Új Látóhatár, 1964 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1964 / 1. szám - Szabó Zoltán: Emberség és reform
SZABÓ ZOLTÁN Emberség és reform * Arra kértek, hogy a reformkorról beszéljek, különös tekintettel az összejövetel központi témájára: a humanizmusra. E sok értelmezést látott szó zavarba hozott. Ebből — gondoltam — egy rosszmájú, szokatlan vagy szellemes meghatározás kisegítene. Ezért a könyvespolcomhoz mentem. Fölütöttem Voltaire Dictionnaire Philosophique- ját. E még mindig szórakoztató munka H—L kezdőbetűs címszavakat tartalmazó kötetében az Humanisme címszó azonban nem szerepelt. Voltaire-nek, úgy látszik, nem jutott eszébe a maga idejében, hogy erről a fogalomról is lehetne értelmeset vagy ironikusat mondani. Az EMBER-rel viszont terjedelmesen foglalkozott. Az a huszonhat oldal, ami az EMBER osztályrésze e műben, nem túlzottan sok. A HISTÓRIA címszó huszonkilenc, a ZSIDÓK címszó negyvenöt, a TÖRVÉ NYEK címszava harmincnégy oldal hosszára futtatta meg a szerző tollát. Az EMBERről szóló huszonhat oldalas elmélkedésből a legrövidebb, alig kétoldalas, betét a legérdekesebb. Talán azért, mert leírásában a szerző különös élvezetét lelte. Alcíme is van: „Pascal egy gondolatának elemzése." Az elemzés alá fogott Pascale passzus így hangzik: „Embert el tudnék képzelni kezek nélkül, lábak nélkül. Vállalkoznék arra is, hogy fej nélkül képzeljem el, ha nem tudnám tapasztalatból, hogy az ember a fejével gondolkozik. Tehát: a gondolat teszi az embert, a lényegét, ez az, ami nélkül ember el nem képzelhető." A kísértésnek, ami e néhány mondatban rejlik Voltaire természetesen nem tudott ellenállni. Megjegyezte, hogy: „Egy kezetlen, lábatlan, fejetlen élőlény annyira hasonlítana egy emberhez, mint egy tökhöz". A mondat savas borsát az adja ki, hogy a „citrouille" tököt is jelent, tökfejet is. Voltaire azonban nem hagyta ennyiben. Hozzátette, hogy az emberi fej „mégiscsak valami", mivel az öt érzék székhelye, az értelemé is. Ezt megtoldta azzal, hogy „ha a gondolat tenné az emberi lényt... akkor az ember lényege, meghatározója maga a gondolat volna olyanformán, ahogy az anyag lényege az, hogy van kiterjedése, szilárdsága. Vagyis: az embernek állandóan gondolkoznia kellene — ahogy az anyagnak is állandóan van kiterjedése, szilárdsága. Gondolkoznia kellene — írta Voltaire —, míg az igazak legmélyebb álmát aludja, ájulásai alatt, önkívületében, az anyja méhében is. Én egészen biztosan tudom — tette hozzá —, hogy az említett emberi állat . Előadás a hollandiai Mikes Kelemen Kör összejövetelén. (Waaschartelt, 1963. szeptember.) 1