Uj Magyarság, 1944. augusztus (11. évfolyam, 177-196. szám)
1944-08-06 / 177. szám
W MAGYARSÁG_____ lényt, amely a háború kezdetétől fogva a mi oldalunkon állt, nem engedhetjük át még egyszer nekik. A fegyverbeli és technikai vezetést újra magunkhoz ragadhatjuk, aminthogy minden jel szerint, magunkhoz is fogjuk ragadni. De addig, addig a pár hétig csak a nagyobb erkölcsi erő, a több hit és kitartás menthet meg bennünket. Mi kezdettől fogva mindig az életünkért küzdöttünk. Az életünkért, a szabadságunkért és a jogainkért. Ők csak a még több zsákmányért, a még több hódításért, a még nagyobb hatalomért. Mi azért küzdünk, mert egy új Magyarországot és egy új Európát akarunk építeni. Ők azért, hogy mindez menthetetlenül romhalmaz legyen, lekoldusodott, kiéhezett, rabszolgasorsra ítélt népek rezervációja. Aki így akar és így tud élni, az megadhatja magát. Mi nem ezért fogtunk fegyvert. Mannerheim tábornagy letette az államfői esküt ' 9 ' ‘ ' A Linkomies-kormány lemondott Helsinki, augusztus 5. A finn parlament pénteki ülésén egyhangúlag jóváhagyta Mannerheim tábornagy államelnökké választását és az új államfő ezután letette az esküt. Az ülés megnyitása után a Linkomieskormány teljes számban bevonult a terembe. A kormány után Hakkila paker menti elnök, majd pedig egyenruhában Finnország marsallja, azaris államelnök lépett a terembe segédtisztjei és Hakkelainen miniszter, protokollfőnök kíséretében. Miután a parlament elnöke kézfogással üdvözölte, Mannerheim tábornagy a következő esküszöveget mondotta el finn és svéd nyelven: „Én, Gustav Mannerheim, akit a finn nép Finnország államelnökévé szemelt ki, ezennel megígérem, hogy államelnöki hivatalomban őszintén és híven megtartom az alkotmány és a köztársaság törvényeit és minden erőmből a finn nép javát szolgálom.“ Az eskütétel után a parlament elnöke mondott beszédet, amelyben az új államfő személyiségét méltatta és kifejezte a finn nép bizalmát Mannerheim iránt. A lemondott Risto Ryti államelnökről c* * hála meleg szavaival emlékezett meg. Mannerheim marsall a következőkben válaszolt: „Miután most másodszor fogadtam el sorsterhes órában az államfő feladatait, tudatában vagyok nagy felelősségemnek. A leküzdendő nehézségek nagyok. Különösen a finnhadseregre kell gondolni, amely már az ötödik háborús évben küzd. A Mindenhatóra bízva magunkat és a parlament, valamint a kormány támogatásával reméljük, hogy sikerülni fog népünk önállóságát és nemzeti létét biztosítani.“ Linkomics miniszterelnök az új államfő eskütétele után bejelentette, hogy at kormány, a hagyományoknak megfelelően, az államfő rendelkezésére bocsátja magát és felajánlja lemondását. Mannerheim tábornagy felkérte a kormány tagjait, hogy az új kormány kinevezéséig maradjanak helyükön. Berlin, augusztus 5. Illetékes német helyen tájékoztatásul közük. A finnországi helyzetről feltett kérdésre a Wilhelmstrassén utaltak arra a tényre, hogy most már elfogadták azt a törvényt, amely szerint az államelnöki tisztséget Mannerheim tábornagyra ruházzák. Ha az utóbbi napokban a svéd és az ellenséges sajtó egy részében Mannerheim tábornagynak már mintegy kormánylistát javasoltak, erről meg kell állapítani, hogy Mannerheim, aki mindenkor hazája becsületéért és javáért szállt síkra, nem az az ember, aki meghajol külföldi körök kívánságai vagy követelései előtt.. ■ ———M—' Urc&U M'idUuttainM* Berlini jelentés szerint illetékes német helyen tájékoztatásul a következőket közölték: A török-német kapcsolatok megszakítása utáni politikai fejleményekről kérdést tettek fel a Wilhelmstrassén, ahol rámutattak arra a leereszkedő és semmibevevő hangra, amellyel az angol miniszterelnök utált most az angol-amerikai sajtó is foglalkozik Törökországgal. Jellegzeti példaként utaltak a Statesman and Nation cikkére, amely nyíltan kimondja, hogy Törökország túl későn szállt fel a vonatra. Hogy kaphat-e elsőosztályú jegyet, nem lehet tudni. Épp oly kevéssé lehet megmondani, milyen helyet foglal el majd Törökország a béketárgyalások asztalánál. Rámutattak Berlinben továbbá arra, hogy Anglia csak látszat szerint volt Törökország eljárásának főösztönzője, a valóságban azonban a szovjetunió állott a dolog mögött, amint ezt burkoltan a Times is kifejezte, amikor megállapította,, hogy Törökország lépése különösen a szovjettörök barátságra lesz jó hatással. Végül megállapították a Wilhelmstrassén, hogy azt a veszedelmes helyzetet, amelybe Törökország jutott, a Basler Nachrichten című lap is felismerte, midőn azt írta, könnyű hajóhadak látogatását fogadni, de nehéz ezeket a látogatókat a Dardanellákból ismét kitessékelni. A Londonból Genfbe érkezett jelentés szerint Hannen Swaffer a John Bull című angol folyóiraton megállapítja, hogy nemcsak Angliának és Amerikának, hanem a szovjetnek sincs többé embertartaléka. A szovjet eddei veszteségei egyenesen „óriásiak". A brit birodalom sem tud több embert előteremteni. * Londoni jelentés mondja, hogy a Földközi-tenger térsége részére új angolszász repülőparancsnokság alakult, amely a „Balkán-csoport“ nevet kapta. Parancsnokává William Elliot repülőaltábornagyot nevezték ki, aki az elmúlt öt hónapban az angol légierő gibraltári csoportjának parancsnoka volt. Az új repülőparancsnokság feladata a Balkánon folyó légihadműveletek központi irányítása. De Stockholmi jelentés szerint a moszkvai külügyi népbiztosaság szócsöve, a „Háború és a mur kisosztály” című lap pénteken hevesen támadta az angolszász fennhatóság alatt álló lengyel haderők főparancsnokát, Bosnkowski tábornokot és azt vetette Szemére, hogy klikkjével egyetemben polgárháborút képítt elő. A szovjet lap szerint azonban Lengyelországban senki sem fogja támogatni sem Bosnkowski tábornokot, sem a mögötte álló londoni lengyel emigráns kormányt. Londoni jelentés mondja, hogy az Exchange Telegraph kizárólag formális érintkezésnek minősíti Mikolajczyk eark csütörtökön Sztálinnál tett látogatását. Mikolajczyk most már a baloldali radikális lengyel bizottsággal személyesen tárgyal." Ha e megbeszélések során nem merülnek fel újabb nehézségek, csak akkor kerül sor az első hivatalos találkozásra, Sztálin és Mikolajczyk között a Kremlben. ♦ Tokiói jelentés számol be, róla, hogy a japán kormány pénteki ülésén elsősorban a „japán nép teljes mozgósítását“ vitatták meg. A hadügyminiszter, a belügyminiszter és a külügyminiszter nyilatkozataikkal már előzőleg lerakták ennek a mozgósításnak az alapjait. A legközelebbi minisztertanácson az egyes miniszterek hatáskörükbe eső részleteket terjesztenek elő a mozgósításra vonatkozóan. Sigemieu külügyminiszter a pénteki tanácskozássorán beszámolt a külpolitikai helyzetről. Végezetül elhatározták, hogy Koiko miniszterelnök augusztus 8-án rádióbeszédet intéz a japán néphez. A tájékoztatási hivatal közölte, hogy legfelsőbb bizottságot alakítottak a háború irányítására. A hivatalos közlemény a következőképpen szól: „A császár jóváhagyásával legfelsőbb bizottságot létesítettek a háború irányítására, hogy megállapítsák a hadvezetés szempontjából alapvető politikai vonalvezetést és nagyobb összhangot biztosítsanak a küzdő csapatok és a polgári közigazgatás együttműködése terén. * A madridi Ya című lap buenos airesi tudóztatójának jelentése szerint az argentin fővárosban semmi jel sem mutat arra, hogy javult volna a diplomáciai viszony Washington és Buenos Aires között. A távozó washingtoni argentin nagykövetet hivatalosan senki sem búcsúztatta, az amerikai kormány veszérői a repülőtéren. Az argentin kormány változatlanul kitart eddigi álláspontja mellett és nem hajlandó engedni, amint ezt Farrell elnök egyik legutóbbi beszédében újból hangsúlyozta. Az elnök legutóbbi vidéki látogatása Resistencia városának szólt, amelynek neve magyarul ellenállást jelent. Argentin politikai körökben simbolikus jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy az elnök éppen ezt a várost látogatta meg. __2 _ Szétszaggatott egy szerzetest a pokolgép, mely a Vatikán kertjében robbant fel, s légnyomásának erejétől betört Szent Péter templomának több ablaka is... Szimbólum van ebben a bombában, mély jelképiség, s azok, akik elhelyezték a pápa rezidenciájának közelében, nyilván nem is szánták másnak, mint a maguk módja szerint való hadüzenetnek mindaz ellen, amit a Vatikán jelent a világ számára. Hadüzenetnek a keresztény erkölcs, a krisztusi gondolat, az emberiség életét két évezred óta kormányzó etika és az európai kultúra eszményei ellen. Először csak röpcédulákat szórtak széjjel Rómában a szövetséges csapatok bevonulása után, az angol és amerikai fegyverek árnyékában, sőt védelme alatt azok, akik ennek a pokolgépnek is készítői voltak: Moszkva ügynökei. A bolsevizmus, az istentelenség mozgalmának agittorai uszítottak eddig szóval és írásban az emberiség jobbik részét kormányzó, életének törvényeit megszabó keresztény gondolat ellen, most azonban, úgy látszik, elérkezettnek tartják már az időt a cselekvésre is. Hogy ’ a Vatikán kertjében bomba robbanhatott és talán holnap vagy holnapután új pokolgépek dörrenése veri fel itt a földkerekség minden nemzete által egyformán tiszteletben tartott békét és csöndet, ezt is az angolszászoknak köszönheti az emberiség. Ama hatalmaknak, melyek szemforgató hipokrízissel a kultúra, humanitás jelszavával fogtakfegyvert, de tetteik kizárólag csak egyre voltak jók és alkalmasak: elpusztítani a kultúrát és megcsúfolni az ember rangját és méltóságát. A selmát megfizetik, de kezet nem fognak vele: ez az igazság jut eszébe annak, aki az angol király római látogatásáról beszámoló jelentés részleteit olvassa, s köztük azt is, hogy mily megalázó módon utasította vissza a brit birodalom uralkodója III. Viktor Emánuel meghívását, s mily ridegen zárkózott el a tisztelgésre és hálás hódolatra színe elé készülődő Bonomikormány fogadása elől... Nem akart találkozni azzal a koronás fővel, aki szövetségesét elárulta, s nem kívánta látni azokat a politikusokat, akik voltaképpen semmi egyebet nem tesznek, mint szolgai módon munkálkodnak az angol érdekekért, szállítják nemzetük, népük szenvedését, aminek a győzelem serpenyőjét kellene segítenie lehúzni. Az angolok úgy éltek a világ köztudatában, mint az úrikaszinói viselkedés mesterei, a brit trón ura pedig a modern arbiter elegantiarum díszítő jelzőjét is hordozta. Nos, ez a király, Anglia első gentlemanje még az udvariatlanság és tapintatlanság árán is meg akarta kimérni önmagát attól, hogy az új római birodalom sírásójával találkoznia kelljen és az uralkodói leereszkedő kötelességet is visszautasította, amikor ridegen kijelentette: nem kívánja látni a demokráciáért lelkesedő Bonomi miniszterelnököt és munkatársait ... A sormát megfizetik, de kezet nem fognak vele ... Addisz Abbéba egykori hercege, Badoglio már megkapta árulása díját, azt a bizonyos igazgatósági tagságot, mely néhány millió líra jövedelmet biztosít számára évenként, kegydíjat a szolgálatért, melyet az angol hat,ami politika érdekében végzett. Vájjon mit szánnak ezeknek a többieknek, akiknek egy barátságos kézszorítás se jutott, eddig, egy halvány köszönő szó, a hálának egyetlen gesztusa se? Nem, az árulók sorsa nem irigylésre méltó, de megérdemelt. S azok, akiket az angol király nem kívánt látni, bizonyára tűnődnek kissé a dolgok forgandósága fölött. Milyen sokat beszéltünk már a háború előtt Magyarország mezőgazdasági termelésének átszervezéséről, s mily végeérhetetlen viták kavarogtak akörül, mit kellene tennünk, hogy a kisparaszti birtokok olyan jövedelmezőkké váljanak, mint amilyenek a nyugateurópai, belgiumi, hollandiai parasztság tíztizenöt holdas tulajdonai, melyek gazdájuknak gyakran magasabb életnívót biztosítottak a mi száz-, százötven holdas, külterjesen művelt birtokainknál .. Tovább nem igen tudtunk jutni a megállapításnál, hogy nem jól van így, ahogy van, s hozzá kéne nyúlni, ha másképpen nem megy, hát állami beavatkozással a termelési rendszerhez, forradalmasítani azt, új irányt szabni neki, az élet és a piac követelményeihez illeszkedőt. Miközben meggyőzni igyekeztünk egymást, miközben vitatkoztunk, kigyulladt fölöttünk a háború tűzvésze és ránk parancsolta az élet új törvényeit. A szükség diktált és elvégezte azt, amire a béke képtelen volt: nagy erővel hozzáfogott az egész magyar termelési rendszer átalakításához .. . Abból az alkalomból mondjuk ezt, hogy a Das Reichben Ahlfeld dr. nagyobb cikkben foglalkozik az európai talajok hozamának fokozására végzett vizsgálatokkal és erőfeszítésekkel, megállapítván, hogy az olajos növények termelése, amit 1939-ig meglehetősen elhanyagoltak, óriási lendületet kapott. A napraforgó termelésében például Magyarország szökött az élre és mögötte messze elmarad a többi európai állam mezőgazdasága. De ugyanúgy megsokszorozódott a szójabab, mák, mustár, ricinus termelése is. Mire a háború véget ér, azt vesszük majd észre, hogy mindenfelé más arculatot kap a magyar vidék. Végre egy őszinte szó angol részről a V. 1. alkalmazásával kapcsolatban! Eddig az anglikán érsekek,, a lapok publicistái, az angol " politikusok folyton azt hangoztatták, hogy a német hadvezetőség részéről embertelenség volt a megtorló fegyver alkalmazása és emlékezünk rá, hogy az angol közvélemény elég arcátlan volt a Szentszék közbenjárását sürgetni, s Rómával elítéltetni e harcieszköz bevetését ugyanakkor, amikor ezek az érsekek, közírók és ez a közvélemény vad ujjongással fogadták a német városok polgári lakosságának, a hamburgi, berlini asszonyoknak és gyermekeknek szenvedéseiről szóló híreket. Most a Time and Tide szokatlan őszinteséggel azt mondja: hagyják abba az álszent nyöszörgést mindazok, akik e magatartás révén valami csodára vártak és azt hitték, hogy a német kormány majd meghatódik vagy visszaretten panaszkodásuk miatt. „Azt mondják, — írja a folyóirat, — hogy a szárnyasbomba válogatás nélkül szedi áldozatait. Vájjon milyen válogatást végez például egy tizenöt kilométer távolságban álló csatahajónak a normandiai városokra irányított lövedéke? Gránátszilánkjai talán kitérnek, ha egy francia kerül az útjukba? E lövedékek számára egyetlen igazolásunk, hogy segítenek nekünk a harcban és ez az igazolás elegendő a szárnyasbomba számára is. Ha az egyik fél számára van mentség, akkor az érvényes a másik félre is, sőt a németek mentsége még jobb, mert legalább elmondhatják: fegyverüknem annyira válogatás nélküli, hogy saját barátaikat is eltalálja. Talán a gyermekek megkímélése érdekében lehetne egy utolsó kérést felhozni, — fejezi be a Time and Tide, — de ezeket mitől kíméljük meg? Atyjuk és anyjuk halálától? Vagy pedig úgy kíméljük őket, mint a német gyermekeket Berlinben Hamburgban, Münchenben vagy bárhol másutt?” «»»VASÁRNAP, 1944 AUGUSZTUS 6