Ujság, 1926. április (2. évfolyam, 74-97. szám)

1926-04-01 / 74. szám

2 arra, hogy a tisztelt kormánypárti kép­viselő urak nem nagyon erőltetik meg magukat a munkában. Számtalanszor írtuk meg parlamenti tudósí­tásunkban, hogy újra m­eg újra tanácskozó­­képtelen volt a nemzetgyűlés. Mennyi óra ment így veszendőbe! Tudtunkkal azért van pártja a kormánynak, hogy bármilyen viszo­nyok között biztosítsa a tanácskozóképessé­get. Illik talán arra is emlékezni, hogy a nor­mális­ üléseken sokszor bizony alig húsz kép­viselő unatkozott a padsorokban. Röviden: nagyon is hiányzott az a munkakészség, ami gyors iramot diktált volna a parlamentnek. S ha van logika a világon, akkor a húsvét utáni ülésezés sem biztat több jóval. Gyorsított iram esetén attól kell tartania a kormánynak, hogy a szombati és a hétfői üléseken nem tud elég képviselőt odaállítani a parlament üléstermébe. Folytatódik a divat: kényszerhelyzetben me­gint szünet lesz vasárnap előtt és vasárnap után­a fogyna­k majd a hétköznapok, de a munka csak nem akar majd előrehaladni. Mi már most óvást emelünk minden ké­nyelmi szempont ellen. Ha valaki mandátu­mot vállalt, tartsa kötelességének, hogy ott legyen, ahol a törvényeket alkotják. Legyen ott szombaton is, hétfőn is s ne feledkezzék meg arról, hogy a francia kamarában még Szilveszter éjszakáján is tárgyaltak, mert fe­nyegetett az ex-lex, amit minden körülmé­nyek között el akartak hárítan. Magyarországot is az a veszély fenyegeti hogy nem lesz meg kellő időre a népszö­vetségnek megígért zárszámadás és költ­ségvetés. Ez van akkora katasztrófa, mint az ex-lex, mert mindössze arról a csekélységről van szó, vájjon visszakapjuk-e pénzügyi szuverenitá­sunkat, vagy nem. Itt aztán nem szabad tréfát ismerni és mi már most alibit igazolunk az ellenzék számára. Ebben egyedül és kizárólag a kormány mulasztását látjuk és a felelősséget is a kormányra hárítjuk. Előre tiltakozunk az ellen, hogy „kifáradt“ képviselőkről beszéljen bárki is, mert a képviselő urak éppen eleget pihentek a mostani költségvetési évben, csak úgy, mint az előbbiekben. Előre tiltakozunk az ellen is, hogy pünkösdkor újabb hosszú szünetet adjanak a nemzetgyűlésnek. Éppen elég lesz két nap — ismételjük — mint a diákoknak. Tessék szorgalmasan dolgozni, mert egyedül el a kötelességük. Ezért áldoz súlyos milliárdokat az ország a törvényhozásra. Ráadásul talán azt is elvárhatná, hogy a munka terén éppen a parlament mutasson példát. ÚJ IGAZSÁGÜGYI TÖRVÉNYJAVASLATOK. Értesülésünk szerint az igazságügyminiszter a húsvéti szünet után több olyan törvényjavaslatot fog a nemzetgyűlés elé terjeszteni, amelyekkel a gazdasági életben kialakult jogszokásokat akarja törvényhozási úton rendezni. Fontos rendelke­zéseket fog tartalmazni a többi között a rész­vénytársaságok rendelkezési jogának módosítá­sáról szóló törvényjavaslat. Külön reformjavas­lattal a hagyatéki eljárást kívánja meggyorsítani az igazságügyminiszter. Az okirati kényszerről szóló törvényjavaslat is hamarosan elkészül, amely az adásvétel, a bérleti szerződés, a haszon­­bérlet stb. eljárási szabályait van hivatva ren­dezni. ­ Bethlen István gróf megkezdte a pártközi konferencia előkészítését. Klebelsberg Kuno gróf és Perényi Zsigmond báró tanácskozása a miniszterelnökkel. Bethlen István gróf miniszterelnök tegnap este érkezett vissza inkepusztai birtokáról Budapestre. Ma már korán reggel megjelent hivatalában, ahol meghallgatta Referenseinek előterjesztését és megtette a szükséges intéz­kedéseket a pártközi konferencia tervének megvalósítása érdekében Politikai körökben nagy jelentőséget tu­lajdonítanak annak, hogy a miniszterelnök ma délelőtt fogadta Perényi Zsigmond bárót, a Magyar Nemzeti Szövetség elnökét, majd K­lebelsberg Kuno gróf vallás- és közoktatás­­ügyi minisztert. Elterjedt hírek szerint ez a látogatás a titkos társaságok ügyével függ össze. K­lebelsberg Kuno gróf kultuszminiszter­rel több óráig tanácskozott a miniszterelnök. A kultuszminiszter a tanácskozás után a hozzá intézett kérdésekre csak annyit vála­szolt, hogy a miniszterelnökkel folyó ügyekről tárgyalt, félhivatalos információ szerint pedig a miniszterelnök csupán a vallásalap ügyéről tárgyalt a kultuszminiszterrel. Megjelent egyébként Bethlen István gróf­nál Walkó Lajos külügyminiszter és Khuen- Sléderváry Sándor gróf is, akikkel szintén hosszasabban tárgyalt a miniszterelnök. Perényi Zsigmond báró a kihallgatás után azt jelentette ki a hozzá intézett kérdésekre, hogy látogatása teljesen magánjellegű volt s csupán ünnepi jókivánatait tolmácsolta Beth­­len István grófnak. ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 1926 ÁPRILIS 1 Egyébként pedig koronatanúk vagyunk Inzultálták a volt román igazságü­gyminisztert. Egy őrnagy kétszer arcába vágott. — Az útlevélpanama epilógusa. Csendélet a bukaresti pályaudvaron. Bukarest, március 31. Feltűnést keltő bot­rány játszódott le a bukaresti pályaudvaron. Marzescu, a lemondott Bratianu-kormány igaz­ságügyminiszternek fogadására, aki betegségét gyógyítani két hónapig a külföldön tartózkodott, megjelent a lemondott liberális kormány vala­mennyi tagja, Bratianu volt miniszterelnök kivé­telével, valamint Marzescu számos más politikai barátja. Marzescu az Orient-expressről leszállva, hosszasabban elbeszélgetett a pályaudvaron megjelent barátaival, majd a kijárat felé igyeke­zett Chircutescu, Vaitoianu és Duca volt minisz­terek társaságában. Amikor a kijárathoz ért, hirtelen elébe állott Stefanescu-Draganesti őr­nagy, akit annak idején az útlevélpanama ü­gyé­vel kapcsolatosan letartóztattak, de később sza­badlábra helyeztek és e szavakkal: — Nesze, ezt Vaitoianuért és ezt Nanduért! — kétszer hatalmasan az arcába vágott Marzes­­cunak, aki száján és arcán megsebesült. Az ütések oly erősek voltak, hogy Marzescut barátainak kellett megfogniuk, hogy el ne essék. Ugyanekkor egy csoport Stefanescu-Draganesti őrnagyra támadt. Ütlegelni kezdték, úgy hogy az őrnagy a földre bukott. Stefanescu-Draganestit letartóztatták, bevitték a pályaudvari őrszobára, ahol maga Nikolceanu rendőrprefektus hallgatta ki, ahonnan azután átszállították a rendőrpre­­fektúrára. Marzescut lakására szállították. Meg­állapították, hogy sérülése nem súlyos. SENKI SEM TUD BIZONYOSAT EURÓPA VALAMENNYI WEISSBERGERÉNEK MILLIÁRDOS ÖRÖKSÉGÉRŐL. AUSZTRÁLIÁBAN NYOLC ÉV ELŐTT MEGHALT EGY VÁLLALKOZÓ WEISSBERGER, AKINEK AZ ÖRÖKÖSEIT KERESIK. ÉVEKIG TARTHAT, AMÍG AZ ÁLLÍTÓLAGOS ÖRÖKSÉGHEZ HOZZÁJUTNAK A WEISSBERGEREK. A kommunizmus utáni években, amikor Ame­rikával ismét helyreállt a forgalom, a szeretet­­adományokkal egyidőben újból felbukkantak az amerikai nagybácsik milliárdos örökségeikkel. Egyre-másra jelentett meg híresztelések fantasz­tikus örökségekről. Nem egy élelmes ember ke­rült ki úgy az újvilágba, hogy itthon famíliája körében elhiresztette, hogy valamilyen amerikai nagybácsi után milliókat örököltek és a család­tagok közköltségen küldték ki az illetőt, hogy az örökségnek utánajárjon. Alig múlt el hónap, hogy ilyen fantasztikus örökség híre ne bukkant volna fel. Nemrégiben ismét szárnyra kelt egy milliárdos örökség híre. A hit bölcsője minden valószínűség szerint Abonyban ringott, csakhamar bejárta az­után nemcsak Magyarországot, hanem Ausztriát, az elszakított területeket,­ sőt Németországot is. Mindenütt, ahol Weissberger nevű emberek laktak, habzsolva szü­rcsölték azt a hírt, hogy 15 millió font sterling vár felosztásra a Weiss­­bergerek között. Alkalmi matematikusok hamarosan kiszámították, hogy a jelentkező mintegy 500 Weissberger mind­egyikére 12 milliárd jut a mesés örökségből. Az Abonyból származó híresztelés szerint 1824 tavaszán vándorolt ki Abonyból Weissber­ger József Ausztráliába és Sidneyben telepedett meg. Néhány esztendő alatt a kis vállalat, ame­lyet alapított, hihetetlenül fellendült, úgy hogy Weissberger rövid idő múltán több ólombánya és ültetvény tulajdonosa lett. Weissberger, ami­kor ifjú feleségével kivándorolt, leánygyermekét, Rózát az abonyi rokonoknál hagyta, akik fel­nevelték, majd férjhez adták az ugyancsak abonyi származású Róth Izraelhez. A kivándo­rolt házaspár és a család között később meg­indult a levelezés és amikor Weissberger Róza férjhez ment, az akkor már dúsgazdag apa a leányt és a vőt magához hívta és Róth vette át az összes üzemek vezetését. Róth Izrael — ahogy Abonyban mondják — 1908-ban halt meg örökösök nélkül és mint­egy 15 millió font sterlingre becsült vagyonát magyarországi rokonai öröklik. Az óriási vagyon kezelését a sidneys-i magyar érdekképviselet vette kezelésbe azzal, hogy fel fogja kutatni a magyarországi törvényes örökö­söket. Ahogy ez a milliárdos örökségről szóló hí­resztelés lábra kapott, valósággal megrohanták Boda Ernő dr. ügyvédet, akihez állítólag a bel­ügyminiszter küldte át az ausztráliai értesítést, a Weissbergerek, hogy minél hamarább osztoz­hassanak az örökségen. Különösen Szegeden igen sok olyan család van, amely az abonyi Weissberger-családdal rokonságban van és ezek mind azt hitték, hogy a milliárdokat rövidesen kézhez kapják. Az Abonyból származó családok hónapok óta egyebet sem tesznek, minthogy olyan adatokat igyekeznek kimutatni, amelyek szerint az egykori Weissberger József családjá­val való rokonságukat igazolják. A legendás híreszteléssel szemben az Újság munkatársa illetékes helyekhez fordulva a követ­kező információkat kapta: — Weissberger Imre dr., a Hitelezői Véd­egylet ügyésze szerint a híresztelés semmi egyéb, mint valamelyik Weissberger nevezetű ember ki­találása, aki valószínűleg előleget, vagy kölcsönt akart felvenni a nem létező örökségre. Weissber­ger Imre dr., aki állítólag az örökös család feje, soha hírét sem hallotta sem Weissberger József­nek, sem pedig az örökségekö­tös, tarajos habokban, este táncolt a hotelben. Itt ismerkedett meg Vele. Ő volt az Első. Milyen csodásakat mondott neki! Lita egy tündér, a legdrágább angyal a világon. Midőn a csónak himbálva vitte a sima vi­zen, Lita gondolkozott. Kár lenne ezért a ked­ves fiúért, oly fiatal, alig tizennyolcéves és úgy szereti Litát. De mégis azt mondta neki a val­lomása után. — Soha nem lehetek a felesége, mert... Tovább nem mondta, de nagyon meg volt magával elégedve. Rettenetesen titokzatos le­hetett. Ő egy démon, most már biztosan tudja. A férfiakkal azt tesz, amit akar, ki vannak neki szolgáltatva. Kicsit félt, ha hazasétál, nagy ijedtség lesz a hotelben ... és suttogva fogják neki újságolni: Ervin meghalt... Gondolataiba mélyedve, most vette csak észre, hogy nem messze tőle valaki áll a parton. És szívdobogva, lélegzet­visszafojtva figyelt, mert Ervin volt. Merően nézte az azoros vizet. Vájjon a tengerbe ugrik-e? Most, lehajol, felvesz egy és kavicsot és — Lita alig mert a szemeinek hinni, kacsá­­zott! Kipirulva, izgatottan dobta a köveket a vízre, némelyik rögtön elmerült, nem jó, de aztán: — Lita tapsolni szeretett volna, el volt ragadtatva ... nagyon ügyes volt... — Ez egy buta gyerek — gondolta Lita — és nem is szeretett eléggé. Boda Ernő dr. ügyvéd, akinél az örökösödési ügy iratai vannak, a következő felvilágosítást, adta: — Tény az, hogy az ausztráliai Gulburnben végrendelet hátrahagyása nélkül elhunyt egy Weisberger Lipót nevű vállalkozó, aki 1824-ben Balassagyarmaton született. Tíz év előtt, 1916-ban érkezett diplomáciai utón a magyar belügyminisztériumhoz az ausztráliai hatóságok megkeresése, hogy Weissberger Lipót örököseit kutassák fel. Az ügy énhozzám került. Hogy Weissberger Lipótnak mennyi vagyona volt, azt még hozzá­vetőlegesen sem lehet tudni, mert semminemű leltár, vagyonkimutatás vagy olyan útbaigazítás sincsen, amely Weissberger vagyonáról szólna. A megkeresés csupán arról szólt, hogy Ausztria- Magyarország területén lakó törvényes örökösök jelentkezzenek. Tíz év óta folytatom a munkát az örökösök listájának összeállításán. Megálla­pítottam, hogy a balassagyarmati születésű Weissberger Lipótnak öt testvére volt: József, Jakab, Etel, Cilly és Lajos. Ezeknek leszárma­zottai körülbelül 80-an, 90-en vannak. Mintegy 25 család ez, akik Balassagyarmatról Európa majdnem minden államába származtak szét, Weissberger, Schück, Kohn és­­ Weiss családi nevekre oszoltak és részint Magyarországon, a megszállt területen, Németországban, Spanyol­­országban, Bulgáriában és Törökországban élnek.­­ Az Abonyból származó Weissbergerek­­és azok leszármazottai többször felkerestek már az örökség ügyében és annak ellenére, hogy közöl­tem velük, hogy az örökhagyó Weissbergerhez semmi közük sincsen és az örökség tekintetében semmi jussuk nincsen, mégis minduntalan azt h­í­­resztelik, hogy ők a tulajdonképes örökösök. — A legpontosabb kutatások alapján állapí­tottuk meg a törvényes örökösöket, akik azonban még maguk sem tudják, hogy mennyit örököltek és ha tényleg maradt Weissberger Lipót után va­gyon, mikor kaphatják azt meg. Annyi minden­féle igazoló irat, születési bizonyítvány, családfa, stb. szükséges, hogy még jó néhány évig fog tartani, amíg a szüke­­­séges írásokat a Balassagyarmatról származó leszármazottak beszerezhetik. Amikor pedig a szükséges iratok mind meglesz­nek, akkor kezdődnek meg a diplomáciai eljárá­sok az örökösödés körül, úgy, hogy valószínűleg már csak a jelenlegi örökösök örökösei juthatnak ahhoz a vagyonhoz, amely Weissberger Lipóté volt. Lehetséges, hogy valóban milliárdokat ér ez a vagyon, de az sem kizárt dolog, hogy meg sem közelíti azt az összeget, amibe a különböző ira­tok beszerzése kerül, mert — ismétlem — semmi­nemű értesítés és információ sincs arról­, hogy milyen vagyont hagyott hátra a gulburni vállal­kozó. Május 25-én lesz a választás Romániában. n Don Fernando, írta Losonczi Lilla. „Egy dörrenés és don Fernando átlőtt szív­vel hanyatlott a chaise-longuera. ... Laetitia zokogva borult a halott, az ő áldozata fölé...” (Vége.) ...Lila, a kis tizenötéves Lila könnyben úszó szemei hosszan tapadtak még az utolsó szavakra. Szegény, elegáns, karcsú dán Fer­nando — és Laetitia, akiért ez a szép, hős ne­mes öngyilkos lett! Beleképzelte magát a hősnő helyébe ... csináltatna magának egy pazar fekete ruhát — ez stílusos és jól áll neki — és egy kis kalapot, ami oldalt beárnyékolja az arcot, de ne nagyon mélyen, és ő is föléje omlana... vagy —* nem, óh — és most va­lami bizonytalan érzése volt: öröm, szomorú­ság, büszkeség, — igen! Ő büszke lenni­e rá, ha valaki meghalna érette! Mily gyönyörű ezt el­képzelni is! — Egy „sikoly röppenne el ajkai­­ról“ (mint ahogy ilyenkor szokás) s ájultan vinnék be szobájába­­— édesapja, anyja ápolná, becézné, és ő — nem akar napokig enni. Mert hát, Istenem, borzasztó lelkiisme­­retfurdalása van: — megölt egy embert!! Jaj, ha megjelenik neki a szelleme! Á, hiszen ez nem lehet. — Midőn egyedül van a szobában, pillanatra eszébe jut, milyen érdekes lenne utána halni. — De miért? Az élet oly szép — és az ember oly hamar vigasztalódik... De hát — miért is ne lehetne valaki éppen ő érte öngyilkos? Elég szép, okos és mindenki sze­reli. És Mary, aki sokat tapasztalt, már tizen­hétéves és szerelmes is volt, ő mesélte, hogy a férfiakkal csak bánni kell tudni, ez a fontos. Óh, de hogyan, miképpen kezdje?! És ettől a perctől kezdve olyan erős lett Lilában ez a vágy, hogy órákig ült egy sötét sarokban áb­rándozva, kiszínezve élete regényét. Az ismerősei hogy irigyelnék, hogy csodál­nák! — Meg kell lennie ... — Lilát a tengerhez vitték nyáron. Mennyi gyönyörűség várt ott rá! Fürdőit a kék, ezü­s­t Visszajöttek­­a városba és Lila kezdett tár­saságba járni. Sokan foglalkoztak vele, a ,,gárda“ minden lépését, mozdulatát leste. De legjobban Laci, egy csinos, barna, ki komolyan beleszeretett. Ő csak bolondította, néha kedves volt vele, máskor a végletekig szeszélyes és gúnyos. A fiú verseket írt, kért, könyürgött; Lita már célnál hitte magát. Egy napon szo­katlanul meleg volt hozzá — és másnap, mi­kor találkoztak, röviden kiadta az útját. Na, ebbe belehal, — ezt hitte Lita. De nem. Talán tülönérzetes volt és unta ezt a kegyetlen já­tékot? Lita nem bánta. . , . Jött egy másik. Lita fagyos volt, mint a Bukarest, március 31.­ (Orient Rádió.) Ave­resen tábornok, miniszterelnök elnökletével meg­tartották az első minisztertanácsot. A miniszter­tanácson elhatározták, hogy a választásokat május 25-ére írják ki és hogy az országgal mani­­fesztumban közlik a kormányprogrammat. Az uj kormányt a királyság minden részében biza­lommal és megelégedéssel fogadták. Még­ Miklóst annál jobban vonzotta. Szavalt Lizának boldogtalan, reménytelen szerelemről és Lita gyengéd célzásai, a meghalásra vonat­kozóan, mely az egyedüli í­ sebére, úgy látszik­ megértéssel találkoztak ... ... De — itt valószínűen a túlságos kö­zöny volt a Haj... Elhatározta, hogy nagyon barátságos, bájos lesz elentul... * ... Ez nem is esett nehezére. A következő öngyilkosjelölt minden tekintetben megfelelt. Elegáns, hódító, don Fernando lehetett ilyen. Táncoltak együtt­­, és a mámoros, forró báli éjszakák nagy hatással voltak barátságuk fejlődésére. Ez az élet szép volt, tartalmas, álomszerű, édes. ... Csak akkor kezdett remegni, ha arra gondolt, hogy ezt szereti és mégis meg kell halnia... de így még sokkal romantikusabb, a lemondás ... igen, így igazi. Lita féltékeny volt... Talán nagyon is szerettem, ez volt a hiba, gondolta Lita és elhatározta, hogy többé nem fog szeretni..." ... Tavasszal látta először. Nem volt hozzá hideg, se forró, se közönyös, — nem is sze­rette. De elhatározta: ez lesz az. * A férfi már jóval túl a harmincon, első és utolsó szerelmének minden odaadásával, gyengédségével imádta Litát. — Lita, maga lesz a legboldogabb asszony, a legkörü­lrajongottabb nő. Legyen az enyém! Az én egyetlenem, liliomszálam, mindenem, kicsi feleségem! Olaszországból hazatérve, Lita egy napon az őszi verőfényben fürdő utcákon sétált. Egyszerre egy hangra lesz figyelmes, mely egy ismerős, drága nevet mond, az ura nevet: — Hallottad? A Darvas Jani „öngyilkos lett", — megnősült. Lita halkan, boldogan kacagott...

Next