Új Ember, 1998 (54. évfolyam, 1/2580-52/2631. szám)
1998-01-04 / 1. (2580.) szám
1998. január 4Lelkiség isteméei^ 3 1998 — a Szentlélek éve A Fiú éve (1997) után, mely Jézus Krisztusra, a megtestesült Igére, a második isteni személyre irányította figyelmünket, az új esztendőben (1998) a Szentlélek kerül érdeklődésünk középpontjába, hogy a katolikus egyház tanításának elmélyítésével kerüljünk közelebb a harmadik isteni személy titkához, s ezzel még tudatosabban készüljünk a 2000. jubileumi esztendőre. Joggal kapta a nyugati egyház a szemrehányást, hogy „elfeledkezett" a Szentlélekről. A Nyugat Krisztus-központú egyház-struktúrát épített fel, míg a keleti egyház a Lélek szerepét hangsúlyozta, II. János Pál pápa találó kifejezése, hogy lélegezzünk két tüdővel, vagyis minket, a nyugati egyház tagjait a keleti liturgia, lelkiség, teológia megismerésére szólít fel. Ez az év, mely a Megtestesülés ünneplésére való felkészülés második éve, jó alkalom arra, hogy különleges módon a Szentléleknek szenteljük ezt az időszakot. A Szentlélekről beszélni nem könnyű. Míg az Atya és a Fiú szavak, melyek a Szentháromság első két személyére használunk, a személyesség és a családiasság érzését keltik, addig a Lélek — főleg a Szentírásban — a lélegzetre, a leheletre, a szélre utal. II. János Pál tavaly a győri Ipari Parkban a kitartó hideg szél fújását a Szentlélek páratlan működésére alkalmazta a magyar egyházban. Szárovi Szent Szerafim (1759-1833) szerint a keresztény élet célja a Szentlélek megszerzése. A Szentlélekben való részesedést minden keresztény már a keresztségben megtapasztalja és a beavató szentségeken keresztül fokozatosan jut el személyének mélyebb megismerésére. Az új év kezdetén azzal a határozott céllal induljunk el, hogy a hitvallás (Hiszek a Szentlélekben), az imádság (Jöjj el Szentlélek Úristen) és a tanulás (az Igazság Lelke elvezet a teljes igazságra) által már most új életre szülessünk és éljünk annak az életnek a teljességét, amelyet Isten minden embernek megígért. II. János Pál pápának a Szentlélekről írt körlevele olvasása és feldolgozása méltó bevezetése a felkészülésnek. A Dominum et Viviocantem (1986. május 18.) már tizenegyévvel ezelőtt a 2000. évre tekintve szól Isten szent Lelkének titkáról: „Erre a jubileumra úgy akar készülni az egyház a Szentlélekben, ahogyan a Szentlélek felkészítette a názáreti Szüzet, akiben az Ige testet öltött" (DeV 60). A Harmadik évezred közeledtével kezdetű apostoli levél a konkrét feladatokat is kijelöli számunkra (TMA 44-48). A Szentlélekről szóló gondolkodás a szentségek, nevezetesen a bérmálás, a papság és a házasság kegyelmeinek újra megélésére indít. A liturgiában a Szentlélekisten népe hitének pedagógusa. Célja, hogy az egyház szívében a feltámadt Krisztus életét éljük, így személyes üdvösségtörténetünk nagy állomásait mint a Szentlélek kiáradását élhetjük meg. A Szentlélek egyúttal az új evangelizáció főszereplője. Ajándékai, karizmái nélkül nincs megújulás. Isten Lelke azonban nemcsak az egyházban működik, s a remény jeleinek felismerése és értékelése a társadalom és ,az egyház életében az egész emberiség egységét szolgálja. Különleges alkalom lehet ez az év a többi vallással, kultúrával kialakított párbeszédre, melynek elsődleges mintája a keresztények közötti ökumenikus dialógus. Az elmélyült gondolkodást segíti a II. vatikáni zsinat egyházról szóló tanításának (Lumen gentium) áttekintése a Szentlélek nagy tetteinek felismerésében, s annak meghallásában, hogy mit mond a Lélek az egyháznak. Ebben a kegyelmi évben végül Mária útját is járjuk, aki csöndben, odaadó figyelemmel fordult a Szentlélek felé, s így lett példaképe azoknak, akik teljes szívvel Istenre hagyatkoznak. Kránitz Mihály • • Örömhír A napkeleti bölcsek. Amikor Jézus a judeai Betlehemben megszületett, Heródes király napjaiban bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és érdeklődtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy hódoljunk neki." Ennek hallatára Heródes, a király megriadt, és vele egész Jeruzsálem. Összehívta valamenynyi főpapot és a nép írástudóit, s tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. Azok azt válaszolták: „A judeai Betlehemben, mert így jövendölte a próféta: Te Betlehem, Juda földje, Éppen nem vagy a legkisebb Juda fejedelmi városai között Mert belőled származik majd a vezér, Aki népemet, Izraelt kormányozza." Erre Heródes titkon hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag föltűnésének idejét. Majd ezekkel a szavakkal küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok gondosan a gyermek felől. Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki." Azok, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt, amíg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amint megpillantották a csillagot, igen megörültek. A házba lépve, ott látták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva hódoltak neki. Aztán fölnyitották kincsesládájukat és ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Miután álmukban figyelmeztetést kaptak, hogy vissza ne forduljanak Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. (Mt 2,1-12) Lelkiismeret Zsákutcák Azt is mondhatjuk, minden földi út zsákutca, ha nem Isten felé visz. Vagyis valójában csak annak a tevékenységnek van értelme és értéke, mellyel Isten színe előtt is elszámolhatunk. Ha elfogadjuk ezt a tételt, s ennek tükrében szemléljük önmagunkat, bizony meglehetősen silány eredményre jutunk. Különböző statisztikai felmérések szerint elképesztő mennyiségű időt töltünk el életünkben rutinjellegű, s gyakran egészen felesleges dolgokkal. Bár élettanilag fontos és elkerülhetetlen a pihenés, mégis elgondolkodtató, hogy életünk egyharmadát átalusszuk, vagy újabb órákat pazarlunk el a közlekedés, takarítás, tisztálkodás, bevásárlás mindennapi szükségletei kedvéért. De ez valószínűleg túl szigorú időmérleg, hiszen az emberi élettel együtt jár sok elkerülhetetlen dolog, s igen sok esetben maga a munka — amivel kenyerünket keressük — is hiábavaló, felesleges időtöltés. Vetünk, de nem mindig aratunk, építünk, de sokszor olyasmit, amit később le kell rombolni. A Rákosi-Kádár kor szocializmusát nemzedékek építették, hittel, ímmel-ámmal vagy kényszerűségből, s most egy újabb nemzedék munkája kell, hogy megtartsuk, ami fenntartható, és felszámoljuk, ami káros volt. Sajnos, az utóbbi hét év nem az építkezésé, hanem a romeltakarításé volt. Háborúk után ez viszonylag gyorsabban megy, rossz békék után jóval lassabban. Márpedig — ez ma már világosan érzékelhető — 1990-ben rossz békét kötöttünk addigi elnyomóinkkal. Azt hittük, elég, ha megbocsátunk nekik, s eszünkbe sem jutott, hogy az elnyomók megbocsátására is szükség lenne. 1994- ben lett világos, hogy a rendszerváltozás nem történt meg, nem jött létre új értékrend, csak valami zavaros egyveleg, melyet leginkább menedzserszocializmusnak nevezhetünk, mely az 1980-as években felnövő lumpenburzsoázia vezetésével szerveződött meg. E folyamatban a rossz gyárigazgatóból, korrupt téeszelnökből, hazug újságíróból tulajdonos, főrészvényes, igazgatótanácsi tag lett, no meg képviselő, miniszter. Nem fordult rendes kerékvágásba a világ, hanem úgy megy a régi úton, mintha új lenne. Ezt az erkölcsi, szellemi zsákutcát érzékeli az ország. Ez a tízesztendős stagnálás, helybenjárás történelmi léptékben is megbocsáthatatlan. A szocializmus utolsó pénzügyminisztere most ugyanazt javasolja a kapitalizmusban, mint tíz évvel ezelőtt. A mostani hatalom már nem hivatkozik Marx-Engels- Lenin-Sztálinra, sőt Hruscsovra és Brezsnyevre sem, sőt: a magyar koronás címer alatt folytatja azt, amit elkezdett. Nem ördögi gonoszságból, nem tudatlanságból, inkább hitetlenségből és megszokásból. Nem Isten felé vezet az útjuk, inkább azt tanulták meg, hogyan hajózzanak biztonságosan a folyó közepén. Zsákutcában vannak, de amíg az utca tart, nem félnek semmitől. A politikai zsákutcák sikátorai egymásba torkollanak, egész labirintust alkotnak, melyben az átlagember elvész. A baloldali liberalizmus még mindig azt hirdeti, nincs más kormányzati alternatíva: ők állnak minden kilométerkőnél, akár hősökként, akár áldozatokként, akár térítőkként, akár megtértekként. Van ateista és hívő tagozatuk is, árulnak tévécsatornát, olajat vagy bort, teljesen mindegy. Fél évszázada irányítanak minket, külső erőből és belső gyengeségből. De ez akkor is zsákutca, ezt már mindenki tudja. Túl sok időnket pazarolták el, túl sok időt adtunk nekik, akik nem gondoltak a jövőre. Isten legyen izgalmas hozzájuk és hozzánk. Szentmihályi Szabó Péter Kép és név Az akvarellen az aventinusi Máltai Lovagrend villája látható, a hon szívéből Rómába szakadt Triznya Mátyás tömör színvallomása. Tehát már utaznom sem kell, átlendülni az időgépre elegendő egyetlen kép... E helyen állt — a déli meredélyen — II. Ottó császári palotája, itt rendezkedett be a német, görög, teuton vért magában csörgedeztető ifjú uralkodó, a Róma-szerelmes, aki az Impérium egységéről álmodott újra, de valójában arról az Európáról, amely a legnemesebb, tehát legegyszerűbb törvény követője lesz, s tudja majd: a földi élet „két hegy között a seb az égre". Szinte húz a kép, s az Örök Város messzisége az első ezredforduló tájára, s a december vég mártír-Szilveszteréről arra a másikra terelődik a figyelmem, aki Ottó császár nevelője volt, a zarándok életű II. Szilveszter pápára, akit társai ördögcimborától kezdve minden elmarasztaló minősítéssel elláttak; őt, a pórfiút, a tudományáról hírest. Merte a római klasszikus mestereket is ajánlani hallgatóinak, tudván, több van Ciceróban, Horatiusban, Vergiliusban s a többiekben a pusztán nyelvi adottságnál; arról a világhivatásról beszélnek, amely a kereszténység által immár átfogalmazható, hogy „megszelídüljenek a nyers, fiatal nemzetek." Gerbert (II. Szilveszter pápa „civil" izévé) szerzetes a nyomorúságos század „egyik mentő tanúja", emlékeztető, hogy minden kétségbeesésben van biztos kapaszkodó. Fölébe lehet kerekedni a dzsungeltörvényeknek! Ő, a békesség-apostol tudományával, erős idealizmusával a történelemmel szemben (vagy mellett?) ellenpápás időben, lenyomorodott nyugati civilizációban nem a hirdetett világvég víziójában élt, hanem a felújítás reményében. Az összefogáséban, ahogyan mindig, ha nagy a tét — ellentét — népek családjaiban. Renovációt (gyarapítást!) hirdetett, egyességet világi és egyházi főhatalomban, s bár gyanúsan nézték, miért éppen szent előde, I. Szilveszter nevét választotta, bizonyos volt a Lélek inspirálta dialektikában: ha névadója nem ment el a zsinatokra, jól tette: így őrizhette meg lelki tekintélyét hatalmaskodó uralkodók ellen, s közölhette velük: Péter örökösét a zsinatnak székhelyet adó város püspöke helyettesítse, és ne a világi hatalom elnököljön. A Laterán, a „minden templomok Anyja", s a pápai rezidencia a névelőd éveiben már állt. De neki kellett tapasztalnia, hogy a környék legelővé züllött. Traianus oszlopa azonban megvolt, rajta Erdély s a Havasalföld érc-krónikája, s amikor a császár (a tanítvány) és a pápa (a tanító) együtt mondták ki: „újra mienk a birodalom", arra az egységre gondoltak, amelynek egyik élő bizonysága a „Duna könyökében" egy gondterhelt király, akinek Szilveszter koronát küldött... Ezer éve még az egyház által lett valósággá egy-egy királyság, amely teológiai észjárással is rendelkezett, transzcendens adottsággal népek körében. Ezerféle visszaélés közt azzal az ajándékkal, amely a modern ezredváltásban sem eshet ki az értékrácson, s ha él a nagy terv az egységes Európáról, II. Szilveszter elgondolása újra megvizsgálható. Tóth Sándor Boldog új éve, hogy munkájuk talán segítheti a világot, amely válságos korszakát éli, s arra vágyik, hogy boldogabb esztendőket élhessen meg. A kongresszus boldogulásunk zálogaként a családot jelölte meg, s a résztvevők sokszor fejezték ki reményüket, hogy az új évben a Szentlélek támogatja a családokat, és segít megőrizni a házasságokat, amelyek „lakmuszpapírként" mutatják a mindenkori társadalom erkölcsi állapotát. A kongresszus keményen foglalt állást korunk erkölcseiről. Az elkereszténytelenedés komoly kihívást jelent a családok számára. Csökken a házasságok, nő a válások száma, egyre többen vannak, akik nem tekintik Isten ajándékának a megfogant emberi életet. A veszélyeztetettség érzését csak növelheti az individualizmus, az „én-te" kapcsolat kiüresedése, az általános önzés. A másik ember nem saját egyéniségünk szerves része, hanem eszköz vagy akadály, s egyre nehezebben tudjuk barátunkká, társunkká tenni. Sajnos a párkapcsolatok is egyre inkább a két egymásra találó ember magánügyévé, „búvóhelyévé" válnak, amelyet gyakorta nem életrehalálra szóló szeretetközösségnek, hanem csak a felszínes örömszerzés alkalmának tekintenek. Nem merészség ilyen komor kérdésekkel számot vetve boldog új évről szólni? Nem! Észre kell vennünk ugyanis a megújuló életszemlélet biztató jeleit. Láthatunk erősödő családi közösségeket. Látunk keresztény családokat, akik a Szent Családot tekintik példaképnek. Akik Isten arcának vonásaira ismernek rá embertársukra pillantva, akik feltétlen szeretettel és odaadással fordulnak egymás felé. A nagyobb közösségek válságát a kisebbek, a családok ellensúlyozzák, őrizve és hagyományozva az alapvető emberi értékeket, amelyek hiányát mind számosabban ismerik föl. Ezeket az értékeket az Evangélium tárja elénk a leghitelesebben, s korunk evangelizációja épp a kegyelem által támogatott családokban valósulhat meg leghitelesebben. A hitben megerősített családok mutathatják meg a ma kereső ember számára a krisztusi utat, amelyen haladva kiegyensúlyozottabb, boldogabb évek felé lépdelhetünk. Bíró László püspök Amikor Rio de Janeiróban a múlt év októberének elején befejeződött a Nemzetközi Pasztorálteológiai Kongresszus, résztvevői azzal a jó érzéssel búcsúztak egymástól. A hét liturgiája JANUÁR 4. VÍZKERESZT, URUNK MEGJELENÉSE; FŐÜNNEP (Angéla, Leóna, Titusz) — ír 60,1—6. (Az Úr dicsősége felragyogott fölötted.) — Ef 3,2—3a.5—6. (A Szentlélek kinyilatkoztatta, hogy a pogányok is társörökösök.) — Mt 2,1—12. (Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.) JANUÁR 5. HÉTFŐ (Emília, Simon) — Jn 3,22—4,6. — Mt 4,12—17.23—25. JANUÁR 6. KEDD (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) — 1 Jn 4,7—10. — Mk 6,34—44. JANUÁR 7. SZERDA — Pengaforti Szent Rajmund áldozópap emléknapja (Attila) — 1 Jn 4,11—18. — Mk 6,45— 52. JANUÁR 8. CSÜTÖRTÖK (Gyöngyvér, Szeverin, Szörény) — 1 Jn 4,19—5,4. — Mk 4,14— 22. JANUÁR 9. PÉNTEK (Juliánusz, Marcell) — 1 Jn 5,5— 13. — Lk 5,12—16. JANUÁR 10. SZOMBAT (Melánia, Vilmos) — 1 Jn 5,14— 21. — Jn 3,22—30. JANUÁR 11. URUNK MEGKERESZTELKEDÉSÉNEK ÜNNEPE (Ágota, Szalina, Tasziló) — Jz 42,1—4,6— 7. v. íz 40,1—6,9—11. — Ap- Csel 10,34—38. v. Tit 2,11— 14,3,4—7. — Lk 3,15—16.21— 22.