Ujság, 1927. május (3. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-01 / 98. szám

VASÁRNAP, 1927 MÁJUS 1 ÚJSÁG É­letem a tűzvonalban Clemenceauval et fronton Felderítő utalás a német shrappellek tűdében írta Winston Churchill Anglia volt háborús minisztere és jelenlegi pénzügyminisztere Copyright by Angusapres London Copyright by „Újság” Azon a héten, amikor a németek — 1918 március 21-én — áttörték frontunkat, az éj­­jeleket is irodámban töltöttem a municiós­­minisztériumban, hogy bármely órában ren­delkezésre állhassak. Március 28-án kora reg­gel magához hivatott a miniszterelnök a Dow­­ning Streetbe. Az ágyban találtam őt, sápad­tan, agyonhajszolva, egy csomó jelentéssel és távirattal maga előtt. Lloyd George ezzel a kérdéssel fordult hozzám: — Elutazhatna néhány napra Fran­ciaországba? . . Azt feleltem, hogy minden megtörtént az odaveszett­­ muníció pótlására s hogy ezen rendelkezések végrehajtása idejére rövid időre elutazhatom. — JÓL van — szólt Lloyd George — a do­log úgy áll, hogy nem tudok rájönni, mit csi­nálnak a franciákAzon vannak-e, hogy min­den erejüket összeszedjék a német betörés feltartóztatására? Mert ha nem, akkor a né­­­­metek mi közöttünk előre fognak törni a ten­gerig. A jelentésekből az látszik, hogy az egyik ponton néhány francia hadosztály vonul fel, egy másik ponton néhány más hadosztály. De hát mi megy végbe mögöttük? Menjen és ke­resse föl a mérvadó embereket, használja fel az én tekintélyemet. Beszéljen Foch­-hal, be­széljen Clemenceauval. Próbálja kitudni, van-e valami nagy akció a szándékukban vagy sem? Súlyos aggodalmak Angliában A német áttörés 1918 március havában. Tizenegy órakor a westminsteri herceg egyedüli kíséretében elutaztam. Egy torpedó­­rombolón keltünk át a csatornán s Páris felé való utunkban Montreuilben, a brit főhadi­szálláson állapodtunk meg. Csak úgy zuhogott az eső ennek a békés, kicsi, ósdi városnak üres utcáin. Erről a pontról irányítottak hat­van brit hadosztályt. Ennek több, mint fele­­Véres tusában állott. La Bassée-től délre tető­pontján állt a csata. Mennyire elütött ennek az idegközpontnak csöndje, sőt álmossága attól a gigantikus tusától, mely innét ötven­­hatvan kilométernyire tombolt! Simán bonyo­lódott itt le az irodai munka. Nem látszott Semmi izgalom, semmi sietség. A főparancs­nok nem mulasztotta el délutáni lovaglását. Aki a nagy háború viszonyait nem ismerte, aligha tartotta volna lehetségesnek, hogy a világtörténelemnek egyik legvéresebb és leg­döntőbb csatáját innét vezették ügyesen és hatékonyan. Beszéltem a táborkar főnökével, minden információját már jelentették Londonba. A csata elnyelte a tartalékokat, az ellenség még mindig beáradt a résen, arcvonala szakadat­lanul nyomult előre. Aggasztó jelentések ér­keztek német hadosztályok és tüzérség halmo­zódásáról a brit vonal északi végén. Minden pillanatban új, borzasztó támadás következ­hetett be. Máris százezernél több ember és ezernél több ágyú teljesen odaveszett. A ve­zérkar főnöke egy térképen mutatta nekem a francia hadosztályokat, amelyek már akcióba léptek, de kijelentette, hogy nem tudja, mi a tulajdonképpeni szándékuk és mekkora erővel rendelkeznek annak végrehajtására. Ebben a pillanatban jött egy sürgöny azzal a hírrel, hogy a németek megszállták Montdidiert. — «Bizonyára megtesznek minden leh­etőt» — ez volt minden, amivel a tábornok engem meg­nyugtatni igyekezett. Eközben szakadatlanul zuhogott az eső. Folytattuk utunkat Páris felé. Mikor áthalad­tunk Amiens-en, éppen bombázták a várost, de mi nem láttunk belőle semmit. A köd és az eső elnyelte az ágyuk tüzét, az autónk­­ motorkattogása pedig az ágyumorajt. Beauvais utcái tele voltak francia csapatokkal, a szál­lodák zsúfolva tisztekkel, és ekkor érkezett ide egynéhány hadtestnek a vezérkara. Éjfél­kor értünk Párisba és a szinte üres Ritz-szálló­­nak tökéletes luxusa közepette haltunk meg. — Mr. Winston Ch­urchillnek nemcsak al­kalma lesz mindent látni, de holnap én magam viszem őt a csatatérre s együtt látogatjuk meg az illető hadtestek és csapatok valamennyi parancsnokait. Egész délután párisi műhelyünk hadszer­­munkálataival voltam elfoglalva. A német messzih­ordó ágyuk félórai időközökben a vá­rosba hajították gránátaikat s este heves, za­jos, de meglehetősen ártatlan légitámadásban volt részünk. Másnap reggel 8 órára volt ki­tűzve elutazásunk a frontra. Március 30-án reggel öt katonai autó várt reánk a Rue St. Dominic udvarán. Percnyi pontossággal jött le Clemenceau a minisztérium széles lépcső­jén, adjutánsa és két magasabb rangú tiszt kí­séretében. Nagyon szívélyesen és folyékony angol nyelven üdvözölt: — Nagyon örvendek, kedves Mr. Winston Churchill, hogy idejött. Mindent meg fogunk önnek mutatni. Elmegyünk mindenhová és magunk nézünk szét mindenütt. Meglátogat­juk Foch-ot és Debeney-t, az összes hadtest­parancsnokokat, úgyszintén a kitűnő Haig-et és Rawlinsont. Ami megtudható, mindent meg fog tudni. Clemenceau az első autóban foglalt helyet tábornokadjutánsával, én Mr. Loucheur-rel követtem a másikban. Amin Páris határán túl jutottunk, hetven kilométernyi, sőt még na­gyobb sebességgel rohantunk előre. Az ellen­séges front most oly közelre jutott a főváros­hoz, hogy már szinte szemünk előtt láttuk az ebből fejlődhető súlyos bonyodalmakat. Ilyen és ehhez hasonló vitatkozások közben küzdöt­tük le a balszerencsénk érzetét, amely e na­pokban kedélyünkre nehezedett. Clemenceau átöleli a marsallt Két óránál valamivel hamarabb megpillan­tottuk a beauvais-i katedrális tornyait s nyom­ban aztán megállottunk a városháza előtt. Felsiettünk az első emeletre, ahol egy nagy szoba kettős ajtaja tárva-nyitva állott: ma­gunk előtt láttuk Foch-ot, a nyugati front összes egyesült hadainak újonnan kinevezett fővezérét. Az ajtó bezárult mögöttünk. A falon egy körülbelül két négyzetyard nagyságú tér­kép lógott; a frontnak csak ama részét fog­lalta magában, amelyet a német áttörés köz­vetve vagy közvetlenül érintett, Arrastól Reims környékéig. Foch tábornok egy nagy ceruzát vett a kezébe, minden bevezetés nélkül a tér­képhez lépett s kezdte a helyzetet magyarázni. Egyes pontokat jelölt meg szaggatott magya­rázat közben, de az összbenyomás nagyon érthető volt. Mutatta, hogy mily nagy volt az áttörés 22-én, majd 23-án és 24-én. Látható volt, hogy az ellenség a negyedik napon jóval kevesebb teret nyert, mint az előző napon. S a további előrenyomulás egyre kisebbedett. Végre így szólt: «Voila derniére journée d’invasion!» É s szinte látható volt, hogy le­sajnálja azt a nyomorúságos kis betörési zó­nát, amelyet az ellenség az utolsó napon nyert. Az ellenséges erő kimerült, a hatalmas neki­­rohanás megállásra jutott. Túl voltunk a leg­­rosszabbján. — Stabilizálás. Egészen bizonyos, még­pe­dig hamarosan. S aztán, aztán — nos, az majd az én dolgom. Ezzel végezte előadását a fővezér, mire Clemenceau előrelépett: — Alors, Général, il faut que je vous embrasse. S átölelték egymást. Egy szó sem esett tovább. Lementünk a lépcsőn, beültünk autóinkba s tovább robogtunk észak felé. Clemenceau és Haig együtt bementek a másik szobámba, én és Louc­eur Rawlinsonnál ma­radtunk. —■ Hát hogy állunk? — kérdeztem. — Sikerünk volt — válaszold Rawlinson. — Képes lesz helyreállítani a frontot? — Nem tudhatni. Köztünk és az ellenség közt alig van egyebünk, mint kimerült, dezor­­ganiz­ált csapatok. Csaknem az összes alaku­latok felbomlottak. Az emberek egyszerűen hátrafelé csúsznak,­­ teljesen elkészültek. Sir Douglas Haig megkísérli, hogy Clemen­­ceautól némi erősítéseket csikarjon ki. Clemenceau csakhamar visszatért Haiggal, úgy látszott, minden rendbe jött. A atigris­ a legjobb kedvében volt. Sir Douglas Haig min­den tartózkodása mellett elégültnek látszott. — Nagyon jó — szólt Clemenceau angolul a társasághoz. — Akkor minden rendben van. Megtettem, amit ön kívánt. H ha az emberei fá­radtak és friss csapataink vannak, akkor ezek rögtön megindítandók, hogy önnek segítse­nek. De most aztán követelem a jutalmamat. — S mi legyen az, Sir? — kérdi Rawlinson. — Szeretnék átkelni a folyón és a csatát látni. A főparancsnok a fejét csóválta. — Nem is tudjuk biztosan, milyen a hely­zet a folyón túl. Nagyon is bizonytalan. — Majd csak eligazítjuk — kiálta Clemen­ceau —, de mivel ezt a hosszú utat idáig meg­tettem s önnek két hadosztályt küldök, nem megyek vissza, mielőtt a folyón túl nem vol­tam. Jöjjön velem, Mr. Churchill és ön is, Loucheur. Autóba ültünk tehát újra. Egész hosszú sor brit gyalogság mellett haladtunk el, vala­mennyi a kimerültség végső stádiumában. Végre a folyóhoz értünk. Az ágyutűz most már meglehetősen közel volt. A híd közelében egy nagy vendéglő volt, amelynek szobáit egy fran­cia dandárnok foglalta el, aki csapatait meg­előzve, érkezett oda. A többi helyiség tömve volt brit tisztekkel, különböző ezredekből; ezek is nagyrészt szinte felfordultak a fáradt­ságtól. Amikor újra autóinkra szálltunk, felém kiáltott Clemenceau: — Most már a brit vo­ Lábas Juci és Lukács Pál a Nemzetközi Vásáron vasárnap délután a Török József RT. Ásványvíz- osztályának pavillonjában jótékony célra Mohai és Parádi vízből kóstolót ad­ ­alakon járunk, Mr. Churchill­­, akarja ön a vezetést átvenni? Én tehát kocsimat, amely a harmadik volt, előrehajtottam és a vezető mellé ülve, kezembe vettem a térképet, így mentünk át a hídon. Csakhamar szétszórt házak mellett a nyílt síkra érkeztünk. Az ágyuk mindkét oldalról tüzeltek. A lövedékek a fejünk fölött fütyültek ide-oda. Megállítottam a kocsisort s felszólítottam Clemenceaut, hogy az útról époly jó áttekin­tést nyerhetünk, mint bárhonnan. A «tigris» kiszállott s az út szélén egy kis emelkedésre mentünk. Innét csak annyit láthattunk, amennyit egy modern ütközetből látni lehet, anélkül, hogy a tűzvonalban volnánk, vagyis nagyon keveset. Loucheur és Clemenceau rendkívül jókedvűek voltak, akár az iskolás­gyerekek, amikor szabadságuk van. De a fran­cia vezérkari tisztek egyre jobban aggódtak a miniszterelnök biztonsága fölött. Engem nó­gattak egyre, hogy térjünk vissza. Már besötétedett, amikor útban Debeney tábornok főhadiszállására, h­átat fordítottunk Amiensnek. A tábornoknak, épúgy mint Raw­­linsonnak, csaknem semmi csapata nem volt maga és a németek közt. Elül levő alakulatainak nehéz munkájuk volt, de úgy vélekedett, hogy tartani bírják majd magukat holnapig, amíg erősítést kap­nak. Innét Petain tábornokhoz mentünk. Itt minden nyugodt és rendben volt. A miniszter­­elnököt a legnagyobb ceremóniákkal fogadták. Nagyszerű szalonkocsiba vezettek s ott egy­szerű, de kitűnő ebédet kaptunk. Én nagyon fáradtnak éreztem már magam, de a «tigris»­­nek vasszervezete, úgy látszik, nem ismerte a kimerültséget. Folyton tréfálódzott és viccelt, majd komoly témákra tért át. Aztán tovább utaztunk s éjféli egy órakor érkeztünk Párisba, tizenhétórai szakadatlan erőfeszítés után. Clemenceau egész frissen és jókedvűen búcsú­zott tőlem: —­ Holnap dolgoznom kell — monda —, de Petain gondoskodni fog, hogy önt min­denütt fogadják, ahová csak menni kivan. Az ő vonatán mindig készen fogja önt várni az ebéd. Clemenceauval Foch főhadiszállásán Másnap kora reggel megbíztam Lackville- West tábornokot, a mi katonai missziónk fő-­­nökét, hogy keresse fel Clemenceaut s mondjál el neki látogatásom jellegét és célját. Délben érkezett vissza a «tigris»-nek következő vála­­szával: A brit csapatoknál a fenyegetett fronton Most aztán Rawlinson főhadiszállásának tartottunk. A negyedik brit hadsereg parancs­noka, aki ötödik seregünk maradványait reor­ganizálta s az ingadozó hadvonalat ugy-ahogy tartani tudta, egy kis házban volt elhelyezve az Amiens-Beauvais országúton, körülbelül tizenkét mérföldnyire Amienstől. Friss gránát­tölcsérek mutatták, mily közel jutott az ellen­ség a főhadiszálláshoz. — Pár perc múlva itt lesz Haig — szólt a tábornok, mialatt némi frissítőt fogyasztot­tunk nála. Csakhamar meg is jelent a főparancsnok. 3 Gróf Bernstorff Németország képviselője élesen kritizálja a leszerelési konferencia előkészítő bizottságának eddigi munkáját Az egyes nemzetek nem mutattak túl nagy érdeklődést a lefegy­verzés kérdése körül—mondta az Újság munkatársának — „Le­fegyverzésről eddig szó sincs" Genf, április. (Az U­jság­nak Genfbe ki­küldött tudósítójától.) A mai napon véget ért a leszerelési konferenciát előkészítő bizottság első ülésszaka. Eddig összesen 39 ülésük volt, melyek alatt a leszerelési konferencia egész anyagát sikerült feldolgozniuk. A legközelebbi ülések novemberben lesz­nek, addig elnapolták a konferenciát. Bernstorff gróf a német delegáció vezetője ennek az ülésszaknak befejezése alkalmából fogadta az internacionális sajtó genfi képvi­selőit, köztük az Újság munkatársát is. Bernstorff gróf mindenesetre igen meré­szen nyilatkozott. Úgy érezzük, erre joga is van, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy mindazon nemzetek közül, melyek Genfben a konferencián képviseltették magukat, Né­metország volt az egyetlen, mely valóban le volt fegyverezve. — Egy részről — kezdte Bernstorff gróf nyilatkozatát — elismerem azt a hatalmas munkát, melyet a leszerelési konferencia elő­készítő bizottsága végzett az általános lefegy­verzés körül és igen előnyösnek ítélem, hogy ezen ülések alatt az egyes nemzetek megis­merhették egymás véleményét. Másrészről viszont meg kell állapítanom azt, hogy az egyes nemzetek nem mutat­tak túl nagy érdeklődést a lefegyverzés kérdése körül. Lényok által kidolgozott tervezetek nem sokban különböznek egymástól, azok az eltérések, melyek észlelhetők, éppenség­gel nem elegendők arra, hogy az illető államok fegyverkezésében lényeges válto­zás álljon elő. Ezek szerint az eddigi rendszer nem változna sokban. A közvélemény tőlünk a valódi le­fegyverzést várta és meg kell mondanom, hogy a közvélemény csalódott bennünk, mivel lefegyverzésről szó sincs. A lefegyverzés jelenti a népszövetség végét. A népszövetség elveszti minden tekintélyét, ha ezt a munkát nem tudja sikerre vinni. Az egész világ várja a biztonságot a lefegyverzés által. A népszövetség eddigi sikereit elhomályo­­sítja a lefegyverkezés sikertelensége. Mit kell tenni? A népszövetség legyen azon minden erejével és azonkívül az egész világ közvéleménye hasson oda, hogy az egyes kor­mányok kénytelenek legyenek a fegyverkezést megszüntetni és azon legyenek, hogy a lefegy­verzés minél előbb megtörténjen. A nyilatkozat után Németország képviselője szívélyesen eldiskurált az újságírókkal és egyes részletkérdésekre adott feleletet. Nemsokára azután távoztunk. Meg kell említenem, hogy az egyes kor­Lippay Imre Olcsó selyemvásár ^ Hegedűs 30.000 méter csign­tu­d­onság':' ^ Bécsi­ utca 2. szám ,Konz /

Next