Uj Nemzedék, 1938. december (20. évfolyam, 273-297. szám)
1938-12-01 / 273. szám
Csütörtök, 1938 december 1. TliamtfK Legközelebb megjelenik Csáky István gróf külügyminiszteri kinevezése Az Új Nemzedék jelentette, hogy a Kánya Kálmán lemondásával megüresedett külügyminiszteri tisztet ideiglenesen Imrédy Béla miniszterelnök tölti be. Mialatt Imrédy Béla miniszterelnök az ideiglenes külügyminiszter, a minisztérium tényleges vezetését Csáky István gróf rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter látja el. Tgy értesülünk, hogy a külügyi tárca végleges betöltése a legrövidebb időn belül megtörOrszágszerte feszült érdeklődés várta Imrédy Béla első megnyilatkozását a kormányzói döntés után. A miniszterelnök kedden este a Nemzeti Egység Pártjának értekezletén világosan és keményen szövegezte meg a kormány álláspontját és célkitűzéseit az új helyzetben. Politikai körökben különösen három pontot jelölnek meg Imrédy beszédében, amelyeket nagy horderejűnek tartanak s amelyek döntően határozzák meg a magyar belpolitika irányvonalait. — Ennek az országnak a népe— — jelentette ki mindenekelőtt a miniszterelnök — a jobboldali korszerű reformok politikáját akarja követni. Ezúttal semmiféle eltérés nincs. Megerősödötten megyünk előre céljaink megvalósítása felé, kicsinyes kompromisszumot és a parlamenti aritmetikát szem előtt tartó alkudozások nélkül. A disszidenseknek szólt a következő üzenet: — Mi jobboldali és keresztény ténik. Jól tájékozott helyről értesült ma délelőtt az Új Nemzedék, hogy gróf Csáky István külügyminiszteri kinevezése a legközelebbi időben megtörténik. Az elterjedt hírek szerint rövidesen érdekes változások lesznek a magyar külképviseletben is: Sztójay Döme Magyarország berlini követe távozik helyéről és helyére a magyar diplomáciai karnak egyik fiatal kiválósága kerül. politikát követünk és én ezt úgy értelmezem, hogy távol áll tőlem az egyéni bosszú visszás érzése. De elveinkből, irányainkból nem engedünk egy tapodtat sem! E kemény mondathoz Imrédy még hozzáfűzte: — Bízom benne, hogy megkapjuk azt a támogatást, amelynek segítségével programunkat meg tudjuk valósítani. Remélem, hogy mindazok, akik elvi alapon állnak, nem kísérlik meg munkánk érvényesülésének megakadályozását. Azok a politikai pártok és csoportok, amelyekhez a miniszterelnök e kijelentéseit intézte, a tegnapi értekezleten részben már válaszoltak is A független kisgazdapárt nyilatkozatában megállapítja, hogy a kormány és a kisgazdapárt reformprogramja között különbség nincs. „Ilyen körülmények között a független kisgazdapárt azt várja, hogy a közösen vallott reformprogramot a miniszterelnök úr, mint illetékes tényező, alkotmányos eszközökkel haladéktalanul munkába vegye és elvárja evégből, hogy a közadatnak megfelelően is megteremtse az őszinte nemzeti kibékülést és összefogást.“ A NTCP-ből kivált képviselők csoportja Sztranyavszky Sándor vezetésével hasonlóképpen nyilatkozott s megállapította, hogy a kisgazdapárt deklarációját helytállónak tartja. Ezek után aligha lehet kétség aziránt, hogy Imrédy minden akadály nélkül végrehajthatja reformterveit a képviselőházban. Csütörtökön délelőtt 10 órakor újra összeül a Ház és dönteni fog a további teendőkről. A magyar országgyűlés most meginduló szakának első ténykedése a felvidéki képviselők ünnepélyes behívása lesz. Pénteken a képviselőház Imrédy napirendi indítványának megfelelően intézkedik a felvidéki törvényhozók meghívásáról, amelyet szombaton délelőtt már országos határozattá emel a felsőház. Kik az új törvényhozók? Mint értesülünk, tizenöt felvidéki magyar törvényhozó meghívásáról van szó, a tizenhatodik Szüllő Géza, akit tegnap nevezett ki a kormányzó a felsőház életfogytiglani tagjává. Végül két ruszin képviselő, Földesi József és Feneik István is tagja lesz a Háznak. A volt cseh nemzetgyűlés magyar képviselők névsora a következő: Jaross Andor, Szentiványi József, Holotka János, Porubszky Géza és Korláth Endre. A felvidéki magyar tartománygyűlési képviselők ezek: Salkovszky Jenő, Gürtler Dénes, Ortutay Jenő, Virágh Béla és R. Vozary Aladár. A cseh szenátus volt magyar tagjai pedig a következők: Turchányi Imre, Pajor Miklós, Füssy Kálmán és Szilassy Béla. Volt Felvidéken vezet keresztül, továbbá az ezen az útvonalon esetleg engedélyezett különjáratok, valamint azok a gépeik, amelyeknek a m. kir. Légügyi Hivatal a visszacsatolt terület feletti repülésre külön engedélyt adott. A visszacsatolt Felvidéken levő repülőtereken a polgári légi járműveik csak a Légügyi Hivatal külön engedélyével szállhatnak le. A rendelet azonnal hatályba lép és visszavonásig marad érvényben. ÚJ BETEGSÉG TŰNT FEL INDIÁBAN. Az „Indian Medical Gazette“ legutóbbi száma egy Kalkuttában fellépett, eddig ismeretlen betegségről számol be, amely járványszerűen terjedt el a városban. A betegség legelső tünete csiklandozó érzés a beteg lábán, mely legtöbbször a nagy lábujjon állandósul. A további tünetek: nyomásérzés az agyban és az egész test görcsös rángatózása. A kór hirtelen lepi meg áldozatait és legtöbbször nyilvános helyiségekben, ahol nagyobb tömegek vannak együtt és a levegő nem elegendő, lép fel. A baj, mint azt az orvosi szaklap közli, a tudatlan és könnyen befolyásolható autoszuggesztiójának eredménye. A POSTA VEZÉRIGAZGATÓSÁG KÖZLI, hogy a december 1. és 10. napjai közötti időben az ország egyes területeire elrendelt légvédelmi és légoltalmi gyakorlattal kapcsolatban az összes postahivatalok felvételi szolgálata, a levélszekrények kiürítése, a táviratok és aösszes postai küldemények kézbesítése . „Légvédelmi riadó" tartama alatt szünetel és ez idő alatt a hivatalok zárva vannak. A helyi és helyközi távbeszélő szolgálat, a postahivatalokban elhelyezett nyilvános távbeszélő állomások kivételével, az egész gyakorlat tartama alatt működik. A „Légvédelmi riadó“ tartama alatt a távbeszélő állomásai nem rendelkző közönség táviratait a távbeszélő előfizetők állomásairól mondhatja be, ha ehhez a távbeszélő előfizető beleegyezését adja. A táviratot felvevő tisztviselő a feladó kérelmére a távirat díját az előfizetővel közti abból a célból, hogy a felmerülő összeget az előfizető az állomását igénybe vevő egyéntől beszedhesse. Az ily módon felvett távirat díját a posta a távbeszélő előfizető legközelebbi havi számláján fogja elszámolni. Pénteken behívja a Máz a vidéki képviselőket Vissza a díszpolgárságot... Szolnok, november 30. Régen látott nagy érdeklődéssel várják városszerte Szolnok képviselőtestületének ma délutáni közgyűlését, amelyen a tizennégy tagból álló városi ellenzék a Nemzeti Egység Pártjából kilépett Kenéz Béla szolnokiképviselővel kapcsolatban érdekes indítványt fog előterjeszteni. Az indítványt már át is adták ma délelőtt Szabó Ferenc polgármesternek és ebben rámutatnak arra, hogy a mai időkben mindenkinek Imrédy Béla miniszterelnököt kell támogatnia. Éppen ezért a város lakosságát megdöbbentette Kenéz Béla szolnoki képviselő magatartása. Indítványozzák, hogy a közgyűlés hívja fel Kenáz Bélát a mandátumáról és Szolnok város díszpolgárságáról való lemondásra. Hangsúlyozzák az ellenzékiek, hogy Szolnok város képviselőtestületének jelenlegi összetételénél fogva nem számítanak az indítvány elfogadására. A képviselőtestületnek 126 tagja van, ezek közül 54 választott 54 virilista és 18 főtisztviselő. A virilisták túlnyomó többsége zsidó. Ma tárgyalja különben a szolnoki közgyűlés a nyugalmazott Tóth Tamás kegydíját is. Nyugdíjához külön kegydíjat is megszavaztak már, a belügyminiszter azonban új határozathozatalra utasította a várost. «» ♦» 4» 4« „Hosszú út“, amelyről a gyerek nem tér vissza Gyula, november 30. A békésmegyei Endrőd községben véres tragédia játszódott le kedden délután. Bálint Imréné, egy kubikos 22 éves felesége az utóbbi időben állandóan civódott férjével, annak állástalansága miatt. Kedden, amikor az ura eltávozott hazulról, hogy valami munka után nézzen, az asszony sorra járta a szomszédokat, hosszasan búcsúzott tőlük, hogy nagyon messze megy másfél éves gyermekével egy Hitt. Alig hogy visszatért a lakásba, a szomszédok jajgatásra lettek figyelmesek. Betörték az ajtót és a földön fekve, nagy vértócsában találták Bálint Imrénét.A másféléves gyeseinek holtan hevert az ágyon, az anyja megfojtotta. Az asszony ezután elvágta karján és lábán az ereket, majd felakasztotta magát. A szeg azonban kicsúszott a falból és a vérző asszony a földre zuhant. A szarvasi mentők a gyulai kórháziba szállították. Ma reggelig még nem nyerte vissza eszméletét, nem lehetett kihallgatni. ——— — A kormány tagjai ma délután ött órakor Imrédy Béla elnökletévelminisztertanácsot tartanak, amelyen folytatólagosan tárgyalják a kormány reformjavaslatait. — A LÉGI FORGALOM SZABÁLYOZÁSA A VISSZACSATOLT TERÜLETEK FELETT. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Légügyi Hivatal rendeletet adott ki a légiforgalom ideiglenes korlátozása tárgyiban. A rendelet értelmében a Magyarországhoz visszacsatolt Felvidék egész területe felett a polgári légi járóművek közlekedése további intézkedésig tilos. Kivételt képeznek azok a forgalmi légi járóműveik, amelyek a Légügyi Hivatal által jóváhagyott menetrend szerint közlekednek és légi útvonaluk a visszacsa ___3 tfrunfthalnu KÉRJEN Y ! • MINTÁT ! '**' Totósság, ! SZÖVETBOLTJAI' IV..PROHÁSZKA OTTOKÁR-U.S. 11., TeftftZ-KöftÚT B. — II., MARGIT-KÖRÚT 6. VII., BAROSS-TÍR U.