Uj Idők, 1942 (48. évfolyam, 1-26. szám)

Lapszámok - 1942-01-04 / 1. szám

Uj Idők Szépirodalmi, művészeti, képes betilap és kritikai szeuile Előfizetési ára Negyedévre .... 7 pengő Félévre 14 pengő Egyes szám ára . . 60 fillér Szerkeszti tlerczeg Ferenc Az Uj Idők képeinek, valamint bármely szövegrészének még kivonatos utánnyomása is tilos XLVIII. évfolyam 1942 január 4 1. szám A hűség négy lábon jár Irta: Herczeg Ferenc Tíz esztendőn keresztül Tomy képviselte az én legényháztartásomban a magasabbrendű érzelmi életet. Ö volt a szeretet és hűség forr­pontra hevített tömény-kivonata. A ragaszko­dása szenvedélyes és föltétlen volt: halálra­kész, minden önzést és megfontolást elseprő érzelmi orkán. Szegény Tomy engem mérték­telenül túlbecsült. Mindenhatónak és mindent­tudónak képzelt és egy hitvalló rajongó oda­adásával áldozta föl nekem a saját egyéni­ségét. Különben aranybarna tacskó-kutya volt, Dákli, mint nálunk mondják. Ritka szép állat, elképesztően beszédes szemekkel. Egy kutya­fejből Abélard két szeme nézett a világba. Né­met nők — mert azok mind kutyaszakértők — néha boldogan fölvisítottak, ha meglátták az utcán. De megtörtént az is, hogy egyikük a Margitszigeten letérdepelt TcJmy előtt és elra­gadtatva gügyögte: ki jön itt, ki jön itt? (A kutya rögtön hátat fordított neki. Nem sze­rette az ilyen mókát.) Ha lett volna szívem, hogy kiszolgáltassam az ebkiállítások zavaros izgalmainak, alkalmasint összenyerte volna az összes dákli-díjakat. Tulajdonképpen Tóni volt a neve, de a házunk nagyralátó elemei elő­kelőbbnek találták az angolos Tomy-t, így lett Tamás az Antalból. Az idén halt meg angina pectoris­ban. Első keserűségemben kifakadtam az állatorvo­sunk előtt: mi értelme annak, hogy egy sze­gény kis dákli úgy hal meg, mint egy vezér­igazgató? Mire a doktor bölcsen azt felelte: talán úgy is élt, mint egy vezérigazgató. És ebben volt is valami igazság. Azt hiszem különben, én vagyok a bűnös benne, hogy szegény Tomy nem élt még leg­alább négy-öt esztendőt. Mivel erős hízási haj­lama volt, sportra fogtam és úgylátszik, túl­erőltettem a szívét. Nyáron ugyanis a Balaton­ban szoktunk fürödni, s a módszerünk az, hogy csolnakon kivitetjük magunkat a tóba, ott vízbe ugrunk és partra úszunk. A dákli mind­járt első alkalommal fejest ugrott utánam az előtte ismeretlen elembe. Ezt aztán mindennap megismételtük. Szegény nem sejtette, hogy hamisság van a játékban, sportszerűen csak ő viselkedett kettőnk közül és míg én hamar ta­lajt értem hosszú lábammal és az út három­negyed részét a vízben gázolva tettem meg, addig Tomy becsületesen végigúszta az egész távolságot és még a harminc centis vízben is szabályszerűen rúgta a tempót. Ettől sport­szívet szerzett. összes kutyáim közül, amelyek harminc év óta váltogatták egymást házamban, ő volt a legjellemesebb. Az egyetlen tacskóm, aki még nyalánkságot sem lopott soha. Ha vala­mit, akkor csak azt lehetett rajta kifogásolni, hogy igen rátarti és társadalmi állásuk szerint válogatja meg az embereket. A háztartási al­kalmazottakkal kissé félvállról bánt. Egész élete körülöttem forgott és ami rajtam kívül volt, az egyáltalában nem érdekelte. Mindig úgy helyezkedett el, hogy szemmel tarthasson engem. Olyan gondosan őrzött, mintha attól rettegne, hogy egyszerre majd a levegőbe len­dülök, párává oszlom és ő azután egyedül ma­rad a világon. Más ember, ha családtag volt is, nem érinthette meg, mert morogni kezdett és fo­gait mutatta. A harmadfél araszos kutya olyan mély hangon morgott, mint a medve, és olyan erős foga volt, mint a cápának. Tőlem szíve­sen vette, ha gyúrtam, morzsolgattam, meg­hempergettem. Ilyenkor röfögött a gyönyörű­ségtől. Más kutyával nem barátkozott, de nem is verekedett. Egyáltalában nem volt kíváncsi kutyatársaira. Ha azonban valamelyik ven­dégem hozzám törleszkedett és kellemeztette magát, akkor rosszkedvűen rámordult és rendre utasította. Reggel mindig ugyanabban az órában jött be a hálószobámba, hogy felköltsön és sürgesse az öltözködésemet. Ilyenkor persze a reggelire 1 1

Next

/
Thumbnails
Contents