Uj idők, 1938 (44. évfolyam, 27-52. szám)
1938-10-16 / 42. szám - Nagy Lajos: A gyanú / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
Színház Légy jó mindhalálig — Móricz Zsigmond színdarabja a Magyar Színházban — Móricz Zsigmond írásai kormozó, sötét lánggal égnek. A századeleji Magyarország vad hangokig csigázott úri murija hömpölyög át a lapokon, mint feldöntött pohárból a bor. Erdélyi fejedelmeik tündérkertjébe kap bele a vihar. Olyan kegyetlen nyugalmú, ősi indulatok csapnak meg néha, mintha egyenesen ázsiai homokpusztákról fújna arcunkba a szél, — gondoljunk csak a Barbárok című remek novellára. De ezeket a sűrű férfiírásokat nem egyszer megszakítja egészen másfajta hang is: dickensi édességű érzelmek, feloldódásba torkolló könnyek, kissé súlyosan csapkodó pillangószárnyak derűje. A debreceni kisdiák, a szenvedésekbe, gyanúkba, keserű fájdalmakba belehajszolt Nyilas Misi története ebből a dickensi ágból való. Előbb regényt formált belőle Móricz Zsigmond, s a Légy jó mindhalálig a multszázadi debreceni kollégiumi életnek szorongatóan szép rajza. Majd színdarabbá egyszerűsítette anyagát, s ha itt nem is ért a régi magasságba, egy forró, megrendítő, nagy jelenet emlékét sikerült belénk égetnie, a kisdiák kegyetlen vallatását a fegyelmi tanács ülésén. Olyan a kis Nyilas Misi története, mintha egy fiatal, gyanútlan madarat szorítanánk a két tenyerünk közé. Érezzük a rémült, vigyázatlan szív vad dobogását, meztelen idegünkig ér a vergődő, dacos szárnyak erőfeszítése. „Légy jó fiam, légy jó mindhalálig" — ezzel az anyai útravalóval kerül a kis Misi a félelmetesen nagy debreceni kollégiumba. Milyen hideg, ellenséges világ! Csomagja érkezik és szobatársai kibontják és megeszik előle. Gyengébb a többieknél, — kirekesztik játékaikból, megdobálják labdával. Csordultig tele van hittel, rajongással, jeles tanuló, s úgy érzi, csak a felnőttek érthetik meg, a felnőttek tiszta, igazságos, rendezett világába vágyik. Azután belekerül ebbe a világba, felolvasó lesz egy vak öregúrnál, tanítványt szerez. Egyszerre körülhálózzák a nagyok ismeretlen érdekei, gáncsvető indulatok, s ő keményet, kegyetlent zuhan a földre. Ellopják tőle a vak öregúr lutrin kihúzott sorsjegyét; a fiatal lány, akire első szerelmes dobbanásával ránézett, mással szökik meg; hamis váddal a csalás és lopás szörnyű örvényébe taszítják; volt kosztos asszonya, fiát féltve ellene vall; tanárai ridegen ki akarják lökni a kollégiumból, — s a kis Misi felnőttek világában, az igazságban, mindenben csalódva, utolsó, halált kívánó vergődéssel felkiált: — Én nem akarok a gyerekek közt lenni! Én nem akarok a felnőttek közt élni! Én nem akarok debreceni diák lenni! Nem akarok élni, ha az emberek ilyen rosszak! Meg akarok halni, én ártatlan vagyok! Ájultan bukik az emberséges, kemény igazgató és egy jószívű, öreg tanár karjaiba. De jön a kaszált bonyodalmakat megoldó, kiengesztelő dickensi fordulat: a sikkasztó vallott, a kisfiú ártatlansága kiderül, mindenki boldog lesz, s a kollégium kötelességének érzi, hogy Nyilas Mihály megsebzett lelkét meggyógyítsa. Nagyon szép, nagyon egyszerű és nagyon tiszta történet. És a sikoltás úgy csap föl belőle a végén, mint a láng. A regényben kétségtelenül több és szebb, de a színpadon is megáll, ha kissé ösztövéren is. Vaszary Piroska neve egybeforrott Nyilas Misiével. Komoly szerepei közül talán ezt a kisdiákfigurát dolgozta ki leggazdagabbra, fölösleges cifraságok nélkül legegyszerűbbre, legerőteljesebbre. Tíz évvel azelőtt megrendített Nyilas Misi könnyeivel és ártatlanságával, ma is élőn, lázasan állította elénk a régi ismerőst. Sajnos, körülötte jóval szürkébb az előadás, mint egy évtized előtt a Nemzeti Színházban. Olyan, mint egy foltozott ruha. A gyakran változó képekben itt-ott feltűnik egy-egy jobb színészi erőfeszítés is (mint például Főidényi László vak öregura, Pataky Miklós kitűnő igazgatója, Keresztessy Mária lázadozó, keserű vénkisasszonya), de a két tucatnyi derékhad szürke és jelentéktelen. Vaszary János rendezése az egyes képek kikerekítésében merült ki, de éppen a legfontosabbat, a történet szorongató líráját, a debreceni kollégiumi és polgári élet lélektelenségét, nem sikerült megéreztetnie. ILLÉS ENDRE Az orvos dilemmája — G. B. Shaw színműve a Vígszínházban . A békeévek egyik legnagyobb színházi sikere volt Shaw komédiája, ma sem csalódtunk benne. A kortársakat izgatta a kérdés: hogyan állja meg helyét az új világban Shaw, az irodalomnak ez a fenegyereke, költő, fintorgó novellista és szóbűvész, egykor, talán még ma is a forradalmár. Hiszen az elmúlt néhány évtized alatt többet éltünk át, mint elődeink egy évszázad alatt és abba a ritka helyzetbe kerültünk, hogy mint utókor tarthatunk ítéletet a kortárs műve felett; megállapíthatjuk: mi benne örökkévaló és mi az, amit kirostálásra ítélt az idő? A darabot úgyszólván mindenki ismeri. Nagyjából arról szól, hogy szabad-e ölni az orvosnak? Helyesebben: szabad-e kiválasztania, hogy kit öljön meg? És: van-e különbség élet és élet között? Ez azonban csak a mag. Ezekre a kérdésekre Shaw könnyen tudna felelni, mint ahogy felel is rá, amikor a darab hősének, Dubedatnak, a festőnek, a szépdolgok teremtőjének a halhatatlanságot adományozza. De a darab, legalábbis ma ezt érezzük, nem csak ennek a kérdésnek a boncolása, hanem torzképe a nagyképűségre, hazugságokra épült emeberi életnek is. Csathó Kálmán Fűszer és csemege című színművét a Magyar Tudományos Akadémia a Vojnits-díjjal tüntette ki. Csathó Kálmánnak ez már második Vojnits-díjat nyert színműve. Az első a Te csak pipálj, Ladányi volt. A Fűszer és csemegé 1 díszéremmel jutalmazta az OMKE is 576