Új Ember, 2006 (61. évfolyam, 52/2993. szám - 62. évfolyam, 53/3046. szám)
2005-12-25 - 2006-01-01 / 52-1. (2993-2994.) szám
2005. december 25-2006. január 1. Üsímére- 3 Lehetünk-e valamikor közelebb Istenhez, mint mikor benne testvérünket szeretjük, s a Szent Szűzre mint anyánkra tekinthetünk?... A Mária-tisztelet vallásosságunkat barátsággá fokozza... A barátság a lelkűlét hasonlóságát teszi föl, azt, hogy a barátság kölcsönös, s abban mindkét félnek adnia és kapnia kellene - s ugyan mit adjunk mi Krisztusnak?! De a Szent Szűzön eligazodom: mit adott Ő? Szeretetet adott! Nagyon-nagyon szeretett... Szeretni az Urat, szeretni híven s áldozatosan! (Prohászka: ÖM, 1990; 244) .■ ík „Emmánuel", „Velünk az Isten"! Ezzel a rendkívüli közléssel kezdődik Máté evangéliuma. Jézusban Isten jött közénk. Ő az Emmánuel. Az evangélium aztán egy még nagyobb, még csodálatra méltóbb ígérettel zárul: „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." Isten jelenléte közöttünk nem korlátozódik egy történelmi korszakra, Jézus fizikai jelenlétének idejére itt a földön. Ő mindig velünk marad. Hogyan lehetséges ez? Hol találkozhatunk vele? A válasz Máté evangéliumának központi részében olvasható. Különösen azokban a versekben, ahol Jézus útmutatásokat ad az általa alapított közösségnek, vagyis az egyháznak. Az egyházról többször is beszél: Péterre mint sziklára építi, olyannak akarja, amelyet igéje gyűjt egybe, és az eucharisztia körül egyesül. Kinyilatkoztatja az egyház legmélyebb lényegét is: az egyház nem más, mint Jézus maga, aki jelen van azok között, akik az ő nevében gyűlnek össze. Ő mindig közöttünk lehet, így tehetünk szert az élő egyház tapasztalatára, így élhetjük meg az egyház lényegét. Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. (Mt 18,20) Ha a feltámadt Úr az, aki maga köré gyűjti, egyesíti egymással a hívőket és saját testévé tesz mindannyiunkat, akkor minden megosztottság a családjainkban és a közösségeinkben az egyház arcát hamisítja meg. Krisztus nem lehet megosztott. Egy széttöredezett Krisztus felismerhetetlen, torz. Ez a különböző egyházak és egyházi közösségek közötti kapcsolatra is érvényes. Az ökumenizmus fejlődése ráébresztett bennünket arra, hogy „sokkal több az, ami egyesít minket, mint az, ami elválaszt". Ha léteznek is a doktrínának és a keresztény vallásgyakorlatnak olyan elemei, amelyekben még nem valósult meg a hit egysége, „mindannak alapja, ami egyesít bennünket, a feltámadott Krisztus jelenléte". Jézus nevében összegyűlni és együtt imádkozni, hogy megismerjük a keresztény hit gazdagságát és osztozzunk benne, hogy kölcsönösen bocsánatot kérjünk egymástól: ez az előfeltétele annak, hogy felülemelkedjünk a széthúzásokon. Kis kezdeményezéseknek tűnhetnek, de „semmi sem jelentéktelen, ami szeretetből történik". A köztünk lévő Jézus lesz „egységünk forrása", és megmutatja „az utat, hogy az egység eszközei lehessünk, melyet Isten akar". Az Egyházak Ökumenikus Tanácsának hit- és egyházszervezeti bizottsága fogalmazta meg ezt a Keresztények Egységének Pápai Tanácsával együtt. Ők ajánlották ezt az „életigét", melynek anyagát egy dublini ökumenikus csoport dolgozott ki. 1968 óta ugyanis a keresztények egységéért végzett imahét alkalmával mindannyian ugyanazt az „életigét" éljük. Az egyházak közötti teljes és A januári életigéből „Ketten vagy hárman... az én nevemben..." látható közösség felé tartó út reménye és jelképe ez. Mit jelent egynek lenni Jézus nevében? Azt jelenti, hogy őbenne vagyunk egy, az ő akaratában. Tudjuk, hogy leghőbb vágya, melyet parancsában is kifejez, az, hogy kölcsönös legyen köztünk a szeretet. Ezért akik ketten vagy hárman készek így szeretni egymást, és képesek mindent háttérbe szorítani azért, hogy kiérdemeljék az ő jelenlétét, azok közül minden megváltozik. Jézus így beléphet otthonunkba, munkahelyünkre, az iskolánkba, a parlamentbe és a stadionba, és átformálhatja ezeket a helyeket. Jelenléte fény lesz, megmutatja a problémák megoldását, ötleteket ad ahhoz, hogyan nézzünk szembe különböző személyes és társadalmi helyzetekkel. Bátorságot ad, hogy végbevigyük, amit elhatároztunk. Kovász lesz az emberi élet minden területén. Chiara Lubich SZENTÍRÁS-MAGYARÁZAT A szövetség jele Úlév - Lk 2,16-21 Január elseje két ünnepkör találkozása: karácsony oktávája, nyolcadik napja, Szűz Mária, Isten anyja ünnepe és a polgári év kezdete. Szent Lukács megjegyzi, hogy a „nyolcaik nap körülmetélték a gyermeket, és a Jézus nevet adták neki". A régi liturgiában ez a nap a körülmetélés, circumcisio ünnepe volt. Ilyenkor hirdették ki a templomokban az év változó ünnepeinek, a húsvétnak és a pünkösdnek az időpontját. Ennek kiszámítása a deákos műveltség külön ága volt, a naptárkészítés tudománya, az ünnep latin nevéből magyarított szóval: a csízió. A körülmetélés mint beavatási szertartás számos nép kultúrájának része. A zsidó népnél a körülmetéletlenség szé-8ennek számított (Tér 34,14). siségét jelzi, hogy Mózes felesége, Cippora ezt még kőkéssel végzi el (Kir 4,25). Az obszidiánból pattintott borotvaéles pengék voltak az őskori műtétek szikéi. Ez az ősi szokás lett a szövetség jele (Tér 17,11). Feltétele volt a húsvéti vacsorán való részvételnek (Kir 12,44) és a jeruzsálemi templomba való belépésnek (ApCsel 21,27-30) egyaránt. A testi szertartás fokozatosan a bensőséges vallásosság jelképévé vált. A Második törvénykönyvben olvassuk: „Az Úr, a te Istened körülmetéli a te és utódaid szívét, hogy az Urat, a te Istenedet szíved, lelked mélyéből szeresd, és élj" (30,6). A szív körülmetélésének eszméje nyújtott megoldást az ősegyház problémájára: meg kell-e követelni az ószövetség testi szertartását a keresztségre jelentkezőktől? A pogány Kornéliuszra és háza népére kiáradó Szentlélek keresztsége, „fürdője" volt Szent Péter számára a bizonyíték, hogy a körülmetéletlen „pogányoknak is megadta az Isten a bűnbánatot az életre" (ApCsel 11,18). Szent Pál pedig öntudatra serkenti a filippieket: „A körülmetéltek ugyanis mi vagyunk, akik lélekben szolgálunk Istennek, akik Krisztus Jézusban dicsekszünk, s nem a testben bízunk, bár magam a testben is bizakodhatnék" (Fii 3,3-4). A keresztség által a tanítványok részesednek Krisztus teljességéből. „Benne vagytok körülmetélve - mondja Szent Pál a kolosszeseknek nem kézzel, hanem az érzékies test levetésével, a krisztusi körülmetéléssel" (Kol 2,10). Szent Pál így fogalmazza meg a zsidó-keresztény párbeszéd alapját: „Nem az a zsidó, aki látszatra az, s nem az a körülmetéltség, ami külsőleg a testen látható, hanem az a zsidó, aki belsejében az, s szíve nem betű szerint, hanem lélek szerint körülmetélt. Ez az, aki nem embertől, hanem Istentől kapja az elismerést" (Róm 2,28-29). Kuklay Antal HOMÍLIAVÁZLAT Jól csak Mária szívével lát az ember Minden édesanya isteníti gyermekét. Elfogultság? Tévedés? Túlzás? Vagy mély megérzése az ember, minden egyes ember hivatásának? Annak, hogy az ember gyermeke arra van hivatva, hogy az Isten gyermeke legyen. Mi másért lett Isten Gyermeke emberré, ha nem azért, hogy az ember gyermeke Istené, Isten gyermeke legyen? Mennyire átérezhette Mária, hogy gyermeke, aki a Magasságbeli Fia, az Isten Fia - titok: Isten szívének titka. De mert az ő gyermeke, ezért az ő anyai szívének is, az ő hitének is a titka. Nézi Mária a gyermekét, a Magasságbeli Fiát, akinek az Úristen Dávid trónját szánja, aki uralkodni fog Jákob házában mindörökké, a királyok királyát, az uralkodók urát, nézi, nézi, és mit lát? Egy etető jászlót, benne egy cipónyi csöppséget, az ő kisfiát, akit ilyen mostoha körülmények között kellett világra hoznia. Állatok barlangjában, mert „nem kaptak helyet a szálláson" (Lk 2,7), jobb híján fektette az etetőbe, a földre mégse tehette. Semmit sem ért, de anyai szívével, Istenbe vetett hitében mindent elfogad. Elfogadja a látványt, és elfogadja az angyaltól hallott szavakat, akkor is, ha a szavak ellentmondanak a látványnak, a látvány a szavaknak. Számára most minden titok, Isten titka, a hit titka, misterium fidei. Mária egész lénye ezt a két szót mondja. Nézi az anyaszentegyház a csöppnyi kenyeret az oltáron, és hallja Jézusnak a pap szájával kimondott szavait: „Testem a vitág életéért, vegyétek és egyétek". Mit értünk belőle? A jászol az oltár, melyen „mint fiúknak kínálja magát nekünk az Úristen" (Zsid 12,7). Ki értheti az isteni szeretetnek ezt a határtalanságát? Utasítsuk vissza, mert nem értjük? Mindannyiunk nevében tárja szét a kezét a pap, s mondja: misterium fidei íme, hitünk szent titka. Ebben az elfogadásban mégis fények gyúlnak, a hit alázatában kifinomul, látóbbá, szűzivé lesz a figyelem, semmi sem megszokott, a jelentéktelennek tűnő dolgok jelentése megvilágosodik, a térben-időben távoli események halovány fényei összeérnek nappali derengéssé. Milyen szokatlan látvány! A pásztorok, a lomha népség siet. Mi villanyozta föl őket? Ha rabolni, fosztogatni, lopni jönnének, szokásuk szerint vinni, ami mozdítható, akkor lopakodnának. Nem lehet rájuk ismerni, egészen megváltoztak. Nem visznek, hanem hoznak jó hírt, örömhírt. Nem bírnak magukkal, egymás szájából kapkodják a szót, ragyogó, félelmetesen gyönyörű angyalról, ma született gyermekről, aki az Úr, a Krisztus, az Üdvözítő. Meglátva a jászolt a rátalálás gyermeki öröme ragadja el őket, az angyalok énekével ujjonganak. Megtalálták, íme, itt van a jel: a jászol. Mit jelent a jászol? Mit mond el a gyermekről? Szent Lukács háromszor említi a gyermekségtörténetben, hogy a jászol jel. A jászol eledelt kínál: Vegyétek és egyétek, „ez az én testem, mely értetek adatik" (Lk 22,19). Miként adatik? A kereszt által, mely ugyancsak háromszor említtetik Szent Lukács evangéliumában. És ahogyan a pásztorok az eledelt kínáló jászol által ismerték fel az Úr Krisztust, az Üdvözítőt, úgy fogják az emmauszi tanítványok a kenyeret kínáló gesztus által felismerni a föltámadott Üdvözítőt. Ez a kínáló gesztus az ő jele, a világ végezetéig. Zatykó László LITURGIA „Őáltala kaptuk az élet Alkotóját" A népi jámborság és liturgia direktóriuma a mai ünnepről így tanít: „Mária isteni és szűzi anyasága egyetlen megváltói eseményből áll: a Szűz számára ez határtalan dicsőségének feltétele és oka; számunkra a kegyelem és az üdvösség forrása, hisz őáltala kaptuk az élet Alkotóját". Az ünnep elsősorban a Szűzanya dicsőítésére szólít fel, amelyben azért részesült, mert általa kaptuk meg az élet Alkotóját. „A Boldogságos Szűz Mária anyaságának ünnepén imádjuk szent Fiát, Krisztus Urunkat!" - kezdjük a napi zsolozsmát. Az eseményeket említve a Szűz dicséretén keresztül az ő szent Fiát magasztaljuk. Az eseményt az esti dicséret antifónái ószövetségi hasonlatokkal világítják meg, íme: „mint a harmat Gedeon gyapjára, hogy üdvözítsd az embereket". Vagy a másik: „a csipkebokor, amelyet Mózes a tűzben látott, a te szüzességednek előképe". Az egyik himnusz röviden így énekel: „Szegény jászolban jött közénk, kitől támadt a földre fény. Atyjával egeket teremt, s pályázza anyja idelent." Hasonlóan beszél egy másik antifóna: „Az Úr, aki a hajnalcsillag előtt öröktől fogva született, ma megjelent a földön, mint a mi Üdvözítőnk." Egy másik ezekkel a költői szavakkal dicsőíti Máriát: „Mária, örökkévaló Királyunk szülője, boldog édesanya, tiszteletre méltó Szűz, sem előtte, sem utána nem akadt hozzá hasonló, alleluja!" És még számos idézettel lehetne gazdagítani a Szűzanya magasztalását. Azonban a zsolozsma és a mise szövege rámutat arra is, hogy ennek az eseménynek, hogy a Szűzanya lett és Fiút szült, számunkra van egy fontos következménye: a kegyelem és az üdvösség forrása lett számunkra. A mise könyörgésében kérjük, hogy Mária közbenjárását érezzük. Továbbviszi a gondolatot a felajánló és az áldozás utáni könyörgés, amikor Mária istenanyaságának ünnepére úgy tekint, mint a kegyelmi munkálkodás kezdetére, amelynek beteljesedésén örvendezni szeretne, amit a szentáldozás, a Krisztussal való találkozás elő tud segíteni. A napi zsolozsma mindig az eucharisztia ünneplésének meghosszabbítása. Hisz sokszor még teljesebbé, tökéletesebbé teszi egy-egy nap tanítását. Az esti dicséret antifónái ősi eredetűek. „Ó, csodálatos csere! Az emberek Teremtője emberi testet és lelket öltött, szűztől született, és ő, aki férfi közreműködése nélkül jött a világra, istenségének részeseivé tett minket." Ezt Máriának, az Istenszülőnek köszönhetjük, akit dicsérünk, és közbenjárását kérjük. A lelkünkben visszhangzó örömet a liturgia költői megfogalmazásával fejezzük ki: „Zengjünk himnuszt énekszóval égi szent Atyánk előtt, drága Szűzanyánk szülöttét, Krisztust, dallal áldja szánk, és legyen örök dicsőség néked is. Vigasztaló." Verbényi István Pedig a Név nemcsak röpke szó, az hívás is, a nyelvnek csodás emberi (testi-lelki) módján, szociálisan, lelket lélekhez köt. Ezért lett Istennek „neve": Jézus, ő tudja, hadd tudjuk mi is: ha e nevet hívjuk, azt kiáltjuk: „Jézus üdvözít, Jézus üdvözíts!" Péter szájából villámként jött, s megedzette „ama bénának inait" (ApCsel 3,7), s a lelkileg vak tömeg szemeit megnyitotta, pedig nem tüzet szórt a földre, csak azt mondotta: „A Názáreti Jézus nevében kelj föl és járj!" (Szent Bernát: Jézus nevéről) A hét liturgiája Rév JANUÁR 1., VASÁRNAP - SZŰZ MÁRIA, ISTEN ANYJA (ÚJÉV) FŐÜNNEPE (Álmos, Fruzsina) - Szám 6,22-27 (Hívják le Izrael fiaira a nevemet, és én megáldom őket!) - Gál 4,4- 7 (Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük.) - Lk 2,16-21 (Megtalálták Máriát, Józsefet és a kisdedet. Eltelt nyolc nap, és a Jézus nevet adták neki.) - Énekrend: Ho 39, ÉE 641, ÉE 415, Ho 35 - ÉE 54, Ho 29 - ÉE 516, Ho 41 - ÉE 55. JANUÁR 2., HÉTFŐ - Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely püspökök és egyháztanítók emléknapja (Ábel, Ákos) - ljn 2,22-28 - Jn 1,19-28. JANUÁR 3., KEDD - Jézus szentséges neve emléknapja (Gyöngyvér, Benjámin, Genovéva) - ljn 2,29-3,6 - Jn 1,29-34. JANUÁR 4., SZERDA (Angéla, Titusz, Leóna) - ljn 3,7-10 - Jn 1,35 12. JANUÁR 5., CSÜTÖRTÖK (Simon, Emília) - ljn 3,11-21 -Jn 1,43-51. JANUÁR 6., PÉNTEK (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) - ljn 5,5- 13 - Mk 1,7-11. JANUÁR 7., SZOMBAT - Pengaforti Szent Rajmund áldozópap emléknapja (Attila) - ljn 5,14-21 - Jn 2,1-11. JANUÁR 8., VASÁRNAP - URUNK MEGJELENÉSE (VÍZKERESZT) FŐÜNNEPE (Marcell, Juliánusz) - Iz 60,1-6 (Az Úr dicsősége felragyogott fölötted.) - Ef 3,2-3,5-6 (A Szentlélek kinyilatkoztatta, hogy a pogányok is társörökösök.) - Mt 2,1-12 (Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.) Énekrend: Ho 43 - ÉE 523, ÉE 415, Ho 43 - ÉE 59, Ho 18 - ÉE 525, Ho 44 - ÉE 60.