Uj-Somogy, 1919. szeptember (1. évfolyam, 8-31. szám)

1919-09-19 / 22. szám

I. évfolyam. Kaposvár, 1919. szeptember 19. péntek. 22. szám. SZERKESZTŐSÉG: PD-UTCA 35. SZÁM. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Telefonalm. 373. Főszerkesztő: Dr. NEUBAUER, FERENC. Egy évre......................96 Ki Negyed évre ..................24 K KIADÓHIVATAL: KORONA-UTCA 7. SZÁM. Felelős szerkesztő: Dr. THURY ZSGMOND. F« évre............................48 K ! Egy hóra .......................10 K Telefonszám: 5. EítVzám 4« « fillér. Az elmúlt hónapok szomorú eseményei kétségtelenül bizonyítják azt, hogy a legárvább, legelhagyatottabb, legszerencsétlenebb nemzet mi vagyunk s a jó Istenen kivül csak önmagunkban bizhaunk, de bízunk is. Sokszor feküdt már a nemzet a porban, letiporva, késsel a torkán, de az utlsó pillanatban mindig talpra ugrott s le tudta rázni ádáz elleneit, így volt és lesz majd most is. A világháború rettenetes borzalmainak várva-várt megszűnte nem hozta meg hazánknak a béke áldásos nyugalmát, hanem ellenségtől körülvéve, több mint 4 évi szenvedés után újabb veszedelmek fenyegették Magyarország területi épségét, lakóinak nyugalmát, életünk és vagyonunk biztonságát. A vesztett háború következtében az osztrák magyar monarchia, ez az életképtelen konstrukció, melyet embervér özönével akartak újból összeforrasztani — összeomlott s az 1918 évi október hó 31-én megszületett köztársaság helyzete az első pillanattól kezdve nagyon, de nagyon nehéz és válságos volt. Az eső napok lelkes mámorát csakhamar követte az aggódás és csüggedés érzése, hiszen nem volt fegyveres erő, mely feltartóztathatta volna az ezeréves országunkba köröskörül betört ősi ellenséget, az egész világ, a legyőzött kis Magyarország testéből akart jóllakni. S minde miért történt ? mert nem volt egy Gambettánk, egy Kossuth Lajosunk, hanem egy degenerált, hülye, gonoszlelkű ember, Károlyi Mihály kezébe került a hatalom, kinek hadügyminisztere részeg fejjel azt az őrült kijelentést tette: „nem akarok többé katonát látni.“ Ilyen jelentés, a mindenkor hős magyar katonákról! Azok a magyar katonák, akik hónapokig feküdtek a Doberdó poklában, akiknek félliterszám osztották ki esténkint a Karszt szikláin a másnapi vízporciót, akik végig gázoltak Szerbia sarán, Albánia éhínségén és Oroszország tervén, mikor végre mint az űzött vadak, kirabolva, levetkőztetve hazajöttek, testileg, lelkileg teljesen ki voltak merülve. Nem kívánhatta tőlük senki sem, hogy újra fegyvert fogjanak a haza és köztársaság védelmére Fegyverünk sem vol A más , még megmaradt fegyveres erőt felbomlasztotta a részeg miniszter őrült, vagy gaz kijelentése. Ezt a rettenetesen nehéz és szomorú, valószínűleg általuk is előkészített helyzetet használták fel a szocialsták arra, hogy a köztársasági polgári kormánynak mindig több és több gáncsot vetve arra törekedjenek, hogy tudusra jutva, a kormányhatalmat átvegyék. Aggódva és türelmetlenül várta az egész nemzet, mi lesz. A gonoszletn pártelnök egyre jobban balfelé hajló, mígnem folyó évi március hó 21-én bekövetkezett Magyarország legnagyobb szerencsétlensge: a kommunisták jutottak halómra, méltó hegükről, a börtönből ültek mára - holnapra a miniszteri székbe, hogy megkezdjék a szerencsétlen, sok sebtől vérző ország eleni rablóhadjáratot, kísérleti nyáiként kezelve az ezeréves magyar népet. Most már tudjuk, hogy ez a kormány nem volt más, mint politikai jelszó alatt tömörült haramiabanda, kikhez képest Rózsa Sándor, Sobri Jóska és Pizdóczy gavallér urak voltak. Tatárjárás, mohácsi vész, török, uralom, Bach-korszak eltörpülnek azon sok gazság mellett, amit a kommunisták főleg Budapesten elkövettek. A gyilkosok, rablók, hóhérok és pénzhamisítók uralma végre is megdőlt Azt hitték a nyomorult, Galíciából ideszármazott zsiványok, hgy a magyar népből vallást, haza- és fajiszeretetet kiölve nemzetközivé tehetik, a vörös színnel pótolhatják imádott nemzeti színeinket, a Marseilles hangfai pótolják majd Hymnuszunkat, Szózatunkat, a keresztény Magyarországból zsidóországot csinálhatnak. Végre is kicsordult a pohár s felszabadulva a vörös terror rettenetes nyomásalól, immár szabadok vagyunk ismét, kimetszettük a legbűzösebb fekélyt s a rombolás után kezdődhetik az építés munkája. E munkában első kell, hogy legyen a kisgazda és kisiparos társadalom a megbízható, hazafias középosztállyal együtt, mert ezeket hazátlanná, istentagadóvá tenni sohasem lehet. Az édes anyatejjel magukba szivet hazaszeretetet ezek lelkéből kiirtani sem az idők végtelensége, sem más földi hatalom nem volt és nem lesz képes soha. A nemzet gerincét, alapjait képezik: ők, legyen ez a gerinc továbbra is erős és egyenes, hogy ilyen sötét korszak, mint az utóbbi, soha, de soha vissza ne térhessen. Magyarország felett mindig őrködött a gondviselés s mikor az ország közel állott a végveszélyhez, mint most is, mindig történt valami, ami Magyarország jövőjét biztosíta, csak legyen meg bennük az erős akarat, meg azt követeli, hogy édes magyar hazánk független legyen s a független, szabad magyar hazában boldog és elégedett, teljes jogokkal biró nép lakjék. Testvéri szeretettel fogjon hát össze minden magyar ember s az összeomlott, kirabolt régi Magyarország helyett építsük fel az újat: a keresztény Magyarországot, a szabadsá, egyenlőség és testvériség szentje-ügyében. Fel hát magyar testvérek az utolsó, a dicső küzdelemre. Akit hívnak, tegyen eleget kötelességének. Félre a személyeskedéssel, személyes gyűlölettel, átok arra, ki ma Önző, aki magánérdekeit előbbrevalónak tartja a haza érdekénél. A turáni átoktól megszabadítva önmagunkat, csak egyet, a haza sorsát tartsuk szemünk elő, különben elpusztulunk. Tegyünk szent fogadalmat, hogy a magyar hazát bármikor, bárkivel símben, még életük árán is megvédjük, annak kiépítésén fáradhatatlanul közreműködünk, akkor nem hiába bukott fel a tengerünk magyar vér, nem tűrtünk, szenvedtünk hiába most, mert szabad nemzet fog élni a szabad hazában, melyet óvjon és védjen meg mindenkor a magyarok hatalmas Istene, ésn Szalmán.