Új Ember, 2006 (61. évfolyam, 52/2993. szám - 62. évfolyam, 53/3046. szám)
2005-12-25 - 2006-01-01 / 52-1. (2993-2994.) szám
SZENTÍRÁS-MAGYARÁZAT Az Ige testté lett Karácsony ünnepe - In 1,1-18; 16,13-20 Tartalma szerint János evangéliumának előszavát Krisztus-himnusznak, Logosz-himnusznak nevezhetnénk, mivel szerzője himnikus sorokban szól Krisztusról, Isten testté lett Igéjéről (a Logoszról), aki Isten kinyilatkoztatójaként és Megváltóként jött a világba. Az Ige (újabb fordításokban a Szó) koncentrikus köreiben jutunk el a hatnapos teremtéstörténet első szavát felidéző indítástól („kezdetben") a testté lett Igéig. Az üdvösségtörténet azonban nem pusztán a „szólt... és lett" eseménysorozatával veszi kezdetét, hanem - bizonyos tágabb értelemben - egy idő előtti állapottal, az abszolút kezdettel. Ez ível karácsony éjszakáig, amikor a Szó - aki által minden lett és nélküle semmi sem lett (vö. 1,3) - egy közülünk való, hús-vér emberben megtestesült, és megtestesülése révén ma is hatékonyan érint bennünket, hiszen „mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva" (1,16). A prológus három szövegegységének mindegyike valamilyen feszültségről ír. Az első harmadban (1-8.) az isteni eredetű Logosz és az emberi származású Keresztelő János ellentétéről esik szó. Jézus nagyobb, mint Keresztelő János. Az Ige (a Szó) kezdetben Istennél volt, János viszont csak tanúként jött. Ugyanez a különbség ismerhető fel szövegegységünk kulcsszaván, a „világosság" kifejezésen is: a Logosz maga a világosság, míg János csak tanúságot tesz a világosságról. A második részt (9-15.) Jézus és a világ ellentéte motiválja. A Logosz megjelenése a világban - mint az isteni élet és fény forrása - ellenállásba ütközik. A Logosz tevékenysége: folytonos jövetel. A világ ugyanakkor önmagával meghasonlott módon saját léte alapját és beteljesítőjét kitagadja. „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be" (1,11). A harmadik részben (14,18.) Jézus és Mózes ellentéte jut kifejezésre: Jézus az utóbbinál is nagyobb. És nem csak „dicsőségben". Mózes arcának dicsőségét múló dicsőségnek nevezi Szent Pál, míg a Jézus arcán látható dicsőséget „maradandónak" (vö. 2 Kor 3,7). Az „atyák" Istene az égő csipkebokorban úgy mutatkozott be Mózesnek, hogy „Én vagyok, aki vagyok" (Kir 5,14). Csakhogy Isten ebben a maga megnevezésben elsősorban nem önmaga benső létéről vall, hanem arról, hogy emberekért való Isten. Mert a „vagyok" körülírás olyasfélét jelent, mint „jelen vagyok", „veletek vagyok", „értetek vagyok". A Mózest megszólító Ige (Szó) azután végigkíséri a választott népet a történelmi kezdetektől egészen Jézusig. Az égő csipkebokor ettől kezdve „élő csipkebokor": Jézus Krisztus, akiből Isten nemcsak szól, hanem akiben mint „sorstársunkban" (vö. Fi 2,6) maradéktalanul jelen van, és általa velünk és értünk van. Karácsonykor, a megtestesülés ünnepén hálatelt szívvel mondunk köszönetet, hogy az Atya a Fiú által életre hívott minket, és ugyancsak a Fiú által - szeretetével és irgalmával - meghívott és szüntelen meghív az életre. Sulyok Elemér A hét liturgiája Rév DECEMBER 25., URUNK SZÜLETÉSE (KARÁCSONY) - FŐÜNNEP (Anasztázia, Karácson, Eugénia) - Vigíliamise: Iz 62,1-5 (Az Úr örömét találta benned.) - ApCsel 13,16-17,22-25 (Jézus, a Megváltó, Dávid nemzetségéből származott.) - Mt 1,1-25 vagy Mt 1,18-25 (Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.) - Énekrend: Ho 17 - ÉE 22, Ho 17 - ÉE 22, Ho 137 - ÉE 506, Ho 7 - ÉE 6. - Éjféli mise: íz 9,1-6 (Gyermek születik nekünk, így fogják hívni; Béke Fejedelme.) - Kt 2,11-14 (Megnyilvánuolt minden ember számára Isten üdvözítő kegyelme.) - Lk 2,1-14 (Ma megszületett Megváltótok.) - Énekrend: Ho 25 - ÉE 43, ÉE 514, Ho 21 - ÉE 26, Ho 18 - ÉE 37, ÉE 519, Ho 34 — ÉE 45 - Hajnali mise (Pásztorok miséje): íz 62,11-12 (íme, eljön Szabadítod.) - Tit 3,4-7 (Irgalmassága szerint üdvözít minket az Isten) - Lk 2,15-20 (A pásztorok megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet.) - Énekrend: Ho 36 - ÉE 30 ÉE 415, Ho 32 - ÉE 44, Ho 23 - ÉE 519, Ho 20 - ÉE 41 - Ünnepi mise: íz 52,7-10 (Meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.) - Zsid 1,1—6 (Isten az ő Fia által szólt hozzánk.) -Jn 1,1- 18 vagy Jn 1,1-5,9-14 (Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.) - Énekrend: Ho 25 - ÉE 517, ÉE 415, Ho 34 - ÉE 34, Ho 18 - ÉE 37, ÉE 516, Ho 36 - ÉE 30. DECEMBER 26., HÉTFŐ - SZENT ISTVÁN ELSŐ VÉRTANÚ ÜNNEPE (Előd) -ApCsel 6,8-10; 7,54-59 (Látom a megnyílt eget és az Emberfiát!) - Mt 10,17-22 (Nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek.) - Énekrend: Ho 257 - ÉE 646, ÉE 415, Ho 34 - ÉE 49, Ho 23 - ÉE 48, ÉE 519, Ho 36 - ÉE 30. DECEMBER 27., KEDD - SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA ÜNNEPE (Teodor, Fabiola) - ljn 1,1-4 - J 20,2-8. DECEMBER 28., SZERDA - APRÓSZENTEK, VÉRTANÚK ÜNNEPE (Apród, Kamilla) - ljn 1,5-2,2 - Mt 2,13-18. DECEMBER 29., CSÜTÖRTÖK - KARÁCSONY NYOLCADÁNAK 5. NAPJA (Becket Szent Tamás, Bökény, Dávid) - Im 2,3-11 - Lk 2,22-35. DECEMBER 30., PÉNTEK - SZENT CSALÁD: JÉZUS, MÁRIA ÉS JÓZSEF ÜNNEPE (Hermina, Hunor) - Lk 3,3- 7.14-17, vagy Tér 15,1-6; 21,1-3 vagy Kol 3,12-21 vagy Zsid 11,8.11-12.17-19 - ik 2,22-40. DECEMBER 31., SZOMBAT - KARÁCSONY NYOLCADÁNAK 7. NAPJA (Szent I. Szilveszter pápa, Ajándék, Donáta) - lmn 2,18-21 - rn 1,1-18. HOMÍLIAVÁZLAT A jászolban születő szentségek Titka van a karácsonynak. Olyan ereje, mely még az Istentől eltávolodott emberek szívét is megérinti. Olyan hatása, mely egybe tudja fogni az egyébként szerteszét szaladó családokat. Olyan érzést kelt bennünk ez a titok, hogy - bármily távol érezzük magunkat az év többi szakaszában Istentől - ilyenkor azt mondjuk: szükségünk van rá. S úgy halljuk, amikor ezen az ünnepen eljövünk ide, Isten házába, hogy ami itt elhangzik, az rólunk szól, közünk van hozzá. S valóban így van: karácsony titka, mely messze mögötte rejtőzik a csillogásnak, a nosztalgikus dallamoknak, az ellágyult érzelmeknek - megérint, egybefog. Szükségünk van rá, és rólunk szól. De vajon mi ez a titok? „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott" - mondja János evangéliuma. Isten elképzelhetetlen mértékben akar minket, örül nekünk, akár azt is mondhatnánk: „drukkol" nekünk, hogy életünk értelmes és boldog legyen. Istenben nincs „távolságtartás" az emberrel szemben, annak ellenére, hogy valójában végtelen nagy a különbség Teremtő és teremtménye között. Ő azonban ezt a távolságot végtelen hatalmával átlépi, „belekorlátozza magát" egy emberi élet keretei közé Jézus személyében: megtestesül. Ezáltal „megérinthetővé" válik számunkra - s ugyanakkor ez a közelség minket is megérint. Ám mit sem tudnánk Istennek erről a megdöbbentő értünk létéről, ha csak egyszer régen tette volna meg mindezt, majd visszavonult volna az egek fenséges magasába. De ő nem azért jött el, hogy elmenjen: köztünk maradt az egyház által. Bármily esendő is legyen a Jézus által alapított közösség, mégis szent, mert Istent hordozza. Az egyház, Krisztus teste, így rajta keresztül folyamatosan jelen van, eljut hozzánk is a megtestesülés tapasztalata. Ez a közösség fog egybe, gyűjt össze bennünket Krisztus köré, hogy belőle éljünk. Mert igazában csak belőle élhetünk: szükségünk van rá. S az egyházban a Megtestesülés titka a szentségeken keresztül válik életalakító, mindennapi táplálékunkká. Ezért, ha komolyan gondoljuk, amit karácsonykor ünneplünk, élnünk kell a Jézus kihálta hatékony, egyszerű jelekkel, melyek magát Istent hordozzák. Amint a jászolban fekvő csecsemő valóságos Isten, úgy közvetíti nekünk a pár csepp keresztvíz az isteni életet, a feloldozó szavak úgy tesznek tisztává a bűnöktől... Fia pedig megértjük a szentségek megtestesülés-logikáját, arra is ráébredünk, hogy életünk minden apró részlete Isten-hordozó lehet. Karácsonykor valóban rólunk van szó: Jézus a mi életünk részleteiben szeretne „szentséggé" válni a mi vitágunk számára. Engedjük-e neki? Nobilis Mária Az imaapostolság szándékai január hónapra Általános: Hogy a keresztények teljes egységének megvalósításáért folyó erőfeszítés elősegítse a világ népei közötti kiengesztelődést és békét. Missziós: Hogy a keresztények tisztelettel és szeretettel fogadjanak minden menekültet, felismerve minden személyben Isten képmását. I és Hozzánk hasonló Ég szülte Földet, Föld szülte fát, Fa szülte ágát, Ága szülte bimbaját, Bimbaja szülte virágját, Virágja szülte Szent Annát, Szent Anna szülte Máriát, Mária szülte Krisztus Urunkat, A világ megváltóját. A szobája falán lévő Krisztus-képről Dsida Jenő azt írja egyik versében, hogy azon mindent hamisításnak érez: nem ilyen kék szemű, nem ilyen derűs és jóllakott, nem ilyen színű... Mert sokszor, sok éjszakán látta, hallgatta őt, ezért biztosan állítja, hogy egyszerű volt, szürke, fáradt és hozzánk hasonló. Olyan, mint egy múlt századi fénykép, ahhoz hasonló: először ez jutott eszembe, amikor elővettem és sokadszor megnéztem ezt a derűs képet, amelyet több évtizede készítettem egy Turóc megyei kis faluban, Márkfalván. A falu kicsi, gótikus templomának tenyérnyi szárnyas oltára felejthetetlen, vagy inkább - karácsony ünnepére is gondolva - malaszttal teljes... Az oltár egyik részlete, a predellán lévő Metterciaábrázolás látható itt: balra Szűz Mária, mellette a kis Jézus, jobboldali Szent Anna. Úgy tudjuk, hogy az efezusi zsinat (431) óta, amikor elismerték Mária istenanyaságát, Annát, az édesanyát is megkülönböztetett tiszteletben részesíti az egyház. A Metterda-ábrázolás, vagyis Szent Anna harmadmagával, a XV. században alakult ki a szeplőtelen fogantatás megjelenítésére. Ahogy az elnevezés is mutatja - vagy ahogy a jól ismert Leonardo-festményen is látható -, Anna a főszereplő. De nem itt. A nemrég született gyermeket itt levetkőztették, kezét megfogták, hogy el ne essék, és mintha fényképezkednének, felénk fordították, hogy a fényíró mester hadd csináljon róla, sőt a szülőkről is egy családi képet. Ezen a képen, amely nem a pillanat műve, három korosztály látszik - az anya, nagyanya és unoka -, s hogy ők szentek, azt csak a dicsfény mutatja. Ezáltal egy kicsit más, tőlünk különböző. Ahogy a Guary-kódex mondja és ez a kép is sugallja: ők tökéletes szentek, nagy, malasztos emberek. Fontos ezen az ábrázoláson a három korosztály kézfogása - ezáltal is hozzánk hasonlónak érezzük -, de még fontosabb, ha csak a hármasságra figyelünk mint erős, szimbolikus számra, amely az egységet jelöli és jelenti. De a részletek is érdekesek, a ruházatról nem is beszélve. A kis Jézus (akiről az ének alapján tudjuk, hogy aranyalma) kezében cseresznyét tart. Növényszimbólumként mint a paradicsomi bűnbeesés fája, vagy a menynyei Jeruzsálem. De Mária is fölmutat egy jelképes gyümölcsöt, egy fürt szőlőt. Ez lehet a bőség, a termékenység szimbóluma, de itt elsősorban Krisztus-jelkép, amelynek magyarázata ott található János evangéliumában (15,1-11). Az egyházatyák - az ószövetségi Sirák fia könyve (24,17) alapján - Szűz Máriát is a szőlőtőkéhez hasonlították, amelynek gyümölcse Krisztus, vagyis ez a Gyermek. Újra a képre nézek: Anya, Fiú és... szeretet. Ez is eszembe jut. Talán mert közeleg a karácsony. Vagy azért, mert ezt a szeretetet valóban sugározza ez a kép - immár ötszáz éve. Móser Zoltán 2005. december 25-2006. január 1. LITURGIA Szenteste A népi jámborság és liturgia direktóriumát átolvasva és karácsonyi liturgiánkat figyelve biztosan nem túlzás azt mondani, hogy hívő ünneplésünk érzelmileg legjelentősebb mozzanatai ilyenkor nem annyira a liturgiából, mint inkább az azt körülrajzoló népi jámborsági gyakorlatok közül valók. Karácsony liturgiája a saját szövegeken kívül tulajdonképpen nem tartalmaz különösebb sajátosságot: megszokott felépítésű szentmisékkel ünneplünk. A direktórium IV. fejezete foglalkozik az egyházi év szent időszakaival, s köztük Urunk megtestesülése időszakának a népi jámborságban található különféle megnyilvánulásaival. A népi jámborság a maga sajátos módján súlypontozza karácsony értelmét, nem anynyira a teológiai mondanivaló felől közelítve, hanem az életközeli elemek ritualizálásával, így jellegzetes módon különösen is magáévá teszi az „ajándék spirituális értelmét", amely karácsony ünnepének jellegzetessége: „mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk" (vö. 1z 9,5). Isten végtelen szeretetének megnyilvánulása ez, aki „úgy szerette a viágot, hogy egyszülött fiát adta" (Jn 3,16)... Megajándékozottságunk ünnepi tudatosítása ne pusztán az ajándékok kicserélésében mutatkozzék meg: legyen meghívás a szegényekről és elesettekről való gondoskodásra. A keresztény családi ünneplésben felfedezhető még a minden emberrel való közösségvállalás és az emberélet szentségének gondolata, az évszázadok óta szívből áhított messianisztikus idő siettetése, a szegénység, alázat, egyszerűség és bizalom üzenetei. A betlehemes misztériumjátékok, a jászolállítás szokása, a gyertyagyújtás, az élet fáját s egyszersmind a keresztfát szimbolizáló feldíszített karácsonyfa imádságunk és családi liturgiáink erőteljes szimbólumai. A bensőséges családi körben megült ünnepi vacsora az életünket tartó emberi kötelékeink sziárdságának és örömének kifejezése és elmélyítője lehet. A hívő családi ünneplés a karácsonyi liturgiák üzenetének egyik legjelentősebb elmélyítője, ezért érdemes évről évre újraoltani azt a szentírási és liturgikus szövegeink erejével. Engedjük, hogy a liturgia és játék, meghittség, mítosz és valóság egymást finoman átjárva forrjanak eggyé a születés ünneplésében. Káposztássy Béla