Új Ember, 2008 (64. évfolyam, 1/3099-52/3050. szám)

2008-01-06 / 1. (3099.) szám

SZENTÍRÁS-MAGYARÁZAT A hódolók méltósága Vízkereszt, Urunk megjelenése - Mt 2,1-12 „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte." A napkeleti bölcsek, a legendás bibliai elbeszélés főszereplői bizonyára arra számítottak, hogy ha egyszer elérkeznek Jeruzsálembe, ünnepi örömben találják az egész várost. Meglephette őket, hogy kérdezősködniük kell, s hogy értetlenül néznek rájuk a városbeliek. Felkeresik magát a királyt. Heródes azt tartja természetesnek, hogy előtte földig hajolnak az emberek, s uralkodásának hosszú évtizedeiben igyekezett idejében kiirtani azokat, akik nehezen megszerzett hatalmát elvitathatták volna. Ugyan mit felelne a messziről jött emberek kérdésére? Neki nincs újszülött fia, unokája. Ha csillag támadt, valaki másra utalhat. Meg kell kérdezni a papokat és az írástudókat. Azok valóban tudnak valami messzi ígéretről, reményről, előveszik az írásokat. Annak az egyszer eljövendő Uralkodónak, akiről Isten ígéretei szólnak, Betlehemben, Dávid városában kell megszületnie. Tárgyilagosan felelnek a kérdésre, aztán visszahúzódnak, mintha nem is az ő ügyük volna az egész. Jeruzsálem megrémül ahelyett, hogy tűzbe jönne. Mi készül itt, mi lehet abból, ha valaki megkérdőjelezi a zsarnoki rendet, amely mindenkit megalázott, s ugyanakkor valami biztonságot adott? A bölcsek nem érnek rá arra, hogy hüledezzenek. Föltűnik előttük a csillag, „megörülnek neki", követik, s meg is találják a Gyermeket. „Földre borulva hódolnak előtte", és elébe rakják drága ajándékaikat. Hódolnak? Az az ige, amelyet az evangélista először a bölcsek szájába ad, majd aztán maga is használ, szó szerint térdhajtást, lebomlást jelent. Már a hellenista szövegekben is elsősorban vallási jelentése van, a Biblia pedig szinte kizárólag az Isten iránti tisztelet, az imádás kifejezésére használja. „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" - idézi majd Máté evangélista Mózes ötödik könyvéből (Mt 4,10; 5 Móz 6,13). A bölcsek Isten küldötteként köszöntik az Újszülöttet, a keresztény író (és olvasó) tudja, hiszi, hogy a megtestesült Fiú valóban megérdemli az Istent megillető tiszteletet. A mai ember nem szívesen hajlik meg senki, semmi előtt. Talán megsokallta, hogy olyan hatalmasságok előtt hajbókoljon, akik nem érdemlik meg a tiszteletét. A baj az, hogy miközben önmagát mindenek fölé emelné, a reklám, a propaganda, a közvélemény játékszerévé válik. A napkeleti bölcsek jó érzékkel keresték Jézust, hogy előtte hódoljanak. Aki Jézus előtt meghajtja a térdét, maga is nagyobb lesz, nem válik rabszolgájává a világ bálványainak. Hadd írjam még ide egy jelentős német biblikus tanárnak, ma már erfurti püspöknek néhány mondatát! „Nemcsak akkor hódolunk Isten előtt, amikor a tabernákulum előtt térdet hajtunk, amikor részt veszünk a vasárnapi szentmisén, hanem akkor is, amikor Jézus szándéka és az Atya akarata szerint gondját viseljük idős apánknak, anyánknak, törődünk beteg házastársunkkal, elviseljük kajla kamasz fiunkat, vagy egyáltalán helytállunk akkor, amikor elsötétül körülöttünk a világ, egyszóval nem futunk meg a nehézségek elől" (Joachim Wanke beszéde egy zarándoklaton „... und das Leben gewinnt. „És győzött az élet" című kötetéből). Jeleníts István V 4 A keresztények egységéért végzett ökumenikus imahét idén ünnepli századik évfordulóját. Az első imanyolcad a keresztények egységéért 1908. január 18. és 25. között zajlott. Hatvan évvel később, 1968-ban az imahetet közösen készítette elő a Hit és Egyházszervezet Bizottsága (az Egyházak Ökumenikus Tanácsa részéről) és a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának titkársága. Azóta immár szokássá vált, hogy öszszegyűlnek a katolikus és más felekezetű keresztények, és egy közös dokumentumot dolgoznak ki, amely az imahétre vonatkozó javaslatokat tartalmazza. Az idén egy népes ökumenikus csoport választotta ki az igét az Egyesült Államokban, Szent Pálnak a tesszalonikai keresztényekhez írt első leveléből. Ebben a görög városban éppen csak megszületett egy kicsiny közösség, és Pál szükségét érezte, hogy tagjai között megerősödjék az egység. Ezért arra buzdította őket, „éljenek békességben", legyenek türelmesek mindenkivel, a rosszért ne fizessenek rosszul, hanem munkálkodjanak egymás és a többiek javán. Arra kérte őket, hogy „szüntelenül imádkozzanak", ezzel is mintegy hangsúlyozva, hogy a keresztény közösségben csak az imaélet segítségével lehet egységben élni. Jézus is imádkozott az övéiért: „Legyenek mindnyájan egy" - ezt kérte Atyjától. Miért kell szüntelenül imádkozni? Azért, mert az imádság a személy, az ember lényegi része. Isten képmására lettünk teremtve, olyannak, akivel Isten személyes kapcsolatban áll, és aki képes közösségre lépni vele. Létünk alapvető eleme tehát a baráti viszony Istennel: a közvetlen, egyszerű és igaz párbeszéd - ez az imádság. Ez teszi lehetővé, hogy hiteles személyekké váljunk istengyermekségünk teljes méltóságában. Mivel személyes Isten-kapcsolatra lettünk teremtve, állandó összeköttetésben lehetünk vele, szívünkben a Szentlélektől kapott szeretettel, és azzal a bizalommal, amivel az ember saját atyjához fordul. Ez a bizalom ösztönöz, hogy gyakran szóljunk hozzá, hogy mindent elmondjunk neki: a gondolatainkat, a terveinket. Erre a meghitt viszonyra gondolva szinte türelmetlenül várjuk az imádság pillanatait, melyeket a napi munkahelyi és családi kötelezettségeink közepette kiszakítunk, hogy mély kapcsolatba kerüljünk Istennel, akiről tudjuk, hogy szeret minket. Nemcsak saját szükségleteinkért kell szüntelen imádkoznunk, hanem azért is, hogy osztozzunk Krisztus Testének építésében, és így megvalósuljon Krisztus egyházának teljes és látható egysége. Olyan titok ez, amiből akkor sejthetünk meg valamit, ha a közlekedőedényekre gondolunk. Amikor vizet töltünk az egyikbe, a folyadékszint mindegyikben megemelkedik. Ugyanez történik, amikor valaki imádkozik. Az imádságban a lélek Istenhez emelkedik, hogy imádja őt, és hálát adjon neki. Amikor valaki felemelkedik, a többiek vele emelkednek. Hogyan imádkozzunk szüntelenül, különösen, amikor a hétköznapok forgataga magával ragad? Szüntelenül imádkozni nem azt jelenti, hogy szaporítjuk imádságainkat, hanem hogy lelkünkkel és életünkkel Isten felé fordulunk, teljesítjük akaratát: őérte tanulunk, dolgozunk, szenvedünk, pihenünk, és ha kell, érte halunk meg. Olyannyira, hogy még a leghétköznapibb ügyeinket se tudjuk intézni anélkül, hogy vele meg ne beszélnénk. Tevékenységünk így szent cselekménnyé lesz, és imádsággá válik az egész napunk. Segíthet ebben, ha felajánljuk Istennek minden cselekedetünket: „Jézusom, érted, neked teszem"; vagy ha nehézségeink adódnak, tudatosítjuk magunkban: „Mi a fontos? Az, hogy szeresselek téged!" így minden dolgunkat szeretettel itatjuk át. És szüntelenül imádkozni fogunk, mert szüntelenül szeretünk. Chiara Lubich Januári életige „Szüntelenül imádkozzatok!" Lelkiség 2008. január 6. HOMÍLIAVÁZLAT Ünnepeljünk epifániát! Epifánia ünnepén, amikor Isten megjelenését ünnepli a világegyház, megdöbbentő mondatot kiált bele a világba a liturgia: sötétség borítja a földet, homály a nemzeteket. Mégis örül az egyház, mert tudja: ahol sok a bűn és a sötétség, ott túlárad a kegyelem és a fény. Az újra és újra megjelenő Istent nem lehet kiszorítani a történelemből. Elmélkedjünk ma arról, hogy a sötétségeket milyen módon ragyogja be az isteni fényesség. Sötétség a tudatlanság. Az ellenerők nagyon mélyre képesek süllyeszteni az amúgy is sérült értelmet. Pár hete egy kórházi beteg - mikor azt kérdeztem tőle, milyen vallású - fölényes hangon kijelentette: én ateista vagyok. Erre ezt válaszoltam: csodálom Önt, mert nagyobb hite van, mint nekem. Hiszen a semmiben hisz, az meg nincs. Én a létező valóságban hiszek, aki van. Egyébként is - folytattam - vigyázzon le ne maradjon. Hiszen az általa istennek kikiáltott tudomány már elismeri az élő, alkotó Istent. Werner Heisenberg, a hírneves természettudós így nyilatkozott tudóstársai nevében: az a sok jelenség és szerveződés, amit legújabb mérőeszközeinkkel mérni tudunk, elképzelhetetlen alkotó, teremtő intelligencia nélkül. Ő elcsendesedve révedezett, én pedig epifániát ünnepeltem. A sötétségek sötétsége a bűn. Megrendítő vétkek mindenütt. Önzés, gyilkosságok, gyűlölet, kizsákmányolás, harag, bosszúállás, a szemérem elleni rettenetes bűnök, válások, gyermekek tönkretétele ezek következtében. Mégsincs bűntudat. Benedek pápa - még Joseph Ratzinger néven - több mint húsz éve írt, A mustármag reménye című könyvében az ártatlanság őrületéről beszél. A legnagyobb bűnösök is szinte szentté avatják magukat, a kisebb bűnösök is mindig másokat vádolnak, hibáztatnak. Ha bevallják, ha nem, a bűnök mindig jelzést adnak. És rombolnak: lelket is, testet is. Orvosi disszertációt lehetne írni arról, hogy az agyi és szívproblémák okai nagyon gyakran a fel nem dolgozott bűnök. Máskor gyomorfekélyt vagy pszichés elváltozásokat okoznak a megalkuvások sokszor rejtettnek vélt bűnei. Pár éve egy orvos a segítségemet kérte: negyven év körüli daganatos betegénél szinte vészhelyzet állt elő. Rohamosan romlani kezdett az állapota. Itt már csak te tudsz segíteni - kérlelt az orvos. A beteg amiatt került krízisbe, mert úgy vélte, egy életen át becsapta az Istent, hiszen fiatalkorában egy bűnét nem merte meggyónni, de azért minden hónapban gyónt és áldozott. És íme, a betegség éjszakájában majdnem beleőrült ebbe. Legalább fél órába került, mire rádöbbentettem, milyen izgalmas az Isten, és hogy mennyire szereti a megtérni tudó bűnösöket. Elfogadta a szentségeket könnyezve, remegve. Egy hét múlva az orvos megkérdezte tőlem, mit tettem a beteggel. A negatív folyamatok teljesen leálltak, csodával felérő a gyógyulás. Akkor én alig tudtam elleplezni könynyeimet, és megint epifániát ünnepeltem. Izaiás elragadtatott imájával fejezem be kis homíliámat, amely a mai ünnep olvasmányában ragyog: „Ne félj, mert elérkezett a világosságod. Fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad." (1z 60,1-6) Kerényi Lajos LITURGIA A kenyértöréstől a szentmiséig (XXXII. rész) A liturgikus ének Nyugaton a IV. században A IV. században a nyugati liturgiában a latin nyelvre való áttérés nyitott teret a nép énekének. A liturgikus zene kezdetben nem használt hangszereket, mert azok a pogányok szertartásaira emlékeztették őket, és úgy érezték, hogy a bensőséges istendicséretet nem segítik elő. A zene tehát az éneklés maradt, amely az ember bensejéből tör elő. Énekeskönyvek nem maradtak ebből a korból, ám ebben a kérdésben is nyugodtan hagyatkozhatunk az egyházatyák tanúságára. Szent Ambrus az 1. zsoltárról szóló elmélkedésében elragadtatottan ír az énekről. A nap első sugaraira visszhangzik rögtön a zsoltár, amelyet mindenki énekelhet. Megjegyzi ugyan, hogy Szent Pál szerint a nők hallgassanak a templomban, ezt azonban az egyházatya nem vonatkoztatja az éneklésre, amely annál szebb, minél többféle ember énekli: idősek, fiatalok, férfiak és nők. Ez az éneklés akkor vált még lüktetőbbé, amikor bevezették az antifónát. Ilyet már énekeltek keleten 353-ban, amikor Antióchiai Szent Babila ereklyéinek átvitelét ünnepelték. Nyugaton Szent Ágoston feljegyzi, hogy amikor 386-ban Szent Ambrus híveivel bezárkózott a milánói székesegyházba, hogy az ne jusson az eretnek ariánusok kezére, követőit énekléssel lelkesítette. Itt tanította meg a milánói híveknek az antifóna éneklését, valamint ez alkalommal kezdte bevezetni a népet a himnusz éneklésébe. Mindezzel az volt a célja — a biztatáson túl -, hogy a katolikusok tudják és szeressék a dogmákat, a hitüket énekeljék. Később Milánó hatására minden nép átvette és megtanulta nyugaton is az antifónát és a himnuszt. A szép énekek előadása kapcsán Szent Ágostonban már felmerült az aggály, vajon az ének nem varázsolja-e el a lelket, nem köti a hallgatót a formához és az énekeshez? A kétségre válaszként Szent Jeromos fogalmazta meg a liturgikus ének szabályát: „Úgy énekeljen Krisztus szolgája, hogy ne az énekes, hanem az énekelt szavak tessenek." A latin liturgikus ének éppen ezért is a szövegre épül, és annak hangsúlyaihoz illeszkedik, így a szöveg ritmusa és az ének ritmusa egy lesz. Füzes Ádám A hét szentje Január 7. Penyaforti Szent Rajmund áldozópap Barcelonai nemesi családban született 1175/80-ban. Jogi és teológiai tanulmányok után Bolognában lett professzor. Barcelonába visszatérve, 47 éves korában belépett a domonkosok rendjébe. Kiváló gyóntató és bölcs jogász, aki az első Egyházjog összeállítója. A pogányok és a zsidók megtérítéséért fáradozott, ezért megtanulta a keleti nyelveket. A Fogolykiváltó rend szabályait is elkészítette. Aquinói Szent Tamás az ő biztatására írta meg egyik jeles művét, a Summa contra gentilest. 1275-ben távozott az örök hazába. A hét liturgiája A év JANUÁR 6., VASÁRNAP - URUNK MEGJELENÉSÉNEK (VÍZKERESZT) FŐÜNNEPE (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) - Iz 60,1-6 (Az Úr dicsősége felragyogott fölötted.) - Ef 3,2-3a,5-6 (A Szentlélek kinyilatkoztatta, hogy a pogányok is társörökösök.) - Mt 2,1-12 (Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.) - Énekrend: Ho 43 - ÉE 523, 415, Ho 43 - ÉE 59, Ho 44 - ÉE 525, Ho 41 - ÉE 58. JANUÁR 7., HÉTFŐ - Pengaforti Szent Rajmund emléknapja (Attila) - ljn 3,22—1,6 - Mt 4,12-17,23-25 - Zsolozsma, II. zsoltárhét. JANUÁR 8., KEDD (Gyöngyvér, Szeverin, Szörény) - ljn 4,7-10 - Mk 6,34-44. JANUÁR 9., SZERDA (Marcell, Juliánusz) - ljn 4,11-18 - Mk 6,45-52. JANUÁR 10., CSÜTÖRTÖK (Melánia, Vilmos) - ljn 4,19- 5,4 - Lk 4,14-22a. JANUÁR 11., PÉNTEK (Ágota, Szalina, Tasziló) - ljn 5,5— 13 - Lk 5,12-16. JANUÁR 12., SZOMBAT(Ernő, Erna, Cezarina) - ljn 5,14- 21 - Jn 3,22—30. JANUÁR 13., VASÁRNAP - URUNK MEGKERESZTELKEDÉSÉNEK ÜNNEPE (Szent Hiláriusz püspök és egyháztanító, Veronika, Victor) - Iz 42,1-4,6-7 (Íme, az én szolgám, akiben kedvem telik.) - ApCsel 10,34—38 (Az Úr fölkente őt Szentlélekkel.) - Mt 3,13-17 (Amikor Jézus megkeresztelkedett, látta, hogy leszáll rá a Szentlélek.) - Énekrend: Ho 45 - ÉE 523, Ho 45 - ÉE 61, Ho 134 - ÉE 519, Ho 274 - ÉE 361.