Ujság, 1927. január (3. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-01 / 1. szám

2 Bethlen újévi cikkében a magángazdaság ígéri A kormány kibővíti a beruházásokat • Bethlen megmagyarázza mit értett a „fordulópont“ alatt szécsényi programmbeszédében Bethlen István gróf miniszterelnök tollá­ból cikk jelent meg A szanálás mérlege cí­men a kormánypárt esti lapjának mai szá­mában. Bevezetőül megemlíti, hogy egyes ellenzéki támadások súlyos veszedelemnek, nemzeti megaláztatásnak hirdették a külföldi kölcsönakciót. — Rossz prófétáknak bizonyultak — foly­tatja a miniszterelnök. — Állami szuvereni­tásunk, nemzeti büszkeségünk nem aláztatott meg s a pénzügyi ellenőrzés, amelynek je­lenlétét a közvéleménynek éreznie sem volt alkalma, azóta teljesen meg is szűnt. Egy csapásra eltűnt a költségvetési deficit, meg­szűnt az állam pénzügyi vitelében az állandó bizonytalanság, stabilizálódott a magyar pénz, amely ma Európa valutái között igen előkelő pozícióval bír. Teljesítményeink olyan megbecsülést és tekintélyt szereztek a magyar nemzetnek, hogy még irigyeink és rosszaka­róink is meghajtották az elismerés lobogóját előttünk. A szanálás erkölcsi számlája tehát hatalmas plusszal zárult.­­ De ugyanezt a képet mutatja a gazda­sági számla is. Amint nem volt igazuk az ag­godalmaskodóknak a nemzeti szuverenitás féltésében, úgy bebizonyult most már az is, hogy az állam pénzügyi jogrendjének és az államháztartás egyensúlyának helyre­állítása a magángazdaság épületét sem ingatta meg komolyan, sőt a maga erejé­nek kisugárzásával energiáit sok tekin­tetben megifjította és ellen­állóbbá tette. Visszaadta hitét és bizalmát és ezáltal meg­érezte számára a fejlődés összes termékeny­e­őségeit. A tények beszélnek. A magyar pénz becsülete és tekintélye kifelé jelenti a l­efelé a vállalkozási kedv fellendülé­sét, jelen; az uj kereseti és munkaalkalma­­kat s czalni az életviszonyok megszilárdítá­sát, vájjon a,a(]na..e magyar ember ebben a hazában, aki v.zakívánkeznék a három-négy év előtti állapotokra s az inflációs gazdálko­dás posványaira és ■, zürichi lázmérőről óhaj­tóim leolvasni az orsz­ág egészségi állapotának katasztrofális r­omlását; kormány helyesen tagadta - — • -•jjc j : ugyanu*1.- jir ti most. R * f ■ Ju­szdr. A közvélemény ismeri a pénzügyminiszternek e tekintetben kifejtett álláspontját, amely sze­rint nemcsak a közterhek mérsékelése, hanem a hitelpolitikának mind szélesebb alapokon való kiépítése, az állami és községi beruházá­sok programmjának kiszélesítése, előnyös ke­reskedelempolitikai szerződések megkötése és végül a gazdasági életnek az átorganizálás ré­vén való alkalmazkodása a változott életviszo­­nyokhoz, azok a tényezők, amelyek a magán­­gazdaságot nemcsak a múltban elért színvo­nalhoz juttathatják, hanem biztosíthatják számára az azon túl való emelkedést is. Ha állam és társadalom e célból összefognak, az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, sőt a kultúra is, nézetem szerint, már belátható időn belü­l érezni fogják e közös munka elő­nyös hatásait s újra reprezentálni fogják azt az erő- és értékbeli állapotot, amely megbe­csültté tette őket egész Európában. —­ A szanálás erkölcsi, pénzügyi és gaz­dasági mérlege is tehát aktív. Nézzük most, milyen a politikai mérlege? — Szécsényi programmbeszédemben ki­jelentettem, hogy a magyar politika forduló­ponthoz ért Akkor sokan tették szóvá ezt a megállapítást, a legkülönbözőbb kommentá­rok hangzottak e­, s bár kijelentéseim nem hagytak semmi kétséget hátra az iránt, hogy mit értettem a fordulat alatt, mégis, éppen a félremagyarázásokra való tekintettel, szüksé­gesnek tartom, hogy erre a kérdésre vissza­térjek. Igenis fordulóponthoz ért a magyar politika, mert a szanálás, az újjáépítés műve befejeződött. Ami eddig történt, az úgyszólván csak a romok eltakarítását s a nemzet megingott exisztenciá­­s alapjainak megszilárdítását jelentette. Most már új kezdésnek, új­­stí­lusnak kell következnie. Új stílusnak, nemcsak a belső erőgyűjtés­ben, hanem a nemzeti élet egész egyetemének kialakításában is. — Ellenséges gyűrűtől körülvéve teljes el­szigeteltségben állottunk itt önmagunkkal le­hetetlenül s csak a káröröm, vagy a legjobb esetben a szánalom érzése volt ,az, amellyel szereplésünket és szomorú vergődéseinket a világ közvéleményében kísérték. Ezzel szem­ben ma azokból, akik eddig csak szánakoztak rajtunk, megbecsülő barátok lettek, ellen­ségeink érdes hangja pedig letompult, sőt nem egyszer a megértő szomszéd közeledésévé sze­lídült. A különbség, mely a három év előtti és mostani külpolitikai helyzetünk között mutat­kozik, ennek lényeges javulásáról tesz tanú­bizonyságot. Köszönhetjük pedig főleg annak, hogy erőinket organizáltan vittük harcba a kitűzött célért, hogy felemelkedésünkben nem­csak öntudatot, de méltóságot is mutattunk s bebizonyítottuk a külföld előtt, hogy történeti államiságunkban megcsonkítottan is képesek vagyunk imponáló erőkifejtésre. Ezért ez az erőkifejtés nem múlt el hatástalanul kifelé sem s a szanálás befejeztével elmondhatjuk, hogy nemcsak saját feladataink átértékelésé­ben, de az európai népek megbecsülésében is valóban fordulóponthoz jutottunk. A miniszterelnök azzal a felhívással fejezi be cikkét, hogy mindenki szeretettel és biza­lommal fogadja az új magyar pénzt, a pengőt, mint szimbólumát nemzeti függetlenségünknek és zálogát az öncélú magyar jövőnek. n.­m nyu­­a­l xk­u­zsous xivna Hill Áront napról-napra gyilkolta az é­let. Már ott kezdődött a szörnyűség, hogy minden reggel befagyott a víz a mosdójában. Tél ele­jén a vékony selyempapírszerű keményedést egy ujjúval játékosan beroppantotta és mikor mosakodni kezdett,­­estén olvadtak el a tü­hegynyi jegecskék. Később, úgy karácsony tá­jékán a kutya nagy hidegek vastagra fagyasz­tották a vizet, úgy, hogy a bádoglavór töredé­zett foltjai nem feketéllettek keresztül. Ilyen­kor ököllel is alig lehetett betörni és olyan hideg volt a víz, hogy görcsösre fagyott ujjai­val csak lazán tudta megkötni a cipőzsinórját. Alig lépett ki az ajtón, már felbontóivá úszott utána a vékony fekete madzag. Le-lenézett rá, mikor már megvastagodott a rátapadó hó­tól, hogy talán be kellene dugni, még meg­botlik benne, elesik, de ettől az újabb havas hidegségtől visszarettent. Hadd lógjon ... A hivatalban mindennap egyforma fojtott nevetéssel néztek utána és a nyakánál kiugró kabátakasztóba tollszárat, vagy összesodort papirost dugtak, ő m­aga is érezte azt a ne­vetésre ingerlő valamit, amit a külseje kiug­rasztott a kollégáiból. Nem is haragudott rá­juk, hanyagságával csak még fokozta néha túlozta ügyetlenségét, úgy, hogy mikor az új gépírókisasszony udvariasan visszanyerte a mosolygását, Hill Áron tréfás mozdulattal mondta: — Csak tessék, ne zsenirozza magát. En­gem így szoktak kinevetni mindennap. En­gem lehet, jobb, ha már ma kezdi, holna­r­, holnapután úgyis megtenné,­ essünk túl rajta, jobb előbb, mint később — és legyintett — még egy ember, aki nevet rajtam. De azért a szeme szögletéből figyelte hogy nevet-e az új kisasszony és az nevetett. Üresen, könnyen, mint akit csiklandoz a lógó, havas cipőfűző, a ferdére csúszott nyakkendő és végignézte Hill Áront, akinek gúny húzó­dott meg a szemében és hirtelen ott­ meg­fordult, ujját a kintlógó kabátakasztó felé nyújtva. — Ez is! Ezen is szoktak! Csak megmuta­tom, hogy tudja, el ne maradjon a többitől. Aztán leült az asztalához és délig egy hangos szó nélkül irt: fáradhatatlan gyöngy betűit egymás mellé. Uzsonnánál sem intette magához a szolgá' aki míndenféle jóval megpakolva járta k.' r '. az asztalokat. A sonkászsfra,le friss szag! megcsiklandozta a* “"v wcii tántorodott a négyezer korona felé. Nagyot nyelt a pohár állott vízből, ami az asztalán gyöngyözött és undorodva köpte ki a legyet. Ezt sem felejtették ki még véletlenül sem a jó kollégák. Csak néha változatosig kedvéért gyufafejjel cserélték ki. Hill Áron szó nélkül szenvedte végig a dél­előttöt. Kis pihenője volt az ebéé. Derék, vi­dékről bekerült zsidóasszony főzijét fogyasz­totta, aki még ma ismerte a ponti furfall­­ot és igazi libazsírt tett a töltöttkáposztába. Igaz, hogy utóbbi időben a Hill Áron főzelékjén mintha összébbzsugorodott volna a hús és a tésztán kevesebb lenne a porcukor, de ő ezt nem vette észre, azt sem hallotta, amikor a derék kifőzöm­ odasugta a kis cselédnek: — Hill úrnak adhat használt szalvétát is, olyan szerény, úgy sem fog kiabálni. Ilyen alakon az egész világ megrövidítette, nyütte, nevette, lopta, csalta Hill Aront. Karácsony előtt lehetett, mikor egy dél­­előttön nagy fenyőfákat vittek el a hivatal előtt. A Dunáról fuvarozta Jje jegy vörösképü ember és a kocsija tinl.A'á ja törtér'^aE^j^J^ji­vatal ablaka előtt. Mindenki az ablakhoz futott . . a fe­nyőt, a meztelen fát, de ráképzeli­ az ezer színes, szagos, édes, aranyos fim- t enni­­valót, angyalhajat, csillagos gyifjtot, alatta meg a titkos skatulyákba dugót meglepeté­seket. Jó volt férni. Jó még anyj­a is, aki nem kapott, nem várt semmit a karácsonytól. Eszébe jutott Hill Áronnak az egyedülisége, csak régen, mikor még kisfa­tolt, akkor ő is, igen ... akkor neki is égtek gyertyák,... csöngetésre beszaladt a nas szobába,... mennyi minden csudálatos dolgahozott a kis Jézus... Sok esztendő óta senkit sem. Tán az Isten is, elfelejtkezett róla, illan, de csak­­ világ csúfjára, nevetésre, esh . 11- Hill Áron­­ szeméből egy furcsa könnycsert ugrándozott le a padlóra. A többiek már mind a helin­án ültek, a fenyő is elkocsizott, Hill Áron még mindig állt, bámult vissza a régi edült karácso­nyokba! Az igazgató gúnyos iingjára rezzent össze:­­ — Mi az, Hill úr, amellkáink? ... Hm? — és gúnyosan lógatta a cerust az orra előtt. Hill Áron végtelen szégyekezéssel ült az asztala mellé. Mikor az igzgató kilépett, hangos röhögéssel néztek rá a kollégák, ak­kor vált dühvé a szégyenkezve, így megszó­lítani őt, mint egy fiatal lányost, őt, Hill Áront, aki húsz esztendeje ül az asztala előtt, soha hibát nem csinál, sohannn mulasztói­méi, a háromnapos őszi náláját is ott­­rö­­­högte el, mégis ő kapta a legkevesebb fizetést. Miért? Miért? Miért? Életében talán először elkezdett gondol­kodni azon a rengeteg miérten, ami eddig sohasem jutott eszébe. Nem dolgozott semmit, csak maga elé bá­mult. A kollégák figyelték, nevették is eleinte, de ő olyan konok semmibevevés és bámult a levegőbe, hogy abbahagyták a gúnyolódást. Uzsonnánál a szolga elé öntötte a pohár legyes vizet és erős hangon mondta: — János, ha még egyszer lesz valami a poharamban, úgy a fejéhez röpítem, hogy ezer darabra törik! A szolga csodálkozva nézett ki és a kollé­gák hümmögtek. Most jut eszibe? — de már nem nevettek olyan hangosan. A kifőzőben, az ebérnél sneg cukrot kért a paradicsomlevest.*. kis cseléd elejtette a sót. — Nacesága, — hebegte — az a szolid Hill ur^^ -tt rám, hogy azt hittem rögtön IpofonA^^rol kért. ^ ' ^easmip a hivatalban hiába keresték a lógó cs_.t»füzet, az akasztó sem meredezett kint a i’.ahátgallérnál, nem volt többé nevetséges Hill Áron. Furcsállották, de tudomásul­­vették. Végre igaza van, ő is csak ember. Szilveszter előtt mindenki megkapta az ajándékot. Zárt boríték takarta a kis, nagy papírbankókat. Senki sem tudta, mennyi van a másiknak. A felcsillanó szemekben lehetett csak meglátni, ki kapott többet, mint ameny­­nyit várt. Hill Áron felbontatlanul, számolat­­lanul ismerte azt a milliót, ami négy év óta feküdt­ a borítékban. Ha el nem költi egyik évtől a másikig, még azt hihetné, hogy ez a múltévei, vagy azelőtti, nem több, nem keve­sebb négy esztendő óta. Emelkedtek ,vagy estek az árak, ő mindig egyformán kapta a milliót. A fizetést is akkor emelték, amikor épp eszükbe ütött az igazgatóknak és bizony rit­­kán jutó­­ eszükbe, ő pedig nem szólt, nem is gondolt rá, de most valami vad kíváncsiság­gal fordult egyik kollégádhoz: K Kérem, legyen egyszer őszin?,? hozzám, menny? kapott?­­ kolléga egyszerűen tartotta felé a levelet. — Négyet, természetesen dupláját a múlt­­évnek! Hill Áron szorosnak érezte a gallérját és f­urcsán krákogni kezdett — hrm, hm,... krühüm­ ... — Igen, köszönöm — azután fél­hangos neveté­ssel nézegette az Íróasztalon he­verő könyveket. Megmarkolta az egyik gyö­nyörűen teleírt főkönyvet és sziszegte. — Ezért, hát ezért írtam én ilyen sz­á már majdnem a levegőbe emelte, odacsapta a pirosszújú kályhához, de­­ leeresztette. Nem ez tehet róla, hanem az igazgató, a simaarcú igazgató, aki évek óta egyformán jutalmazta az ő fáradhatatlan szorgalmát. Feje zúgni kezdett Három év óta mindig ugyanannyi, míg a többieknek négy, talán öt is!... Szeretett volna egy nagyot ordítani, bele ebbe a csúnya, poros világba, az egész kicsúfolt életét beleordítani a hivatalszoba tellsercegésébe, de csak felnyögő hangok jöt­tek ki a száján, mint a falusi tehénnek, mikor nagy darab répa akad a torkán. Mhu .. . rau ... hmmm... — Szólt valamit, Hill? — kérdezte egyik kollégája, de ő csak megrázta a fejét. — Nem, csak nem dolgozom további. Mind ránézett. Nem, miért nem? A rá­meredt szemektől egy pillanatra megrázkó­dott, de azért felállt. — Elmegyek, — mondta határozottan. — És mit mondjunk az öregnek, ha be­jön? HiV­ kidobta öblös jobbkezét.' — Mit? Hé­­imit akarnak, beteg vagyok, azt is mondhatják *//napot! — és döngve csapta be maga után az a Hajnalig szilvesztereztek jókedvű mu­latók. Fogyott a délelőtt kapott ki apró-nagyobb ajándékba, *­■ ^uiabáU ail gyerekeknek, uj gallér az r ko­­­szén, újévi sonka, kinek mi volt a b­e­sebb. inllák a A nőtlenek friss, nyakkendővel bunkókat a zsúfolt kávéház,bán, borba, ^ rába, ki mibe apasztotta a milliót s* ^e­­sekre. Ilyenkor látni csak.|fc.Síry cu 1­vesel lehet jól élni abból yretTgen^ mellé itt hivatalos,hrtás­bvl. Jókedvvel, kony­­nyehnyen költötték el a sok porszagu hét­köznap, kiszüretelt sovány gyümölcsét. Csak Hilli Áron ült egyedül feketekávé mellett egy sarokasztalnál és nagyon elgondolkozott. Néha fel-felugrott, megrántotta a kabátját, mintha leckét mondana a tank­ előtt, vagy mintha ünnepi felköszöntőre készülne. A fekete rég kihűlt, de ő csak folytatta mono­lógját Néha elfeledkezve a kint e löt­te ülő em­berekről, ki-ki dobott magából egy fél mon­datot: — Ezt is ... mindent... lagy régóta ... csak hagytam nevetni őket , elég, tán én is csak ember ... — és igy továb, mig hajnal­felé nagyon elázott bortalan kzerüségében és könnyezve törülgette rendbe seút, szemét. „ ÚJSÁG SZOMBAT, 1927 JANUÁR 1 Letörik a pengődrágításokat Az állam és a főváros áremelései • Koronában kapták fizetésüket a nyugdíjasok A pengő cirkulációjában a mai napon két érdekes és említésreméltó esemény történt. Az egyik, hogy a közönség ellenállásán meg­törik minden felfelé való kikerekítés, a másik pedig az, hogy bizonyos mértékig előállott az uj valuta hiánya. A fökanítanvqíiíftn loar.nn nírtHK /.rfalioj. letet tartót tó-i, r..-»1,n ré/tiv-i -1í - , ,, , i ináriának, u budapev.". ,k. u.r­.sáelm.. és ipar­• kéd a- nc-'j.-'vk '. 'Óid-,:, , átmeneti zavarokról van szó és büntető szankciók életbeléptetésére egyelőre nincs szükség. Az illetékes hatóságok azonban továbbra is élénk figyelemmel kísérik úgy a csarnokot, mint az összes piacokat és az élelmiszertize­­de­s detektívek az egész pénzforgalmat ,■ figyelemmel kísérik, nehogy visszaélé­­­­rténhesenek. Kialakult a határozott vé­­r, hogy azok ellen, akik" » pengőszáml­­tdrágu­lásra próbálják fel­használni, az­t bíróság indítja meg az eljárást, vagy pe­dig csalás címén vonják őket felelősségre. Az iparosok, a kereskedők és az árusok, akik mostanáig a felfelé való kikerekítés lehe­tőségével éltek, erősen hangoztatják, hogy a rossz példával az állam és a főváros járt leg­előt, amikor az átszámításoknál nemcsak, hogy felfelé kerekítette ki az árakat, hanem igen sok esetben az átszámított illetéket még fel is emelte és határozott drágaságot idézett elő. Mint már tegnap jelen­tet­tük, legelőször ke­rekített ki felfelé a posta, továbbá a népjóléti minisztérium lakásrendelete következtében a kapupénz, a liftpénz, a szemétgyűjtés díja és a rokkantsági adójárulék lett magasabb, nem is szólva egyes fővárosi fürdőkről, melyek huszonöt percenttel drágítottak, újabban pedig és ez a legutolsó felfelé való kikerekítés, meg­drágult az A Hat kert is.­­ A másik eseménye az új valutaszámítás­­nak, mint mondottuk, az, hogy nagyon sok helyen kiderült, hogy kevés a pengő, így első­sorban az történt, hogy a postatakarékpénztár az állami nyugdíjasoknak a fizetését nem az új valutában, hanem koronában fizette ki, ami bizonyára pengőhiányra vall. Ezt látszik bi­zonyítani az a körülmény is, hogy a nyugdí­jasok január elsején esedékes fizetését ezúttal kivételesen már december 31-én folyósították, nehogy a kötelező pengőszámítást keltjen életbelépteink A bankoknál is túlzottan fokozták a­­z igényeket, ezt bankkörökben úgy magya­ták nekünk, hogy a közönség egy rétege karácsonyra pengővel akart kedveskedni ,­­ dékul hozzátartozóinak, a karácsonyi gé­pekre azonban még nem juthatott az uj­j­hez. Új esztendőre most, amikor már eti 1­pos forgalma van a pengőnek, mindenki , kezelt teljes pénzkészletét az új valutát cserélni és a karácsonyról elmaradt­­ ajándékokat újévi meglepetésnek adják.

Next