Uj Magyarság, 1942. augusztus (9. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-01 / 173. szám
A MAGYARSÁG. Olasz lapjelentés szerint a németek elérték a Szuban folyót és Sztálingrád előtt két helyen érkeztek a Donon Berlin, július 31. A német véderő pénteki hivatalos jelentséhez kiegészítésképpen katonai helyről a következőket közölték: Rosztov bevételét követő hetedik napon, pénteken a harcok már száznyolcvan kilométernyire Rosztovtól délre Laszknál, a fontos vasúti csomópontnál folynak a Krasznodart és az alsó Volgát összekötő vasútvonalak mentén. A német csapatokámadási és üldözési üteme, amelyet a légi fegyvernem a leghatásosabban előmozdít, ezek szerint egyáltalán nem csökkent. A pénteki véderőjelentés kifejezetten olyan üldözésről tesz említést, amelyben a német csapatok megelőzték az ellenséget, noha az ismételten kétségbeesett ellenállásra határozta el magát. A nagy Don-könyökben is a helyzet egyre romlik a szovjet szempontjából. A bolsevikiek hiába kísérlik meg tehermentesítő támadásaikkal enyhíteni az ottani csapatok végzetes helyzetén. Róma, július 31. A Popolo di Roma péntek reggeli jelentése szerint a tengelycsapatok elérték a Kubán folyót. Az elmúlt 24 óra alatt a német csapatok tekintélyes előnyomulást értek el Sztálingrád irányában is. A Don I folyót Bacsarinonál, Sztálingrádtól észak- nyugatra átlépték és ezzel elvágták a Sztálingrád—moszkvai vasútvonalat. Egy másik német hadseregrész Sztálingrádtól délnyugatra lépte át a Dont és egyesült a Don déli oldalán harcoló német egységekkel. Ezzel az újabb előnyomulással Sztálingrád minden oldalról veszélyeztetve van. Az olasz sajtó, mint a Transkontinent Press jelenti, részletesen folgalkozik azzal a ténnyel, hogy Timosenkónak a Kaukázus előterében nem sikerült új védelmivonalakat felállítani. A mély déli előnyomulással kapcsolatban megállapítják a lapok, hogy a Kuban folyó vidéke, Moltova visszavonultak a vörösök, védelmi hadműveletekre egyáltalán nem alkalmas. Újabb olasz csapatok vannak útban a kerti arcvonalra Berlin, július 31. Német illetékes helyről közölték, hogy német és szövetséges csapatok a Kubán- vidéken és a Kaukázus északi előterében gyors előretörésekkel folytatták a támadó hadműveleteket. Mint részletjelentésekből kitűnik, a gépesített gyalogságot és páncélos hadosztályokat hegyivadászokkal is felváltották. A Mantes folyótól délre, amelynek különben már felső folyása is a német csapatok birtokában van, gyors támadással keményen védelmezett szovjetállásokat rohammal elfoglaltak. A Mantes felső folyásának vidékén a szovjet csapatok visszavonulása meneküléssé fajult.gy látszik, hogy a szovjet ellenállása a Dontól délre fekvő egész vidéken megtört. Moszkva, július 31. Sztálin megparancsolta a vörös hadseregnek, hogy szüntesse meg a visszavonulást. A parancsban, amelyet a vörös hadsereg lapja, a Vörös Csillag közöl, Sztálin utasítja az összes katonáit, hogy helyükön maradva utolsó csepp vérükig védelmezzék az országot. A jelszó: Győzelem vagy halál. Róma, július 31. A Giornale d‘Italia jelentése szerint Németországon keresztül újabb olasz csapatokat szállítottak a keleti arcvonalra. Berlin, július 31. Azzal a valószínűleg szovjet forrásból származó hírrel kapcsolatban, hogy a németek a leningrádi térségben nagyszabású támadást indítottak, berlini katonai körökben semmitsem tudnak. Német katonai személyek kijelentették, hogy a német hadvezetőségnek nincs szüksége látszateredményekért folytatott tárgyalásokra, hanem mindig csak ott lép működésbe, ahol az katonai szempontból kifizetődik. Ez vonatkozik Leningrádra is, amely a szovjetre súlyos megterhelést jelent, de amelyet már csak azért sem fognak megtámadni német részről, mivel egy szép napon Leningrád magától is elesik. FERENC JÓZSEF KESERŰVIZ Svájci lap a Kállay-beszédről Genf, július 31. A Sierreben megjelenő Patrie Valaisanne budapesti levelet közöl arról a rendkívül kedvező fogadtatásról, amelyben a magyar nyilvánosság Kállay miniszterelnöknek a bácskai eseményekről tett kijelentéseit részesítette. A jelentés megállapítja, hogy Kállay miniszterelnök Jopovics szerb képviselőnek a magyar parlamentben elhangzott interpellációjára adott válaszában ismertette az ez év januárjában Bácskában lejátszódott eseményeket, azok okait, valamint a megindult vizsgálat eredményeit. Ezzel a miniszterelnök a külföldi hírverés célzatos beállítását világosan megcáfolta és bebizonyította, hogy a magyar kormány a nagy átalakulások idejében elkerülhetetlen nehézségekkel nyíltan szembenéz és mint jogállam, gondoskodik a rendről és a nyugalomról és nem sajnál semmiféle áldozatot, hogy a felmerült kérdéseket úgy oldja meg, hogy az egész lakosság biztonságát lehetővé tegye és munkalehetőségét biztosítsa. Nagy beruházások történnek a Délvidéken, hogy a gazdaságot, a forgalmat és kulturális életet előmozdítsák, hasonlóképpen, mint az a kárpátaljai visszaszerzett területeken, a Felvidéken és Tiszakerdélyben szép eredménnyel már megtörtént 2 (Imisdus ) A neveletlen viselkedést, az illemre sokat adó Angliában valaha majdnem olyan bűnnek tartották, mintha valaki lopott volna. A történelmi tradíciókra meg különösen kényesek voltak, a hagyományokat gonddal ápolgatták, ünnepélyes alkalmakkor minden erre jogosult hivatalnok fejére tette a kényelmetlen parókát, s a parlament elnöke máig is gyapjúzsákon ül. A képviselők nem léphettek be a Lordok Házába tanácskozás közben, s arra se volt még példa, hogy egy született angol, a British Empire teljes jogú állampolgára szóra merje nyitni a száját a parlament üléstermében. Képzelhető, ilyen arcot vágtak hát az alsóház tagjai, mikor Majszki, a szovjet diplomáciai ügynöke, ez a piszkoskörmű forradalmár egyszer csak felállott a diplomáciai karzaton és feléjük fordulva formális beszédet mondott ... Szövetség ide, szövetség oda, a tiszteletlenségnek is van határa, s egy úriember, bármiyen nagy bajban van, nem vetemedhe tik annyira, hogy ilyen cselekedetekre ragadtassa magát. Azt mondja a londoni jelentés, hogy az elképedés meg is látszott az egész tisztelt alsóházon, a drámai szónoklatot fagyos hallgatással fogadták, egy szóval nem helyeselt senki, s a bolseviki nagykövet, miután pontot tett az utolsó mondat végére, maga is dermedten nézett körül. Nyilván arra számított, hogy tüzes szónoklatával felrázza a halvérű gentlemanokat, tapsviharral fogadják a képviselők, mint megtestesítőjét annak a szövetségnek, amely utolsó csepp vérét éppen most készül elhullatni a brit világbirodalomért, lecsapják aktatáskáikat, s rohannak valami csónak után, személyesen áteveznek a Csatornán és megteremtik a második frontot. Úgy látszik, a moszkvaiak mégse ismerik eléggé Angliát... A belső front, amelyről Kállay Miklós miniszterelnök legutóbb a fegyveres múltú testületek gyűlésén beszélt, s amelynek helytállását, felelősségérzetét annyira szükségesnek hangsúlyozta, mintha csak válaszolni akarna, bizonyítani kívánó átérzett kötelességét. Levelek érkeznek hozzánk, amelyek a szeretet és aggódás hangján vetik fel a kérdést: nem kéne-e a nemzeti társadalomnak akciót kezdenie a keleti arcvonalon küzdő honvédeink felszerelésének kiegészítésére most, amikor nemsokára beköszönt az orosz síkságon a szeszélyes ősz. Mindenki tudja, hogy az állam, s a magyar hadsereg legfőbb vezetősége gondot visel harcoló katonáinkra, s hogy az elmúlt télen is példaszerű volt a honvédség felszerelése, de mégis úgy érzik ezeknek az egyéni akcióknak kezdeményezői, jelentkezői, az itthonmaradottak, a társadalom, a dolgozó nemzet, az a bizonyos belső front még mindig hasznos szolgálatot tehet e téren. Azt mondják: a német nép példája lebeg előttük, a szövetséges ország áldozatkészsége, amely még az ellenség szemében is oly imponáló módon nyilvánult meg. „Ne maradjunk hátrább mi se, — ez a mottó, — mutassuk meg, hogy nekünk is drágák a fronton küzdő katonáink, s nemcsak cigarettánkról tudunk lemondani érték." Szép és megnyugtató a lelkesedés, s egészen bizonyos, hogy az illetékesek, ha ennek szükségét látják, össze is fogják majd egyetlen akcióvá a társadalom áldozatkészségét. A félszemű, vén Kutuzovot is elérte a bolsevista dicsőség végzete: rendjelet neveztek el róla Sztálinék. A nagy viszavonuló, aki Napóleont becsalogatta az orosz télbe, mintaképévé változott a bolseviki hadvezéreknek, akik megelégednének már azzal is, ha olyan eredményesen tudnának hátrálni, mint Sándor cár generálisa annak idején. Jellemző különben, hogy a róla elnevezett medáliát olyan nagyobb egységek parancsnokai kaphatják meg, akiknek sikerül csapataikkal elmenekülni az ellenséges körülzárás elől, vagy valami módon ki tudnak szökni a német katlanokból. Másik két cári hadvezér, Szuvarov és Alexander Nevszkij szintén arra a sorsra jutott, mint Kutuzov, belőlük is rendjel lett, miután huszonhárom esztendeig a bolsevisták alig foglalkoztak a hadianyaggyártáson kívül egyébbel, minthogy az egész átkos cári uralom emlékét a szerencsétlen Romanovoktól kezdve vissza egészen a Rurikokig, sőt a nizsnij-novgorodi knyárokig kitöröljék az orosz nép szívéből. A múlthoz akarnak menekülni, abból szeretnének példaképeket állítani uralmuk védői elé, miután ezt a múltat megtagadták, meggyalázták. Nagyon utolsó óráit érzi ez a rendszer, ha már ennyire „züllött", vagy azt bizonyítja be, hogy abban az eszmevilágban, amelyet a világ forradalmasításával az egész emberiségre rá akart kényszeríteni , nem teremnek hősök és hiába keresünk példaképeket. Igaz, Marxot, a nagyszakállú rabbiivadékot bajos lenne odaállítani szimbólumként a szovjet katona elé. Furcsa értékcseréket produkál ez az új világháború... A demokráciák, amelyek kezdetben azt hirdették, hogy nekik jóformán a kezüket se kell megmozgatni, úgy megnyerik ezt a mérkőzést a koldus népekkel szemben, hiszen a világ csaknem egész aranykészlete náluk van, márpedig Montecuccoli óta tudott dolog, hogy a háborúhoz pénz kell, szóval ezek a demokráciák most keservesen tapasztalják, mennyire csalódtak. Az arany valóban az ő bankjaik acélpincéiben lapul, de nem tudnak vele mit kezdeni, a kincs csak gondjaikat szaporítja, s jómúltkor Nelson, az Egyesült Államok hadigazdálkodási diktátora már azt ajánlotta, hogy csináljanak ebből a haszontalan fémből legalább konzervdobokozat, ne heverjen hiába. Most új ötlet született az arany felhasználására, Greenwood képviselő felvetette: legjobb volna, ha a newyorki kikötőben a háború befejezése után egy monumentális méretű szabadságszobrot öntenének belőle. , A gondolatot bizonyára hevesen pártolják többen, legkivált pedig a tolvajok, akiknek fantáziáját mérhetetlenül izgathatja egy ekkora aranybálvány. A demokráciák alighanem szívesen beleegyeznének , már valami gyakorlati értékű cserébe, s alighanem örömmel fogadnák, ha valaki az arany ezer tonnáiért ugyanakkora súlyú vasat ajánlana fel. Úgy látszik, a háború megnyeréséhez mégis csak szükségesebb ez a szerény kevésbé pompázó érc, mert különben az angol ócskavasgyűjtő hivatal nem határozta volna el, hogy még a lovasregimentek kardjait is az utolsó szálig összeszedi és beolvasztja. A nagymúltú ezredek kegyeletből, emlékül csupán egyetlen szál szablyát tarthatnak meg, a többit be kell szolgáltatnak, ugyanúgy, mint a polgári háztartásoknak a rozsdás vasalókat, ócska mozsarakat, repedt fazekakat és lyukas lábasokat. .SZOMBAT, 1942 AUGUSZTUS 1 AUGUSZTUS 1-TŐL ÚJRA VAN HELY a Mártonhegyi gyermeküdülőben Közismert elsőrangú ellátás és felügyelet. — XXI., Bürök u. 27. A Svábhegy déli lejtőjén. Tel.: 166-603