Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1970-07-15 / 166. szám, szerda
Próbaüzemben az új konzervgyár (ČSTK) • Trebišovban nap próbaüzembe helyezték meghazánk egyik legkorszerűbb konzervgyárát. Az ünnepélyes aktuson megjelent Ján Janovic, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere, aki a trebišovi Frucena konzervgyár dolgozóinak ünnepi gyűlésén hangsúlyozta, hogy az új ,szemben mindenekelőtt a keletszlovákiai síkságon termelt zöldséget és gyümölcsöt fogják feldolgozni. 90 Az új konzervgyár több mint millió korona költséggel épült, és évi kapacitása a tervek szerint 24 000 tonna. A szocialista kötelezettségvállalás értelmében még ebben az évben több mint 60 millió korona értékű árut szállít a piacra. Számítanak arra, hogy különösen konzervborsót exportálnak. Az üzem a zöldség- és gyümölcskonzerveken kívül készételeket és helyi különlegességeket is gyárt majd. A SZOCIALISTA EGYÜTTMŰKÖDÉS ELŐNYEI (ČSTK) — A KGST tagállamai közös energetikai rendszere központi diszpécserszolgálatának munkájában naponta gyakorlatilag is észlelhető a szocialista együttműködés előnye. A diszpécserszervezet 1963-ban alakult, Prága. Új igazgatója, székhelye Zbigniew Osinkski lengyel mérnök, — aki július 1-én foglalta el tisztségét — ismertette az újságírókkal a szervezet tevékenységét. A hét tagállamnak mintegy 1100 000 négyzetkilométernyi területét hálózzák be a kölcsönösen kapcsolt energetikai hálózatrendszerek. A részvevő államok áramszolgáltatási teljesítménye a legutóbbi hét év folyamán megkétszereződött — ma ez összesen 51,5 millió kilowatt. Hasonló színvonalat ért el az áramfejlesztés is, amely ma 246 milliárd kilowattórát tesz ki. A diszpécserközpontnak az a szerepe, hogy célszerűen irányítsa a villanyenergia elosztását az egyes államok között. A központi diszpécsingszervezet operatívan dolgozik, és főleg az üzemzavarok idején nélkülözhetetlen, amikor is a hálózatrendszer átkapcsolásával biztosítja az azonnali segítségnyújtást. 1969-ben a CSSZSZK villanyáram importja több mint 4129 kilowattórát tett ki, míg az export csak 1396 kilowattórát. A központi diszpécserszervezet évente a tagállamok — Bulgária, CSSZSZK, Magyarország, NDK, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió — áramtermelésének körülbelül 5 százalékával gazdálkodik. Szorgalmas, becsületes munkára számítanak (Folytatás az 1. oldalról) megoldják – tájékoztatott Bartos elvtárs. — Szükség is van erre, mert járásunk néhány szövetkezetében, mint például a nyárasdiban, az alistákban és az albákban elég komolyra fordult e téren a helyzet, pedig mi nem szeretnénk, ha emiatt akár egy fél napi kiesésünk is lenne. Frissítőkkel eddig jó az ellátás s— Járásunkban a frissítő itafcykkal és a sörrel való ellátással elégedettek vagyunk — mondja az igazgató. — Mi a magunk részéről mindent elkövetünk annak érdekében, hogy az aratók elégedettek legyenek. Tudjuk nagyon jól, hogy a kombájnost és a gépkezelőt az tudja a legjobban bosszantani, ha jól végzett munkája után nincs mivel a szomját oltani. Részünkről mindenkitől becsületes, szorgalmas munkát várunk és követelünk meg a betakarítás sikere hozamokra az érdekében. Rekordidén nincs táj, ám ha az elkövetkező kilónapokban csökken a hőmérséklet, és a szem nem sül be, a tavalyi átlaghoz közeli akkor hozamokat érünk el. Ennyit mondott a mezőgazdasági társulás igazgatója, s mi ehhez már csak azt tesszük hozzá: reméljük, hogy a szakember jóslata, illetve vágya teljesülni fog. NAGY ÁRPÁD HATÉKONY MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁST (folytatás az 1. oldalról) a gyakorlatot (például a kassai Kohóépítő n. v. dését a rimaszombati nemtörőjárásban dolgozó embereivel), amely szerint a kellő feltételek megteremtésének hiánya, az emberekről való gondoskodás elhanyagolása lazítja a kincsöt, táptalajt ad a munkaermunkaerő-hullámzásnak, s ennek folytán csökkenti a termelés hatékonyságát A munkaerők stabilizálásának legfőbb eszköze tehát a vállalatok gondoskodása a dolgozókról. Ezt kell szolgálnia a kiegészítő ratív intézkedéseknek adminisztis, amelyek rendeletileg szabályozzák majd a munkaerők mozgását. Semmi esetre sem meg azonban, hogy engedhetjük a rendelet erejével visszaélve a vállalatokban ismét a régi hibába essenek és elhanyagolják a gondoskodást embereikről. A munkaerő-gazdálkodás legyen hatékony. Ez csak úgy érhető el, ha a népgazdaság szükségletei és a legmagasabb fokú hatékonyságot biztosító állami terv alapján a munkaerő-gazdálkodás központilag irányított és kötelezően szabályozott lesz. A hatékonyságnak ezt a kiváló eszközét kár lenne kihasználatlanul hagyni. Viszont ugyancsak kár lenne e kiváló eszköz csorbítása azzal, ha az illetékes nemzeti bizottsági és vállalati szervek visszaesnének az alakiság régi hibájába és elhanyagolnák munkaerők stabilizálásának egyre nagyobb jelentőségű módját: a fokozott törődést az emberekkel, a gondoskodást, a dolgozók munkaszervezési, szociális és kulturális igényeinek kielégítését, a biztonságérzet növelését, perspektívák nyújtását. VILCSEK GÉZA Mzelefri (Folytatás az 1. oldalról) — A SZLOVÁK Szocialista Akadémia és a TIT együttműködésének keretében tegnap Szlovákiába látogatott a magyar Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kéttagú küldöttsége. A küldöttség tagjait Bratislavában Viliam Daubner, a Szlovák Szocialista Akadémia Központi Bizottságának vezető titkára fogadta. A TEGNAP szovjet filmművészek küldöttsége érkezett hazánkba, amely részt vesz a Karlovy Varyban ma kezdődő nemzetközi filmfesztiválon. A küldöttséget Szergej Geraszimov, a Szovjetunió nemzeti művésze vezeti. •k Dr. Matej Lúčannak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyettesének elnökletével tegnap ülésezett az a kormánybizottság, amely a Szovjetunióban megrendezendő csehszlovák kultúra, illetve a Csehszlovákiában megrendezendő szovjet kultúra napjainak előkészítésével foglalkozik. A kormánybizottság rendkívüli figyelmet szentel a rendezvények előkészítésének. • A Bratislava Fővárosi Nemzeti Bizottság tanácsa tegnapi ülésén véglegesen jóváhagyta az új Duna-hídtól a vár alatt és a Zsidó utcán át a Béke térre vezető útvonalat. A javaslatban megegyeztek a tervezők és a műemlékvédők is. Az új útvonal lehetővé teszi, hogy megőrizzék a vár alatti részt, valamint a Szél utca legfontosabb és legismertebb műemlékeit, a Természettudományi Fakultás épületét azonban lebontják. A Tegnap kezdődött Bratislavában az ún. Frelnet-iskola tanítóinak nemzetközi értekezlete. Frelnet francia pedagógus, pszichológus és író sok pedagógiai újítást vezetett be. Új tanítási rendszere alapjának az iskola és az élet szoros kapcsolatát tartja. A találkozóval egyidejűleg tanulók munkáinak, iskolai újságoknak, festményeknek a kiállítását nyitották meg. Ezen Franciaország, Belgium, Spanyolország, Jugoszlávia, Kamerun, Svájc és Csehszlovákia tanulóinak munkáit sorakoztatják fel. * 24 tagú bolgár újságíróküldöttség érkezett Szlovákiába. A delegációt a „Rabotnicseszko gyelo" titkára, A. Kosztov publicista vezeti. Tagjai között több neves bolgár újságíró, valamint a rádió és a televízió munkatársai találhatók. * Az SZSZK Főügyészségén dr. Michal Bennik főügyész megbeszélést tartott az SZSZK belügyminiszterével, Egyd Peplch vezérőrnaggyal, az SZSZK igazságügyminiszterével, dr. Felix Vašeckával és a Legfelsőbb Bíróság elnökével, dr. Pavol Királlyal a bűnözés elleni harc egybehangolásának folyamatáról, továbbá a legsúlyosabb büntettek elleni küzdelem fokozásáról a CSKP KB és az SZLKP KB legutóbbi ülésein hozott határozatok szellemében. * A Nyitrai Mélyhűtő Vállalat dolgozói, akik ebben az évben ünneplik az üzem fennállásának 15. évfordulóját, mindent megtesznek, hogy a hazai piac és az export számára a tervezett mennyiségű fagyasztott zöldséget és gyümölcsöt legyártsák. Az idei terv 2600 tonna különböző gyümölcs- és zöldségfajta, különösen zöldborsó, tök, paprika, málna, eper, barack, szilva konzerválását állapítja meg. Amint az eredmények mutatják, a tervet nemcsak teljesítik, hanem egyes fajtákból túl is szárnyalják. Jótékonyság szervezői Az ENSZ mellett működő Nemzetközi Gyermeksegélyző Alap európai központjának, az UNICEF-nek vezetője, Leon D^7ICSO tegnap sajtóértekezletenájékoztatott Prágában az európai központ nemes célkitűzéseiről. Az UNICEF végrehajtó anácsának néhány hete Csehzlovákia is tagja, úgyhogy az lapba befolyt önkéntes adományok sorsába ezentúl nekünk hész beleszólásunk. A cél a háborúval, a járvánnyal és a természeti katasztrófkkal sújtott országokban (az tóbbi időben pl. Peruban, Romániában, Nigériában stb.) élő germekek támogatása, a járányok és az éhínség megakaályozása. Az UNICEF eddig évente mintegy 50 millió dollárt osztott szét az említett célokra. Ám erre az évre az adakozók megértése jóvoltából, akinek nagy része máris önként emelte tagsági díját, sikerült segélyző alapját megkétszereznie, hogy a nyomor enyhítése csakkülönösen a fejlődő országokban élő gyermekek óriási száma következtében még ennél is nagyobb összegeket igényel. Ezért az UNICEF nemcsak az egyes országok segítségét kéri, hanem jótékony célú akciói támogatására a polgárok hozzájárulására is számít. Pl. évente megrendezett gálahangversenyein — valamelyik európai nagyvárosban — a legnépszerűbb művészek lépnek fel ellenszolgáltatás nélkül. Feltételezi, hogy az idén november 20-án Lausanne-ban megtartandó hangversenyre sikerül néhány csehszlovákiai művészt is megnyernie. A hangverseny műsorának közvetítését, az oszakai Expón megrendezendő további akcióval együtt, az UNICEF a Csehszlovák Televíziónak is felajánlja. Az UNICEF rendkívüli leleményességének és szervezőkészségének köszönhetők további akciói is. Említésre érdemes pl. a legjobb gyermekrajzokért folyó verseny, amely felett az egyes országok sajtószervei (a Szovjetunióban pl. a Pionyerszkaja Pravda) vállalt védnökséget, vagy akár a kvízek, melyeknek győztesei — a tv-ben is bemutatják őket — édesanyjuk kíséretében külföldi utazásokon fognak részt venni. -km- A Legfelsőbb Tanács ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról) Arvid Pelse, Dmitrij Polijanszkij és Alekszander Seljepin. — Konsztantyin Fegyin ismert író, az egyik legidősebb képviselő nyitotta meg tegnap a Kremlben a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa egyik kamarájának, a Szövetségi Tanácsnak az ülését. A Szövetségi Tanács vé egyhangúlag Alekszej elnöké-Sityikovot, a habarovszki területi pártbizottság első titkárát választották meg. A Szövetségi Tanács ezt követően 31 tagú mandátumvizsgáló bizottságot választott, amelynek elnöke Vitalij Tyiov karagandai képviselő. A Szövetségi Tanács mandátumvizsgáló bizottsága teljes joggal ruházta fel mind a 767 képviselőt. Vitalij Tyitov, a bizottság elnöke jelentésében megállapította, hogy a választások ismét a szovjet nép egységéről tettek tanúbizonyságot, valamint arról, hogy a dolgozók széles rétege a kommunista párt mögé zárkózik fel. A választásokon a választók 99,96 százaléka részt vett. Az összes képviselőt döntő többséggel választották meg és ez mindennél jobban bizonyítja a kommunisták és a pártonkívüliek, illetve a párt és a nép egységét. A Szövetségi Tanácsban 253 munkás, 127 kolhozparaszt, tehát a képviselők 49,5 százaléka) foglal helyet. A Szövetségi Tanácsban 39 nemzetiség képviselője is helyet foglal. A képviselők egyharmada nő. WESTMORELAND TÁBORNOK ELLENŐRZŐ KÖRÚTON (Folytatás az 1. oldalról) Vientiane — A Laoszi Felszabadítási Front alakulatai keddre virradó éjjel elfoglalták a stratégiai fontosságú Moulapamok városát, amely a kambodzsai határ közelében fekszik — jelentette be a vientianei hadügyminisztérium szóvivője. A szóban forgó városnak rendkívüli jelentősége van az utánpótlás biztosítása szempontjából, ugyanis gazdag rizstermő vidék központjában fekszik. A laoszi királyi hadsereg három pilótája és 115 tisztje szökött át május és június folyamán a szabadságharcosokhoz —• jelenti a Patet Lap hírügynökség. Kiürítik Con Son szigetét? Saigon — Az amerikai légierő gépei az elmúlt napokban 500 foglyot szállítottak Con Son szigetéről a fővárosba, akiket állítólag szabadon A saigoni amerikai bocsátanak. hadvezetőség tegnap megerősítette, hogy még a múlt héten megkezdődött a börtönsziget kiürítése, röviddel azután, hogy ott látogatást tett az amerikai kongresszus két tagja, Hawkins és Anderson. A konzervatív kormány a NATO megszilárdítására törekszik Moszkva • Az angol konzervatív kormány kísérletet tesz arra, hogy megállítsa a történelem kerekét. Ezt az igyekezetét az ún. „szovjet veszéllyel" igyekszik alátámasztani. Erre a végkövetkeztetésre jut Viktor Majevszkij, a moszkvai Pravda kommentátora, aki a királynő trónbeszédét követő, vitát elemzi. Kiderül, hogy a konzervatív párti angol kormány minden eszközzel a NATO megszilárdítására törekszik, sőt szeretné, ha ennek a katonai tömbnek a Dél-afrikai Köztársaság is tagjává válna. Ezzel egyidejűleg a közös angol—francia nukleáris bázis kialakításán dik. Heath kormánya munkálkofelülvizsgálta a Munkáspárt ázsiai politikáját is, és ennek alapján továbbra is fenntartják a singapore-i, a malaysiai és a Perzsaöbölben levő katonai támaszpontokat. Nyilván ezzel hozható összefüggésbe az a tény is, hogy Rogers amerikai külügyminiszter éppen Londonban fejezte be ázsiai körútját, ahol az új angol kormány képviselőivel tárgyal. Tematikai bizottságok munkájával folytatódik az ifjúsági találkozó New York — A nemzetközi ifjúsági találkozó, mely július 9-e óta ülésezik az ENSZ székhelyén, különböző tematikai bizottságokban folytatja munkáját. A legnagyobb érdeklődés az első számú bizottság iránt mutatkozik, amely a nemzetközi béke és biztonság kérdéseivel foglalkozik. Megegyeztek, hogy megvitatják a gyarmati uralom elleni nemzeti felszabadítási harc, az újgyarmatosítás és az imperializmus elleni küzdelem, valamint az ifjúság imperialista agresszió elleni mozgalmának a kérdéseit, továbbá foglalkoznak rasszizmus és az apartheidpolitika problémáival, a kolonializmus megszüntetésével, a nemzetek önrendelkezésével, az emberi jogokkal, a kollektív biztonsággal, a nemzetközi együttműködéssel, a leszereléssel és a fegyverkezés ellenőrzésével. Ivan Frána, a találkozó csehszlovák résztvevője hozzászólásában elítélte az Egyesült Államok és Izrael imperialista politikáját, egyes hatalmak igyekezetét a gyarmati uralom megtartására, és támogatta Afrika és Latin-Amerika felszabadítási harcát. A csehszlovák küldöttség válaszolt az albán résztvevők nyilatkozatára. Hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia népe és fiatalsága már 25 évvel ezelőtt is szocializmus mellett döntött. A a szocialista államok fellépésének köszönhető, hogy 1968-ban nem sikerült eltéríteni az országot a szocialista rendszertőL Megbeszélések Grecsko marsallal Moszkva • Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere tegnap Moszkvában fogadta Ali Sabrit, az Arab Szocialista Unió KB Legfelsőbb Végrehajtó Bizottságának tagját és M. Favzi tábornokot, az EAK hadügyminiszterét. A megbeszélések folyamán véleménycserét folytattak a két felet érdeklő kérdésekről, megbeszélések az őszinte barátság és kölcsönös megértés légkörében folytak le. PIERRE HARMEL belga külügyminiszter kedden reggel hazautazott Jugoszláviából. Hétfőn, az elutazása előtt megtartott sajtókonferencián kijelentette, hogy a két ország egy egész sor egyezményt kötött. Csupán a kereskedelmi mérleg egyensúlyba hozása terén mutatkoztak némi problémák. Naponta átlag 300000 látogató Oszaka tágkiállítás — Az EXPO-1970 vieddigi 120 napos tartama alatt 35 millió 283 ezer ember tekintette meg az oszakai kiállítást. A napi átlag 291994 (az 1967-es montreali kiállítás napi átlaga kb. 4 ezerrel kevesebb volt). Átlagban minden EXPO-látogató 387 jent költött élelmiszerre és 360 jent pedig emléktárgyak vásárlására a kiállításon. A világkiállítás tartamának öt hónapja alatt 505 elsősegélynyújtást igénylő sérülés vagy rosszullét fordult elő. A látogatottság napi rekordja június 7-e volt, amikor 627 000 ember látogatta meg a kiállítást. A legkevesebb látogató — 163 ezer — a megnyitást követő napon, március 16-án tekintette meg a kiállítást. 1970. VII. •>