Uj Kelet, 1921. február (4. évfolyam, 22-44. szám)

1921-02-25 / 42. szám

2 oldal Zsidó arisztokraták A szerkeszti megjelylése: Alábbi cikk számos kitűrójével nem értünk egyet Közreadjuk, mertis és rendkívül érdekes szemponttól vizsgálja a zsidó problémát. Az az érzésünk, hogy a cikk írója és beküldője nem is olyan nagy hive az arisztokráciának és csupán a szónak barátságtalan csengése az, ami egynémely helyen retrográddá teszi az Írást. Arisztokrácia alatt minden bizonnyal a szellem előkelőségét és kifinomodását érti. _ Bárhogyan álljon is a dolog a napi politika és az emberi fejlődés demokratikus tendenciájának szemszögéből nézve, egy dolog egészen bizonyos. A múlt idők arisztokrata előjogainak túltengése nemcsak a lenyűgözött tömeg tehetetlenségén, hanem a tömegből kiválók, a tömeg felé emelkedni tudók, egyszóval: az arisztokraták magasabbrendűségén is alapult. És a mai demokratikus világfelfogás és világtendencia közepette bármennyire elavultnak, retrográdnak, népgyűlölőnek is lássék a"megállapítás, a természettudományos alapon álló és objektív igazságra törekvő kutatásnak mégis csak meg kell állapítani, hogy a családfa régisége, nagy általánosságban igenis arisztokratikus nemességet ad az egyén lelkének. Zöllschen, a híres német szociológus állapítja meg épen a zsidó néppel kapcsolatban, hogy az ősök által szerzett tulajdonságok és tapasztalatok tanulságai gondolatoinak éppn benne élnek az utódok egysejtjeiben is — és mennél több ősre (a szónak nemes értelmében), mennél régibb történelmi múltra tekinthet vissza az egyén, vagy a nép, annál több ilyen gondolt csira van eredendőleg elraktározva agysejtjeiben és annál nagyobb az agy appercipiáló képessége. Nem véletlen tehát és nem is a köznép szolgalelkűsége és nem is ostoba arisztokrata gőg ez, mikor a régi történelmi múlttal rendelkező népeknek vagy egyéneknek bizonyos irányban való lelki kiválóságát, közkeletű szóval : nemességét állapította meg a régi ideológia. Sok történeti és sok öntudat alatti gondolatsorát, sok gondolatcskra sok appercipiáló képességet eredményez és az appercipiáló képesség nem egyéb, mint az emberi élet eshetőségeivel szemben való ösztönös megértés. Innen van az, hogy régi népek és régi családok sarjaiból olyan gyakran ütközik ki a jellemszilárdság (gondoljunk csak a zsidó mártírokra), az áldozatkészség és grandiózusságra való törekvés, (gondoljunk csak akár a magyar főurak alapítványaira, Széchenyitől a mi napjainkig). Természetes, hogy ezek a tulajdonságok el is fajulhatnak, sőt igen gyakran el is fajulnak — ha a természettudományi megállapításon ez nem változtat. És itt kilálkozik mindjárt egy aktuális összehasonlítás. A magyar népnevelési ügy százötven évvel ezelőtt körülbelül ugyanabban a stádiumban volt Erdélyben, mint a mi napjainkban a zsidó iskolaügy: a kezdetek kezdetén. Voltak gazdag magyar urak és vannak gazdag zsidó urak Erdélyben. Mégis valami természetes volt az, hogy már százötven évvel ezelőtt találkozott egy magyar úr, gróf Kun Kocsárd, aki mérhetetlen nagy vagyonát, óriási birtokéit egyetlen nagyszerű gesztussal a magyar népnevelési ügynek, a szászvárosi magyar gimnáziumnak adományozta. És bármennyire fájdalmas, de mégis természetes az, hogy eddg nem találkozott egyetlen erdélyi zsidó arisztokrata nem, aki a zsidó népnevelés érdekében csak megközelítően hasonló áldozatot is hozott volna. Pedig pénz volna itt bőven. De más magyarázata van a dolognak. Erdélyben nincsen zsidó arisztokrácia. Mert nem a pénz tesz arisztokratává, hanem a történelmi múlt és annak ezeregy velejárója. A nemesítő történelmi múltnak meg kell lenni, még ha aránylag rövid időre is tekinthet vissza. A tényleges történelmi múlttal velejáró nemesbülcs nemcsak a zsidó egyéneken, de intézményeken is kidomborodik. Itt van eleven példaképen az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség, szembeállítva például a bécsi cionista szervezettel. A példátlan gazdasági nyomorságban tengődő técs cionista szervezete, valóságos csodákat mivel a zsidó intézmények terén. Héber gimnázium, héber tanárképző, Anitta Müller népkonyhái és gyermekotthonai és a ragyogóan prosperáló zsidó intézmények egész serege — és minden abban az országban, melynek valutája teljesen elértéktelenedett, ahol a lakosságot idegen államok könyöradományaiból tartják el már két év óta. És itt van Erdély, jó valutájával, óriási vagyonokkal rendelkező zsidóival , és nem találkozott ember, aki csak egy telket is ajánlott volna föl a héber gimnázium részére. De Ausztriában húsz esztendős ragyogó történelmi múltra tekint vissza a cionizmus. Erdélyben viszont alig másfél esztendeje kezdődött meg a zsidó nemzeti reneszánsz. És a történelmi múlt, nemcsak az egyéneknek, de a köznek, az intézményeknek is nemességet ad. Hogy a köztudatnak ez az arisztokratikus megnemesedése mennyire át tudja hatni a történelmi múlttal rendelkező népmozgalmaat, arra egy legújabb bécsi hír vet világot. A Palesztinai immigráció kezdete óta ,Máavirim* néven egy hajózási vállalat működik Bécsben. A hhalócok és palesztin bevándorlók ezrei vonulnak át napról napra Bécs városán, — érthető, hogy ez a hajózási vállalat igen jól prosperált! A „Máavirim” hajózási vállalatot tulajdonosai a közeli napokban részvénytársasággá alakítják át. És pedig oly módon, hogy a részvények egy részét önként átengedik a bécsi cionista szervezetnek és ezenfelül a tiszta jövedelem egy részét a bécsi Palesztina hivatalnak szolgáltatják be. Egyetlen célja ennek az átalakításnak, hogy a részvénytársaság zsidó nemzeti jellegét egyszer és mindenkorra biztosítják. Mi vezette a vállalat tulajdonosait erre a lépésre. Anyagi meggondolás nem. A vállalat eddig is nagy nyereséggel működött, minthogy BéCs, a Palesztina-immigráció egyik európai gócpontja. Többet a cionista szervezet égisze alatt se érhet el, sőt a részvények és ezenfelül a tiszta nyereség egy részének átengedésével, egyénileg, anyagi kár éri a vállalat tulajdonosát. A történelmi múlttal bíró bécsi zsidóság és bécsi cionista szervezet arisztokratikus megnyilvánulása ez. Az a lelki kijózanodás és appercipiáló képesség, mely a történelmi múltttal még nem rendelkező erdélyi szervezetünkben természetszerűleg még nem lehet meg. De épen ez a leverő összehasonlítás ad erőt a fiatal erdélyi zsidó nemzeti mozgalom irányítóinak a további és minden akadálylyal dacoló, birkózó, szívós munkára. Erdélynek, Kolozsvárnak, Temesvárnak ma még nincsenek zsidó arisztokratái. Ma még csak gazdag zsidóink vannak. És akárhogyan, és ha magunk föláldozásával is, de ki kell böjtölnünk azt az időt, mely történelmi múltja lesz az erdélyi nemzeti zsidóság jövendő alakulásának — és ennek a történelmi múltnak léleknevelő légkörében ki fog alakulni az erdélyi zsidó arisztokrácia is, az az arisztokrácia,amelyet nem a pénz, hanem a pénz mellett lelkének appercipiáló készsége, a grandiozitásra való törekvése, az emberi, és speciális zsidó nemzeti életünk eshetőségeivel szemben való ösztönös megértés fog kiemelni a tömegből. ______________________________Brammer Jenő. Irta : Arnold Zweig (f) Halk lépéssel siettek föl két, három, négy emeleten. A folyosó kicsiny, piszkos ablakából végig tudták pillantani a közelfekvő utcákat, mert a szomszédos házak egyke sem volt magasabb három emeletnél. Az ablak négyszöge rikoltó képet rámázott körül, a távolság miatt kicsinyt de csodálatosan éleset. Kicsapó lángokat láttak, melyek lakások ablakaiból intettek feléjük és buján gomolygó füstőt, piros fényben úszót. Láttak embereket szaladni, hadonászó karokat, és egymásba verődő erebergomolyagokat. Hallottak orditást, magas hangok velőtrázó sikoltását, egyenként dördülő lövéseket és a tűzvész sziszegéséből és pattogásából tompa dübörgést, mint araikor gerendázat omlik össze és recsegve törnek be ajtókat. Mindez egyetlenegy pokoli pillanat látásába sűrűsödött. Mert az inspektor azonnal hátrarántotta fiát és rohanva dübörgött le vele a lépcsőkön, de nem a kapu felé tartott, hanem a sötét udvarnak, botját foga közé szorította és már is fölkapaszkodott arra az alacsony falra, mely az udvart a szomszédos telektől elválasztotta. Éliás előrehajította lurkóját, magasat ugrott és ujjaival elkapta a fal párkányát, fölhuzászkodott, lábait átvetette az akadályon és szabályszerű lendüléssel lökte előre magát, úgy, ahogyan azt a tornában tanulták. Hogy leugrott, keze csaknem a földet érte. Fölkapta botját és most aztán harsogva rohantak keresztül a másik házon, hosszában át a második udvaron, és hála a kapukijáratnak, mindjárt az utcára értek. Végig siettek, egyre balra tartva a házak mentén, sehol emberre nem találtak. Azután két-három kicsiny utcán keresztül és ott álltak a Katharina-út kellős közepén, melynek mélye tele volt lármával, tűzfényűyel és füsttel. Egy pillanatra megállották, mert tüdejük kifogyott a lélegzetből. Akkor aztán vagy hetven lépést tettek előre, lassan, pihenve balkezükben a braining egészen a Mincsikoflutig, ott befordultak a sarkon és akkor aztán ez történt. Egy asszony szaladt velük szembe, csak a sószoknya volt rajta és inge fölött valami barna kendő, mely a vállait takarta. Elfáladt lélekzettel, már sikoltani sem tudott és húsos arca eltorzult a halálrettegéstől. Kézenfogva vonszolta maga után fiatal lányát, akiről még a kendő is hiányzott és a haja hosszan úszott utána és raeziden lába alig tudott már előrelépni, inkább csak előre rogyadozott. Szája szélesre tárva tátogott, fehér fogsorai kilátszottak és szabadon hagyott kezét ökölben szorította bal mellére. Három fiatal suhanc rohant a nyomukban és a tér mindinkább kisebb lett közöttük és a két nő között. De ebben az egyre szűkülő körben egy kicsiny fiúcska szaladt, talán kilenc éves lehetett és lihegett és nem birta anyját utólérni és szivbemarkoló tehetetlenséggel vinnyogott, nyöszörgőn utána... Éliásnak úgy rémlett, hogy Girvil legkisebb öccsét látja. Egyébként azonnal megértette, hogy szeme tévedett A fiúcska megbotlott, feltápászkodott, újra elesett és mikor megint talpára állt, az első üldöző épen ekkor rohant el mellette. A második egy hosszú egyenes húsvágó kést döfött a hátába. ~ Maa----- — sikoltott a kisfiú élesen kilökődő, aztán elhalkuló sikoltással és megtörten rogyott össze. Mikor a hasitó sikoltást meghallotta, ez anya hátra fordította fejét, teste megdermedt, térdrerogyott anélkül, hogy leányát eleresztette volna. Éliás egyszerre csak azt Nézzétek ukránal testvéreitek h orvát! Gondoljatok magatokra, gondoljatok gyermekeitekre ! Hozzatok meg minden áldozatot akkor, amikor kérik, s nem akkor, amikor már esetleg késő lesz. Tegyétek magatokévá a Keren Ifarteszed Agyét! látta, hogy apja, aki még az előbb ol dala mellett rohant, t 7 lépéssel előtte fut és mellébes hatalmas érzések forgatagával, utána vetette magát. Egy pillanatra keresztülvillnt agyon az öröm, hogy miben jó, hogy az ő anyja már régen meghalt és Csak azt látta, hogy apjának rettenetes hatja, az első üldözőnek fejét úgy loccsantotta széjjel, mint valami cserépfazekat és hogy a halott hogyan hull oldalt és látta, hogy a másik kettő, hogyan veti magát védő állásba, de akkorra már ő is ott volt: egy lövés, két lövés Csittant feléje, jobbjába kapta bramningját, az apa a lövő felé sújtott, a másik már a kést irányozta apja hátának--------Éliás valami hideg mirkolást érzett szívén, akkor aztán megdobbant és lőtt és lőtt és lőtt, és a fülemelt kés csörrenve hullott a flaszterra. Mérhetetlen izgalom robbant ki melléből: — Talált, talált! Mögötte az asszonyok valami voletrázét sikoltottak. Szaladó lábak robogása hallatszott, egy lövés menydörgött sötéten háta mögött, aztán még egy — nem braining-lövés, ezt jól tudta, és a lövés fényében pillantása ráesett apjának arcára, aki éppen akkor fordult meg, ijesztő haloványan és kitágult szemei szikráztak a rettentő hangban — — és aztán nem volt tovább--------előre bukott.... Apám! — vint át agyán és abban a pillanatban valami fölülről jövő csapás úgy döntötte le, mint egy forró villámütés. A rendőrtiszt megtörölte kardját és vezényelt : — Tovább! A két nő, az irtózattól elbutult meredéssel meredt a földön elterültekre, miközben a rendőrök gyorsan tovább állottak: a férfira, a suhancokra, a fiúra és a kicsiny gyermekre. (Térév) UJ KELET Péntek, 1921 február IV. évf. 42.