, vagyis minket, a nyugati egyház tagjait a keleti liturgia, lelkiség, teológia megismerésére szólít fel. Ez az év, mely a Megtestesülés ünneplésére való fel­készülés második éve, jó alkalom arra, hogy különleges módon a Szentlélek­nek szenteljük ezt az időszakot. A Szentlélekről beszélni nem könnyű. Míg az Atya és a Fiú sza­vak, melyek a Szentháromság első két személyére használunk, a sze­mélyesség és a családiasság érzését keltik, addig a Lélek — főleg a Szentírásban — a lélegzetre, a lehe­letre, a szélre utal. II. János Pál ta­valy a győri Ipari Parkban a kitartó hideg szél fújását a Szentlélek pá­ratlan működésére alkalmazta a magyar egyházban. Szárovi Szent Szerafim (1759-1833) szerint a keresztény élet célja a Szent­lélek megszerzése. A Szentlélekben való részesedést minden keresztény már a keresztségben megtapasztalja és a beavató szentségeken keresztül fokozatosan jut el személyének mé­lyebb megismerésére. Az új év kezdetén azzal a határo­zott céllal induljunk el, hogy a hit­vallás (Hiszek a Szentlélekben), az imádság (Jöjj el Szentlélek Úristen) és a tanulás (az Igazság Lelke elvezet a teljes igazságra) által már most új életre szülessünk és éljünk annak az életnek a teljességét, amelyet Isten minden embernek megígért. II. János Pál pápának a Szentlé­lekről írt körlevele olvasása és fel­dolgozása méltó bevezetése a felké­szülésnek. A Dominum et Viviocan­­tem (1986. május 18.) már tizenegy­­évvel ezelőtt a 2000. évre tekintve szól Isten szent Lelkének titkáról: „Erre a jubileumra úgy akar készül­ni az egyház a Szentlélekben, aho­gyan a Szentlélek felkészítette a ná­záreti Szüzet, akiben az Ige testet öltött" (DeV 60). A Harmadik évezred közeledtével kezdetű apostoli levél a konkrét feladatokat is kijelöli szá­munkra (TMA 44-48). A Szentlélekről szóló gondolkodás a szentségek, nevezetesen a bérmá­lás, a papság és a házasság kegyel­meinek újra megélésére indít. A li­turgiában a Szentlélekisten népe hi­tének pedagógusa. Célja, hogy az egyház szívében a feltámadt Krisz­tus életét éljük, így személyes üd­vösségtörténetünk nagy állomásait mint a Szentlélek kiáradását élhet­jük meg. A Szentlélek egyúttal az új evan­­gelizáció főszereplője. Ajándékai, karizmái nélkül nincs megújulás. Isten Lelke azonban nemcsak az egyházban működik, s a remény je­leinek felismerése és értékelése a társadalom és ,az egyház életében az egész emberiség egységét szol­gálja. Különleges alkalom lehet ez az év a többi vallással, kultúrával kialakított párbeszédre, melynek elsődleges mintája a keresztények közötti ökumenikus dialógus. Az elmélyült gondolkodást segíti a II. vatikáni zsinat egyházról szóló tanításának (Lumen gentium) átte­kintése a Szentlélek nagy tetteinek felismerésében, s annak meghallá­­sában, hogy mit mond a Lélek az egyháznak. Ebben a kegyelmi évben végül Mária útját is járjuk, aki csöndben, odaadó figyelemmel fordult a Szentlélek felé, s így lett példaképe azoknak, akik teljes szívvel Istenre hagyatkoznak. Kránitz Mihály • • Örömhír A napkeleti bölcsek. Amikor Jézus a judeai Betle­hemben megszületett, Heródes király napjaiban bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és ér­deklődtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csil­lagát napkeleten és eljöttünk, hogy hódoljunk neki." Ennek hallatára Heródes, a király megriadt, és vele egész Jeru­zsálem. Összehívta valameny­­nyi főpapot és a nép írástudóit, s tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. Azok azt válaszolták: „A judeai Betle­hemben, mert így jövendölte a próféta: Te Betlehem, Ju­da földje, Éppen nem vagy a legkisebb Ju­da fe­jedelmi városai között Mert belőled származik majd a vezér, Aki népemet, Izraelt kormányozza." Erre Heródes titkon hívatta a bölcseket és pontosan megtu­dakolta tőlük a csillag föltűné­sének idejét. Majd ezekkel a szavakkal küldte őket Betle­hembe: „Menjetek, tudakozód­jatok gondosan a gyermek fe­lől. Ha megtaláltátok, jelentsé­tek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki." Azok, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, melyet napkeleten lát­tak, előttük haladt, amíg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amint megpil­lantották a csillagot, igen meg­örültek. A házba lépve, ott látták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva hódoltak neki. Az­tán fölnyitották kincsesládájukat és ajándékot adtak neki: ara­nyat, tömjént és mirhát. Miután álmukban figyelmeztetést kap­tak, hogy vissza ne forduljanak Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. (Mt 2,1-12) Lelki­ismeret Zsákutcák Azt is mondhatjuk, minden földi út zsákutca, ha nem Isten felé visz. Vagyis valójában csak annak a tevé­kenységnek van értelme és értéke, mellyel Isten színe előtt is elszá­molhatunk. Ha elfogadjuk ezt a té­telt, s ennek tükrében szemléljük önmagunkat, bizony meglehetősen silány eredményre jutunk. Külön­böző statisztikai felmérések szerint elképesztő mennyiségű időt töl­tünk el életünkben rutinjellegű, s gyakran egészen felesleges dolgok­kal. Bár élettanilag fontos és elke­rülhetetlen a pihenés, mégis elgon­dolkodtató, hogy életünk egyhar­­madát átalusszuk, vagy újabb órá­kat pazarlunk el a közlekedés, taka­rítás, tisztálkodás, bevásárlás min­dennapi szükségletei kedvéért. De ez valószínűleg túl szigorú időmér­leg, hiszen az emberi élettel együtt jár sok elkerülhetetlen dolog, s igen sok esetben maga a munka — ami­vel kenyerünket keressük — is hiá­bavaló, felesleges időtöltés. Vetünk, de nem mindig aratunk, építünk, de sokszor olyasmit, amit később le kell rombolni. A Rákosi-Kádár kor szocializmusát nemzedékek építet­ték, hittel, ímmel-ámmal vagy kényszerűségből, s most egy újabb nemzedék munkája kell, hogy meg­tartsuk, ami fenntartható, és felszá­moljuk, ami káros volt. Sajnos, az utóbbi hét év nem az építkezésé, hanem a romeltakarításé volt. Há­borúk után ez viszonylag gyorsab­ban megy, rossz békék után jóval lassabban. Márpedig — ez ma már világosan érzékelhető — 1990-ben rossz békét kötöttünk addigi elnyo­móinkkal. Azt hittük, elég, ha meg­bocsátunk nekik, s eszünkbe sem jutott, hogy az elnyomók megbo­csátására is szükség lenne. 1994- ben lett világos, hogy a rend­szerváltozás nem történt meg, nem jött létre új értékrend, csak valami zavaros egyveleg, melyet leginkább menedzserszocializmusnak nevez­hetünk, mely az 1980-as években felnövő lumpenburzsoázia vezeté­sével szerveződött meg. E folya­matban a rossz gyárigazgatóból, korrupt téeszelnökből, hazug újsá­gíróból tulajdonos, főrészvényes, igazgatótanácsi tag lett, no meg képviselő, miniszter. Nem fordult rendes kerékvágásba a világ, ha­nem úgy megy a régi úton, mintha új lenne. Ezt az erkölcsi, szellemi zsákutcát érzékeli az ország. Ez a tízesztendős stagnálás, helybenjá­­rás történelmi léptékben is megbo­csáthatatlan. A szocializmus utolsó pénzügyminisztere most ugyanazt javasolja a kapitalizmusban, mint tíz évvel ezelőtt. A mostani hatalom már nem hivatkozik Marx-Engels- Lenin-Sztálinra, sőt Hruscsovra és Brezsnyevre sem, sőt: a magyar ko­ronás címer alatt folytatja azt, amit elkezdett. Nem ördögi gonoszság­ból, nem tudatlanságból, inkább hi­tetlenségből és megszokásból. Nem Isten felé vezet az útjuk, inkább azt tanulták meg, hogyan hajózzanak biztonságosan a folyó közepén. Zsákutcában vannak, de amíg az utca tart, nem félnek semmitől. A politikai zsákutcák sikátorai egy­másba torkollanak, egész labirin­tust alkotnak, melyben az átlagem­ber elvész. A baloldali liberalizmus még mindig azt hirdeti, nincs más kormányzati alternatíva: ők állnak minden kilométerkőnél, akár hő­sökként, akár áldozatokként, akár térítőkként, akár megtértekként. Van ateista és hívő tagozatuk is, árulnak tévécsatornát, olajat vagy bort, teljesen mindegy. Fél évszáza­da irányítanak minket, külső erőből és belső gyengeségből. De ez akkor is zsákutca, ezt már mindenki tud­ja. Túl sok időnket pazarolták el, túl sok időt adtunk nekik, akik nem gondoltak a jövőre. Isten legyen iz­galmas hozzájuk és hozzánk. Szentmihályi Szabó Péter Kép és név Az akvarellen az aventinusi Mál­tai Lovagrend villája látható, a hon szívéből Rómába szakadt Triznya Mátyás tömör színvallomása. Tehát már utaznom sem kell, átlendülni az időgépre elegendő egyetlen kép... E helyen állt — a déli meredé­lyen — II. Ottó császári palotája, itt rendezkedett be a német, görög, te­uton vért magában csörgedeztető ifjú uralkodó, a Róma-szerelmes, aki az Impérium egységéről álmo­dott újra, de valójában arról az Eu­rópáról, amely a legnemesebb, te­hát legegyszerűbb törvény követő­je lesz, s tudja majd: a földi élet „két hegy között a seb az égre". Szinte húz a kép, s az Örök Város messzisége az első ezredforduló tá­jára, s a december vég mártír-Szil­­veszteréről arra a másikra terelő­dik a figyelmem, aki Ottó császár nevelője volt, a zarándok életű II. Szilveszter pápára, akit társai ördög­cimborától kezdve minden elma­rasztaló minősítéssel elláttak; őt, a pórfiút, a tudományáról hírest. Merte a római klasszikus mestere­ket is ajánlani hallgatóinak, tud­ván, több van Ciceróban, Horatius­ban, Vergiliusban s a többiekben a pusztán nyelvi adottságnál; arról a világhivatásról beszélnek, amely a kereszténység által immár átfogal­mazható, hogy „megszelídüljenek a nyers, fiatal nemzetek." Gerbert (II. Szilveszter pápa „civil" izévé) szerzetes a nyomorúságos­ század „egyik mentő tanúja", emlékeztető, hogy minden kétségbeesésben van biztos kapaszkodó. Fölébe lehet kerekedni a dzsungeltörvények­nek! Ő, a békesség-apostol tudo­mányával, erős idealizmusával a történelemmel szemben (vagy mel­lett?) ellenpápás időben, lenyomoro­­dott nyugati civilizációban nem a hirdetett világvég víziójában élt, ha­nem a felújítás reményében. Az összefogáséban, ahogyan mindig, ha nagy a tét — ellentét — népek csa­ládjaiban. Renovációt (gyarapítást!) hirdetett, egyességet világi és egyhá­zi főhatalomban, s bár gyanúsan nézték, miért éppen szent előde, I. Szilveszter nevét választotta, bizo­nyos volt a Lélek inspirálta dialekti­kában: ha névadója nem ment el a zsinatokra, jól tette: így őrizhette meg lelki tekintélyét hatalmaskodó uralkodók ellen, s közölhette velük: Péter örökösét a zsinatnak székhe­lyet adó város püspöke helyettesítse, és ne a világi hatalom elnököljön. A Laterán, a „minden templo­mok Anyja", s a pápai rezidencia a név­előd éveiben már állt. De neki kellett tapasztalnia, hogy a környék legelővé züllött. Traianus oszlopa azonban megvolt, rajta Erdély s a Havasalföld érc-krónikája, s amikor a császár (a tanítvány) és a pápa (a tanító) együtt mondták ki: „újra mi­enk a birodalom", arra az egységre gondoltak, amelynek egyik élő bi­zonysága a „Duna könyökében" egy gondterhelt király, akinek Szil­veszter koronát küldött... Ezer éve még az egyház által lett valósággá egy-egy királyság, amely teológiai észjárással is rendelkezett, transzcendens adottsággal népek körében. Ezerféle visszaélés közt az­zal az ajándékkal, amely a modern ezredváltásban sem eshet ki az ér­ték­rácson, s ha él a nagy terv az egységes Európáról, II. Szilveszter elgondolása újra megvizsgálható. Tóth Sándor Boldog új éve, hogy munkájuk talán segítheti a vi­lágot, amely válságos korszakát éli, s arra vágyik, hogy boldogabb esz­tendőket élhessen meg. A kongresszus boldogulásunk zálogaként a családot jelölte meg, s a résztvevők sokszor fejezték ki re­ményüket, hogy az új évben a Szentlélek támogatja a családokat, és segít megőrizni a házasságokat, amelyek „lakmuszpapírként" mu­tatják a mindenkori társadalom er­kölcsi állapotát. A kongresszus keményen foglalt állást korunk erkölcseiről. Az elke­­reszténytelenedés komoly kihívást jelent a családok számára. Csökken a házasságok, nő a válások száma, egyre többen vannak, akik nem te­kintik Isten ajándékának a megfo­gant emberi életet. A veszélyezte­tettség érzését csak növelheti az in­dividualizmus, az „én-te" kapcsolat kiüresedése, az általános önzés. A másik ember nem saját egyénisé­günk szerves része, hanem eszköz vagy akadály, s egyre nehezebben tudjuk barátunkká, társunkká tenni. Sajnos a párkapcsolatok is egyre in­kább a két egymásra találó ember magánügyévé, „búvóhelyévé" vál­nak, amelyet gyakorta nem életre­­halálra szóló szeretetközösségnek, hanem csak a felszínes örömszerzés alkalmának tekintenek. Nem merészség ilyen komor kér­désekkel számot vetve boldog új évről szólni? Nem! Észre kell vennünk ugyan­is a megújuló életszemlélet biztató jeleit. Láthatunk erősödő családi közösségeket. Látunk keresztény családokat, akik a Szent Családot tekintik példaképnek. Akik Isten arcának vonásaira ismernek rá em­bertársukra pillantva, akik feltétlen szeretettel és odaadással fordulnak egymás felé. A nagyobb közösségek válságát a kisebbek, a családok ellensúlyoz­zák, őrizve és hagyományozva az alapvető emberi értékeket, amelyek hiányát mind számosabban ismerik föl. Ezeket az értékeket az Evangé­lium tárja elénk a leghitelesebben, s korunk evangelizációja épp a ke­gyelem által támogatott családok­ban valósulhat meg leghiteleseb­ben. A hitben megerősített családok mutathatják meg a ma kereső em­ber számára a krisztusi utat, ame­lyen haladva kiegyensúlyozottabb, boldogabb évek felé lépdelhetünk. Bíró László püspök Amikor Rio de Janeiróban a múlt év októberének elején befejeződött a Nemzetközi Pasztorálteológiai Kongresszus, résztvevői azzal a jó érzéssel búcsúztak egymástól. A hét liturgiája JANUÁR 4. VÍZKERESZT, URUNK MEGJELENÉSE; FŐÜNNEP (Angéla, Leóna, Titusz) — ír 60,1—6. (Az Úr dicsősége felragyogott fölöt­ted.) — Ef 3,2—3a.5—6. (A Szentlélek kinyilatkoztatta, hogy a pogányok is társörö­kösök.) — Mt 2,1—12. (Láttuk csillagát napkeleten, és eljöt­tünk, hogy hódoljunk előtte.) JANUÁR 5. HÉTFŐ (Emí­lia, Simon) —­­ Jn 3,22—4,6. — Mt 4,12—17.23—25. JANUÁR 6. KEDD (Gás­pár, Menyhért, Boldizsár) — 1 Jn 4,7—10. — Mk 6,34—44. JANUÁR 7. SZERDA — Pengaforti Szent Rajmund ál­dozópap emléknapja (Attila) — 1 Jn 4,11—18. — Mk 6,45— 52. JANUÁR 8. CSÜTÖRTÖK (Gyöngyvér, Szeverin, Szö­rény) — 1 Jn 4,19—5,4. — Mk 4,14— 22­. JANUÁR 9. PÉNTEK (Juli­­ánusz, Marcell) — 1 Jn 5,5— 13. — Lk 5,12—16. JANUÁR 10. SZOMBAT (Melánia, Vilmos) — 1 Jn 5,14— 21. — Jn 3,22—30. JANUÁR 11. URUNK MEGKERESZTELKEDÉSÉ­NEK ÜNNEPE (Ágota, Szal­­ina, Tasziló) — Jz 42,1—4,6— 7. v. íz 40,1—6,9—11. — Ap- Csel 10,34—38. v. Tit 2,11— 14,3,4—7. — Lk 3,15—16.21— 22.

Next