Új Symposion, 1982 (18. évfolyam, 201-212. szám)
1982-01-01 / 201-202. szám
miroslav krieža álombéli városok c . _ Én szeretem a sok városokkal teli álmot: terek macskakövén bennük a vízesések enyhe. Áttetsző üveg az én álmaim kelyhe, milyet még Rialto s Pádua se látott. Álmomban folyó árad s vitorla moccan, feszül az ég szövete kéken, üdén és hosszan. Lebbennek függönyök, narancsszín selymek, mélyzöld vizek medrükből kikelnek, fejem felett mint gleccser, nő a felleg. Fehérek a nők, a rózsák és a szirtek, hattyúk, harangok, kertek, fehér a színe mindnek, kékszőke áradás, gitárhang, fátylak, öröm, dal, diadal, csókjai a vágynak. szél novemberi éjszakán Tele van ma éjjel széllel minden kulcslyuk, homályból feketén süvít a szél hangja, múlt éjjel már a pingvineket felzavarta álmukból fönn az északi fagyba s hangszereként ma éjjel az ablakok üvegét pengeti és zúg a húrokon a cserzett déli olajfa. Ez az őszi szél zenéje, s a gesztenyeárus vászna lobog csapzottan, szürkén, szennyesen. Mint éjszakai leányzó, ácsorog a szél a hirdetőoszlop mögött lesen s az ajtó fölött a cégért rázza. Koromsötét az éj. Búg a szél orgonája, zengeti a húrokat, az ó tetőt, fa ágát. Ma éjjel a szél a sötét habokban hánykolódó bárkák árbocát s vitorláját tépi, cibálja. (túri gábor fordítása) in memóriám miroslav krieža 1893-1981