Uj-Somogy, 1932. január (14. évfolyam, 1-24. szám)
1932-01-01 / 1. szám
XIV. évfolyam, 1. (3861.) szám. Ára: \% filler. Kaposvár, 1932. január 1., péntek. Baer&e s*4öséges kiadóhivatal $ POLITIK A'X M á P I L Á f. Erötl*eté*t áraki KAPOSVÁR, i£ONTKÁSSY-tJTCA 6. SZÁM. —— ------ Hkt hör» 2 pengő. — Negyed évre 6 pengő. — Két évre 12 peng*. » - FüsfelőS SZerkeSXtíí : -fttrtrevívie Aramlinai éter soronként 10 fillér, szövegrészben 15 fill. TELEFONSZÁMl »28. Dr. THURY ZSIGMOND. Hivatal»» és pénzintézeti hirdetések millimétersoronklnl 15 fill. Újesztendő küszöbén. Egyszer, réges-régen a Don izzó tövéből és a Túrán forró vidékéről elindult vala egy párduckacagágányos sereg, hogy egész erejével, bátorságának egész mélységével és szélességével érvényesülni vágyó fajtánknak állandó hazát szerezzen. Lélekben szilaj ősmagyar eleink régi keretek feszülése közben a világ rendjét szétosztó hódító harcok véres portáján keresztül léptek be abba a történelmi korszakba, mely a magyar faj létjogát maradandólag elismerte. Ezerharmincötödször fordult meg azóta az Idő szárnyas kereke, évről-évre ködbeveszőbb távolságban hagyva maga mögött azt a nagyszerű históriai eseményt, mely ezt a drága földet a magyarok irigyelt hazájává tette. A magyar nép jelentősége és feladata, helyzete és nyelve miatt zártabb állapotában európai szükségszerűség volt, szinte védőbástyája a nyugati kultúrának a keleti hordákkal szemben. És kierősödött faji öntudatával saját termésü akaratát a szomszédok felé éreztetni tudta Európa keletén. Ezek a szép idők azonban, fájdalom, elmúltak s mai szomorú helyzetünkben valami transzcendentális segítség után úgy nyújtjuk a kezünket, epedő vágyakozással, mint a karonülő gyerek. Olyan lenyűgöző a légkör körülöttünk, oly ólomjárásunk a mozdulataink s a fajiság gondolata helyett valamilyen jellemző nagy bánatok szomorú árnyéka ereszkedik az agyunkra, hogy a záporozó szenvedéstől elsötétül a lelkünk, s minden tévedten felszökő faj saját lelkünknek a sirámos visszhangja. S ezek a terhek a trianoni kereszttel sulyosodtak ránk s mi sebzett madarakként vergődünk a fájdalom és elkeseredés halálos szorításai között. Most, az uj esztendő küszöbén a busjellegű magyar égen mégis mintha áttűzne a remény sugara egy szebb jövendő biztatásával. Ellenségeink is kezdik belátni, hogy a szomszédi viszonyra nagyobb veszedelem a gyűlölet máglyában sistergő, megbántott vérnek örök nyugtalansága, mintha egy a saját érdekei által megszabott irányban mozgó, életlehetőségekkel rendelkező népnek milliói, a mások javainak tiszteletben tartása mellett, műhelyben és gyárban dolgozó és örökké vásárló-eladó nyüzsgésben a belső jólétet munkálják. Előttük is tudottan mi sem nyilvánvalóbb, minthogy a nélkülözés rabláncra fűz minden szabadabban szállongó vágyat és megfojt minden életörömöt s csak még titokzatosabb elszánásokat ébreszt a lelkekben. Mig jólétben a nemzet lelke, mint tűz, lobogva ég az alkotás vágyában s a mi magyar lelkünk minden fellobogó lángja az életmegújhodás egy-egy munkaóriását jelenti, aki üstökös módjára sisteregve dobálja a boldogság fénycsóváit a beborult magyar firmamentumon s minden sziporka és minden láng, kicsi is, nagy is, egybefogva a nemzet jólétében felfrissült lelki életének a világosságát adja. Amiben többé nem viharok magjai sötétlenek, hanem lélekszépítő remények megváltó mosolya, egy éledő, zengő, kacagó életnek piros hajnala csillámlik. Az új esztendő beköszöntével ebben a tisztulási atmoszférában lehetetlen még arra is nem gondolnunk, hogy hazátlan, árva rabtestvéreink sorsa is jobbra fog a béke jegyében fogant új esztendőben fordulni s imádságos hitünk és reményünk, hogy a szenvedés özönvize a fajiság szerelmének öszszeolvasztó erejével közelebb hozza azt a fenséges és szent ünnepet, amikor a viszontlátás örömének extázisában ráborulhatunk az édesanyai földre és csókolhatjuk fiúi szent szerelemmel. Mi, akik itthon vagyunk, addig is marakodás és gyűlölség helyett legyünk egymás irányában megértők és Krisztus szeretetének gyakorlói. Mert nem a bűnösök, a kevélyek vére és romlása, hanem mindannyiunk tűrése és kereszthordozása és az ártatlanul szenvedők aranytiszta vére lehet csak az az engesztelő áldozat, amelyért Isten fölment a további megpróbáltatások alól és újra földeríti ránk irgalmas és megbocsátó szeretetének drága, szent hajnalát. Ezekkel a biztató reményekkel köszöntjük a magyar nemzet ezerharmincötödik új esztendejét. Csordás Rezső. Vétek polgármester nyilatkozatában Kaposvár város terheinek rését ígéri. Új alkotásokra nem alkalmasak a mai idők. — A magas kamatterhek előteremtése a legnagyobb gondja a polgármesternek. Valamikor a város legirigyeltebb embere volt dr. Vétek György polgármester. Ma, amikor ezer a gondja, senki sem irigyli díszes pozícióját. Nem öröm polgármesteri székben ülni Kaposváron 1931. telén. Tessék csak felmenni délelőttönkint a városházára, bárkit meggyőz az ott tapasztalt szomorú kép a fenti állításunk igazáról. A Kossuth-tér minden sarkán a munkanélküliek kopott, rongyos ruhája hada tanácskozik, a városház minden kapujában rendőrök állnak, akik távoltartják a munkát, kenyeret kérőket, illetve csak csoportokban eresztik fel őket az épületbe. Rongyosak, kopottak ezek az éhezők, akik délelőttönkint ellepik a városháza minden zugát. Épenigy megtaláljuk őket a második emeleti karzaton álldogálva, mint a polgármesteri előszoba előtt várakozva. A polgármesteri szoba decemberben állandóan zsúfolt volt azoktól, akik a polgármesterre várakoztak. A polgármester máskor 10 óra tájban szokott bejárni a városházára, mostanában csak 11 után érkezik, pedig nap-nap után 9 órakor elindul Anna utcai lakásáról. Útközben azonban annyi ember megszólítja, segítségét, támogatását kéri, hogy 11 órát mutat a toronyóra, amikor felér a városházára. Útközben nap-nap után benéz a Somogy megyei Takarékba, ahol betétesekkel, részvényesekkel tárgyal, majd a vármegyeházára megy fel, ahol a főispánnal, alispánnal beszéli meg a város égető, sürgős problémáit. Amikor a Mihály bácsi kinyitja előtte az előszoba ajtaját, emberekkel tömött előszoba fogadja. Délelőtt 11-től 2-ig állandóan jönnek ,mennek az installációzó emberek nap-nap után. Ilyen »tömeg-nap« alkalmával látogattuk meg a polgármestert, hogy, az uj év küszöbén mondjon valamit a nyilvánosság számára az 1932. évi programjáról. — Új programot — kezdte a polgármester — nem adhatok, mert még a jobb, régibb időkből maradt vissza sok olyan terv, amelynek megvalósítása kitűzött programomba vág. A meg nem valósított és kivitelre váró tervek közé tartozik az új közvágóhíd, a felsőkereskedelmi iskola felépítése. Ezekre pedig belátható időn belül nem kerül a sor. Amíg pénzügyi téren a viszonyok nem javulnak, gondolni sem merek új beruházásokra, új terhekre. A pénzügyi viszonyok súlyosságát kétszeresen érzi a város, amelynek rövid és hosszúlejáratú kölcsönei elérik a két és fél millió pengőt, a kamatok és az amortizáció előteremtése, az adóalanyok nap-nap utáni pusztulása idején a legnagyobb gondot okozzák. Ezeknek a kölcsönterheknek a csökkentése a legsürgősebb feladatom. Fő törekvésem, hogy mielőbb megszabadítsam a várost ezektől a kölcsönöktől. — Nagyon jól látom, hogy az adófizető polgárság nem bírja a rárakott terheket, a kereseti viszonyok folytonos csökkenése következtében összeroppanás előtt áll. Ezt az összeroppanást szeretném én megakadályozni s ami módomban áll, megteszem. Ezért nem akarok újabb beruházást, hogy új terhekkel ne nehezítsem a polgárság életét. Amíg nem jön olyan légkör, amelyben levegőhöz jutnak az adófizetők, addig újabb alkotásokra nem gondolok. — Ez a generáció az alkotások terén megtette a kötelességét. Mindent kiizzadott, amit tudott, sőt erején felüli feladatokra is vállalkozott. A múlt terheiből eleget vállalt a jelen generáció, ami fennmarad, viselje a jövő generáció. A város 10 évig adott kenyeret az építőiparnak és a vele kapcsolatos iparoknak, most ez a jobb sorsba jutott iparág segítsen a városon, illetve munkanélkülijein, építsen az új esztendőben. — Végtelenül fáj, hogy jobb programot nem adhatok, de a jelen viszonyok közt, amikor a költségvetés egyensúlya sem biztos, felelőtlenül nem nyilatkozhatok nagy, de megvalósíthatatlan tervekről. Az uj esztendő küszöbén városom minden polgárának — szegénynek, gazdagnak egyformán — boldogabb, jobb új esztendőt kívánok!