Uj-Somogy, 1919. szeptember (1. évfolyam, 8-31. szám)

1919-09-19 / 22. szám

I. évfolyam. Kaposvár, 1919. szeptember 19. péntek. 22. szám. SZERKESZTŐSÉG: PD-UTCA 35. SZÁM. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Telefonal­m. 373. Főszerkesztő: Dr. NEUBAUER, FERENC. Eg­y évre......................96 K­i Negyed évre ..................24 K KIADÓHIVATAL: KORONA-UTCA 7. SZÁM. Felelős szerkesztő: Dr. THURY Z­SGMOND. F« évre............................48 K ! Egy hóra .......................10 K Telefonszám: 5. EítV­zám 4« « fillér. Az elmúlt hónapok szomorú eseményei kétség­telenül bizonyítják azt, hogy a legár­vább, legelhagyatottabb, legszerencsét­lenebb nemzet mi vagyunk s a jó Istenen kivül csak önmagunkban biz­­ha­unk, de bízunk is.­­ Sokszor feküdt már a nemzet a porban, letiporva, késsel a torkán, de az ut­lsó pillanatban mindig talpra ugrott s le tudta ráz­ni ádáz elleneit, így volt és lesz majd most is. A világháború rettenetes borzalmai­nak várva-várt megszűnte nem hozta meg hazánknak a béke áldásos nyu­galmát, hanem ellenségtől körülvéve, több mint 4 évi szenvedés után újabb veszedelmek fenyegették Magyaror­szág területi épségét, lakóinak nyu­galmát, életünk és vagyonunk bizton­ságát. A vesztett háború következtében az osztrák magyar monarchia, ez az élet­­képtelen konstrukció, melyet embervér özönével akartak újból összeforrasz­tani — összeomlott s az 1918 évi október hó 31-én megszületett köz­társaság helyzete az első pillanattól kezdve nagyon, de nagyon nehéz és válságos volt. Az e­ső napok lelkes mámorát csakhamar követte az aggó­dás és csüggedés érzése, hiszen nem volt fegyveres erő, mely feltartóztat­­hatta volna az ezeréves országunkba köröskörül betört ősi ellenséget, az egész világ, a legyőzött kis Magyar­­ország testéből akart jóllakni. S minde miért történt ? mert nem volt egy Gambettánk, egy Kossuth Lajosunk, hanem egy degenerált, hülye, gonoszlelkű ember, Károlyi Mihály kezébe került a hatalom, ki­nek hadügyminisztere részeg fejjel azt az őrült kijelentést tette: „nem aka­rok többé katonát látni.“ Ilyen­­ jelentés, a mindenkor hős magyar katonákról! Azok a magyar katonák, akik hó­napokig feküdtek a Doberdó poklá­ban, akiknek félliterszám osztották ki esténkint a Karszt szikláin a másnapi vízporciót, akik végig gázoltak Szerbia sarán, Albánia éhínségén és Orosz­ország tervén, mikor végre mint az űzött vadak, kirabolva, levetkőztetve hazajöttek, testileg, lelkileg teljesen ki voltak merülve. Nem kívánhatta tő­lük senki sem, hogy újra fegyvert fogjanak a haza és köztársaság vé­delmére Fegyverünk sem vo­l A más , még megmaradt fegyveres erőt felbomlasztotta a részeg minisz­ter őrült, vagy gaz kijelentése. Ezt a rettenetesen nehéz és szo­morú, valószínűleg általuk is előké­szített helyzetet használták fel a szo­­cial­sták arra, hogy a köztársasági polgári kormánynak mindig több és több gáncsot vetve arra törekedjenek, hogy tudusra jutva, a kormányhatal­mat átvegyék. Aggódva és türelmetlenül várta az egész nemzet, mi lesz. A gonoszle­tn pártelnök egyre jobban balfelé haj­ló­­, mígnem folyó évi március hó 21-én bekövetkezett Magyarország legnagyobb szerencsétlens­ge: a kom­munisták jutottak ha­l­ómra, méltó hegükről, a börtönből ültek mára - holnapra a miniszteri székbe, hogy megkezdjék a szerencsétlen, sok seb­től vérző ország el­eni rablóhadjára­­tot, kísérleti nyáiként kezelve az ezer­éves magyar népet. Most már tudjuk, hogy ez a kor­mány nem volt más, mint politikai jelszó alatt tömörült haramiabanda, kikhez képest Rózsa Sándor, Sobri Jóska és Pizdóczy gavallér urak vol­­­tak. Tatárjárás, mohácsi vész, török­, uralom, Bach-korszak eltörpülnek azon sok gazság mellett, amit a kommunis­ták főleg Budapesten elkövettek. A gyilkosok, rablók, hóhérok és pénzhamisítók uralma végre is meg­dőlt Azt hitték a nyomorult, Galíciá­ból ideszármazott zsiványok, h­gy a magyar népből vallást, haza- és faji­szeretetet kiölve nemzetközivé tehetik, a vörös színnel pótolhatják imádott nemzeti színeinket, a Marseilles hang­f­­ai pótolják majd Hymnuszunkat, Szó­zatunkat, a keresztény Magyarország­ból zsidóországot csinálhatnak. Végre is kicsordult a pohár s fel­­­szabadulva a vörös terror rettenetes nyomása­l­ól, immár szabadok vagyunk­ ismét, kimetszettük a legbűzösebb­ fekélyt s a rombolás után kezdődhe­tik az építés munkája. E munkában első kell, hogy legyen a kisgazda és kisiparos társadalom a megbízható, hazafias középosztállyal együtt, mert ezeket hazátlanná, isten­tagadóvá tenni sohasem lehet. Az édes anyatejjel magukba szive­t hazaszere­tetet ezek lelkéből kiirtani sem az idők végtelensége, sem más földi hatalom nem volt és nem lesz képes soha. A nemzet gerincét, alapjait képezik: ők, legyen ez a gerinc továbbra is erős és egyenes, hog­y ilyen sötét kor­szak, mint az utóbbi, soha, de soha vissza ne térhessen. Magyarország felett mindig őrkö­dött a gondviselés s mikor az ország közel állott a végveszélyhez, mint most is, mindig történt valami, ami Magyarország jövőjét biztosí­ta, csak legyen meg bennük az erős akarat, me­g azt követeli, hogy édes magyar hazánk független legyen s a függet­len, szabad magyar hazában boldog és elégedett, teljes jogokkal biró nép lakjék. Testvéri szeretettel fogj­on hát össze­­ minden magyar ember s az össze­omlott, kirabolt régi Magyarország helyett építsük fel az újat: a keresz­tény Magyarországot, a szabads­á,­­ egyenlőség és testvériség szent­je-ü­gyében. Fel hát magyar testvérek az utolsó, a dicső küzdelemre. Akit hívnak, te­gyen eleget kötelességének. Félre a személyeskedéssel, személyes gyűlölet­tel, átok arra, ki ma Önző, aki magán­érdekeit előbbrevalónak tartja a haza érdekénél. A turáni átoktól megszabadítva ön­magunkat, csak egyet, a haza sorsát tartsuk szemünk elő­­, különben el­pusztulunk. Tegyünk szent fogadalmat, hogy a magyar hazát bármikor, bárkivel sím­ben, még életü­k árán is megvédjük, annak kiépítésén fáradhatatlanul köz­reműködünk, akkor nem hiába bukott f­el a tengerünk magyar vér, nem tűr­tünk, szenvedtünk hiába most, mert szabad nemzet fog élni a szabad ha­zában, melyet óvjon és védjen meg mindenkor a magyarok hatalmas Istene,­­ ésn Szalmán.

Next