Uj Magyarság, 1941. július (8. évfolyam, 147-173. szám)
1941-07-01 / 147. szám
2 va magiarsag KEDD, 1941 JULIUS 1 Német különjelentések a szovjetellenes háború első hat napjának fényes győzelmeiről Berlin, június 30. A Führer főhadiszállásáról a német véderő főparancsnoksága vasárnap a következő különjelentéseket adta ki: A német véderő a kelet felől fenyegető veszély elhárítására június 22-én hajnali három órakor benyomult a felvonuló hatalmas ellenséges haderő kellős közepébe. A német légihaderő századai még ugyanaznap hajnalban lecsaptak a szovjet ellenségre. Bár a szovjet légihaderő erős és számbelileg túlerőben volt, a német légi fegyvernem még június 22-én kivívta keleten a légifölényt és megsemmisítő csapást mért a szovjet légihaderőre. Pusztán légi harcokban, részben vadászrepülőink, részben légvédelmi tüzéreink 322 vörös gépet lőttek le. A szovjet légihaderő repülőgépvesztesége június 22-én estig a földön szétrombolt repülőgépekkel együtt 1811 gép volt. A német veszteség ugyanezen a napon 35 gépet tett ki. A keleti német hadsereg június 22-én hajnalban széles sávban átlépte a határt és az ellenség erős határerődjeit részben már az első nap áttörte. A szovjet hadak heves ellentámadásai összeomlottak. Az ellenség rendkívül súlyos veszteséget szenvedett. A német légihaderő dicső módon vette ki részét ezekből a harcokból. Összeomlik a vörösök bősz ellenrohama, elesik Breszt-Litovszk Június 25-án az ellenség bősz ellenrohamot intézett támadó hadoszlopaink éle ellen. Az összecsapásból a német katonák kerültek ki győztesen. A szovjet hadak minden kísérletét meghiúsították. A vörös támadások részben véres és elkeseredett közelharcokban omlottak össze. Megtámadtuk és kemény harc után bevettük Grodnó erődjét. Az ellenséges légihaderő e napon újra nagy veszteségeket szenvedett. A lelőtt szovjet gépek száma június 25-án estig már 2582-re emelkedett. Breszt-Litovszk erődítménye, amelyet a legnehezebb tüzérségi fegyverekkel támadtunk meg, birtokunkba került. Az ellenség utolsó támaszpontját, a fellegvárat június 24-én rohammal vették be csapataink. Az előretörő német csapatok elérték Vilnát és Kovnót. Még ugyanaznap elfoglalták mind a két várost. A szovjet hadsereg számtalan páncélkocsival rajtaütést kísérelt meg hadosztályaink ellen, hogy feltartóztassa a német előrenyomulást, továbbá, hogy összekötővonalainkat elvágja és kitörjön az őt fenyegető átkarolásból. A német páncélos fegyvernem azonban, karöltve páncéltörő kötelékeinkkel, felülkerekedett. A német páncélosokat feladatuk végrehajtásában légvédelmi tüzérség és a légihaderő hatásosan támogatta. A szovjet új, óriási páncélkocsijait is legyőzte a német katona bátorsága és fegyvereinek kiválósága. A háború első négy napjában 1200 szovjet páncélkocsit pusztított el a hadsereg, 91-et pedig a légihaderő. Német kézre jut Dünaburg városa, hallatlanul nagyok az ellenség véres veszteségei Június 26-án a balti államokban harcoló csapataink vakmerő előretörés közben elérték a Duna folyót és több helyen átkeltek rajta. Dünaburg városa német kézre jutott. Az ellenségnek minden arra irányuló kétségbeesett kísérletét, hogy ellentámadásokkal feltartóztassa az előrenyomulást, meghiúsította katonáink bátorsága. A német haditengerészet tengeralatti és tengerszinti hajói a szovjet haditengerészet ellen viselt háborúban sok vakmerő előretörést hajtottak végre. A Keleti-tenger keleti részében aknával elsülyesztettek egy szovjet rozibolót, a Maxim Gorkij-Fotoseópia-okmányfénykép. RÁD, Andrássy út 53. Mussolini-térnél. Telefoni 110-640,a cirkálót pedig erősen megrongálták. Német buvárnaszádok elsülyesztettek két szovjetbuvárnaszádot. Német gyorsnaszádok elpusztítottak két rombolót, egy torpedónaszádot és egy buvárnaszádot. Két szovjet romboló támadást kísérelt meg a konstancai kikötő ellen. A partvédelmi tüzérség megakadályozta szándékuk megvalósításában. Rövid tüzelés után egyikük a levegőbe repült, mire a másik nyomban eltávozott. A német páncélos csapatok június 26-án Kovnótól északra sikeresen eldöntötték a kétnapos nagyarányú páncélos csata sorsát. Több ellenséges hadosztályt bekerítettünk és megsemmisítettünk. Több mint 200 szovjet páncélos kocsi, köztük 29 legnagyobb méretű, több mint 150 ágyú és többszáz gépjármű jutott kezük közé. Egy alföldi kis faluból hangzott el e történelmi napok zúgó eseményei közt is megállásra és megszívlelésre késztető szó: okuljunk a múlt példáin s vállaljuk a hazafiság önfeláldozásig menő mértékét a nemzet jövője érdekében. A példa, amelyet a múlt szemünk előtt felmutat, akármerre lépünk az országban, csak ösztönző lehet, csak felemelő és követésre méltó. A tegnapot jelentik azok a szobrok, egyszerű kőmonumentumok, szimbolikus sírok, amelyek egy előttünk járó nemzedék nagyságát, heroikus áldozatkészségét példázzák, a legkisebb faluban is. A tegnapelőttöt, a messzi múltat a csontok, amelyeket a szántó-vető ember szerszáma napfényre hoz a földből, a névtelenek hekatombáiból s a história lapjai, amelyek a legjobbak és legnagyobbak halálig való áldozatvállalását beszélik el. Népünk egész élete egyetlen heroikus kötelességteljesítés, az antik sorstragédiák komor színeivel, végtelen jószándékával és önzetlenségével. Nem nehéz példát találnunk arra, amit a legelső magyar ember a kenderesi hősök emlékműve mellől mint legfontosabb tennivalónkat megjelölt. De a kor, amelyben élnünk rendeltetett, már nem az egyéni erőfeszítéseket, nem az individuális nekihuzakodást, a hegyeket döntő virtust követeli. A kollektív munka vastörvényű korszaka ez, a népek egyetemes hőstettei é s ilyen munkára csak a fegyelmezett gondolkodású, egyakaratú nemzet képes. Sorsunk és jövőnk dőlhet el azon, mennyire vagyunk egyek, ilyen belső erők feszülnek bennünk, mennyire akarjuk ugyanazt s ugyanúgy. Tegyük rá minden energiánkat egy célra, várjunk az egyéni sebekkel, a partikuláris érdekekkel, vicinális ügyeinkkel, legyünk most csak magyarok. Álljunk — mint ahogy az ország kormányzója szózatában mondotta — egy táborba, szűnjék meg az egyenetlenkedés és lépjen helyébe az összetartás, a testvéri szeretet, s akkor bizonyosan át tudunk menni a jövő kapuján úgy, ahogy annyi szenvedésünk jussán megérdemeljük. A sírok friss dombján még a virágokat se fonnyasztotta meg a nap, a kassai mártírok eleven emlékezete ott ég azok szívében, akik szerették őket és a nemzet megdöbbenése még olyan eleven, mint a mai seb. Csak tegnap hántolták rájuk a földet, hajlékaik ijesztő romja ott éktelenkedik a fejedelem vámjának utcáin, mint perdöntő bizonyíték , s a moszkvai rádió nem átallja világgá hazudni, hogy a vörös ármádia nem támadott magyar értékek és életek ellen s nem adott okot Magyarországnak a hadiállapot kényszerű tudomásulvételére, vagy pláne a megtorlásra. Ki vitatkoznék a gyilkossal, akit késsel kezében fogott el áldozata véres teteme mellett az igazság őre? Ki állna oda a rablóval disputáim, aki a megfúrt páncélszekrény előtt vesztett rajta bűnén? Sírok, halottak és romok beszélnek itt, azok vádolnak, a gyáva orvtámadók hazudhatnak, amit akarnak, a tények ereje megcáfolhatatlan. A Csapnál lelőtt vörös bombavetők ott hevernek az ötágú csillaggal testükön a tűzzel megpörkölt földön, a pilóták halálcédulái se hazudnak, ha csak bizonyítékra volna szükség ebben a perben. De bizonyíték nem kell, senki se kívánja a bizonyítékot, tetemrehívás nélkül is elhiszi szavunkat az egész tisztességes világ, amely éppen úgy nem tételezi fel rólunk a támadó szándékot, mint ahogy soha el nem hitte: a zsarolt kis Finnország „fenyegeti” létében a kétszázmilliós vörös államot. Nem erről van szó, s nem is polémiáról. Csak azt kell megállapítani: igyen bárgyú,, közönséges módszerekkel próbáltak szemfényvesztő játékot űzni azok, akik elküldték Kassa fölé a megtévesztő jelzésű bombavetőket s azt hitték, ezzel már jól el is intéztek mindent, becsapták a viágot, tisztára mosták az áldozatok vérétől kezüket, sőt tány ártatlanok is. Nem újság nekünk a gyáva terrorizmusnak ez a fajtája, de azt is tudjuk már tapasztalatból, hogyan viselkedjünk vele szemben. Egy régi közmondásunk szerint, ha „ebből társalkodunk, bot van a kezünkben”. A nagy fejtörés, amely Majszki elvtársnak a Foreign Office-ben járta óta szüntelenül elfoglalja Londonban őfelsége kormányának tagjait, máig se hozott eredményt és a világ feszült kíváncsisága nem nyert kielégítést. Azt ugyan örömmel tudomásul vette az angol kabinet, hogy a vörös medve összeakaszkodott a nagy ellenféllel, s biztosította a moszkvai vörösöket Majszki elvtárson keresztül teljes rokonszenvéről is, de a döntést az együttes küzdelem formájáról hovatovább egy hét óta halogatja már. Nem tudják, szövetségesként kezeljék-e Sztálinékat, vagy ne adományozzák nekik ezt a megtiszteltetést s csupán hallgatólagos partnerként fogadják-e be a georgiai diktátort, aki — akárhogy nézzük, mégis aktív postarabló volt valaha — nem egészen szalonképes gentleman. Valahogy úgy van legfrissebb fegyvertársával a brit birodalom, mint az élelmes kereskedő, aki nem szeretne elmulasztani egy üzletet, amelyből hasznot remél, de mivel a kínálkozó társ egyetlen klubnak se tagja, nincs fogalma a legelemibb társadalmi viselkedésről, sőt alapos gyanú szerint gengszter is, legalább attól óhajtana megmenekülni, hogy kezet kelljen fognia vele s nyilvánosan elismerni a kapcsolatot. Ezért töprengenek Londonban oly hosszú ideig a finom és még finomabb formulákon, ezért kóstolgatják a kifejezéseket, ezért nem bírják elhatározni, hogy szövetségesek lesznek-e hát a bolsikkal, vagy csak kooperálnak velük, esetleg csupán támogatják őket. Természetesen a forma meghatározása előtt a lényegre, vagyis az együttműködésre se kerülhet sor, hiszen a tények kompromittálók lehetnének az elnevezésre s könnyen megeshetik, mire az ahhoz értő okosok a külügyi hivatalban döntenek, már nem is lesz kivel szövetséget kötni, kooperálni, vagy segítségi megállapodást kötni. S akkor hiába ötlöttek olyan hosszú ideig a diplomácia atyamesterei, akik — legyünk igazságosak — bizonyára megtalálják a legalkalmasabb formulárét. A Pripjet-mocsaraktól délre elterülő arcvonalszakaszon a harc a szovjet hadsereg igen válogatott kötelékei ellen folyt. A németek makacs hősies támadásokkal Lembergtől nyugatra bevették az igen erős és legkorszerűbben megépített erődítményeket. Csapataink most gyorsan nyomulnak előre Lemberg felé. Ettől északra német páncélos hadosztályok Luckon keresztül előreküzdiik magukat kelet felé. A légihaderő, mint a többi arcvonalszakaszokon, itt is rendkívül nagy mértékben hozzájárult felderítésével és az ország mélyéből egyre ideirányított ellenséges erők ellen végrehajtott halált megvető bátorságú támadásával hadseregünk győzelmes előrenyomulásához. Az ellenség véres veszteségei hallatlanul nagyok. Rengeteg ellenséges páncélos harckocsit semmisítettünk meg. Csak a Dubno körüli harcokban 215 páncélos harckocsi, sok löveg, közte 42 legnehezebb jutott zsákmányként kezelik közé.