Ujság, 1926. november (2. évfolyam, 249-272. szám)

1926-11-02 / 249. szám

21 ÚJSÁG SZERDA, 1926 NOVEMBER 9 Irinyi Dániel tíz koronája és háromezerötszáz magyar feltaláló Országos szövetségbe tömörültek feltalálóink, hogy véget vessenek a sok találmány elsikkadásának Egy nagy­t­eremben legalább kétszáz-két­százötven ember gyülekezett össze. Csupa zseni. Vannak közöttük elegáns, jólöltözött, öreg urak, kissé dandys fiatalok, monoklival és ezüstfogantyús sétapálcával, de vannak kö­zöttük kopott ruhájú, bozontos, cvikkeres és pápaszemes szegénysorsúak is a középosz­tályból, sőt, hogy egész tisztán lássuk a képet, arról a huszonöt-harminc egyszerű munkás­­emberrel is be kell számolni, aki hiába is tagadná foglalkozását, látszik rajta, hogy lakatos, bádogos és kocsikerékgyártó. No, de nem is ez a fontos. A fődolog, mint mondottuk, hogy csupa zseni van jelen, mert hiába is mondanánk róluk más jelzőt és más hasonlatot, önmaga előtt és a világ előtt min­den föltaláló­i zseni. Mert nem szégyeljük bevallani, hogy a nagy nyilvánosság csak Edisont és Marconit ismeri, mint a modern kor feltalálóit és nem vitás ugyebár, hogy mind a kettő igazi zseni. Azok között pedig, akik itt vannak ebben a nagy teremben, majd­nem mindenki Edisonnak vagy Marconinak képzeli magát, legalább is épp úgy szereti a munkáját és épp úgy lelkesedik a találmá­nyáért, mint ők ketten, a halhatatlanok. Nem szabad mosolyogni a gyülekezeten, nagyon komolyan kell őket venni, mert ők is komolyan veszik a dolgokat. Tuladonképen gyülésezni akarnak, tömörülni szeretnének, mert, amint mondják, az egységben az erő!__ Mielőtt szabályszerű gyülekezetük megkez­dődne, beszélgetünk az egyikkel, aki mérnök­nek vallja magát és a következőket mondja: — Uram, a nagy nyilvánosságnak arról fo­­­­galma sincs, hogy hány életrevaló, komoly ta­lálmány sikkad el itt Magyarországon az isme­retlenség homályában! Nagyon nehéz a mi helyzetünk, rendkívüli körülmények között élünk és dolgozunk az emberiség javáért és fő­leg a magyar haza javáért. Ezzel szemben mi történik? Akinek kellene, az nem vesz rólunk tudomást, aki segíthetne, az nem segít, aki tá­mogathatna, az nem támogat. Teljesen a ma­gunk erejére vagyunk utalva. Egész bizonyosra veszem, hogyha beállítana ebbe a társaságba egy amerikai üzletember, az milliókat és mil­liókat csinálna a dolgainkból — dollárban! — Mert nem hiányzik nekünk semmi, csak a pénz, illetve a tőke és a vállalkozási szellem. Így van ez, amióta a világ világ és azért határoztuk el, hogy egyesületbe állunk össze. Hogy magamról beszéljek, nekem­ pél­dául van egy találmányom, egy életmentő ké­szülék, minden közlekedési eszköznél használ­ható ... És már bőbeszédűen és részletesen el­mondja a találmánynak keletkezését, kidolgo­zását, a konstruálás álmatlan éjszakáit és izzó napjait, amíg csak elkészült vele. Egész biztos, hogy így beszél a többi, mind ezt vallja, mind ezt siratja,mert közös az ő gondjuk, közös az ő bánatuk és közös az ő reménységük. — Irinyi Dániel tíz koronát kapott a gyufa feltalálásáért! — mondja az egyik szinte har­sogva és hangjában talán túlontúl is sok már a keserűség. Egyébként így folytatja: — A mi számításunk szerint háromezer­­ötszázan vagyunk magyar feltalálók a leg­nagyszerűbb találmányokkal, mely az emberi­ség életét évtizedekkel vinné előre, ha egy szerencsés és boldog pillanatban kivétel nél­kül megvalósulhatna. Hogy magamról is be­széljek, nekem például van egy szivattyútalál­­mányom, egy kútszivattyu, amely a sivatag ho­mokjából is üdítő, friss vizet szivattyúzhat fel... És már folytatná is, ha szerencsére meg nem kezdődne a gyűlés, melyen Pásztély Ist­ván báró nyugalmazott belügyi államtitkár és Somssich Tihamér gróf nyugalmazott főispán elnökölnek. A két méltóságos úr erélye rendet teremt a zsibongásban és megtudjuk, hogy az elnök­ség távollevő tagja, Siegescu József dr. levéli­­leg üdvözli a megjelenteket. Majd Bac­ó Zol­tán beszámolt a szervező bizottság munkájá­ról. Elmondotta, hogy a külföldön eddig is értékes kapcsolatokat teremtettek és statiszti­kai adatokat sorolt fel a külföldi eredmények­ről. Az egybegyűlt feltalálók türelmesen és nagy érdeklődéssel hallgatták végig a gyűlést, megválasztották a tisztikart is s végül Tatarek Lajos a feltalálók sokasága nevében megkö­szönte az elnökség odaadó munkáját. Ezután oszladozni kezdtek. A kijáratnál még belém ütközött egy távozó feltaláló: — Uram, higgye el, megérdemeljük a sajtó támogatását. Millió találmány sikkad el, hogy például magamról beszéljek, nekem van egy biztonsági záram ... Az áradat közben elsodort tőle. — Ja, vagy nem érdekli önt? — dadogta lesújtva, de hirtelen feltalálta magát a re­ménytelen helyzetben és így szólt: — Majd hallani fog még róla, biztosítom... Hitelezői értekezletet tartottak ma délután az Opera-vendéglőben Bucsky Péter kétmilliárdos passzívával kért kényszeregyezséget és 25 száza­lékos kvótát ajánlott fel — Körülbelül 60 hitelező jelent meg — A hitelezők nagy része elfogadta Bucsky ajánlatát A vendéglősök és szállodások minap lezaj­lott kongresszusán az évi jelentés felolvasása­kor szörnyűködés hangjai morajlottak végig a hallgatóság soraiban. Pedig az évi jelentés mindössze egyszerű tényekről számolt be hű­vös számadatokkal arról, hogy a csődökön és csendes tönkrejutásokon túl az elmúlt eszten­dőben hatvanegy vendéglő és étterem tulajdo­nosa kért kényszeregyezséget. Panaszokkal vannak tele a vendéglősök, nem bírják az adó­kat és illetékeket fizetni és a hatalmas terhek mellett nem tudják a közönséget visszacsalni a vendéglőbe, amely inkább otthon vacsorázik, minthogy a vendéglőben tetemes összegeket költsön el. A terhek oly súlyosak — jajdulnak fel a vendéglősök —, hogy a katasztrófa leg­több esetben elkerülhetetlen. De panaszaik­­ a hatóságoknál úgy látszik nem találtak meghall­gatásra és a helyzet ismerői szerint a vendég­lősök kálváriájának még mindig nincsen vége. Az egykor virágzó pesti vendéglők és kávé­házak szomorú históriájának egyik fejezete játszódott le ma délután a Drechsler-palotában lévő Opera-étteremben, ahol a vendéglő tulaj­donosának hitelezői gyűltek össze hitelezői ér­tekezletre az adósnak, Bucsky Péternek és ügyvédjének, Tarján Mihály dr.-nak bevoná­sával. Maga a hitelezői értekezlet az étteremben igen érdekes külsőségek mellett folyt le. Négy órára tűzték ki az értekezlet megkezdését ,és ekkor meg is jelentek a hitelezők, férfiak és nők vegyesen, körülbelül hatvanam A többiek, a hitelezőknek mintegy egyharmada nem je­lent meg. A félig kivilágított étterem égjük sar­kában karéjalakban álltak és üldögéltek a hi­telezők, középen pedig az adós és ügyvédje. Persze, volt hangos vitatkozás, szóváltás, ne­hezen értették meg egymást, az értek­ezlet el­húzódott egészen hat óráig. A hitelezőkön kí­vül csak két-három pincér lézengett az ét­teremben. Maurice Dekobra ZTherce& ggliman Fordította: Sztrokay Kálmán — Az előadó művésznő feje olyan volt, mint egy fekete fogantyú, szoknyája rézharang. Azt mondta, ő az elnöki csengő, mely lecsillapítja a házat, ha ő meg­rázza s táncolt utána a zenekar csengettyűjátékára. Aztán következett a nagy tabló: az ékszerek felvonu­lása. Jön a rubin, ki oly kecsesen liheg le a hatalmas, kivilágított lépcsőn, ahogy a kacsa járhat a zongora billentyűin. Aztán a smaragd, ki távírójeleket rajzol a levegőbe sovány karjaival. A jól táplált szafir bemo­solyog a sugólyukba. A topáz összeráncolja szemöldö­két, mert koturnusa megtágult s minden pillanatban fél a katasztrófától. Az opál oldalról jön be, mert mel­lén még megvan a köpülyözésből a hat lyuk, mint a még meg sem gyógyult bronchitisz nyoma. Az ame­tiszt zárójelszerü orrával, szájának kötőjele felett, mérgesen, mintha ép most büntették volna meg öt frankra ... És végre a gyémánt... Százhúsz méter hosszú ezüstpikkelyes fehér tüli, átlátszó jéghegy, benne egy didergő meztelen nő, mint mammut a jég­hegyben. Taps. A karmester hajtja botjával a port orra elől, a függöny lehunyja két bársony szempilláját a fészkelődő drágakövek előtt. Vége a felvonásnak. A büffé megélénkül, a bar jazzé hirtelen jégesőként kezd kitörni. Páholyunk peremére rákönyököl egy szomorú tyuk s úgy nézi Griselda ékszereit, mint egy szegény kis­lány a cukrászsüteményt a kirakatban. — Nini. •— szólalt meg Griselda a műsor fölé ha­jolva, — két amerikai táncos, Billie Swanson és Teddy Burke. — Ismeri őket? — Nem. Megkezdődik a második felvonás. Japánban va­gyunk. Aztán Deauvillebe kerülünk, majd az erődök alá jutunk, Billie Swanson megjelenik Teddy Burké­vel. Lesem Griselda arcát, de nem ismeri fel férjének első feleségét. Egyébként igaz, hogy csak fényképről, utcai ruhában ismeri. Billie és Teddy nagy tapsot kapnak. — Mit szól hozzá? — kérdezem Griseldától. — Jól táncol, csak egy kicsit közönséges az arca. — De azért jellegzetes.­­— Igen ... tán fiatalabb korában ... •— Megvan negyvenöt? — Ó, legalább. Mosolygok magamban. Mikor egy nő életkorát kell a másik előtt megbecsülni, a másik mindig még többet mond. Vége a revünek, megyünk vacsorázni. Visszafelé, a kocsiban Griselda hallgat. Megfogom a kezét — Mire gondol, édesem? — Képzelje csak Gerard, milyen különös gondo­lat cikázott át az eszemen az imént. Tudja... Billie Swanson... — Nos? — Arca nem volt ismeretlen... Nem tudom biz­tosan, de azt hiszem mégis felismerem már. — Hogyan? — Nem mernék rá megesküdni, hogy ő az, de nagyon hasonlít férjem első feleségére. — Ugyan ... Billie Swanson? — Én azt­ hiszem ... Ugye érdekes? — Európában táncolna most? — Mért ne? Ha Collins itt lenne, hamar megtud­nánk mindent. — És ha úgy van? — Semmi. Puszta asszonyi kíváncsiság. Mielőtt elindultunk Newyorkból, megadtam Col­linsnak és Alfierininek — ők ketten akarhattak bizal­mas levelet küldeni nekem —, hogy privát címem Európában a párisi Travellers Club. Ma reggel elmentem a Champs Elyséere s meg­kérdeztem, van-e postám. Volt egy levél Collinstól. Várjon mit akar tőlem Griselda h­a detektívje? Remélhetőleg nincs megint baj a konzorciumm­al? A dolognak már vége lett, meglehetősen mulatságo­san. Mikor az öt pénzember nekem akart támadni a házasságom után, azt mondtam nekik, hogy vádol­janak meg a nyilvánosság előtt, hogy nem vagyok Seliman herceg. Nyomozni kezdtek s megtudták, hogy csakugyan autentikus örököse vagyok a hercegi cím­nek s nem tanácsos megrágalmazni engem az ameri­kai lapokban. A konzorcium felszámolása meglehető­sen épületesen ment végbe. A nyúlszáju messiás, a hidalgó s a bookmaker meg akarták fojtani Montegu Chamberst s Herbert Macdonald irodáját a szó szoros értelmében kifosztották. Collins levele másról szólt: Kedves hercegem! Nem tudván, hogy mikor­­ szándékoznak visszatérni Newyorkba, kötelessé­gemnek tartom értesíteni önt egy nagyon különös eseményről. A napokban váratlan látogatóm jött. Miss Evelyn Turner keresett fel, ön bizonyára nem is fog csodálkozni, hogy a szerencsétlen lány egyre jobban belemerül az ópium élvezetébe. Én, aki ismertem egy évvel ezelőtt is, borzongva állapí­tom meg, hogy milyen pusztítást vitt végbe tíz hó­nap alatt a szinte naponként élvezett méreg, öt órakor lépett be irodámba. Egyedül voltam­. Mikor megláttam a sápadt, fáradt tekintetű lányt, megkérdeztem, hogy tán valami hirtelen rosszul­­lét fogta-e el? Felkacagott s igy felett: — Ugyan Collins, ellenkezőleg: ma nagysze­rűen érzem magamat, ami elég ritkaság... Ne nyugtalankodjék, nem leszek rosszul a maga foteljében. Inkább teljesen öntudatomnál vagyok s ezért is kerestem fel önt. — Rendelkezésére állok, Miss Turner.. . Ha valami baja van s én segíthetek rajta, a leg­nagyobb készséggel felajánlom szolgálataimat. — Nincs semmi baj, Mr. Collins. Nincs semmi bajom a rendőrséggel s Csin-Hu hü barát­ként vigyáz a másvilágon való látogatásaimra. Pusztán csak egy felvilágosítást kérek öntől Seli­man hercegre vonatkozóan. — Mit akar a hercegtől? — Csak a címét... S mikor nem feleltem azonnal, Miss Turner szabatosabban folytatta: — Tudom, hogy Európában van. Csakhogy nem akarnám, hogy levelem esetleg mostoha­anyám kezébe kerüljön s ezért szeretném a pri­vát címét megtudni, ha van ilyen. — Tehát írni akar neki? Miss Turner vállat vonva felelte: — Igen, tanácsot akarok kérni tőle valami ügyben. Nem kérdezősködhettem tőle tovább, hanem így gondolkoztam. Végeredményben Miss Turner Gajduschek Erzsi műterme Erzsébet-tér 3 (Cziráky-köz) Új rendszer! Olcsó árak! Bucsky Péternek három étterme van évek óta. Az Opera-éttermen kívül övé a Drechsler­­palota pincéjében lévő Vezeklő-pince és az Imperial-szálló éttermének Imperial-vendég­­lője. 1926 március 12-én Bucsky Péter egyévi moratóriumot kért hitelezőitől, akik ma az értekezletre ültek össze. Bucsky Péternek két milliárd adóssága van és 25 százalékos kényszeregyezséget kért hitelezőitől. A hitelezők nagy része el is fogadja ezt az ajánlatot, a többiekkel a tárgyalásokat ezután kezdik meg. A hitelezők távozása után Tarján Mihály dr. ezeket mondotta a hitelezői értekezlet eredményeiről.­­ Az értekezleten a hitelezők három­negyed része jelent meg, akik egyhangúan el­fogadták Bucsky Péter úr fizetési ajánlatát. Bucsky Péter úr 25 százalékos kvótát ajánlott fel. A passzíva összege kétmilliárd korona körül van. Bucsky Péter mindenben megerősítette ügyvédje szavait, csak annyit tett még hozzá, hogy a 25 százalékos kvótát záros határ­időn belül készpénzben fogja kiegyenlíteni. Ekkor már az Opera-vendéglőben a villa­moslámpákat felcsavarták, a pincérek hozzá­­láttak a terítéshez, mert közeleg a vacsora­idő ... Akik nem tudtak kormányozni Madrid, november 2. (Fabra.) Bergamin és Bugallal volt konzervatív miniszterek nyi­latkozatával kapcsolatban, amelyben az új nemzetgyűlés összeülése ellen foglaltak állást, a La Nación azt kérdi, hogy olyan emberek, akik kormányozni nem tudtak, hogy merik most diktálni azt, hogyan kell kormányozni. Az új nemzetgyűlés olyan alkotás, amelyet az az óhaj hat át, hogy elseperje a politikai múlt képviselőit, kivéve azokat, akik őszintén részt óhajtanak venni a munkában. A régebbi rendszer képviselőinek ellenzéki magatartása természetes, mert a kormány kénytelen a maga munkatársait azok között keresni, akik a múltak nyomorúságos politikájától távol álltak és azok közt, akik gondolkodnak és dolgoznak. USfit­a Dr. Sch­önfelsl-féle fcántisros arcvizet és kámforos bőrápolót! ! ____________________Főraktár: Chemi-Lloyd laboratórium. Budapest, V., Bank­ utca 5._________Tetrafoltszám : 95-89, til­al szaküzletek­ben. um 8

Next