Ujság, 1925. december (1. évfolyam, 119-142. szám)
1925-12-01 / 119. szám
2 ÚJSÁG Matlekovits Sándor meghalt. A free trade nagy magyar harcosa sírbaszállt, mosolygó, öszbeborult arca eltűnik a katedráról, ahonnan csendes, halk szava sokszor mintha végigdübörgött volna a nemzetgazdaság göröngyös csataterein. A mosolygó bölcs, Matlekovits Sándor ajkain megfagyott a mosoly és komoly, szép, az agg Kossuthra emlékeztető feje hátracsuklott a halottas ágy párnáin. Klasszikusa volt a magyar közgazdasági tudománynak, talán az első, aki a századvég problémái között felismerte a közgazdasági élet előrelátó irányításának jelentőségét. Mikor vámpolitikai eszméit hirdetni kezdte, alig volt maroknyi követője, néhány esztendő múlva azok a gondolatok, amelyeket elvetett, már a politikai élet ütközőpontjába kerültek. Félszázad esztendővel ezelőtt, amikor az új Magyarország alapköveit lerakták, Matlekovits Sándor megteremtette a magyar ipar és Juuj f hiedelem alapjait és azóta hűséges és el nem fáradiffiffnvgB&w4paartfife»^ ‘■válíier $picJyen utóbb emelet emeletre nőtt, hogy már szinte az amerikai felhőkarcolókig emelkedett, míg alant szerényen, mosolyogva őrködött az ősz pallér, az ősz mester, Matlekovits Sándor. Az angol liberalizmus nemes iskolájából került ki és ennek az iskolának bátor, meg nem alkuvó képviselője maradt. Sokáig állt egyedül Matlekovits Sándor, amíg milliók álltak mögéje, de fölényesen állta a harcot, szemben sokszor a konzervatív, sokszor az iskolázatlan gazdaságpolitikusok falanxával. Mikor az összeférhetetlenségi törvénnyel lehetetlenné tették, hogy képviselői közgazdasági tevékenységgel foglalkozzék, Matlekovits Sándor kétévtizedes parlamenti múlt után lemondott a mandátumáról, mert azt tartotta, hogy az országnak szüksége van azokra, akik a közgazdasági életben a nemzeti élet egyik funkcióját találják fel és nem becsülik alá az ipart és a kereskedelmet. Talán utópista volt, talán azt hitte, hogy azok a gondolatok, amelyeknek megvalósulása naggyá tette Angliát és felpezsdítette a vén Európa vérkeringését, nálunk is termékeny talajra fognak találni és hogy ebből a talajból ezek a gondolatok kitenyésztik azt a modern Magyarországot, azt a gazdag Magyarországot, amelyért Matlekovits Sándor hat évtizeden át dolgozott, amelyért küzdött és amelyről álmodott. ÉLETE. Nyolcvanharmadik esztendejét is betöltötte, 1842 október 12-én született Budapesten. Huszonkét évét alig töltötte be, már ügyvédi oklevele volt, de meg kell vallani, hogy az ügyvédkezéshez Matlekovits Sándornak nem sok kedve volt. Pedig már jogász korában feltűnt néhány jogi szakmunkájával, de a szive és a tehetsége a nemzetgazdasági és pénzügytani literaturához vonzotta és diplomájának megszerzése után különböző napi- és szaklapokban írogatott ezekről a kérdésekről. Matlekovits Sándornak talán egyetlen ambíciója volt, amely sohasem valósult meg: egyetemi katedrára pályázott. Az egyetemi katedrát azonban elzárták előle, mások kerültek eléje és Matlekovits Sándor megelégedett a magántanári habitációval. 1865-ben a nemzetgazdaságtan és pénzügytan magántanára lett. Két esztendővel később lépett be a kereskedelmi minisztériumba mint fogalmazó és ekkor indul meg csodálatos és tiszteletreméltó pályafutása. A Századunkban cikksorozatot írt, amely felhívta miniszterének figyelmét a fiatal fogalmazóra, aki ettől kezdve a kereskedelmi minisztérium nélkülözhetetlen tisztviselője lett. Hosszabb tanulmányút után átvette a vámügyek vezetését. Most bontakozott ki igazában Matlekovits fényes tehetsége, mikor kereskedelmi politikájának, ha megalkuvásokkal is, mégis megvalósításához foghatott. Az Ausztriával megindult kiegyezési tárgyalásokat Irár Matlekovits irányította és eközben idehaza a kereskedelmi minisztériumban nem volt apró-csemő ügy, ami Matlekovits Sándor elé nem került volna. Tisza Kálmán alatt államtitkár lett és hozzáfogott nagy terveinek megvalósításához. Az ő államtitkárságához fűződik az iparfelügyelői intézmény megalapítása, a gyakorlati ipari oktatás megszervezése, ő tervezte az iparnak nyújtandó állami szubvenciókról szóló törvényt, az ipartörvényt, az állategészségügyi törvényeket, a vízjogi és bányatörvényeket, ő létesítené a kulturmérnökséget, megszervezte a magyar selyemtenyésztést, felállította a Kereskedelmi Múzeumot, megteremtette az Adria Tengerhajózási Társaságot és lelke volt az 1885. évi országos kiállításnak. Matlekovits Sándor nagy vámpolitikai tudására volt szükség, amikor 1886-ban meghiúsultak a Romániával folytatott vámtárgyalások és 1887- ben revízió alá került a vámtarifa. Mégis, mikor Széchenyi Pál gróf kereskedelmi miniszter megbukott, vele együtt Matlekovitsnak is menni kellett és ezután a közgazdasági publicisztikában és irodalomban értékesítette tudását. Az Az Újság hasábjain Matlekovits közgazdasági cikkeinek egész sora jelent meg és ezek a cikkek a gazdasági közvéleménynek mindig irányítói voltak. Szivéhez nőtt a Közgazdasági Társaság, amelynek elnöke volt és amelynek egyetlen üléséről sem maradt el. Mindig ő volt a társaság előadóinak legjobb akarata és mégis objektív bírálója és az ij szárnyai alatt a magyar közgazdasági irodalomnak egy uj generációja nevelkedett fel. Úgyszólván utolsó pillanatig a legbensőbb szeretettel foglalkozott az Országos Iparegyesülettel is, melynek elnöke, sőt ennél is több, valósággal lelke volt. Fel sem lehetne sorolni egész tömegét azoknak a munkáknak, amelyek Matlekovits Sándor tolla alól kerültek ki Mégis, Matlekovits irodalmi pályáján talán feltűnő, de az ősz mester szellemi frissességének és példanélküli energiájának bámulatos megnyilatkozása volt, mikor másfél esztendővel ezelőtt kis könyvbe foglalva kiadta az új autonóm vámtarifa javaslatának kritikáját. Maliekovits Sándor ebben a könyvben, az utolsó két esztendőben tartott előadásaiban és felszólalásaiban szigorú bírálat alá vette a kormány kereskedelmi politikáját. Ezzel csak hű maradt a béke boldog évtizedeiben vallott meggyőződéséhez s ami akkor, a vámközösség mellett alapvető jelentőséggel is bírt. Matlekovits Sándor, a nyolcvanhárom esztendős aggastyán, még egyszer kiállt a küzdőtérre, mert jól látta, hogy a gazdasági élet eleme a szabadság és a magyar rekonstrukció a gazdasági élet szabadsága nélkül hiú ábránd marad. A vámtarifa javaslat ellen folytatott harc volt az utoló, amelyben Matlekovits Sándor heroikus szelleme még egyszer fellángolt. BETEGSÉGE ÉS HALÁLA. A nyolcvanhároméves öreg urat évek óta érelmeszesedés és asztma kínozta. A bélceség azonban egy pillanatig sem vette le a lábáról. Jókedvben, teljes szellemi erőben kelt fel ma reggel is, hamarább íróasztalánál ülhessen és dolgozhasson. ~~17 . A vasárnapi napot családja körében töltötte. Rendkívül jókedvű, vidám és tréfálkozó volt. Este rendes szokása szerint másfél órát zongorázott. A zenét rendkívül szerette. Azután lefeküdt. Ma reggel frissen, egészségesen ébredt fel. Reggelizett, majd utána az Íróasztalához ült, ahol délig egyfolytában cikkeket írt. Egy óra tájban abbahagyta a munkát és mint minden nap, felkettőkor sétára indult. A rendes napi félórás sétáról valamivel korábban tért haza. Két óra előtt tíz perccel csengetett az ajtón. A télikabátját mint rendesen, saját maga akasztotta az előszoba-szekrénybe és a hallba lépett, ahol a szobalány éppen szenet rakott a kályhára. — Csak jót sütjön — szólt Matlekovits a szobalánynak — hogy jó meleg legyen. Ezután bement a dolgozószobájába és leült az íróasztal melletti karosszékbe. A félórai séta és a lépcsőnjárás az öreg urat mindig nagyon kifárasztotta, úgyhogy tíz, tizenöt percig pihenni szokott ezután a karosszékben. Ma is így tette. Alig lehetett azonban egy perce a szobában, amikor a szobaleány, aki éppen bevégezte a munkáját, hangos hörgést hallott a kegyelmes úr dolgozószobájából. Egy hörgést csupán. Rosszat sejtve nyitott be a szobába és ott találta gazdáját sápadt arccal, lehunyt szemekkel , holtan. Arcvonásai nyugodtak voltak, mintha aludna. Szenvedésnek, halálküzdelemnek az arcon nyoma sem volt. A szobaleány sikoltozására a családtagok befutottak a szobába, majd telefonáltak Bariba professzornak, Matlekovits háziorvosának. A professzor néhány perc múlva megjelent és megállapította, hogy emberi tudomány Matlekovits Sándoron már nem tud segíteni. Bartha tanár kiállította a halotti bizonyítványt, amely szerint Matlekovits Sándor előrehaladott érelmeszesedés folytán szívszélhüdésben elhunyt. A holttestet ezután levetkőztették és a dolgozószobában levő ágyra ravatalozták fel ideiglenesen. A háromablakos nagy dolgozószobában fekszik kiterítve Matlekovits Sándor. A szoba, a berendezés, a könyvek is elárulják, hogy nagy ember használta őket. Az Íróasztalon megkezdett kézirat: — ... és akkor Magyarország újból eléri azt a gazdasági nívót, amelyikben a béke éveiben virult és amelyik naggyá és boldoggá tette. Ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket Matlekovits Sándor papírra vetett. A tudományos és szakkönyvekkel körülfalazott szoba egyik sarkában spanyolfallal elkerítve van az ágy, amelyiken Matlekovits holtteste pihen. Az íróasztal villanylámpája misztikusan, tompán világítja be a halottas szobát. A holttest fehér lepellel takarva, két kezét a feszületen imára kulcsolja. Csak az arc feltűnő sáppadtsága mutatja, hogy az ősz ember már nem él. Arcvonásai olyan nyugodtak, olyan tiszták, mintha csak aludna. Az ágy lába telve virágokkal, melyeket a család tagjai helyeztek a nagy férfiú ravatalára. Temetése csütörtökön délután félhárom órakor ~v . -f, a.,„, -----------------------------kábelból,'de fascista lapokból is, anélkül, hogy a belpolitikai kérdéshez a maga részéről csak egyszer is hozzászólt volna. A Corriere útján így azután nemcsak az olasz, hanem a külföldi olvasó is megismerkedhetett a fascista-lapok virulens stílusával, másrészt az Avanti-ból, a Popolo-ból, a Giustiziá-ból, a Monde 5-ból és a Corriere-nél kevésbé mérsékelt és tartózkodó más fascista-ellenes lapokból vett idézetek révén mindazokkal a vádakkal, melyekkel a szocialisták, liberálisok, popolarik stb. a fascizmust elárasztották. És ez az, amin a fascisták elviselni nem bírtak. Cikkében Farrinacci nyíltan meg is mondta, hogy a Corriere, mint a külföldön legolvasottabb olasz újság, a külföld antifascistáit ellátta idézetei által a fascizmus elleni anyaggal. Ezért követelte fejére a halálos ítéletet, jóllehet a Corriere a hatóságoktól el nem kobzott lapnak a cenzúrát megjárt cikkeiből idézett mindig. Mintha bizony annak a mohó külföldi antifascizmusnak nem lett volna módja ahhoz, hogy magában a Mondóban, a Popoe-ban és társaiban olvassa el azt, amiből a Corriere csak rövidre fogott kivonatot szolgáltatott neki. Miután elsorolt bűneit fejére olvasta a Corriere-nek, így folytatta idézett cikkét Farinacci: — Azért — visszatérve oda, ahonnan elindultunk — ha a Crespi testvérek jó olaszok és igaz faslistabarátok, akkor minden okuk megvan arra, hogy leszámoljanak Alberlinivel. Ha nem teszik, akkor az annak a jele, hogy szolidárisnak érzik magukat a szenátorral. De akkor azután mi is egészen más magatartást fogunk velük szemben tanúsítani! Aki a fascista észjárást és nyelvet ismeri, tudja, hogy minden fenyegetést tartalmaz ez a mondat. Megértették a Crespi testvérek is, kivált, hogy a Cremona Nuova példájára a többi fascista újság is véresszájú offenzívát kezdett a Corriere ellen. így történt, hogy a lap november 21-iki száma a vezércikk helyén bejelentette, hogy a Crespi testvérek és anyjuk választott bírósághoz fordulnak az Albertiniakkal kötött szerződések felbontása érdekében és hogy a választott bíróság igazat adott nekik. Ez a cikk jogászian száraz mivoltában, azt a minden igazságérzetet megcsúfoló tényt foglalta magában, hogy a fascizmusnak sikerült megfojtania legállhatatosabb ellenzőjét. A Corriere mai számában azután megtörtént a leszámolás. „Camminto" (Bucsuzás) című boszszú, háromhasábos cikkben búcsúzik a két Albertini attól a laptól, amelyet ők fejlesztettek világraszóló tekintélyűvé. Majd harmincesztendei munkájuk emléke fűződik hozzá. Luigi szenátor 1896- ban lépett a Corriere szerkesztőségébe. A segédszerkesztő helyét foglalta el benne és 1900-ban vette át a lap vezetését. Bucsú cikkében megvallja, hogy elejével maga is szívesen látta a fascizmust, mert a szocialista gyárszocializálások és az anarkia egyéb jelei ellen más erélyes ellenszert se Csak Iwrmr Tanarara annak, hogy micsoda veszélyeket rejteget az országra nézve a fascizmus, mikor a Rómába vonulás (Marcia su Roma) szándékáról hírt hallott Mindent elkövetett akkor Rómában, hogy ezt az alkotmányellenes erőszakosságot megakadályozza. A királyhoz fordult, hogy hívja meg maga a fascistákat, adjon nekik alkalmat, hogy kormányra jutva, megmutassák, mit tudnak programmjukból megvalósítani. De a király tudni sem akart ilyenekről. Erre aztán Mussoliniik erőszakosan foglalták el a kormányt. Ettől fogva fordult szénbe velük Albertini. Előkészítette vele lapjának hlálát Mert a Corriere, legalább is az a Corriere, melyet azgész világon ismertek és megbecsültek, semmi kétség, meghalt. Új szerkesztője, úgy hallik, Pietr Croci, a lap eddigi párisi tudósítója lesz. Ha iga a munkatársak legtöbbje is megmarad helyén a lap irányának megváltozása nem lesz egy ham észrevehető. De aki tudja, hogy a fascisták melybre nem tűrnek más hangot, mint a föltétlen iseistaságét, az nem kételkedhetik abban, hogy régi, a nagy Corriere igenis meghalt. Hogyan vették el gazdáitól a „Corrieredella A fascista terror válfajai, bűnlajstroma. Farinacci diktátor. — A szerkesztők búcsúja. A Corriere Milano, november 28. (Az Újság milánói tudósítójától.) Olaszország legtekintélyesebb, legelőkelőbb, külföldön is legbecsültebb lapját, a Corriere della Serát immár kicsavarták igazi gazdáinak és vezetőinek, az Albertini-testvéreknek kezéből. Ez az egy eset jobban megmagyarázza, hogy mi a fascizmus és hogy milyenek az eszközei, mint egy egész könyvet megtöltő fejtegetés. A Corriere della Sera elejétől fogva azok közé a lapok közé tartozott, melyek a hatalomra jutott Mussolinival és módszereivel szemben a liberalizmus álláspontját képviselték. Bátran kritizálta, sőt támadta a fascizmust és erőszakos cselekedeteit, melyeknek száma nőttön nőtt, részletes lajstromba szedte. Emiatt csakhamar megismerkedett az úgynevezett „büntető expedíciók“-kal, melyeket a fascizmus honosított meg Olaszországban. A nyomdájába betörtek, romboltak benne, szerkesztőségi palotáját is megtámadták és olyan terrorral vették körül a lapot és munkatársait, hogy azok a rendőrség látszólagos oltalmának ellenére is a legnagyobb mértékben fenyegetettnek érezték biztosságukat. A Corriere ablakain belövöldöztek. És a tettesek mindig nyomtalanul eltűntek. Ilyen körülmények között Luigi Albertini szenátor, a lap főszerkesztője és testvéröccse, Alberto Albertini, a lap felelős szerkesztője, arra határozták el magukat, hogy a fascista politika bírálásáról, de még a puszta kommentálásáról is lemondanak. A Corriere attól fogva belpolitikai vezércikk nélkül jelent meg. A politikát a lap hasábjain legfölebb a parlamenti tudósítások és más lapok idézett cikkei képviselték. A fascizmus azzal sem érte be. Azon a fascista hangon, amelyhez legfölebb a magyar kommunista korszak Vörös Ujság-jának hangja fogható, külön bűnéül rótták fel a Clerrière-nek belpolitikai dolgokban való hallgatását. Tüntetésnek minősítették ezt a viselkedését, a külföld csendes befolyásolásának. Nem kevesebbet követeltek tőle, mint a facizmus feltétlen elismerését és magasztalását. De hasztalan. A két Albertini ebben a pontban nem engedett. Sa Corriere rendületlenül folytatta továbbra is az antifaseista olasz újságok cikkeinek sorozatos közlését és ki-kiadta a külföld egy-egy erélyesebb antifaseista nyilvánítását is. Különösen terhére rótták talán egy évvel ezelőtt, hogy a Times-nak egy erélyes hangú cikkét kivonatosan közölte. A Corriere-nek azt a számát el is kobozták, mint ahogy a fascista kézben levő közigazgatás sűrűn koboztatta ezt a hangjában is mindig előkelő újságot. A Mussolini ellen megkísérelt állítólagos merényletig ez volt a helyzet. Attól fogva azonban újra teli torokkal kezdte harsogni a fascista sajtó a Corriere kivégzésének követelését. Precedensül a torinói Stampa példája szolgált. Ezt a másik nagy és előkelő északolaszországi lapot sikerült a fascistáknak megkeríteniök, minekutána a kiadó szerkesztőjét lemondásra bírták. A Corriere ellen a „végső harcot" Farinacci indította meg, Cremona képviselője és a balszélső fascizmus vezetője. Ez a mindenre elszánt férfiú volt az, aki Matteotti meggyilkolása után inogni kezdő fascizmust elszántságával és vakmerőségével lábra állította. Ő a főterroristája a fascistáknak, kinek minden politikai gyilkosságra van mentő érve, ha a tettes fascista és az áldozat a fascizmus ellensége. Rómából küldött tiszteivel kezdte meg az offenzívát a Corriere ellen lapjában, a Nuova Cremonában. Egyenesen azzal a felszólítással fordult a Crespi testvérekhez, akik gazdag gyapotgyárosok és főrészvényesei a Corriere-t birtokló betéti társaságnak, hogy bontsák fel szerződésüket, melyet annak idején 1930-iki lejárattal kötöttek Albertini szenátorral. — A Crespi-testvérek — írta egyebek közt, mint mindenki tudja, főrészvényesei a Corrierének. Kettejük (mert hárman vannak) hír szerint jó hazafi és fascistabarát. Albertini szenátorral és a nemzettel szemben való helyzetük nem tűr sem tétovázást, sem kétértelmű megoldásokat, hanem végleges tisztázást követelik. Vagy jó olaszok és fascistabarátok a Crespi-testvérek és akkor az összeférhetetlen azzal, hogy Albertini szenátor megmaradjon a Corriere szerkesztői székében, vagy megfér egymással a kettő és akkor a Crespi-testvérek fascistabarátsága... egyszerűen legenda. Farinacci azután elmondja a Corriere bűnlajstromát és belőle megtudjuk, hogy miért nem akarják ezt a kitűnő újságot megtűrni a fascio barátai. A Corriere, mint említettem, rendszeresen közölt szemelvényeket más antifascista újságok KEDD, 1925 DECEMBER í Katasztrofisan zuhan újra a zloty. Bécs, noveber 30. (Az Újság bécsi szerkesztőségének lefonjelentése.) A mai devizaforgalom esetlye a zloty újabb katasztrofális zuhanás volt. Míg szombaton a dollár a zlotyval szélén 7.85 volt, ma már 8.30-cal indult és az órákban 8.70-re emelkedett. Lengyel részre még 9 zlotys dollárkurzust is jelentettek. A lillinggel szemben a zloty 80-ról 130-ra slkedett, aranydollárparitása pedig 520-at tili. A zloty eddigi értékének kétharmadát vette el. M.Melalrine&CHM.| Egyistlszi var kastyár CRIRQMDQN, NEWYORK Az Olasz, hia, Spanyol, Japán és Cseh- Sziráj dohányjövedék szállítói A világ mas részében képviselve 4 lgelterjedtes legfinomabb egyiptomi arelta Rendeléseket fa és három hét alatt szállit a kizárólán,agyarországi képviselő. I Bernnt B. Béla atmügyi hatóságii éhjezt dohnyara behozatatc . Budapest, VII., Uz-ut 49. ’*■'el'. József 93-19 n SZ5S6. 1*11925. sz. J.om. Ff. és szernárosi ma’y jü tír. pénzügyigazgattudtnest. 1925 november 17-» I Csáky s. tan., p. n. igazgatohelyes I