Uj Nemzedék, 1932. január (14. évfolyam, 8-25. szám)

1932-01-12 / 8. szám

2 Új Nemzedék Kedd, 1932 január 11 újabb győzelmekkel öregbítsék a magyar sport di­ns­őségét, a kormány — sajnos — még­sem ad­ Irat erre a célra devizát. — Ez az egyöntetű vélemény alakult ki a minisztertanácsban. Amikor ugyanis Amerikával szemben nem tudunk eleget tenni kamatfizetési kötelezettségein­knek, igen furcsa színben tűnnénk fel, ha az olimpiász hatalmas devizakiadását fedez­­­­nék. Ha kívülről kapunk erre a célra dollárt, — természetesen nem olyan fan­tasztikus úton-módon, amint azt egyesek tervezők, értem alatta vezetőállásban lévő külföldi barátaink segítségének igénybe­vételét, — az ellen semmi kifogásunk sem lehet. Magyarország ez időszerűit nagyon szükiben van a devizának , igy erre a célra nem áldozhatunk a rendelkezésünkre álló készletből. — Mi 6©m mennénk ki most G­ecnfbe, ha a Népszövetség nem kívánnál . . . Az utolsó szavaknál fütty sivitott és fékezés jelentette, hogy Kelenföld követ­kezik, s le kell zárni a kérdéssorozatot. Szerencsés utat és jó étvágyat kívántam az ebédhez, amelyhez az étkezőkocsi pin­cére már régen összecsillingelte az utaso­kat és azután leszálltam . . . Beszélgetés Bethlennel a pályaudvaron, a hollandiai közvetlen kocsiban A tegnapi nap egyébként is az utazások napja volt, így történhetett meg, hogy alig három órával később már újból Budapest és Kelenföld között robogtam a bécsi gyorssal. „Útitársam“ ezúttal Beth­len István gróf volt miniszterelnök volt, aki olyan szigorú inkognitóban ült fel a Keleti pályaudvarról délután négy óra harminc perckor induló bécsi vonatra, hogy még ingatag alapokon nyugvó új­ságírói diszkrécióm is majdnem hallga­tást parancsolt számomra- A véletlen se­gített hozzá, hogy tudomást szereztem a volt kormányfő utazásáról, (a „véletlen" személyét titokban tartom, még Bethlen­nek magának sem árultam el) s ilykép­­pen születhetett meg az alábbi beszélge­tés. Alighogy betolták a bécsi szerel­vényt, Bethlen István a mozdony után csa­tolt második vagon bérelt szakaszába vonult vissza s nehogy valaki is meglássa, gondosan elfüggönyözte az ajtót s a másik sinpárra néző ablakot. Teljes biztonságban érezte tehát magát immár afelől, hogy nyomára bukkanhatnak ... A vonat azonban még­­el sem hagyta a pályaudvar bonyolult sinhálózatát, amikor az ajtó üveglapját megkopogtattam. A fülke néma ma­­­­radt ... A kopogást megismételtem s most már széthúzódott a függöny. A volt miniszterelnök, — ezúttal is szipkába szúrt cigarettája füstölt a kezében — meglepetten nézett rám . . . azután kinyi­totta az ajtót. Aprókockás, szürke utiru­­hát viselt és ugyanolyan szövetből ké­szült sportsapkája az ülésen hevert. A podgyászhálóban elterülő két tekintélyes nagyságú bőrönd pedig mindenesetre ar­ról tanúskodott, hogy gazdájuk hosszabb útra is felkészült. — Tessék? Mivel szolgálhatok? — kér­dezte lehangoltam — Egy-két kérdésre szeretnék választ kapni, kegyelmes úr. — Privát ügyben utazhatom Bécsbe, ez pedig aligha érdekelhet valakit. — Mi a véleménye excellenciádnak — hagytam figyelmen kívül megjegyzését —• Brüning kancellár nyilatkozatáról, a jóvátételi fizetések végleges megtagadá­sával kapcsolatosan? — Még nem ismerem a kancellár nyi­latkozatának pontos szövegét — vála­szolta megfeledkezve előbbi kijelentésé­ről, —­ de így is kétségtelen, hogy a háború utáni vi­lágpolitika most érkezett el a legvál­ságosabb fordulóponthoz. — Milyen következésekkel járhat ránk nézve a német jóvátétel fizetésének meg­tagadása? — Azt rövidesen megtudjuk — hang­zott az óvatos felelet. — Egyébként sem kívánok erről most nyilatkozni. Eddig sem mondtam egy szót sem ... — fűzte hozzá mosolyogva. — Lehetőnek tartja, kegyelmes úr, a költségvetési összeg további redukcióját? — Ezt Korányi pénzügyminiszter úr­tól kellett volna megkérdeznie egy-két órával ezelőtt. — Megtörtént . .. — Akkor rendben van, ő illeték­es ebben nyilatkozni . . . A kelenföldi állomás váltói ezúttal is beleszóltak a beszélgetésbe, éppen úgy, mint három órával előbb s ez az interjú is véget ért. Leszálláskor odaléptem a vagon oldalára függesztett vastáblához, amelyen ez a felirat állott: Budapest Keleti p. u. —Wien- Nürnberg — Frankfurt — Köln — Utrecht — Hock van Holland (London). Lehetséges tehát, hogy Bethlen István gróf útja mégis tovább vezet Bécsből.... STB*• ft kék c3Hlag.tr !6g5a­xranővérek Im BrakrtTsi W sba v.!ft»hírŰ regénye flimen, Mi Ideál csókja Premier holnap fta OMKláBfiNl Egy-két napig száraz és mérsékelten hideg marad az idő, azután eső jön — Az Izj Nemzedék tudósítójától — (Beau Ideal) A vasárnapra virradó éjszakán megkezdő­dött az időjárás hidegebbre fordu­lása: a mini­mum hőmérő a fagypont alá sülyedt, sőt Sop­ron vidékén mínusz öt fok alá is. Vasárnap délelőtt az ország északi felében már szép napsütés volt, amely a lehűlést némiképpen ellensúlyozta, de napnyugta után már olyan hideget éreztünk, amilyenben már hosszú idő óta nem volt részünk. A fővárosban ma éjszaka mínusz négy fokig, a Tiszántúl ped­ig mínusz tíz fok alá szállt a hőmérő. A nyugati határszélen lényegesen enyhébb volt az éjszaka. Csapadék már csak az ország délkeleti vidékein volt és ott is csak va­sárnap délelőtt. A Mátrában és Blikkben szombat délután és este még volt újabb havazás is, úgyhogy a hó­­réteg vastagsága ismét elérte a harminc cen­timétert. A nyugateurópai viharzóna tegnap érte el fejlődésének legmagasabb fokát, de még ma reggel is erős déli raelek söpörtek végig az Északi tengeren, Nyugat-Németországon és Norvégia délnyugati részein. Időjárásunk egy-két napig száraz is mérsé­kelten hideg marad. Körülbelül a szerdára vir­radó éjjelen, vagy a szerdai napon azonban ismét tengeri áramlás hatása alá kerülünk, amely csapadékot és valószínűen felmelege­­dést is fog hozni HWOBMtMWWIIMMtHimmMtHWtMO»»»« . (Friedrich István a gazdasági ki­bontakozásról.) A Keresztény Ellenzék kőbányai pártszervezete vasárnap este nagyszabású vacsorát rendezett, ameyen Takács István dr. törvényhatósági bizott­sági tag üdvözölte Friedrich Istvánt, a párt vezérét. Takács István üdvözlésére válaszolva Friedrich hosszasan foglalko­zott a külpolitikai helyzettel, majd meg­jelölte azt az utat, amely szerinte a gaz­dasági kibontakozáshoz vezet. A hallga­tóság a beszéd után nagy lelkesedéssel ünnepelte Friedrich István és a kőbányai­­ keresztény ellenzék vezérét, Takács Ist­­­­ván dr.-t. Hat nap után kiszabadítottak hét bányászt a beomlott sziléziai tárnából Huszonötödik születésnapját ünnepelte maradék kenyérhéjon a föld alatt az eg­yik bányász — Az Új Nemzedék tudósítójától — Benb­en, január 1. Hat napig nem adtak életjelt magukról azok a bányászok, akiket a múlt hét hétfőjén a Kasten—Zentrum bányában történt beomlás maga alá temetett Már napokkal ezelőtt le­mondottak a bányásírba zárt tizennégy bá­nyász életéről. Vasárnap délután azután egész váratlanul sikerült kopogtatás útján a bányá­szoknak életjelt adni magukról. A kopogtatás bányásznyelvét közölték a mentési munkálatokat végző társaikkal, hogy heten még életben vannak. Estére sikerült is az első bányászt kimenteni. Ezt a bányászt Kal­pok Pálnak hívják. Kalpok 144 óra hosszat volt elzárva a föld alatt és éppen megmenekülése napján érte meg hu­szonötödik születésnapját, de még a föld alatt, ahol maradék kenyérhéjon éltek. Késő este az­után sikerült a többi hat életben maradt bár­nyászt is kimenteni A hét bányász megmentéséről még a követ­kezőket jelentik: Vasárnap délután három óra tájban a mentési munkálatok során a fúró vá­ratlanul üres térbe jutott Ez a tény valóság­gal felvillanyozta a mentőszemélyzetet mert azt jelentette, hogy az utána következő tárna­­részlet nincs otttorlaszolva. A fúrt lyukat a leg­nagyobb óvatossággal kibővítették. Nemsokára jeladó kopogásokat hallottak, amelyekre rög­tön válaszoltak. Amikor a nyílás már elég nagy volt, bevilágítottak rajta. Nagy megle­petéssel és örömmel állapították meg, hogy hét bányász szorosan egymás mellé kuporodva ül a földön. A bezárt bányászok hőse a hár­ol te éves Slama volt, akinek humora és ener­giája mentette meg társait is a legrosszabbtól. A megmenekültek elmondották, hogy­­ megmaradt kenyérdarabokból éltek és szomjúságukat olymódon csillapí­tották, hogy a hideg levegőt vezető csövekről a tárna melegében képződő rizcseppéket egymás után lenyalták. Elmondották még, hogy a beomlás­­kor szerteszéjjel szóródtak, de azután addig keresték egymást, amíg végre mind a heten együtt voltak Az első öt órát sötétben töltöt­ték. Később szerencsés véletlen folytán gyu­fát és karbidot találtak, amelyet féltő gond­dal és takarékosan használtak. Egész ponto­san tudták, hogy ma vasárnap van. Amikor megmentették őket, elsősorban cigarettát kértek, természetesen rögtön kaptak is. Italt is kér­tek, de orvosi rendeletre csak óvatosan és kor­­tyonkint volt szabad inniük. A többi betemetett bányászról nem tudtak felvilágosítást adni, mert nem vették észre, hogy azok életjelt adtak volna magukról. A mentési munkát teljes erővel folytatják. .............. ■ ———• A keresztény társadalom és a politikai élet nagy részvéte mellett temették el va­sárnap délután Buday Dezső országgyű­lési képviselőt. Közel ötezer ember jött el a Kerepes­i­ úti temetőbe, hogy utolsó út­jára elkísérje a tragikus körülmények között meghalt politikust. A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt és a Keresztény Községi Párt tag­jai Zichy János gróf és Wolff Károly vezetésével csaknem teljes számban meg­jelentek. Ott láttuk továbbá a főváros képviseletében Ripka Ferenc főpolgár­mestert, Sipőcz Jenő polgármestert és több tanácsnokot, az országgyűlés képvi­seletében Almásy László Házelnök­öt és Czed­ler Jenőt, Kozma Jenő vezetésével az egységes párt több tagját, valamint a po­litikai, gazdasági és társadalmi élet igen sok reprezentánsát. Az Ébredő Magyarok Egyesülete, a ja­­vadalmi őrség, a Beszkár kalauzok és a különböző alakulatok zászlóik alatt testü­letileg vettek részt a temetésen. A ravatalt a halottasház előtt állít öl­téik fel. Az arckoporsó mellett a Sasok, leventék és a Beszkár alkalmazottak áll­tak díszőrséget. Kürth­valgáe jelezte a grászszertartás kezdetét. Raffay Sándor evangélikus püspük a szertartás után rövid beszédet mondott: — Az Isten — mondotta többek között — lelki és testi adományokat ad nekünk, hogy azokkal sáfárkodjunk. Buday Dezső ezekkel a talentumokkal hűségesen, becsületesen sáfárkodott él életében,mely szakadatlan munka volt, Krisztus törvé­nye érvényesült. A búcsúztatók sorát Wolff Károly, a kereszténypárt vezére nyitotta meg­— Most, a halálod után fog bemutat­kozni alkotásaid igazi arculata a nemzet előtt — mondotta. — Most fogjuk látni, hogy Buday a városházának igazi atyja volt ... . ... — A kersztény Budapestért lángolt a lelke és ezen keresztül a keresztény Nagy - Magyarország lebegett , mindig a szeme előtt. És ha a néma alak ebben az érc­koporsóban meg tudna szólalni, azt mon­daná, igazam van, de abban tévedek hogy megszűnt ez a gondolat. Mert ez a gondolat n£m szűnt meg. Ez a gondolat nem mehet a sírba. A lélek nem halhat meg. Budayt eltemetjük, de a lelke to­vább fog harcolni az ideálokért. — Én ettől a koporsótól nem könnye­ket akarok hazavinni, hanem újabb biz­tatást, akaratot, reményt, hogy vannak még olyan férfiak, akik halálukig hűek tudunk maradni a nemzeti ideálokhoz. — Mi tovább fogunk küzdeni. Inkább melléd fekszünk, de ezt a gondolatot meghalni nem engedjük soha. Küzdeni fogunk Buday a Te nyomdokaidban, a szellemed erejével megyünk tovább a rögös után, m­ig csak nem fog győzni a halhatatlant eszme ... Ezu­tán Verebély Jenő, a ferencvárosi kereszténypárt alelnöke, majd Asztalos Domokos postafőigazgató, az Énig alel­nöke beszélt, Müller Antal országgyű­lési képviselő, a Józsefváros keresztény polgársága,­­ Szentpétery Szilárd a Mefhosz nevében búcsúzott Buday De­­zsőtől. »aassassesos—ossosos—sesssasssossssesoscoss — (Vasárnap iktatták be Griger Mik­lóst, az új bicskei plébánost.) Bicskéről jelentik: Griger Miklós országgyűlési képviselőt, a Szentlélekről nevezett ba­racskai címzetes apátot, vasárnap iktat­ták a bicskei plébánia javadalmába. A sóiskutiak, akiknek huszonhárom évig volt lelki vezetőjük Griger Miklós, nagy küldöttségben jelentek meg a beiktatási ünnepségen. A templom zsúfolásig meg­telt a helybeli és környékbeli hívőkkel. Felvonultak­ a tűzoltók, leventék, cserké­szek. A beiktatást Pottyondy Imre szé­kesfehérvári kanonok, püspöki iroda­igazgató végezte, aki beszédében arról az úri papi típusról szólott, amelyre ma a szegények istápolása érdekében annyira szükség van. Csúcs István székesfehér­vári kanonok felolvasta Shvoy Lajos megyés püspök kinevező okiratát, mire az új plébános letette az esküt és átvette tisztségének jelvényeit. Griger Miklós ezután f­elmondotta első plébános­ prédi­kációját Bicskén. Beszédében hangoz­tatta, hogy különösen a szegények papja kíván lenni, áldozatos pap, aki Krisztus igéiért mindenre kész. Nemcsak a hívők­nek, de a hitetleneknek is hirdetni akarja az evangéliumot. Majd ünnepi szentmisét mondott az uj plébános. Ennek végezté­vel a plébánián­ a sóskutiak küldöttsége járult eléje és sírva vett búcsút volt plé­­bánoéitól. Majd Molnár Elemér főszolga­bíró Griger választókerülete, a csornaiak nevében üdvözölte őt. Innen az új plébá­­nos,­­ a két deputáció és a beiktatáson megjelent papság a katolikus olvasó­körbe me íre át, ahol még mintegy har­­minc küldöttség tisztelgett Griger Mik­lós előtt, aki minden küldöttség üdvözlő szavaim külön-külön válaszolt. Ötezren kísérték utolsó útjára Buday Dezsőt „Szellemed erejével megyeink tovább a rögös utón" — mondte búcsúztatójában Wolff Károly — Az Uj Nemzedék tudósítójától —

Next