Uj Idők, 1935 (41. évfolyam, 27-52. szám)

1935-10-20 / 43. szám - Ebeczky György: Képeskönyv. Útiruha, a nagy fehér tigris és a tűztorkú madár / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések

gyulladást kap, mert olyan bolondul szereti, hogy bár meghűlt és lázas, mégis idejött, miatta... Sándor mindenekelőtt jó melegen magához ölelte, hogy ne kapjon tüdőgyulladást. Azután na­gyot lélegzett: — Hála Istennek, hogy nem színésznő, így könnyebb megvallanom, hogy nekem sincs semmi közöm a színházhoz. — Hogyne lenne... A darab? — A darab nem volt hazugság. Aznap nyújtot­tam be a színháznak, amikor először találkoztunk és Isten látja lelkemet, mennyire bíztam benne. Két hét előtt kaptam vissza. Nagyon kedves levelet írt hozzá az igazgató, a lényege azonban az volt, hogy hagyjak békét az irodalomnak, mert nincs semmi tehetségem. Nem ez fájt, csak az, hogy maga most már nem jön hozzám feleségül. Szürke kis tisztvi­selő vagyok. Már start előtt lebuktam a Pegazusról. Nincs egyebem, mint száznyolcvan pengő fizetésem és villamosbérletem ... Ada szeme még nedves volt, de amikor Sándorra nézett, aki reményvesztetten, fázósan és nagyon ked­vesen tette meg furcsa szerelmi vallomását, egyszerre elnevette magát. A jókedve átragadt a fiúra is. Ezt a színházat, amit ők ketten játszottak egymásnak! Végül már olyan hangosan kacagtak mind a ketten, hogy a nevetésüktől visszhangzott az őszi kert s a közeli villák ablakaiból kihajoltak az emberek. Egy rendőr, aki rendőrkutyájával éjszakai kör­útjára indult, elhaladt a pad előtt, oda is nézett, de azután tovább ment. Egy kicsit mosolygott is is. — Eppár cseléd — mormogta megértően a pulinak. Képeskönyv Utiruha, a nagy fehér tigris és a tí­ztorkú madár A felnőtt embernek a napilapok körülbelül azt jelentik, amit a gyereknek a képeskönyv. Bár, nem tudom, olvasnak-e képeskönyvet a mai gyerekek, vagy szellemi szükségleteiket az újabb autómárkák nyil­vántartásával elégítik-e ki? E sorok íróját a világ minden tájáról érkező hírek úgy szórakoztatják, mint hajdan a képeskönyv tarka lapjai. Sok szép és szomorú dolog történik a világon azonkívül, hogy az országok gázzal és tank­kal akarják sivataggá tenni egymás földjét és ezt békéltető tárgyalásnak nevezik. * Nemrég például egy Kínából érkező híradást olvastam. Kína, a maga furcsa, finom színeivel és évezredes kultúrájának titkaival, mindig vonzott, mindig érdekelt. Most, hogy ezt a hírt olvastam, úgy éreztem magamat, mintha egy nemesszínű, hajlé­kony rajzú kínai porcellánt törtek volna össze. Kínáról tulajdonképpen keveset tudunk, bár közel kellene, hogy legyen hozzánk. S a művészekhez, költőkhöz és festőkhöz nagyon közel is áll ez a nép. Nemcsak azért, mert a kultúrája régi s mert minden művésznek született kultúrembernek kell lennie, már akkor, mielőtt írni megtanult volna. (E sorok írója nem hisz a barbár művészekben. Az a néger harcos, aki a sírkamra sziklafalára bogyók nedvével harci képeket fest, már született kultúrember. Persze, más a kultúrája, mint európai kollegáinak.) Az új Hunyadi László az Operaházban. Az Operaház október 6-án új rendezésben, díszletekkel, átdolgozásban hozta színre az első művészi, magyar dalművet, Erkel Ferenc Hunyadi László-ját. Jelenet a második felvonásból. A király esküje. A színpadi képet Oláh Gusztáv és Fülöp Zoltán tervezte 51 599

Next