Uj Idők, 1942 (48. évfolyam, 1-26. szám)
1942-01-04 / 1. szám - Herczeg Ferenc: A hűség négy lábon jár / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések
Uj Idők Szépirodalmi, művészeti, képes hetilap és kritikai szemle Előfizetési ára Negyedévre .... 7 pengő Félévre 14 pengő Egyes számára . . 60 fillér XLVIII. évfolyam Szerkeszti herczeg Ferenc 1942 január 4 Az Uj Idők képeinek, valamint bármely szövegrészének még kivonatos utánnyomása is tilos 1. szám A hűség négy lábon jár Irta: Herczeg Ferenc Tíz esztendőn keresztül Tomy képviselte az én legényháztartásomban a magasabbrendű érzelmi életet. Ö volt a szeretet és hűség forrpontra hevített tömény kivonata. A ragaszkodása szenvedélyes és föltétlen volt: halálrakész, minden önzést és megfontolást elseprő érzelmi orkán. Szegény Tomy engem mértéktelenül túlbecsült. Mindenhatónak és mindenttudónak képzelt és egy hitvalló rajongó odaadásával áldozta föl nekem a saját egyéniségét. Különben aranybarna tacskó-kutya volt, Dákli, mint nálunk mondják. Ritka szép állat, elképesztően beszédes szemekkel. Egy kutyafejből Abélard két szeme nézett a világba. Német nők — mert azok mind kutyaszakértők — néha boldogan fölvisítottak, ha meglátták az utcán. De megtörtént az is, hogy egyikük a Margitszigeten letérdepelt Tormy előtt és elragadtatva gügyögte: ki jön itt, ki jön itt? (A kutya rögtön hátat fordított neki. Nem szerette az ilyen mókát.) Ha lett volna szívem, hogy kiszolgáltassam az ebkiállítások zavaros izgalmainak, alkalmasint összenyerte volna az összes dákli-díjakat. Tulajdonképpen Tóni volt a neve, de a házunk nagyralátó elemei előkelőbbnek találták az angolos Tomy-t, így lett Tamás az Antalból. Az idén halt meg angina pectoris-ban. Első keserűségemben kifakadtam az állatorvosunk előtt: mi értelme annak, hogy egy szegény kis dokli úgy hal meg, mint egy vezérigazgató? Mire a doktor bölcsen azt felelte: talán úgy is élt, mint egy vezérigazgató. És ebben volt is valami igazság. Azt hiszem különben, én vagyok a bűnös benne, hogy szegény Tomy nem élt még legalább négy-öt esztendőt. Mivel erős hízási hajlama volt, sportra fogtam és úgy látszik, túlerőltettem a szívét. Nyáron ugyanis a Balatonban szoktunk fürödni, s a módszerünk az, hogy csolnakon kivitetjük magunkat a tóba, ott vízbe ugrunk és partra úszunk. A dukli mindjárt első alkalommal fejest ugrott utánam az előtte ismeretlen elembe. Ezt aztán mindennap megismételtük. Szegény nem sejtette, hogy hamisság van a játékban, sportszerűen csak ő viselkedett kettőnk közül és míg én hamar talajt értem hosszú lábammal és az út háromnegyed részét a vízben gázolva tettem meg, addig Tomy becsületesen végigúszta az egész távolságot és még a harminc centis vízben is szabályszerűen rúgta a tempót. Ettől sportszívet szerzett. összes kutyáim közül, amelyek harminc év óta váltogatták egymást házamban, ő volt a legjellemesebb. Az egyetlen tacskóm, aki még nyalánkságot sem lopott soha. Ha valamit, akkor csak azt lehetett rajta kifogásolni, hogy igen rátarti és társadalmi állásuk szerint válogatja meg az embereket. A háztartási alkalmazottakkal kissé félvállról bánt. Egész élete körülöttem forgott és ami rajtam kívül volt, az egyáltalában nem érdekelte. Mindig úgy helyezkedett el, hogy szemmel tarthasson engem. Olyan gondosan őrzött, mintha attól rettegne, hogy egyszerre majd a levegőbe lendülök, párává oszlom és ő azután egyedül marad a világon. Más ember, ha családtag volt is, nem érinthette meg, mert mozogni kezdett és fogait mutatta. A harmadfél araszos kutya olyan mély hangon morgott, mint a medve, és olyan erős foga volt, mint a cápának. Tőlem szívesen vette, ha gyúrtam, morzsolgattam, meghempergettem. Ilyenkor röfögött a gyönyörűségtől. Más kutyával nem barátkozott, de nem is verekedett. Egyáltalában nem volt kíváncsi kutyatársaira. Ha azonban valamelyik vendégem hozzám törleszkedett és kellemeztette magát, akkor rosszkedvűen rámordult és rendre utasította. Reggel mindig ugyanabban az órában jött be a hálószobámba, hogy felkeltsön és sürgesse az öltözködésemet. Ilyenkor persze a reggelire 1 1