Uj idők, 1938 (44. évfolyam, 27-52. szám)

1938-10-16 / 42. szám - Nagy Lajos: A gyanú / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok

Színház Légy jó mindhalálig — Móricz Zsigmond színdarabja a Magyar Színházban — Móricz Zsigmond írásai kormozó, sötét lánggal égnek. A századele­ji Magyarország vad hangokig csigázott úri­ muri­ja hömpölyög át a lapokon, mint feldöntött pohárból a bor. Erdélyi fejedelmeik tün­dérkertjébe kap bele a vihar. Olyan kegyetlen nyu­galmú, ősi indulatok csapnak meg néha, mintha egyenesen ázsiai homokpusztákról fújna arcunkba a szél, — gondoljunk csak a Barbárok című remek novellára. De ezeket a sűrű férfiírásokat nem egy­szer megszakítja egészen másfajta hang is: dickensi édességű érzelmek, feloldódásba torkolló könnyek, kissé súlyosan csapkodó pillangószárnyak derűje. A debreceni kisdiák, a szenvedésekbe, gyanúkba, keserű fájdalmakba belehajszolt Nyilas Misi tör­ténete ebből a dickensi ágból való. Előbb regényt formált belőle Móricz Zsigmond, s a Légy jó mind­halálig a multszázadi debreceni kollégiumi életnek szorongatóan szép rajza. Majd színdarabbá egysze­rűsítette anyagát, s ha itt nem is ért a régi magas­ságba, egy forró, megrendítő, nagy jelenet emlékét sikerült belénk égetnie, a kisdiák kegyetlen valla­tását a fegyelmi tanács ülésén. Olyan a kis Nyilas Misi története, mintha egy fiatal, gyanútlan madarat szorítanánk a két tenye­rünk közé. Érezzük a rémült, vigyázatlan szív vad dobogását, meztelen idegünkig ér a vergődő, dacos szárnyak erőfeszítése. „Légy jó fiam, légy jó mind­halálig" — ezzel az anyai útravalóval kerül a kis Misi a félelmetesen nagy debreceni kollégiumba. Mi­lyen hideg, ellenséges világ! Csomagja érkezik és szobatársai kibontják és megeszik előle. Gyengébb a többieknél, — kirekesztik játékaikból, megdobálják labdával. Csordultig tele van hittel, rajongással, je­les tanuló, s úgy érzi, csak a felnőttek érthetik meg, a felnőttek tiszta, igazságos, rendezett világába vá­gyik. Azután belekerül ebbe a világba, felolvasó lesz egy vak öregúrnál, tanítványt szerez. Egyszerre kö­rülhálózzák a nagyok ismeretlen érdekei, gáncsvető indulatok, s ő keményet, kegyetlent zuhan a földre. Ellopják tőle a vak öregúr lutrin kihúzott sors­jegyét; a fiatal lány, akire első szerelmes dobbaná­sával ránézett, mással szökik meg; hamis váddal a csalás és lopás szörnyű örvényébe taszítják; volt kosztos asszonya, fiát féltve ellene vall; tanárai ride­­­gen ki akarják lökni a kollégiumból, — s a kis Misi felnőttek világában, az igazságban, mindenben csalódva, utolsó, halált kívánó vergődéssel felkiált: — Én nem akarok a gyerekek közt lenni! Én nem akarok a felnőttek közt élni! Én nem akarok debre­ceni diák lenni! Nem akarok élni, ha az emberek ilyen rosszak! Meg akarok halni, én ártatlan vagyok! Ájultan bukik az emberséges, kemény igazgató és egy jószívű, öreg tanár karjaiba. De jön a kaszált bonyodalmakat megoldó, kiengesztelő dickensi for­dulat: a sikkasztó vallott, a kisfiú ártatlansága ki­derül, mindenki boldog lesz, s a kollégium köteles­ségének érzi, hogy Nyilas Mihály megsebzett lelkét meggyógyítsa. Nagyon szép, nagyon egyszerű és nagyon tiszta történet. És a sikoltás úgy csap föl belőle a végén, mint a láng. A regényben kétségtelenül több és szebb, de a színpadon is megáll, ha kissé ösztö­véren is. Vaszary Piroska neve egybeforrott Nyilas Misiével. Komoly szerepei közül talán ezt a kisdiák­figurát dolgozta ki leggazdagabbra, fölösleges cifra­ságok nélkül legegyszerűbbre, legerőteljesebbre. Tíz­­ évvel azelőtt megrendített Nyilas Misi könnyeivel és ártatlanságával, ma is élőn, lázasan állította elénk a régi ismerőst. Sajnos, körülötte jóval szür­kébb az előadás, mint egy évtized előtt a Nemzeti Színházban. Olyan, mint egy foltozott ruha. A gyak­ran változó képekben itt-ott feltűnik egy-egy jobb színészi erőfeszítés is (mint például Főidényi László vak öregura, Pataky Miklós kitűnő igaz­gatója, Keresztessy Mária lázadozó, keserű vén­kisasszonya), de a két tucatnyi derékhad szürke és jelentéktelen. Vaszary János rendezése az egyes képek kikerekítésében merült ki, de éppen a legfon­tosabbat, a történet szorongató líráját, a debreceni kollégiumi és polgári élet lélektelenségét, nem sike­rült megéreztetnie. ILLÉS ENDRE Az orvos dilemmája — G. B. Shaw színműve a Vígszínházban . A béke­évek egyik legnagyobb színházi sikere volt Shaw komédiája, ma sem csalódtunk benne. A kortársakat izgatta a kérdés: hogyan állja meg helyét az új világban Shaw, az irodalomnak ez a fenegyereke, költő, fintorgó novellista és szóbűvész, egykor, talán még ma is a forradalmár. Hiszen az elmúlt néhány évtized alatt többet éltünk át, mint elődeink egy évszázad alatt és abba a ritka hely­zetbe kerültünk, hogy mint utókor tarthatunk ítéle­tet a kortárs műve felett; megállapíthatjuk: mi benne örökkévaló és mi az, amit kirostálásra ítélt az idő? A darabot úgyszólván mindenki ismeri. Nagy­jából arról szól, hogy szabad-e ölni az orvosnak? Helyesebben: szabad-e kiválasztania, hogy kit öljön meg? És: van-e különbség élet és élet között? Ez azonban csak a mag. Ezekre a kérdésekre Shaw könnyen tudna felelni, mint ahogy felel is rá, ami­kor a darab hősének, Dubedatnak, a festőnek, a szép­dolgok teremtőjének a halhatatlanságot adomá­nyozza. De a darab, legalábbis ma ezt érezzük, nem csak ennek a kérdésnek a boncolása, hanem torz­képe a nagyképűségre, hazugságokra épült emeberi életnek is. Csathó Kálmán Fűszer és csemege című szín­művét a Magyar Tudományos Akadémia a Vojnits-díjjal tüntette ki. Csathó Kálmánnak ez már második Vojnits-díjat nyert színműve. Az első a Te csak pipálj, Ladányi volt. A Fű­szer és csemegé­ 1 díszéremmel jutalmazta az OMKE is 576

Next