Uj Magyarság, 1944. augusztus (11. évfolyam, 177-196. szám)

1944-08-06 / 177. szám

W MAGYARSÁG_____ lényt, amely a háború kezdetétől fogva a mi oldalunkon állt, nem engedhetjük át még egyszer nekik. A fegyverbeli és technikai vezetést újra magunkhoz ragadhatjuk, aminthogy minden jel sze­rint, magunkhoz is fogjuk ragadni. De addig, addig a pár hétig csak a nagyobb erkölcsi erő, a több hit és kitartás menthet meg bennünket. Mi kezdettől fogva mindig az életün­kért küzdöttünk. Az életünkért, a sza­badságunkért és a jogainkért. Ők csak a még több zsákmányért, a még több hódításért, a még nagyobb hatalomért. Mi azért küzdünk, mert egy új Magyar­­országot és egy új Európát akarunk építeni. Ők azért, hogy mindez menthe­tetlenül romhalmaz legyen, lekolduso­­dott, kiéhezett, rabszolgasorsra ítélt népek rezerváció­ja. Aki így akar és így tud élni, az megadhatja magát. Mi nem ezért fogtunk fegyvert. Mannerheim tábornagy letette az államfői esküt ' 9 ' ‘ ' A Linkomies-kormány lemondott Helsinki, augusztus 5. A finn parlament pénteki ülésén egy­hangúlag jóváhagyta Mannerheim tábor­nagy államelnökké választását és az új ál­lamfő ezután letette az esküt. Az ülés megnyitása után a Linkomies­­kormány teljes számban bevonult a te­rembe. A kormány után Hakkila pak­er menti elnök, majd pedig egyenruhában Finnország mar­sall­ja, aza­ris államelnök lépett a terembe segédtisztjei és Hakkelai­­nen miniszter, protokollfőnök kíséretében. Miután a parlament elnöke kézfogással üdvözölte, Mannerheim tábornagy a követ­kező esküszöveget mondotta el finn és svéd nyelven:­­ „Én, Gustav Mannerheim, akit a finn nép Finnország államelnökévé szemelt ki, ezennel megígérem, hogy államelnöki hi­vatalomban őszintén és híven megtartom az alkotmány és a köztársaság törvényeit és minden erőmből a finn nép javát szol­gálom.“ Az eskütétel után a parlament elnöke mondott beszédet, amelyben az új államfő személyiségét méltatta és kifejezte a finn nép bizalmát Mannerheim iránt. A lemon­­dott Risto Ryti államelnökről c* * hála me­leg szavaival emlékezett meg. Mannerheim marsall a következőkben válaszolt: „Miután most másodszor fogadtam el sorsterhes órában az államfő feladatait, tudatában vagyok nagy felelősségemnek. A leküzdendő nehézségek nagyok. Különösen a finn­­hadseregre kell gondolni, amely már az ötödik háborús évben küzd. A Minden­hatóra bízva magunkat és a parlament, valamint a kormány támogatásával remél­jük, hogy sikerülni fog népünk önálló­ságát és nemzeti létét biztosítani.“ Linkomics miniszterelnök az új államfő eskütétele után bejelentette, hogy at kor­mány, a hagyományoknak megfelelően, az államfő rendelkezésére bocsátja magát és felajánlja­ lemondását. Mannerheim tá­bornagy felkérte a kormány tagjait, hogy az új kormány kinevezéséig maradjanak helyükön. Berlin, augusztus 5. Illetékes német helyen tájékoztatásul közük. A finnországi helyzetről feltett kérdésre a Wilhelmstrassén utaltak arra a tényre, hogy most már elfogadták azt a törvényt, amely szerint az államelnöki tisztséget Mannerheim tábornagyra ruház­zák. Ha az utóbbi napokban a svéd és az ellenséges sajtó egy részében Mannerheim tábornagynak már mintegy kormánylistát javasoltak, erről meg kell állapítani, hogy Mannerheim, aki mindenkor hazája becsü­letéért és javáért szállt síkra, nem az az ember, aki meghajol külföldi körök kíván­ságai vagy­ követelései előtt.. ■ ———M—' Urc&U M'idUuttainM* Berlini jelentés szerint illetékes német helyen tájékoztatásul a következőket kö­zölték: A török-német kapcsolatok meg­szakítása utáni politikai fejleményekről kérdést tettek fel a Wilhelmstrassén, ahol rámutattak arra a leereszkedő és semmibe­vevő hangra, amellyel az angol miniszter­­elnök utált most az angol-amerikai sajtó is foglalkozik Törökországgal. Jellegzeti példaként utaltak a Statesman and Na­tion cikkére, amely nyíltan kimondja, hogy Törökország túl későn szállt fel a vonatra. Hogy kaphat-e elsőosztályú jegyet, nem lehet tudni. Épp oly kevéssé lehet meg­mondani, milyen helyet foglal el majd Törökország a béketárgyalások asztalánál. Rámutattak Berlinben továbbá arra, hogy Anglia csak látszat szerint volt Török­ország eljárásának főösztön­zője, a való­ságban azonban a szovjetunió állott a do­log mögött, amint ezt burkoltan a Times is kifejezte, amikor megállapította,, hogy Törökország lépése különösen a szovjet­­török barátságra lesz jó hatással. Vé­gül megállapították a Wilhelmstrassén, hogy azt a veszedelmes helyzetet, amelybe Törökország jutott, a Basler Nachrichten című lap is felismerte, midőn azt írta, könnyű hajóhadak látogatását fogadni, de nehéz ezeket a látogatókat a Dardanellák­ból ismét kitessékelni. A Londonból Ge­nfbe érkezett jelentés szerint Hannen Swaffer a John Bull című angol folyóiraton megállapítja, hogy nemcsak Ang­liának és Amerikának, hanem a szovjetnek sincs többé embertartaléka. A szovjet edd­ei veszteségei egyenesen „óriásiak". A brit biro­dalom sem tud­ több embert előteremteni. * Londoni jelentés mondja, hogy a Föld­­köz­i-tenger térsége részére új angolszász repülőparancsnokság alakult, amely a „Balkán-csoport“ nevet kapta. Parancs­nokává William Elliot repü­lőaltábornagyot nevezték ki, aki az elmúlt öt hónapban az angol légierő gibraltári csoportjának pa­rancsnoka volt. Az új repül­őparancsnokság feladata a Balkánon folyó légihadművele­tek központi irányítása. D­e Stockholmi jelentés szerint a moszkvai kül­ügyi népbiztosaság szócsöve, a „Háború és a mur­ kisosztály” című lap pénteken hevesen támadta az angolszász fennhatóság alatt álló lengyel haderők főparancsnokát, Bosnkowski tá­­bornokot és azt­ vetette Szemére, hogy klikkjével egyetemben polgárháborút képítt elő. A szovjet lap szerint azonban Lengyelországban­­ senki sem fogja támogatni sem Bosnkowski tábor­nokot, sem a mögötte álló londoni lengyel emigráns kormányt. Londoni jelentés mondja, hogy az Exchange Telegraph kizárólag form­á­li­s érintkezésnek minősíti Mikola­jczyk ear­k csütörtökön Sztálinnál tett látogatását. Miko­­lajczyk m­ost már a baloldali radikális len­gyel bizottsággal személyesen tárgyal." Ha e megbeszélések során nem merülnek fel újabb nehézségek, csak akkor kerül sor az első hi­vatalos találkozásra, Sztálin és Mikolajczyk között a Kremlben. ♦ Tokiói jelentés számol be, róla, hogy a japán kormány pénteki ülésén elsősorban a „japán nép teljes mozgósítását“ vitat­ták meg. A hadügyminiszter, a belügymi­niszter és a külügyminiszter nyilatkoza­taikkal már előzőleg lerakták ennek a mozgósításnak az alapjait. A legközelebbi minisztertanácson az egyes miniszterek hatáskörükbe eső részleteket terjesztenek elő a mozgósításra vonatkozóan. Sigemieu külügyminiszter a pénteki tanácskozás­­során beszámolt a külpolitikai helyzetről. Végezetül elhatározták, hogy Koiko mi­niszterelnök augusztus 8-án rádióbeszédet intéz a japán néphez. A tájékoztatási hiva­tal közölte, hogy legfelsőbb bizottságot alakítottak a háború irányítására. A hiva­talos közlemény a következőképpen szól:­ „A császár jóváhagyásával legfelsőbb bi­zottságot létesítettek a háború irányítá­sára, hogy megállapítsák a hadvezetés szempontjából alapvető politikai vonalve­zetést és nagyobb összhangot biztosítsa­nak a küzdő csapatok és a polgári közigaz­gatás együttműködése terén.­ * A madridi Ya című lap buenos airesi tudózta­tójának jelentése szerint az argentin főváros­ban semmi jel sem mutat arra, hogy javult volna a diplomáciai viszony Washington és Buenos Aires között. A távozó washingtoni argentin nagykövetet hivatalosan senki sem búcsúztatta, az amerikai kormány veszérői a repülőtéren. Az argentin kormány változatla­nul kitart eddigi álláspont­ja mellett és nem hajlandó engedni, amint ezt Farrell elnök egyik legutóbbi beszédében újból hangsú­ly­ozta. Az elnök legutóbbi vidéki látogatása Resistencia városának szólt,­ amelynek neve magyarul ellenállást jelent. Argentin politikai körökben s­imbolikus jelentőséget tulajdoní­t­anak annak, hogy az elnök éppen ezt a várost látogatta meg. __2 _ Szétszaggatott egy szerzetest a pokol­gép, mely a Vatikán kertjében robbant fel, s légnyomásának ere­jétől betört Szent Péter templo­mának több ablaka is... Szimbó­lum van ebben a­ bombában, mély jelképiség, s azok, akik elhelyez­ték a pápa rezidenciájának közelé­­ben, nyilván nem is szánták más­nak, mint­­ a maguk módja sze­rint való hadüzenetnek mindaz el­len, amit a Vatikán jelent a világ számára. Hadüzenetnek a keresz­tény erkölcs, a krisztusi gondolat, az emberiség életét két évezred óta kormányzó etika és­ az európai kultúra eszményei ellen. Először csak röpcédulákat szórtak széjjel Rómában a szövetséges csapatok bevonulása után, az angol és ame­rikai fegyverek árnyékában, sőt védelme alatt azok, akik ennek a pokolgépnek is készítői voltak: Moszkva ügynökei. A bolsevizmus, az istentelenség mozgalmának agi­­ttorai uszítottak eddig szóval és írásban az emberiség jobbik részét kormányzó, életének törvényeit megszabó keresztény gondolat el­len, most azonban, úgy látszik, el­érkezettnek tartják már az időt a cselekvésre is. Hogy ’ a Vatikán kertjében bomba robbanhatott és talán holnap vagy holnapután új pokolgépek dörrenése veri fel itt a földkerekség minden nemzete által egyformán tiszteletben tartott bé­két és csöndet, ezt is az angolszá­szoknak köszönheti az emberiség. Ama hatalmaknak, melyek szem­forgató hipokrízissel a kultúra, humanitás jelszavával fogtak­­fegy­vert, de tetteik kizárólag csak egyre voltak jók és alkalmasak: elpusztítani a kultúrát és megcsú­folni az ember rangját és méltó­ságát. A selmát megfizetik, de kezet nem fog­nak vele: ez az igazság jut eszébe­­ annak, aki az angol király római látogatásáról beszámoló jelentés részleteit olvassa, s köztük azt is, hogy mily megalázó módon utasí­totta vissza a brit birodalom ural­kodója III. Viktor Emánuel meg­hívását, s mily ridegen zárkózott el a tisztelgésre és hálás hódolatra színe elé készülődő Bonomi­­kormány fogadása elől... Nem akart találkozni azzal a koronás fővel, aki szövetségesét elárulta, s nem kívánta látni azokat a poli­tikusokat, akik voltaképpen semmi egyebet nem­ tesznek, mint szolgai módon munkálkodnak az angol ér­dekekért, szállítják nemzetük, né­pük szenvedését, aminek a győze­lem serpenyőjét kellene segítenie lehúzni. Az angolok úgy éltek a világ köztudatában, mint az úri­kaszinói viselkedés mesterei, a brit trón ura pedig a modern arbiter elegantiarum díszítő­­ jelzőjét is hordozta. Nos, ez a király, Anglia első gentlemanje még az udvariat­lanság és tapintatlanság árán is meg akarta kimérni önmagát attól, hogy az új római birodalom sír­ásójával találkoznia kelljen és az uralkodói leereszkedő kötelességet is visszautasította, amikor ridegen kijelentette: nem kívánja látni a demokráciáért­­ lelkesedő Bonomi miniszterelnököt és munkatár­sait ... A sormát megfizetik, de kezet nem­ fognak vele ... Addisz Abbéba egykori hercege, Badoglio már megkapta árulása díját, azt a bizonyos igazgatósági tagságot, mely néhány millió líra jövedelmet biztosít számára évenként, kegy­díjat a szolgálatért, melyet az an­gol hat,ami politika érdekében végzett. Vájjon mit szánnak ezek­nek a többieknek, akiknek egy ba­rátságos kézszorítás se jutott, ed­dig, egy halvány köszönő szó, a hálának egyetlen gesztusa se? Nem, az árulók sorsa nem irigy­lésre méltó, de­­ megérdemelt. S azok, akiket az angol király nem kívánt látni, bizonyára tűnődnek kissé a dolgok forgandósága fölött. Milyen sokat beszéltünk már a háború előtt Magyarország mezőgazdasági termelésének átszervezéséről, s mily végeérhetetlen viták kavarog­tak akörül, mit kellene tennünk, hogy a kisparaszti birtokok olyan jövedelmezőkké váljanak, mint amilyenek a nyugateurópai, bel­giumi, hollandiai parasztság tíz­­tizenöt holdas tulajdonai, melyek gazdájuknak gyakran magasabb életnívót biztosítottak a mi száz-, százötven holdas, külterjesen mű­velt birtokainknál .. Tovább nem igen tudtunk jutni a megállapítás­nál, hogy nem jól van így, ahogy van, s hozzá kéne nyúlni, ha más­képpen nem megy, hát állami be­avatkozással a termelési rendszer­hez, forradalmasítani azt, új irányt szabni neki, az élet és a piac kö­vetelményeihez illeszkedőt. Miköz­ben meggyőzni igyekeztünk egy­mást, miközben vitatkoztunk, ki­gyulladt fölöttünk a háború tűz­vésze és ránk parancsolta az élet új törvényeit. A szükség diktált és elvégezte azt, amire­ a béke kép­telen volt: nagy erővel hozzá­fogott az egész magyar termelési rendszer átalakításához .. . Abból az alkalomból mondjuk ezt, hogy a Das Reichben Ahlfeld dr. nagyobb cikkben foglalkozik az európai ta­lajok hozamának fokozására vég­zett vizsgálatokkal és erőfeszíté­sekkel, megállapítván, hogy az olajos növények termelése, amit 1939-ig meglehetősen elhanyagol­tak, óriási lendületet kapott. A napraforgó termelésében például Magyarország szökött az élre és mögötte messze elmarad a többi európai állam mezőgazdasága. De ugyanúgy megsokszorozódott a szójabab, mák, mustár, ricinus termel­ése is. Mire a háború véget ér, azt vesszük majd észre, hogy mindenfelé más arculatot kap a magyar vidék. Végre egy őszinte szó angol részről a V. 1. alkalmazásával kapcsolatban! Eddig az anglikán érsekek,, a lapok publicistái, az angol " politikusok folyton azt hangoztatták, hogy a német hadvezetőség részéről ember­telenség volt a megtorló fegyver alkalmazása és emlékezünk rá, hogy az angol közvélemény elég arcátlan volt a Szentszék közben­járását sürgetni, s Rómával elítél­tetni e harci­­eszköz bevetését ugyanakkor, amikor ezek az érse­kek, közírók és ez a közvélemény vad ujjongással fogadták a német városok polgári lakosságának, a hamburgi, berlini­ asszonyoknak és gyermekeknek szenvedéseiről szóló híreket. Most a Time and Tide szo­katlan őszinteséggel azt mondja: hagyják abba az álszent nyöször­gést mindazok, akik e magatartás révén valami csodára vártak és azt hitték, hogy a német kormány majd meghatódik vagy visszaretten panaszkodásuk miatt. „Azt mond­ják, —­ írja a folyóirat, — hogy a szárnyasbomba válogatás nélkül szedi áldozatait. Vájjon milyen válogatást végez például egy tizenöt kilométer távolságban álló csatahajónak a normandiai váro­sokra irányított lövedéke? Gránát­szilánkjai talán kitérnek, ha egy francia kerül az útjukba? E löve­dékek számára egyetlen igazolá­sunk, hogy segítenek nekünk a harcban és ez az igazolás elegendő a szárnyasbomba számára is. Ha az egyik fél számára van mentség,­­ akkor az érvényes a másik félre is, sőt a németek mentsége még jobb, mert legalább elmondhatják: fegy­verük­­nem annyira válogatás nél­küli, hogy saját barátaikat is el­­találja. Talán a gyermekek meg­­kímélése érdekében lehetne egy utolsó kérést felhozni, — fejezi be a Time and Tide, — de ezeket mitől kíméljük meg? Atyjuk és anyjuk halálától? Vagy pedig úgy kíméljük őket, mint a német gyermekeket Berlinben Hamburgban, München­ben vagy bárhol másutt?” «»»VASÁRNAP, 1944 AUGUSZTUS 6

Next