Új Ember, 2005 (60. évfolyam, 52/2941. szám - 61. évfolyam 51/2992. szám)

2004-12-26 - 2005-01-02 / 52-1. (2941-2942.) szám

Megszületett! Örvendezzünk! DUPLA SZÁM Ára: 184 Ft 2004. december 26- 2005. január 2. http://ujember.katolikus.hu LX. évf. 52-LXI évf. 1. (2941-2942) Megjelent az Adoremus januári száma! Bábel Balázs, Balázs István, Bella István, Beke György, Benyik György, Bécsy László, Bíró László, Chiara Lubich, Cser István, Dancsok Tamás, Elmer István, Ferenc-Mária nővér, Gábor Adrienn Angéla, Harrach Péter, Hárs Ernő, Hetényi Varga Borbála, Horváth István Sándor, Horváth János, Horváth Miklós, Horváth Olga, Illés Sándor, Kácser Anikó, Káposztássy Béla, Kerényi Lajos, Kondás Sándor és felesége, Koncz Veronika, Kopp Mária, Kovács Ágnes, Kovács Gergely, Kozma Károly, Körössy László, Lovas Katalin, Lovas Valéria, Lőrincz Pál, Mádl Ferenc, Mona Ilona, Nobilis Márió, Olasz Ferenc, Pallós Tamás, Papp Tamás, Plichta Adrien, Polgári Vera, Pregun István, Riedl Katalin, Rosdy Pál, Milan Rúfus, a sarutlan kármelita nővérek, Sarbak Gábor, Schmidt Egon, Semegi József és felesége, Simándi Ágnes, Sulyok Elemér, Skrabski Árpád, Theodor Storm, Szabó József, Szabó Magda, Szabó Tamás, Szeghalmi Elemér, Szerbák Elek, Szerdahelyi Csongor, Tóth Sándor, Turcsány Péter, Verbényi István, a verbita missziósok, Vörös Győző, W. Vámos Lídia, Zsillé Gábor, Zsin Judit szavaival, gondolataival és képeivel kívánunk minden kedves Olvasónknak áldott karácsonyt és boldog új évet! A remény ajándékai Az összetartozás ünnepe T alán a legszebb mondata a Szent­írásnak, amit Jézus Nikodémusnak mondott: „Úgy szerette Isten a vilá­got, hogy Egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesz- szen, hanem örökké éljen" (Jn 3,17). Lehetne azt mondani, hogy az odaadás odaajándéko- zást is jelent, amit különösen karácsonykor érzünk át, hiszen nagyon régi időre vissza­menve a keresztény nép a nagy ajándékozás ünnepe alkalmából egymást is megajándé­kozta. Mi, keresztények sohasem vagyunk annyira figyelmesek és egyetértők, mint kará­csony ünnepén. Szépítjük otthonunkat, ké­szülünk az ünnepi vacsorára, a gyermekek megajándékozására, a közös ünneplésre. De ahogy minden nagy gondolat és szándék, úgy az ajándékozás is kiüresedhet: mára sokak számára pusztán erőltetett vásárlássá vált, az ajándék eszméje szertefoszlott. Hatalmas fel­adat lenne a karácsonyt újra igazivá, egysze­rűvé és lelkivé tenni. Az erények között számon tartjuk a hitet, a reményt és a szeretetek - ezeket már az egy­házatyák isteni erényeknek nevezték, mert Is­tenre vonatkoznak, és kegyelemmel kapjuk őket. Mindegyik ajándék és feladat egyszerre, amely Jézus születéséhez különösen is kap­csolódik. Tapasztaljuk, hogy hitetlen - vagy inkább sokhitű - korban élünk, amelyben az Istenbe vetett hitet sokaknál felváltotta a ba­bona, az okkult dolgokkal való foglalkozás. Az a hit, amelyet Jézus születése megkíván tőlünk, a kereszténység egyik legalapvetőbb sarkköve: hogy Isten emberré lett. Belegon­dolni is megrendítő, hogy a hatalmas világ­egyetem egy porszemén, egy birodalom távo­li tartományának jellegtelen kis városában megszületik az Isten Örök Fia. Isten részéről a legnagyobb alázat jele, az ember számára pe­dig szinte felfoghatatlan, végtelen titok. Vajon karácsonykor szokásból templomba jövő em­berek számára mond-e valamit mindez? Egy nagy hittudós, Romano Guardini mondta: ahogyan az ember egyre idősebb lesz, nem­hogy könnyebb lesz hinnie, hanem inkább egyre nehezebb. Mit mondhatunk akkor mi, akiket környezetünk nap mint nap megkísért a hitetlenséggel? Olyan történelmi korszak­ban élünk, amikor igen naggyá nőtt bennünk a kísértés, hogy Isten nélkül éljük életünket. Civilizációnk, anyagi kultúránk arra a meg­győződésre épül, hogy lényegében mindent megtehetünk. Egyszer egy nagyon szűk látó­körű ember ezt mondta: minek menjek a templomba, nincs mit kémem az Istentől, mert mindenem megvan. Amikor ez a nézet általánossá válik, akkor igen nehéz felszítani az emberekben az Isten utáni vágyakozást. El kellene jutnunk a „második naivitásra", hogy felnőttként sok ismeret birtokában újra az egyszerű gyermek hitével fogadjuk a Meg­született Jézust. A remény sem könnyebben gyakorolható erény a XXI. század elején. A magunk mögött hagyott évszázad a remények összeomlását hozta. A háborúk, diktatúrák, tömeggyilkossá­gok szétfoszlatták a békebeli vágyakat, a hala­dásba vetett bizalmat, és megfosztotta az em­bert az igazi jövőképtől. Tizenöt éve, a rend­szerváltozáskor milyen nagy volt a lelkesült- ség az országban - és milyen rövid ideig tar­tott... Ma népbetegséggé lett a depresszió és a reménytelenség. Talán nemcsak a magunknak élés önzése, hanem épp a reménytelenség is az oka a nyugati társadalmak gyermektelenségé- nek. Jézus születése olyan vágyat ébreszt ben­nünk, amely túlmutat a földi horizonton, és csak nála teljesedhet be. A megpróbáltatások és viszontagságok ellenére is van értelme élni, „mert sok viszontagságon át kell bemennünk Isten Országába" (ApCsel 14, 23). Babits Mihály súlyos betegen a Karácsonyi ének című versében könyörögve kérte Jézus­tól: „Szeress hát minket is, koldusokat! / Lel­kűnkben gyújts pici gyertyát sokat, / Csen­gess éjünkön át, s csillantsd elénk / törékeny játékunkat, a reményt." Ha az élet értelmét valóban ki lehetne fe­jezni egyetlen szóban, a szeretet volna az - an­nak szentírási mélységében. Az emberi szere­tet önmagában beválthatatlan ígéret, mert nem tudja a végtelenséget adni, csak a véges­séget. Gabriel Marcel francia filozófus mondta: „A szeretet ellentmondás a halállal szemben, ha egy embernek azt mondjuk, szeretlek, azt jelenti, hogy szeretném, hogy örökké legyél." Erre azonban csak az isteni szeretet képes. Az emberiség a gyermekek vállalásával válaszol a halál és az elmúlás végzetére. Ez azonban mindig csak a nemzedékek egymás utáni lán­colatát és változását biztosította. Jézus szüle­tésének ünnepe azonban túlmutat az emberi horizonton, mert benne van az üdvösség ígé­rete is. Régi teológusok feltették a kérdést: mi­ért lett Isten emberré. Legegyszerűbben és legközérthetőbben az lehet erre a válasz: „sze- retetből". Ebben benne van a bűneinktől való megváltás, üdvösségünk előkészítése, a ve­lünk való szolidaritás az élet mindennapjai­ban. Isten kinyilatkoztatása Jézus Krisztusban nem volt sem szükségszerű, sem önkényes, hanem egyszerűen ez felelt meg legjobban az isteni szeretetnek. Ebből adódik, hogy az iga­zi szeretet sokkal több, mint szentimentaliz- mus: benne van a hűség is, a szeretet elkötele­zettsége. Karácsony lelkülete szerinti szeretet­tel elfogadjuk a másik embert, s mindazt a jót, amit neki teszünk, magának az Istennek tesszük. Az ilyen szeretet igent tud mondani az emberi élet nehézségeire, mert rábízta ma­gát a szerető Istenre, aki szeretetből kiüresítet- te önmagát, emberré lett és elfogadott ben­nünket. A Szentírásban az áll, hogy az tölti be a törvényt, aki embertársát szereti. Ez csakis azért lehet végső igazság, mert Isten előbb lett felebarátunkká. Minden embertársban - le­gyen az közeli vagy távoli - Jézust szeretjük. Az isteni ajándékozásra a méltó válasz, hogy visszaadjuk neki azt, amit tőle kaptunk. Jézus Krisztus születését ünnepeljük az egyszerű pásztorok hitével, a csillagjáró bölcsek remé­nyével, Szűz Mária szeretetével, hogy szí­vünk megteljék örömmel. Isten kegyelmében gazdag karácsonyt kí­vánok az Uj Ember minden kedves Olvasójá­nak. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Mindnyájan megtapasztaltuk már, hogy a szavak valóban képesek gyógyítani. Évekkel ezelőtt sírva újságolta egy árvaházban nevel­kedett fiatal lány: végre igazi családban tölt­hettem el a karácsonyt! Ez a leány ma már többgyermekes boldog édesanya - talán en­nek az élménynek a hatására. Szétszakadt csa­ládok, szenvedő betegek, mindnyájan, akik az élet bizonytalanságait megtapasztaljuk, új re­ményre ébredünk egy-egy jó szó hallatán. Ka­rácsony az Isten örök, jó szava hozzánk, a sze­retet ünnepe, amikor még inkább felfedezzük: összetartozunk Istennel, embertestvéreinkkel, és köztük is erősebben azokkal, akikkel össze­köt a magyar nyelv, a kultúra, a történelmi di­csőség és a szomorú szétszakítottság. Az Új Ember karácsonyi száma teljes odafordulás kí­ván lenni Istenhez, .aki elküldte hozzánk a Megváltót, és határozott igen a határon túli magyarokkal való összetartozásra. Mostani dupla számunk első tizenhat oldalát ezért el­küldjük a felvidéki, erdélyi és vajdasági test­vérlapjaink szerkesztőségeinek, és velük együtt terjesztjük. A kárpátaljai magyarok to­vábbra is a Kedves Olvasóink által támogatott Új Ember Alapítványon keresztül jutnak hoz­zá a laphoz. Őszintén reméljük, hogy az ünne­pi lapszám cikkei mindnyájunkat segítenek majd abban, hogy az év végi ünnepek során még jobban rátaláljunk Istenre és egymásra! Papp Tamás A pápa békeüzenete „Te győzd le jóval a rosszat" Szent Pál apostol Rómaiakhoz frt leveléből (12,21) választotta idei, 38. Béke Világnapi üzenetének mottóját II. János Pál pápa. A do­kumentum „nagy himnusz a szeretetről" - nyilatkozta Renato Martino bíboros, a Iustitia et Pax Pápai Tanács elnöke. Az első rész a béke és az erkölcsi jó, a második rész a béke és a köz­jó, a harmadik a béke és a föld javai egyetemes rendeltetésének kapcsolatát vizsgálja. A világ számos pontján zajló testvérgyilkos és erőszakos megnyilvánulásokkal, a belőlük faka­dó kimondha tatián szenvedéssel és igazságtalan­sággal szemben az egyetlen lehetőség, hogy iszo­nyattal forduljunk el a rossztól és ragaszkodjunk a jóhoz, amint Szent Pál figyelmeztet: „Ne hagyd, hogy legyőzzön a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval" - fejti ki üzenetében a Szentatya. A továbbiakban kitér arra, hogy a gonoszság minden esetben néven nevezhető és személyhez köthető: „A rossz, mely a világban személytelen és eltökélt rendszerként működik, sohasem név­telen erő. Mindig egy meghatározott arccal és névvel jelenik meg: azoknak a férfiaknak és nők­nek nevével és arcával, akik szabadott választ­ják." A pápa hangsúlyozza: legvégső következte­tésben a rossz a szeretet követelményével való tragikus szembehelyezkedés. A kereszténynek nagy felelőssége van a gonoszság elleni küzde­lemben, hiszen - mint a Titokzatos Test tagja - nemcsak magával a fővel, Krisztussal, hanem a Test tagjaival: testvéreivel is szoros kapcsolatban áll. Az Evangéliumból táplálkozó keresztény sze­retet logikája képes az ellenség szeretetéig is el­menni: „Ha ellenséged éhezik, adj enni neki; ha szomjazik, adj inni neki" (Róm 12,20). (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents