Uj Idők, 1935 (41. évfolyam, 1-26. szám)

1935-03-10 / 11. szám - Csathó Kálmán: A Szép Juhászné / Regények, elbeszélések, rajzok, színdaradok

Uj Idők Szépirodalmi, művészeti, képes hetilap és kritikai szemle Előfizetési ára Az Uj Idők penge Szerkeszti Herczeg Ferenc képeinek, valamint házn Negyedévre .... 6.10 „ Szovegreszenek még kivol Egyes szám­ára . .­­.50 fillér utánnyomása is tilos XLI. évfolyam 1935 március 10 11. szám Copyright by Singer & Wolfner A Szép Juhászné — Regény — írta: Csathó Kálmán • Állt a parton és gépiesen lobogtatva a zsebken­dőjét, nézte a távolodó hajót, amíg el nem tűnt előle a folyó kanyarodójánál. Még akkor is jó ideig bá­mult utána a semmibe és csak akkor eszmélt fel, mikor egy fiakkeres odahajtott mellé és azt kérdezte hamisítatlan bécsi nyelven: — Fahr ma, Euer Gnad­ n? Józsi megtörülte a szemét, kifújta az orrát és csendesen nemet intett. Aztán gyalog megindult a város felé. Elgondolkozva lépdegélt és bánatosan, s az elváláson érzett fájdalom nyomán ttj, fájó gondo­latoktól nehezedett meg a szíve, amint ráeszmélt, hogy az otthonától való elszakadása hosszú, hosszú időre szól, sőt talán örökre. Mert hiszen nem arról van szó, hogy pár évi tanulás után hazatérjen és otthon próbálja kama­toztatni a tudását, mint festőművész. Haza a kis faluba, Pestre? Innen, a művészet Mekkájából és a művészek Eldorádójából a pusztaságba? Ahol csak el lehet pusztulni, bele lehet veszni a meg nemértés­nek, a lenézésnek és a közönynek a síró homokten­gerébe. Erre eddig nem gondolt. Hogy a művészi pálya a szülőföldjétől, a hazájától való teljes elszakadást is jelenti számára. Mindig valami olyasmi járt az eszében, hogy diadalmasan, sikerekkel megrakodva fog majd hazatérni, ahol egyszerre, az idegenben szerzett babérok láttára, kinyílik minden szív és hó­doló műértőkké válnak a kétkedők és a közömbösek. Most egyszerre megértette, hogy évtizedek kellenek ahhoz, amíg Magyarország talajában a művészet fái elterebélyesedhetnek. Hazamenni tengődni? Nyomorogni? Gyötrődni, küzködni, megalkudni és harcolni a betevő falatért? Próbálni mindenféle mesterkedést, hogy ráerősza­kolhassa azokra, akiknek nem kell, azt, amiért itt két kézzel fognak kapni az emberek? Még csak három napot töltött itt, ebben az óriási, gazdag, fényűző városban, de már tisztában volt vele, hogy boldogulásra csak itt ebben a környezetben. Átvillant az agyán, számíthat. — Talán, ha megcsinálják a Pesti Műegyletet? Talán fellendül ott is a művészi élet és talán?... 11. folytatás Próbálta magát biztatni, de nem tudott hinni önmagának. És keserűen sóhajtott fel: — Hát miért, hogy a magyar, ha festő, ha mű­vész lesz, nem maradhat magyar? Miért, hogy csak az agár meg a négy ló, meg a tajtékpipa minden, amiért lelkesedni, aminek örülni tudunk? És miért nem kapunk két kézzel azon, ami a nemzetet előre­viszi? Lám, színházunk már van! Igaz, hogy az is elég nehézségekkel küzködik, de a színészek már nem koplaló vándorok többé az országutakon, ha­nem megbecsült polgárok, ha igazán művészek! Miért, hogy csak éppen a piktor meg a képfaragó munkája nem kell nálunk senkinek? Egy pillanatra megvillant az eszében: — Talán igaza van édesapámnak? És ha törté­nelmi kompozíciókkal próbálna az ember közel fér­kőzni a hazafiúi szívekhez, ha önön nemzeti dicső­ségét látná visszatükröződni a festészetben, fel­­­ébredne iránta az érdeklődés? Vállat vont: — Ej, dehogy is!... Azt is ki venné meg miná­lunk? Senki! Megbámulnák, főleg, ha ingyen, vagy legfeljebb két garasért mutogatnák nekik, de aztán csak tovább mennének. Mert egy agárért tudnak százakat fizetni! De egy művészi képért?... Legfel­jebb arcmásért, ha hízeleg és mégis hasonlatos, mint ahogy Barabás festi őket! Aki milyen Istenáldotta nagy művész és mégis, éppen csak, hogy meg tud élni Pesten! De egy második már aligha élne meg mellette! Hiszen ő is csak úgy tengődik, hogy agyondolgozza magát és a divatlapoknak készít kő­rajzokat! ... Közben beért a Belvárosba és a Kärtnerstrasse egyik kirakatában megpillantott egy újfajta, diva­tos mellényt, amelyet a szabó, mielőtt hazaküldte volna a megrendelőjének, kitett közbámulatra. Józsi­nak a szívéből egy pillanat alatt elszálltak a haza­fiúi és a pályagondok. — Ejnye! — szólott magában. — Vajjon mibe kerül egy ilyen? És önkénytelenül megtapogatta a bugyellárisát, amelyben hatvan pengő forint daga­dozott. Soha sem érezte még magát ennyire gazdag- 80 377

Next