Uj-Somogy, 1932. január (14. évfolyam, 1-24. szám)

1932-01-01 / 1. szám

XIV. évfolyam, 1. (3861.) szám. Ára: \% filler. Kaposvár, 1932. január 1., péntek. Baer&e s*4öség­es kiadóhivatal $ POLITIK A'X M á P I L Á f. Erötl*eté*t áraki KAPOSVÁR, i£ONTKÁSSY-tJTCA 6. SZÁM. —— ------ Hkt hör» 2 pengő. — Negyed évre 6 pengő. — Két évre 12 peng*. » - FüsfelőS SZerkeSXtíí : -fttrtrevívie Ara­mlin­ai éter soronkén­t 10 fillér, szövegrészben 15 fill. TELEFONSZÁMl »2­8. Dr. THURY ZSIGMOND. Hivatal»» és pénzintézeti hirdetések millimétersoronklnl 15 fill. Újesztendő küszöbén. Egyszer, réges-régen a Don izzó tövéből és a Túrán forró vidékéről elindult vala egy párduckacagá­­gányos sereg, hogy egész erejével, bátorságának egész mélységével és­ szélességével érvényesülni vágyó fajtánknak állandó hazát szerez­zen. Lélekben szilaj ősmagyar ele­ink régi keretek feszülése közben a világ rendjét szétosztó hódító har­cok véres portáján keresztül lép­tek be abba a történelmi korszak­ba, mely a magyar faj létjogát ma­radandól­ag elismerte. Ezerharmincötödször fordult meg azóta az Idő szárnyas kereke, évről-évre ködbeveszőbb távolság­ban hagyva maga mögött azt a nagyszerű históriai eseményt, mely ezt a drága földet a magyarok iri­gyelt hazájává tette. A magyar nép jelentősége és feladata, helyzete és nyelve miatt zártabb állapotában európai szükségszerűség volt, szin­te védőbástyája a nyugati kultúrá­nak a keleti hordákkal szemben. És kierősödött faji öntudatával sa­­ját termésü akaratát a szomszédok felé éreztetni tudta Európa kele­tén. Ezek a szép idők azonban, fáj­dalom, elmúltak s mai szomorú helyzetünkben valami transzcen­dentális segítség után úgy nyújtjuk a kezünket, epedő vágyakozással, mint a karonülő gyerek. Olyan le­nyűgöző a légkör körülöttünk, oly ólomjárásunk a mozdulataink s a fajiság gondolata helyett valami­lyen j­ellem­­ző nagy bánatok szo­morú árnyéka ereszkedik az agyunkra, hogy a záporozó szen­vedéstől elsötétül a lelkünk, s min­den tévedten felszökő faj saját lel­künknek a sirámos visszhangja. S ezek a terhek a trianoni kereszt­tel sulyosodtak ránk s mi sebzett madarakként vergődünk a fájda­lom és elkeseredés halálos szorí­tásai között. Most, az uj esztendő küszöbén a busjellegű magyar égen mégis mintha áttűzne a remény sugara egy szebb jövendő biztatásával. El­lenségeink is kezdik belátni, hogy a szomszédi viszonyra nagyobb ve­szedelem a gyűlölet­ máglyában sis­tergő, megbántott vérnek örök nyugtalansága, mintha egy a sa­ját érdekei által megszabott irány­ban mozgó, életlehetőségekkel ren­delkező népnek milliói, a mások javainak tiszteletben tartása mel­lett, műhelyben és gyárban dol­gozó és örökké vásárló-eladó nyüzs­gésben a belső jólétet munkálják. Előttük is tudottan mi sem nyil­vánvalóbb, minthogy a nélkülözés rabláncra fűz minden szabadabban szállongó vágyat és megfojt min­den életörömöt s csak még titok­zatosabb elszánásokat ébreszt a lel­kekben. Mig jólétben a nemzet lelke, mint tűz, lobogva ég az alkotás vágyá­ban s a mi magyar lelkünk min­den fellobogó lángja az életmeg­­újhodás egy-egy munkaóriását je­lenti, aki üstökös módjára sistereg­ve dobálja a boldogság fény­csóváit a beborult magyar firmamentu­­mon s minden sziporka és minden láng, kicsi is, nagy is, egybefogva a nemzet jólétében felfrissült lelki életének a világosságát adja. Ami­ben többé nem viharok magjai sö­tétlenek, hanem lélekszépítő re­mények megváltó mosolya, egy éle­dő, zengő, kacagó életnek piros hajnala csillámlik. Az új esztendő beköszöntével eb­ben a tisztulási atmoszférában le­hetetlen még arra is nem gon­dolnunk, hogy hazátlan, árva rab­testvéreink sorsa is jobbra fog a béke jegyében fogant új esztendő­ben fordulni s imádságos hitünk és reményünk, hogy a szenvedés özönvize a fajiság szerelmének ösz­­szeolvasztó erejével közelebb hozza azt a fenséges és szent ünnepet, amikor a viszontlátás örömének ex­­tázisában ráborulhatunk az édes­anyai földre és csókolhatjuk fiúi szent szerelemmel. Mi, akik itt­hon vagyunk, addig is marakodás és gyűlölség helyett legyünk egy­más irányában megértők és Krisz­tus szeretetének gyakorlói. Mert nem a bűnösök, a kevélyek vére és romlása, hanem mindannyiunk tűrése és kereszthordozása és az ártatlanul szenvedők aranytiszta vé­re lehet csak az az engesztelő ál­dozat, amelyért Isten fölment a to­vábbi megpróbáltatások alól és új­ra földeríti ránk irgalmas és meg­bocsátó szeretetének drága, szent hajnalát. Ezekkel a biztató reményekkel köszöntjük a magyar nemzet ezer­harmincötödik új esztendejét. Csordás Rezső. Vétek polgár­mester nyilatkozatában Kaposvár város terheinek rését ígéri. Új alkotásokra nem alkalmasak a mai idők. — A magas kamatterhek előteremtése a legnagyobb gondja a pol­gármesternek. Valamikor a város legirigyeltebb embere volt dr. Vétek György pol­gármester. Ma, amikor ezer a gond­ja, senki sem irigyli díszes pozí­cióját. Nem öröm polgármesteri székben ülni Kaposváron 1931. te­lén. Tessék csak felmenni délelőttön­­kint a városházára, bárkit meg­győz az ott tapasztalt szomorú kép a fenti állításunk igazáról. A Kos­­suth-tér minden sarkán a mun­kanélküliek kopott, rongyos ruhája hada tanácskozik, a városház min­den kapujában rendőrök állnak, akik távoltartják a munkát, kenye­ret kérőket, illetve csak csopor­tokban eresztik fel őket az épület­be. Rongyosak, kopottak ezek az éhezők, akik délelőttönkint ellepik a városháza minden zugát. Épen­­igy megtaláljuk őket a második emeleti karzaton álldogálva, mint a polgármesteri előszoba előtt vára­kozva. A polgármesteri szoba de­cemberben állandóan zsúfolt volt azoktól, akik a polgármesterre vá­rakoztak. A polgármester máskor 10 óra tájban szokott bejárni a városhá­zára, mostanában csak 11 után ér­kezik, pedig nap-nap után 9 óra­kor elindul Anna­ utcai lakásáról. Útközben azonban annyi ember megszólítja, segítségét, támogatását kéri, hogy 11 órát mutat a torony­óra, amikor felér a városházára. Útközben nap-nap után benéz a Somogy megyei Takarékba, ahol be­tétesekkel, részvényesekkel tárgyal, majd a vármegyeházára megy fel, ahol a főispánnal, alispánnal be­széli meg a város égető, sürgős pro­blémáit. Amikor a Mihály bácsi kinyitja előtte az előszoba ajtaját, emberek­kel tömött előszoba fogadja. Dél­előtt 11-től 2-ig állandóan jön­nek ,mennek az installációzó em­berek nap-nap után. Ilyen »tömeg-nap« alkalmával lá­togattuk meg a polgármestert, hogy, az uj év küszöbén mondjon vala­mit a nyilvánosság számára az 1932. évi programjáról. — Új programot — kezdte a pol­gármester — nem adhatok, mert még a jobb, régibb időkből maradt vissza sok olyan terv, amelynek megvalósítása kitűzött programom­ba vág. A meg nem valósított és kivitelre váró tervek közé tartozik az új közvágóhíd, a felsőkereske­delmi iskola felépítése. Ezekre pe­dig belátható időn belül nem kerül a sor.­­ Amíg pénzügyi téren a viszo­nyok­ nem javulnak, gondolni sem merek új beruházásokra, új ter­hekre. A pénzügyi viszonyok sú­lyosságát kétszeresen érzi a város, amelynek rövid és hosszúlejáratú kölcsönei elérik a két és fél millió pengőt, a kamatok és az amortizá­ció előteremtése, az adóalanyok nap-nap utáni pusztulása idején a legnagyobb gondot okozzák. Ezek­nek a kölcsönterheknek a csök­kentése a legsürgősebb feladatom. Fő törekvésem, hogy mielőbb meg­szabadítsam a várost ezektől a köl­csönöktől. — Nagyon jól látom, hogy az adófizető polgárság nem bírja a rárakott terheket, a kereseti viszo­nyok folytonos csökkenése követ­keztében összeroppanás előtt áll. Ezt az összeroppanást szeretném én megakadályozni s ami módom­ban áll, megteszem. Ezért nem akarok újabb beruházást, hogy új terhekkel ne nehezítsem a pol­gárság életét. Amíg nem jön olyan légkör, amelyben levegőhöz jutnak az adófizetők, addig újabb alkotá­sokra nem gondolok. — Ez a generáció az alkotások terén megtette a kötelességét. Min­dent kiizzadott, amit tudott, sőt ere­jén felüli feladatokra is vállalko­zott. A múlt terheiből eleget vállalt a jelen generáció, ami fennma­rad, viselje a jövő generáció. A­ város 10 évig adott kenyeret az építőiparnak és a vele kapcsolatos iparoknak, most ez a jobb sorsba jutott iparág segítsen a városon, illetve munkanélkülijein, építsen az új esztendőben. — Végtelenül fáj, hogy jobb pro­gramot nem adhatok, de a jelen­ vi­szonyok közt, amikor a költségve­­tés egyensúlya sem biztos, felelőt­lenül nem nyilatkozhatok nagy, de megvalósíthatatlan tervekről. Az uj esztendő küszöbén városom min­den polgárának — szegénynek, gaz­dagnak egyformán — boldogabb, jobb új esztendőt kívánok!

Next