Uj-Somogy, 1919. november (1. évfolyam, 59-83. szám)

1919-11-19 / 73. szám

I. évfolyam. Kaposvár, 1919. november 19. szerda. 73. szám. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fezetős szerkesztő- Előfizetési árak: KAPOSVÁR, KONTRÁSSY­ UTCA 6. SZÁM. Egész évre - - - - 96 K 1 Negyed évre - - - 24 K --------------- Dr. THURY ZSIGMOND. Fél évre....................48 k ! Egy hóra.........................* TELEFONSZ­ÁM: 128. Egyes szám ára 40 fillér. A danai államok. — E cikk az elsőrangú olasz publicista, Paolo S­c­a­rf­o­n­­­i­o tollából jelent meg egyik előkelő itáliai lapban. A magyar békekötés küszöbén külö­nös érdekességgel bir. — A részlethatározatok, melyeket a ver­­saillesi békekonferencia hoz, nagyfokú poli­tikai elővigyázatlanságot bizonyítanak. Ami­kor megdöntik egy régi háznak az alapját, nagyon bajos azoknak a gerendáknak hosz­­szát és nagyságát megállapítani, melyek a megingott tetőzet fenntartására elegendők, így van az új nemzeti államok alakításával is. Az elvenni való anyag mindig ellensé­ges területen van és Ausztria-Magyarország legtöbbször az, melynek területéből a nem­zetiségek arányaira való tekintet nélkül el­veszik a szükséges pótlásokat. így látjuk Csehországot egyesülni Romániával, felül­múlva a rugékonyság minden próbáját. Da­cára annak, hogy a Kárpátok egész nagy éve választja el a cseheket a románoktól, mégis a két új nemzeti állam összeölelke­zik. Éppen így Temesvár és a Bánát a szer­­beké lesz, holott jórészt románok lakják. E két összefüggésből megtalálható a rejtély kulcsa: Temesvár románjait helyette­sítik a Kárpátok magyarjaival. Felsőbb po­litikából szükség van egy kis viviszekcióra. Csehország nem kapott korridort Jugoszlá­viához, szükséges tehát, hogy Romániával érintkezhessék. Magyarországtól ma elveszik a legjobb földeket, Ausztriától elvettek há­rom millió alattvalót, de ugyanebben az időben erre a két rokkant nemzetre akarják halmozni a háború összes kiadásait, melyet a szétesett monarchia kormánya vett fel. Mi semmiesetre sem szólnánk bele az ellenséges államok sorsába, ha a jövő nem mutatkoznék oly fenyegetőnek, hogy kér­deznünk kell, várjon minő joggal vetik el a versaillesi urak az örökös harc és nyomor csíráját ? A vád, amellyel a békekonferenciát illették, hogy balkanizálni (balcanizarre) akarja Közép-Európát, minden nap jobban beigazolódik. A francia politika, mely na­gyon világosan visszatért a napóleoni nagy­­zolás időszakához, azon van, hogy lerakja a Duna hosszában a legzavarosabb és leg­veszélyesebb állami mozaikokat. Ki fogja megakadályozni, hogy az elkeseredett osztrá­kok egyesüljenek az elkeseredett magyarok­kal, a magyarok a bolgárokkal ? Francia­­ország komolyan hiszi, hogy a dunai szö­vetség megfelel a népek erkölcsi és gazda­sági érdekeinek? Könnyű ez a naivság a francia politikusoknak, akik messze vannak a Balkántól. De mi, akik nagyon is közel vagyunk a Dunához, egy cseppet sem elé­gedhetünk meg e légies alapításokkal. Nyu­godt megfontolással tekinthetjük mi ezt el­lenséges hatalomnak, melyet Clemenceau Franciaországa ellenünk akar felfegyverezni. Mert ki hiheti komolyan, hogy az erővel megrokkantottak megelégszenek a megszakí­­tással, hogy elég Alizé úr gyenge pókhálója arra, hogy a dunai nemzetek között a szö­vetséget összetartsa? Mi jön most? Miután megalkották a nemzetek két osztályát, azokét, akik elnyom­nak és azokét, akiket elnyomnak, miután Szerbiát Bulgária ellen, Romániát Magyar­­ország ellen, Csehországot Német-Ausztria ellen irányították, miután összegyűjtötték a kegyeket az egyiknek, az igazságtalanságot a másiknak, az antantnak ebből a helyzet­ből le kell vonnia ugyanazokat a következ­ményeket, melyeket levont a Franciaország és Németország közötti viszonyból. Annyira kell majd erősíteni a kegyelt nemzetek katonai támogatását, amennyire növekszik az elnyomott nemzetek elégedetlenségének a veszélye. Ez azután magával fogja hozni a különleges katonai előkészületek, a belső szövetségek és titkos megegyezések szüksé­gességét. Mert az ilyen szerződéseket csak fegyverrel a kézben lehet biztosítani. Amikor tehát nagy garral a Nemzetek Szövetségéről beszélnek, melynek nincs had­­­serege, nincsenek harácsolási szándékai és amelynek erkölcsi erejét a wilsoni örök­érvényű elvek adják meg, az alapvető hiba ott van, hogy a versaillesi konferenciáról távolmaradt a világ fejlődésének egyik leg­fontosabb küldöttje: az igazságosság. Meg lesz a koncentráció. — Apponyi Albert miniszterelnök. — Az „Új-Somogy“ tudósítójának távirati jelentése. Budapest, nov. 18. Sir George Russel Clark ántantmegbízott tegnap délután 3 órára magához kérette a politikai pártok vezetőit s több közéleti vezérférfiut. Clark az értekezleten bejelentette, hogy a párisi leg­főbb tanács megbízásából üzenetet kell át­adnia a magyar pártoknak, amelyet az ötös tanács jegyzékben közöl a pártokkal. Eze­­ után felolvasta a jegyzéket, amely kijelenti, hogy a szövetséges és társult hatalmak fel­fogása szerint azon irányzat, melyet a jelen­legi kormány politikai és társadalmi téren követ, nem alkalmas arra, hogy Magyaror­szágon a belső nyugalmat és társadalmi bé­két tartósan biztosítsa. Ha Magyarország békét akar kötni, akkor a legrövidebb időn belül változásnak kell beállania a kormány­ban. A békekonferencia az összes számot­tevő pártoknak a kormányzatban való rész­vételét kívánja és egy ilyen koncentrációs kormány vezetésére nem tartja alkalmasnak Friedrich miniszterelnököt. Az antant hatal­mak szükségesnek tartják a koncentrációs kormány haladéktalan megalakítását. Az összes pártok részvételével létrejövő kor­mánynak ezen hét végéig meg kell alkulnia, ellen esetben a békekonferencia megszakítja összeköttetését Magyarországgal és megha­talmazottját, Clarkot utasítja, hogy még e hét végén hagyja el Budapestet és térjen­­ vissza Párisba. Clark ezután eltávozott az értekezletről. Felszólalások. Elsőnek Bethlen István gróf, utánaa Andrássy Gyula gróf szólaltak fel a meg­egyezés érdekében. Huszár Károly és Rubi­­nek Gyula miniszterek rámutattak a vidék hangulatára és hangoztatták, hogy a ke­resztény pártok nem csinálnak személyi po­litikát, hanem az a fő céljuk, hogy az az irányzat, amelyre ma szükség van, megma­radjon. , Nagyatádi Szabó István volt minisz­ter, a kisgazdapárt elnöke a megegyezés mellett szólalt fel. Garami Ernő pártja nevében Friedrich távozását, továbbá tárgyi biztosítékokat k­­­í­vánt. Az új kormány elnökéül Apponyit tartja alkalmasnak. Hegedűs Lóránt kije­lenti, hogy pártja nem tart igényt arra sem, hogy a kabinetben tárcát kapjon. Bárczy István szintén Apponyit kivánja miniszterel­nöknek. Ezután felszólalt Apponyi és mél­tatta a megegyezés szükségét. A miniszter­­elnökség elvállalása elől — úgymond — ki akart térni, de végül az egyhangú kí­vánság előtt kénytelen meghajolni. Horthy Miklós fővezér nagyon határo­zottan a megegyezés mellett szállott síkra. „Gondolnunk sem lehet arra, — mon-

Next