Uj Nemzedék, 1937. június (19. évfolyam, 121-145. szám)

1937-06-01 / 121. szám

2 N­­er­us «| Hősök napja! A világ­háború elesett hőseinek emlékét ülte meg vasárnap nagy ke­gyelettel az egész ország. Emlékün­­nepséget tartottak a hősök emlékmű­veinél, megkoszorúzták a hősi sírok hantjait és beszédekben méltatták a nap jelentőségét. A főváros kegyeletes hagyomá­nyaihoz híven a Milleneumi oszlop előtti Hősök emlékkövénél rendezett impozáns ünnepséget. Alabárdos testőrök és koronaőrök álltak dísz­­őrséget az emlékmű két oldalán és katonai s polgári előkelőségek fog­laltak helyet a Milleneumi emlék­oszlop előtt felállított széksorokban. Kivonult a Budapesten állomásozó katonai csapatokból egy zászlóalj gyalogság, egy üteg tüzérség és egy huszárszázad katonazenekarral. Fel­sorakoztak a frontharcosok, leven­ték, diákok, cserkészek díszszaka­­szai is. A Himnusz hangjai mellett érke­zett Magyarország kormányzójának képviseletében Rapaich Richard lo­vassági tábornok, a honvédség fő­­parancsnokának helyettese, aki el­helyezte az emlékműre a kormányzó hatalmas koszorúját. Majd a felső­ház, a képviselőház, a kormány, a honvédség, a főváros, a megye és különböző intézmények képviselői tették le koszorúikat, mialatt a da­lárdák a Szózatot énekelték. Az ün­nepség végén a katonai csapatok, frontharcosok, leventék és cserké­szek díszmenetben vonultak fel a­ megjelent előkelőségek előtt. Budapest V. kerülete: Szent István-város . A főváros elnöki szakbizottsága ma dél­után hat órakor ülést tart és tárgyalja­­a Lipótváros új elnevezését. Az V. kerü­let új neve Szent István-város lesz. Az előterjesztés szerdán már a közgyűlés elé kerül. Az elnöki szakbizottság foglalkozik a XII. kerületi elöljáróság építésével, a Flórián-kápolna tatarozásával és templom­­segélyekkel is. A XII. kerületi elöljáró­ság építését holnap a magasépítési bi­zottság tárgyalja, a 253.000 pengős új sze­retetotthon építési ügyeivel együtt. MWWMO/WWWWM/WWWM/MS A SZÍNHÁZAK HÉTFŐI MŰSORA: Operaház: Nincs előadás. — Nemzeti Színház: Jokio leánya (E, 8.) — Magyar Színház: Egy vidám éjszaka (II. ker., 8.)­­­ Teréz­ körúti Színpad: Évadzáró műsor (9.) — Józsefvárosi Színház: Van-e ba­­bája­ (6, háromn. 9.) — Erzsébetvárosi Színház: Csókpirulák (6, háromn. 9.) — Kisfaludy Színház: A nászút­­társ (6, há­romn. 9.) — Magyar Müszinkör: Éva nászút­ja (háromn. 5.) — Fővárosi Nagy Cirkusz: Koringa és a májusi műsor (4, 8.) Ha­­nincs pénze, majd lesz, ha vesz falufi Húzás már június 4-én ! Sorsjegy ára: Egész ar. P 3-* Fél: ar. P 1.5® főnyeremény 40.000 ar. pengő Próbáljon szerencsét ! TTTmemzeuék Kedd, 1937 jnntns 1. „HIAHI férfi öltönyt 45 - ért készítünk remek szabással, elegáns és ízléses kivitelben. Könnyű, tartós és évekre szóló. Nem gyűrődik! Ruhakereskedelmi Vállalat, Berenc-körút II. szám, I. emelet. legénység a hajó előrészén lévő védtelen legénységi helyiségben tartózkodott. A vörös repülőgé­pek egyik bombája — mint leg­utóbb is, az olasz hadihajó bom­bázása alkalmával is történt és amikor tudvalévően a bomba a hajó tisztjeinek étkezőhelyisé­gébe csapott be — a legénységi étkezőhelyiséget találta el. Húsz halálos és 27 sebesült áldozata van ennek a bűnös merénylet­nek. (Időközben a halottak száma 23-ra emelkedett.) Egy másik bomba az oldalfedél­­zetet találta, de csak csekélyebb károkat okozott. A hajó, amely első oldalról­ teljesen harcképes állapotban maradt, Gibraltárba ment, hogy ott a sebesülteket partra rakják- A német hadihajóról egyetlen lövést sem tettek a vörös repülő­gépekre. Mivel a vörö­s valenciai kormányt a semlegességi bizott­ság és a német kormány kétszer is figyelmeztette arra, hogy tar­tózkodjék a nemzetközi ellenőr­zésben résztvevő hajók elleni tá­madástól, ez a német hajó ellen irányuló újabb bűn­ös merénylet a német birodalmi kormányt­ rendszabályokra, kényszeríti, a­melyeket haladéktalanul közölni fog a semlegességi bizottsággal. Hallatlan kihívás és súlyos gaztett Ma, hétfőn reggel a német lapok gyászkerettel je­lentek meg az első oldalon. A sajtó óriási felháborodással kö­zli a bombázás tényét és vezércik­keit is ennek szenteli. Valamennyi német újság „hallatlan kihívásnak“ és „súlyos gaztettnek“ minősíti a támadást- Erélyesen visszautasítják a valenciai kormány beállítását, amely úgy igyekszik a bombázást beállítani, hogy a német hadihajó volt a támadó. A német újságok utalnak arra, hogy az áldozatul esett tengerészek a kantinban tartózkodtak, amikor a támadás történt és a legtöbbjüket ott ölte meg a robbanás. Az a tény, hogy a hajó legénységének legna­gyobb része a támadás pillanatában nem tartózkodott a fedélzeten, vilá­gosan mutatja, hogy a cirkáló nyugalmi állapotban és nem harci készü­tségben volt. .. Óriási izgalom Londonban London, május 31. Az angol fővárosban hihetetlen izgalmat okozott, a Deutschland bombázásának híre­ Az angol közvé­lemény a lehető legnagyobb feszültségben várja a ber­lini jelentéseket. Mindenki ar­ra kiváncsi, milyen intézkedésekkel válaszol Németország. A hétfő reg­geli angol lapok egész oldalas óriás­betűs felírásokban számolnak be a vörösök bombamerényletéről. A lapok kiemelik, hogy a spanyol vörös gépek olyan nemzet hadiha­jóját támadták meg, amely részt vesz a spanyol partvi­d­é­k nemzetközi ellenőrzésében. Egyöntetűen rámutatnak arra, hogy a valenciai kormány eljárása be­láthatatlan bonyodalmakat vonhat maga után. Páris szerint Németország­nak megtorlással kell élnie Páris, május 31. A francia közvéleményt lázba hoz­ták a Deutschland bombázásáról szóló jelentések. A hétfő reggeli la­pok olyan terjedelemben foglalkoz­nak az esettel, mint világraszóló eseményeknél szok­ták. Különösen nagy izgalmat okozott az, hogy a légitámadás több mint száz áldozatot követelt. Valamennyi lap arra a következtetésre jut, hogy Németország semmiképpen sem hagyhatja megtorlatlanul ezt a súlyos kihívást és támadást. Még a baloldali lapok is támadják a valenciai kormányt. A jobboldaliak szembeállítják a német kormány eddigi józan magatartását a spanyol vörös kormány kihívó viselkedésével. Az Oeuvre azt írja, hogy ez a sú­lyos konfliktus sürgős tisztázásra vár, mert különben az európai dráma hamarosan európai összeütközés­sé fejlődhetik. A Jour szerint a valenciai kormány­nak nincs már veszíteni valója és ezért kétségbeesett helyzetében Euró­pát is magával akarja rántani az összeomlásba. • ' , \ • • * |.i* -• V- * % Bécs világmeglepetést vár Bécs, május 31-Bécsi diplomáciai körökben óriási megdöbbenést keltett a hír. Min­denütt arra utalnak, hogy a vörösök hallatlanul merész játékot folytat­nak, mert hiszen éppen a német biro­dalom volt az, amely az utolsó félév­ben többször csillapítóan lépett közbe az olaszoknál igen fontos pil­lanatokban. Arra is volt­ példa, hogy Mussolini egyenesen berlini befolyásra foglalt csak el béküléke­­nyebb álláspontot. Blomberg tábornok holnapután Ró­mába érkezik és Mussolini­val tárgyal. Kétségtelen, hogy ezek a megbeszélések v­i­l­á­g­meg­lep­e­t­é­st hozhatnak. Darányi is megjelenik Hóman beszámolóján Hóman Bálint kultuszminiszter június 13-án beszámolót tart Székesfehérvárott. A ku­l­tuszminiszte­rre­l együtt érkezik Darányi Kálmán miniszterelnök is, aki szintén felszólal a beszámológyűlésem. Johan államtitkár körútja Zalában Nagykanizsa, május 31. A balatonfüredi orvoshétről Johan Béla államtitkár autón Nagykanizsára utazott, ahol a főispán és a polgármester kísére­tében megtekintette a nagykanizsai köz­kórházat és a csecsemővédő intézetet. Va­sárnap az államtitkár Zalaszentgróton rászívott a Hősök-útjáriak felavatásán, majd ünnepélyesen felavatta az egészség­­házat. Innen Zalabérre utazott, ahol ugyancsak egy most épült egészségházat nyitott meg. »4» 4» 4» 4» «»4» 4» 4» ♦»»»♦» 4»« A József főherceg" életveszélyes akadály­­versenye a vasárnapi Dunán A napsütéses vasárnapon ellepték a Dunát a vadevezősök. Délután, amikor a kirándulók már hazafelé igyekeztek, valóságos akadályverseny­­kezdődött a hajózásban. A MFTR „József főherceg“ nevű hatalmas termesgőzöse igyekezett fölfelé a Dunán, a vadevezősök „rajzása“ ide­jén. Hogy milyen nehéz feladat ez, csak az tudhatja, aki maga is szem­tanúja volt már az ilyen kétségbe­esett manőverezésnek. Természetesen csak az evezni nem tudó, vagy ha­nyag „vadakkal“ van baj, akik nyu­godt kedéllyel elalszanak csónakjaik­ban, miközben lefelé „csorognak" a csendes Dunán. A .József főhercegnek“ tegnap ve­szedelmes kalandja volt egy, ilyen alvó vadakkal teli csónakkal. Római­fürdő után került a hajó elé nap 7732. rendszámú kisből. Welderberg István másodkapitány­, aki a parancs­noki hídon volt, többször megszólal­tatta a hajó gőzsípját, de az evező­sök rá se hederítettek. Nyugodtan feküdtek a csónakban, amely egyre veszedelmesebben közeledett a hajó orra felé. Már-már úgy látszott, hogy a csónak menthetetlenül a hajó, illetve a hatalmas hajtókerekek alá kerül és a bennü­lők elpusztulnak, amikor a kapitány szinte­­pillanatok alatt megállíttatta az óriási­­termesgőzöst, amely teljesen elfordult eredeti irá­nyától és keresztben állott meg a Du­nán. Az evezősök most már felugrál­tak, de ekkor is olyan ügyetlenül nyúltak az evezőkhöz, hogy csak a hajósoknak köszönhetik, hogy nem kerültek így is a hajólapátok alá. Följebb, Szentendre környékén újabb hasonló kalandja volt a „József főhercegnek“ és itt is csak a kapi­tány lélekjelenlétének köszönhetik a 3758. számú csónak evezősei, hogy nem kerültek a hajó alá. Az ilyen va­sárnapi akadály­hajózás mindenesetre újra előtérbe, helyezi azt­ az evezős­­kívánságot: ne engedjenek a Dunára evezni nem tudó, vagy könny­etanüs­­ködő „vadakat“. Vizsgáztassák is a Dunára szállókat! TELEFONSZÁMA: 1-196-60

Next