Uj Magyar Munkás, 1940 (1. évfolyam, 1-31. szám)

1940-06-01 / 1. szám

­m június 1. Teljes erővel folytatja szervezkedését az OTI önkormányzatának jobboldali blokkja A keresztényszocialisták és a szociáldemokraták közös listán indultak a vasárnapi választáson . A jobboldali blokk 8 helyhez jutott az OTI új igazgatóságában .A vasárnapi OTI közgyűlés napnál is fényesebben bizonyítot­ta be azt, hogy az egy évtizeddel ezelőtt megalkotott Nemzeti Blokk az OTI önkormányzatának életében nem tölti be azt a ma­gasztos hivatását, amelyért a nemzeti társadalom azt életre kel­­tette. A baloldali szervezetekkel való állandó egyezségkötések megalázó módszerei honosodtak meg a Nemzeti Blokk ügyvezetésében. Egy szűkebb körű és a hatalom tudatában valósággal beleörege­dett klikk ólomsúllyal nehezedett erre a jobbsorsra érdemes alaku­lásra. Tóbler János — helyeseb­ben Stilin József — tíz esztendő alatt mindössze három alkalom­mal hívta egybe a magyar mun­kások szociális jogainak kiharco­lása céljából megalakított Nem­zeti Blokkot, holott a világszerte egyre gyorsabb tempóban dü­börgő reformeszmék ezt legalább is havonta tették volna kötele­zővé. Aki velünk érez, az velünk jön! Központi irodánk: IX., Üllői­ út 19. sz. Nemzeti Munkaközpont közüzemi elnöksége. Telefon: 180 —976. Hivatalos idő délelőtt 9— 2-ig és délután 5—8-ig. Keresztényszocialisták és marxisták összefogása A vasárnapi OTI közgyűlés az­tán teljesen betetőzte a Nemzeti Blokk sorsát.­­ A keresztényszocialista Lil- I­lin József véglegesen rátalált­­ a demokrata Gál Benőre. Nem a Krisztusban, hanem Ábra­hám kebelén egyesültek! 1940 május 26. vasárnapja igazán szomorú vasárnap volt a keresztény munkásmozgalom éle­tében! A pillanatnyi érvényesü­lésért, az egynéhány igazgatósági tagságért három évtizedes harcos keresztényszocialista múltat áldo­zott fel Lillin, a nagy diplomata­ . Győzött tehát a Peyer—Gál­ ­—Lillin és Tóbler quartnm­­virátus. Hisszük, hogy nemcsak győzni tudtak, de a győzelem eredmé­nyeit hasznosítani is fogják! — Erre ugyanis eddigi elnökségi működésük elegendő garancia! Lillin, a nagy diplomata, meg­győzte a marxistákat és legyőzte a fajvédőket! Szörnyűséges pyrr­­husi győzelem ez! Ezzel a szomorú, de kényszerű epitáfiummal elmondottuk a nem­zetközivé hasonult magyar mun­kások Nemzeti Blokkjának sírbe­szédét! Nem jóleső érzés régi harcos testvéreket temetni, de a nemzet jövendő sorsa mindennél fontosabb! A jobboldali munkaadók és munkavállalók értekezlete­ ­ Minthogy a régi 98 tagú Nem­zeti Blokk 54 tagja nem ért egyet a keresztényszocialistává vedlett Nemzeti Blokkal, azért az egész ország nemzeti társadalma előtt bejelentjük, hogy megalakítottuk az OTI ön­­kormányzatának jobboldali blokkját. Mi világnézeti alapon állunk! "Az OTI kebelében is a nemzeti ön­­célúságon nyugvó erőteljes és megalkuvást nem ismerő jobbol­dali magyar világnézet győzelmé­ért harcolunk! Érezzük, hogy ennek az új ma­gyar életnek és ennek az új ma­gyar embertípusnak védőbástyáit nem képezhetik azok a futóárkok, amelyekben a régi erők meghú­zódtak. Minden jóérzésű közgyű­lési tagot sorainkba hívunk! Pro­gramot adunk a betegségi, rok­kantsági és öregségi biztosítás fokozása és kiterjesztése érdeké­ben! Küzdelmeinket nemcsak az OTI önkormányzatával, hanem minden rendelkezésre álló társa­dalmi és érdekképviseleti erő se­gítségének igénybevételével fog­juk megvívni! Ezúton is bejelentjük, hogy a Jobboldali Blokkhoz tar­tozó Budapest és környéki munkaadók és munkavállalók együttes alakuló értekezletét június 5-én, szerdán este 7 órakor a Nemzeti Munkaköz­pont IX., Üllői­ út 19. sz. alatti II. emeleti tanácstermében tartjuk meg. A még csatlakozni akaró köz­gyűlési és igazgatósági OTI tago­kat szeretettel várjuk! A vidéken lakó önkormányzati tagok érte­kezletét mindenkor az OTI havon­kénti igazgatósági ülésének nap­ján fogjuk megtartani. Mindenről írásbeli értesítést küldünk. Itt a program! így fogjuk rendszeres és szor­galmas munkával gyógyítgatni azokat a fájó sebeket, amelyeket a Nemzeti Blokk tehetetlensége egy évtizede ejtett az OTI önkor­mányzatának testén. Azt akarjuk, hogy az egész ország nemzeti tár­sadalma lássa működésünk tem­póját és érezze, hogy a vasárnap eldobott zászlót férfiak vették a kezükbe! A jobboldali blokk pro­gramja a következő: Követeljük: Az új OTI-válasz­tások sürgős kiírását, az öregségi korhatár leszál­lítását 65 évről 69 évre, a vény­díjak eltörlését, a táppén­zek régi összegre való visszaállí­tását, a családtagok részére nyúj­tott kórházi ápolás fölemelését 42 napra, a szülészeti segélyek föl­emelését, évente legalább egyszer kötelező orvosi vizsgálatot, a ház­tartási alkalmazottak öregségi biztosítását, az önkormányzatnak a törvényben biztosított azon jo­gainak keresztülvitelét, hogy a törvényhatóságokba delegáltassa­­nak. Követeljük a munkás-üdülőtele­pek létesítését, az öregségi ága­zat tőkéinek a szociális gondolat szolgálatába való állítását, az ösz­­szes társadalombiztosító intézetek OTI, MABI stb. központosítását, az orvosok és tisztviselők lét­számának emelését a biztosí­tottak arányában s magasz­tos hivatásuknak megfelelően, a létminimum becsületes biz­tosítását, a társadalombiztosítás kiszélesí­tését az eddig kívülállók részére a szociális rászorultság sorrendjé­ben, a szabad orvosválasztás fo­kozatos kiépítését, a kollektív szerződések behozatalát, az admi­nisztráció leegyszerűsítését, a társadalombiztosítási törvény re­formját. Moimmmss Bundának a Ca­tti­ukét. A foghijjas marxista oroszlánok végelgyengülésben szenvedő párt­sajtója újra odaáll a jeruzsálemi si­ratófalhoz és keserves panaszokat zeng amiatt, hogy a magyar mun­kásifjúság túlnyomó része a Nem­zeti Munkaközpontban akar szer­vezkedni. Azt írják, hogy az NMK célja küzdelem minden valóban szo­ciális munkásszervezkedés ellen. Nem akarunk ezzel a megállapítás­sal vitatkozni, csupán néhány egy­szerű tényt sorolunk fel. A Nem­zeti Munkaközpont páréves fennál­lása alatt kivívta a minimális mun­kabért, a maximális munkaidőt, a fizetéses szabadságot, a családi bérrendszert. Ezzel szemben a ma­gyarországi marxizmus apostolai ötven éven keresztül a munkásság javára meghozták a terméketlen sztrájkokat, megteremtették azt a kétes értékű gazdálkodást, amely az Általános Fogyasztási Szövetke­zet, a Rokkantegylet, a Corvinus Biztosító és más hasonló Intézmé­nyek szomorú botrányaiban érte el tetőpontját. Ha a Bárdos elvtársak és a többi Kelet-Len­gyelországból jött minkásvezérek diktatúrája el­leni harcot a szociális munkásszer­vezkedés elleni küzdelemnek mond­ja a­ Népszava, akkor ezt a harcot valóban folytatni fogjuk a végső idén. A magyar munkás azonban tudja és tudni fogja, hogy ebben a világ­nézeti csatában hol a helye. Semmi esetre sem azon az oldalon, ame­lyen a szocializmust összetévesztet­ték néhány zsidó vezetőségi tag „népjólétének” emelésével. A magántiszviselők családvédelme A magántisztviselőkre a családi pénztárak hatásköre nem terjed ki. A Nemzeti Munkaközpont ma­gántisztviselői csoportja elhatá­rozta, hogy beható tanulmányozás után részletes és mindenre kiter­jedő javaslatot terjeszt elő a csa­ládi pénztárak hatáskörének bőví­tése, illetve egy új pénztár fel­állítása érdekében. Erre vonat­kozó észrevételeket a Nemzeti Munkaközpont magántisztviselői csoportja (Budapest, IX., Üllői­ út 19.) örömmel fogad. ------------«›♦›-----------­ Megállapították a szállít­mányozási munkások munkabérét A kereskedelmi miniszter a Nem­zeti Munkaközpont debreceni szerve­zetének kérelmére elrendelte a szál­lítmányozó munkások legkisebb munkabérének a Tiszántúl területére szóló megállapítását. A bizottság alantiakban állapí­totta meg a szakmai legkisebb munkabéreket: Kocsis heti 26 pengő, kocsikísérő 23 pengő, alkalmi kisegítő napi 3.60 pengő, autókísérő 5 pengő naponta. Távolsági fuvarnál 12 óránként 1.50 fillér élelmezési pótlékot­­ kap Debrecenben. Míg Szolnokon, Nyír­egyházán 15 százalékkal, míg a többi rendezett tanácsú városokban 25 százalékkal kevesebb. A legki­sebb munkabérek 30 százalék javu­lást eredményezte­k, az eddigi bérek­kel srambeni­g. A MI BARÁTAINK A magyar munkásság ,„Becsüld a Munkát” szabadidő mozgalma az el­múlt években a legmelegebb baráti kapcsolatokat építette ki az olasz Dopolavoro és a német „Kraft durch Freude” szabadidő szervezetekkel. Az olasz Dopolavoronál a közelmúltban őrségváltás játszódott le. A Duce az Opera Nazionale Dopolavoro elnöki tisztségére Pietro Capoferrit nevezte ki. Capoferri a világháborúban az ötö­dik alpesi ezred vitéz katonája volt, hadirokk­ént és a háborús érdemke­reszt tulajdonosa. Részt vett a Mar­cia su Romában és kipróbált hűségű fasiszta rohamosztagos. Most, amikor átvette a Dopolarovo elnöki tisztsé­gét, vitéz Marton Béla országos el­nökhöz írt meleghangú levelében vette fel a kapcsolatot a magyar sza­badidő mozgalommal. „Engedje meg — írta többek között, — hogy a NMK méltó képviselőjének és a ne­mes baráti nemzet munk­ájakilk meleg és bajtársiam üdvözletemet küldjem.” Ezzel egyidejűleg Pietro Capoferri elküldötte vitéz Marton Bélának meleg torokkal dedikált fényképét. Hasonló meleghangú levelet inté­zett vitéz Marton Béla országos el­nökhöz dr. Robert Ley, a német Ar­beitsfront és a „Kraft durch Freude" szabadidő mozgalom vezetője, aki a két szervezet további együttműködé­séről biztosította vitéz Marton Bélát. A magyar munkásság hasonló me­leg érzelmekkel és szeretettel viszo­nozza a magyar nemzet két kitűnő, lelkes barátjának, Robert Lepnek élő Pietro Capoferrinek őszinte barátsá­gát. A munkaügyi minisztérium és munka­kamara sürgős felállítását kívánja a NMK országos tanácsa A Nemzeti Munkaközpont orszá­gos tanácsa vitéz Marton Béla or­szággyűlési képviselő, országos el­nök elnöklésével most tartotta or­szágos tanácsülését, amelyen nagy számban vettek részt a vidéki szer­vezetek kiküldöttei is. Vitéz Marton Béla nagyhatású megnyitójában meg­állapította, hogy a Nemzeti Munka­központ nemcsak a munkáskérdés szempontjából, hanem egyetemes, nagy nemzeti szempontok tekinteté­ben is helyes utakon halad. Ered­ményesen szolgálja a magyar dol­gozó társadalom érdekeit és mint a legutóbbi világtörténel­mi események is bizonyítják, erőteljes jobboldali világnézeté­vel és sokirányú tevékenységé­ben nagy hasznára volt a nem­zetnek külpolitikai vonatkozás­ban is. A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után Vándor Lajos orszá­gos főtitkár részletes beszámolót adott az adminisztratív ügyekről, a szervezetek és különböző szakmák fejlődéséről. A Nemzeti Munkaköz­pont taglétszáma immár közel 60 ezer. Az ügyosztályok, szakmák fej­lődése a NMK nagyarányú munká­ját még átfogóbbá tette. Az országos tanácsülés foglalko­zott azokkal az értékes eredmé­nyekkel, amelyeket a NMK legutóbbi időben a munkásság javára elért, így többek között már­is több ezer kubikos munkás részére sikerült munkát biztosítani a kormányzati tényezők megértése folytán. Számtalan felszólalás hangzott el, úgy a fővárosi, mint a vidéki kikül­döttek részéről abban az irányban, miszerint égetően sürgőssé vált már, hogy a magyar dolgozó társadalom megkapja azokat a szociális intéz­ményeket, melyek a nemzeti élet fejlődéséh®n múlhatatlanul rankaé­­gesek. Határozati javaslatot terjesz­­tettek be, melyben kérik a dolgozó társadalomnak az államéletbe törté­nő bekapcsolódása és a végrehajtó hatalomnak a nemzeti munka ered­ményesebb irányítása érdekében a munkaügyi minisztérium sür­gős felállítását. Az életrehívott munkaügyi minisztérium szer­vezze meg az összes foglalko­zási ágakat magában foglaló, tehát az összes munkaadókra munkavállalókra kiterjedő Nem­zeti Munkakamarát, az Állami Munkaközvetítőt és a Hivatalos Szabadidő Szervezetet. Az országos tanács lelkes elisme­rését fejezte ki dr. Mester Miklós országgyűlési képviselőnek, a Nem­zeti Munkaközpont ügyvezető alel­­nökének, aki párhónapos munkássá­gában máris bebizonyította a ma­gyar dolgozó társadalom kérdéseiben való kiváló jártasságát és hatásos közreműködésével szolgálja azo­k ügyét. Páll György főtitkárt két évi börtönre ítélték a románok Temesvárott a Magyar Ház kapu­­aljában kifüggesztették a temesvári román hadbíróságnak a napokban hozott ítéletét, amely dr. Páll György főtitkárt engedély nélküli gyűlés tartásának vétsége címén két évi börtönre ítélte. Az­ ítéletet a vádlott távollétében hozták, miután dr. Páll György időközben Bu­­dapesre távozott, újból magyar ál­lampolgár lett s jelenleg a Nemzeti Munkaközpont országos főtitkár­helyettese. Elítélése azért történt, mert 1939 július 30-án —­­Petőfi ha­lálának 90-ik évfordulóján — a bán­sági Magyar Népközösség megbízá­sából koszorút helyezett magyar felírással a Temesvár melletti Új- Szabadfalu községben lévő Petőfi emlékműre, s ez alkalommal a ke­­gyeletes aktust bizonyos számú közönség is végignézte, a román hatóságok pedig előzetesen betiltot­ták a tervbe vett Petőfi-ünnepély megtartását A magyar munkájáig úgy tekinti ■est a büntetést, mint n­egszebb ki­tüntetést, amit igaz magyar ember kaphat az elnyomóktól. HERCZEG FERENC: „Ha örök időkre biztosítani akarjuk a magyarság sorsát, ak­kor formáljuk át a dolgozók nemzetévé” (A híd)-

Next