Ujság, 1929. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1929-01-01 / 1. szám
2 „A revízió gondolatán kívül talán egyetlen téren sincs meg a nemzetben az egyetértés és az egyetakarás“ Ezt mondotta Vass miniszter tisztelgő újságíróknak. A magyar társadalom még nem tudott kifejlődni. A sajtót mindenkinek meg kell becsülni. A szeretet radiogrammját küldöm Esterházy Pál hercegnek A Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézete valamennyi újságíró-intézménnyel együtt ma délben fél egy órakor testületilegeielgett a nyugdíjintézet elnökénél, Vass József dr. népjóléti miniszternél és előtte az évforduló alkalmából a magyar újságírórend újévi üdvözletét tolmácsolta. Vass József dr. minisztert, aki Dréhl Imre államtitkár jelenlétében fogadta a küldöttséget minisztériumában, Salusinszky Imre dr. felelős szerkesztő a magyar újságíróársadalom nagy számban megjelent tagjainak élén köszöntötte. — Az újságírónak „úgymond — lehetővé kell tenii azt, hogy a földi javakért való túlságos harctól elvontan é hessen, hogy ne kelljen gondolnia arra, » lesz öregsége idején, hogy ne gondoljon a kai halálra és arra, m, lesz özvegyével és fraival- Erre valók a jóléti intézmények, ‘melyeknek hivatás*1 az, hogy biztosítsa az újságírónak mindat, ami a gondtalanságot jelenti. Hálásak vagyunk nagyméltóságodna*’ ■ki tönkrement nyigdij intézetünk élére ®1* * azóta ez a fontos intézmény rohamos léptekkel halad a regenerálódás felé. Ma már nemcsak teljesíteni tudjuk vállalt alelezettségeinket, de őszinte örömmel jelzhhetjü’k, hogy az uj esztendő napján már 1* *kiváló kollégánknak tudunk tisztességes jörgdíjat folyósítani. — Nagyméltóságodnakköszönhetjük, hogy a tehetős társadalom kezdi meglátni jóléti intézményeink fontosságát és adományaival és támogatásával elénk jön. E támonitást megkoronázta Esterházy Pál herceg egytöbbi fejedelmi adománya. Amikor ennyit köszönhetünk egy olyan férfiúnak, aki nem mi hátunkon emelkedett, hanem akit saját ehetsége vitt előre, akiről elmondhatjuk, úgy nem is kap az újságíróktól, de ő ad azságírókngyt, akkor elképzelhető, hogy lelünk és szívünk a hátának,és a szeretetnek ily érzelmeivel van telve Nagyméltósága iránt. Engedje meg Nagyméltóságod, úgy az újév alkalmával ne mondjam azt, mit minden ember mond, hanem azt mondom, hogy teljesüljön minden, minden, ami agyméltóságodnak szíve mélyén van s endje meg végül, hogy a jelenlevő kiválóunkatársát, a mi barátunkat, Dréhl Imre államtitkár urat is köszöntsem, aki — nem hiába tanítványa és követője — ugyanolyan szeretettel tud bánni velünk. Az Isten áldja, segítse és éltesse mindkettőjüket! Hosszantartó viharos taps és lelkes ünneplés követte az üdvözlő szavakat, majd Vass József dr. népjóléti és munkaügyi miniszter válaszolt a következőképen: — A sajtó fontosságát — hogy örökös kedvenc témámról, Szent Ágoston vallomásairólés működéséről is beszéljek . Szent Ágoston maga is említette már, amikor egyik levelében arról beszélt, hogy Rómában és Athénben senki sem mentesülhet az alól a vád alól, hogy a szent iratokat nem ismeri, hogy azok nem kerülnek kezébe, mert hiszen, mint latinul mondja: passe scripta vendundtura, egy réz polturáért meg lehet kapni a fórumon a különböző írásokat. Rikkancsok árulják ott és dobják szét a nagyközönség közé azokat a kulturális, filozófiai, vagy vallási műveket, amelyek a közönséget érdeklik. Ha tehát már a IV—V. században megvan a sajtó ebben a kezdetleges formájában és ilyen nagy ember argumentumként használja fel, nyilvánvaló, hogy a modern ember legalább ugyanazon magaslatra kell, hogy felemelkedjék, mint Szent Ágoston, aki a sajtóközlemények fontosságát elengedhetetlennek tartotta és a lelki felvilágosodás nyitott kapujának tekintette. — De nem erről kívánok szólni tulajdonképpen, hanem inkább a társadalomról, vonatkozásban a sajtó munkásainak lelkével és a sajtó munkájával. A társadalom élete nálunk, Magyarországon, valahogyan még nem tudott kifejlődni, a társadalom specifikus öntudata nem virágzott még ki olyan mértékben, mint nyugaton más régebbi kultúrával rendelkező államokban. Pedig a társadalomnak sokkal nagyobb a fontossága, mint az első pillanatra látható volna. A társadalomnak vissza kell foglalnia olyan tevékenységi tereket, amelyek eddig vagy gondozatlanok voltak vagy amelyeket törvényhozók vagy kormánytényezők vettek saját munkaterületük közé. Amikor nálunk arról van szó — természetesen nem akarok politizálni —, hogy a kormány hatalma túlteng, hogy mindenhatósága annyira megy, hogy a függő egyéniségek száma szinte ijesztően szaporodik, akkor magyarázatként szembeállítom ezzel azt a másik tényt, hogy a magyar társadalom, nem ébredvén fel saját rendkívüli nagy feladatának öntudatára s nem végezvén el ezeket a feladatokat, természetes, hogy a gondoskodó kormánynak nem szabad ölhetett kézzel néznie azt, hogy ezek a fontos munkaterületek gondozatlanul maradjanak. Ha a magyar társadalomnak volna annyi öntudata, mint például a «vereinsmeierei» okán sokszor gúnyolt német társadalomnak van, akkor a kormányhatalomnak túltengéséről ilyen értelemben nem kellene panaszkodni. Ha a társadalomnak volna annyi öntudata mint például amennyi az angol társadalomban van, ahol a társadalmi élet és öntudat nem merül ki egyszerűen csak asztaltársaságok alakításában, hanem a kezdeményezés munkáját tartja kezében és olyan dús és gazdag életet él, hogy a kormány tevékenysége emellett visszaszorul parlamentáris és adminisztratív keretek közé, mondom, ha a társadalom ezt a magaslatot el tudná valamikor nálunk érni, akkor a magyar kormányzatnak és adminisztrációnak egészen más volna természetesen az elhelyezkedése és a magyar társadalom által oldatnának meg olyan feladatok, amelyek eddig vagy nem helyesen vagy nem a maguk helyén vagy egyáltalában nem oldattak meg. Mindenekelőtt egy dolog kell, hogy kiépüljön a társadalom lelkében, mint az öntudat első fundamentuma, a nemzeti egyetértés és együttérzés, hogy ebből azután a nemzeti egység gondolata fel tudjon épülni és meg tudjon erősödni. Egyetérezni! Valamelyik karácsonyi cikkemben irtam, hogy a revízió gondolatán kívül talán egyetlen téren sincs meg a nemzetben az egyetértés és az egyetakarás. Nem lehet egyetértés, a nemzeti célkitűzések sem lehetnek egységesek, ha nincs meg a nagy felfelé hajtó erő a társadalomban, amelynek nemcsak a kormányzatnak malmát kell hajtania és eleven vizekkel ellátnia, hanem a társadalom különböző kimagasló kívánalmainak és gondolatainak is meg kell adnia a felhajtó erőt, hogy ennek révén tényleg sudárba tudjanak szökkenni. Itt látom a magyar sajtónak rendkívül nagy szerepét és aki a sajtót bántja és nem érti, vele szemben rideg és elzárkózott vagy esetleg szeges korbácsot vész kezébe, az nem tud felemelkedni arra a magaslat , amelyen meglátná, hogy a sajtó temérd -kz étt a goltságában, tarkaságában tulajképpen e nagy és elengedhetetlen értéknek megteremtésére hivatott, meg kell tehát becsülni. — A magyar sajtó, amelyet hárfához hasonlítottam, a nemzet kezében van. Ez a hárfa szélesen húrozott s zengése mély s a nemzet érzésének minden hangját kifejezni tudó, de kell, hogy az elpattant, a gyűrűkbe sodrott hurok, amelyek oldalán lógnak lefelé s nemcsak szépségét formátlanítják, hanem hangja zengésének tisztaságát is valamiként befolyásolják, róla eltávolíttassanak. Kell, hogy gyengéd simogató kéz kisimítsa s elhelyezze őketaz élet nyugodt révébe. A társadalomnak meg kell ezt érteni. S én, amikor itt állok előttetek, s az egész magyar társadalom előtt, haptákba állok kalaplevével meghajtom fejem egy nagy névnek, nagy tradícióknak nemes örököse, Esterházy Pál herceg példája előtt, aki fiatalságát koronázta főleg a bölcs megértésnek és a nemzet életszükségletei iránt való mélységes érzékének koronájával, amikor hercegi kezét kinyújtotta felénk, magyar újságírók felé s ott próbálta megfogni szivünket, ahol a leggyengénpen "lobog, rokkantjainknál, árváinknál, özvegyeinknél. Minden tiszteletet megérdemel ez a gesztus és én innen szeretnék a rideg írás helyett rádiógrammot küldeni neki újévre, a szeretet rádiógramját, majdnem azt mondhatnám idegen világból, a társadalom Mars bolygójából, mert a társadalom még nem ébredt fel olyan megértésére ennek a gondolatnak, melyet a fiatal herceg egész lelkével átfogott. — Ne engedje a magyar társadalom — és ti legyetek ennek munkásai —, hogy amikor körülöttünk új tavaszok ébrednek, meglátásai a múltak bűnének s azoknak a bűnöknek, amelyeket velünk szemben követtek el, csak nálunk ne legyen szélvészes tavasz. Legelőször nálunk kell lennie olyan tavasznak, hogy ráébredjen a magyar a maga erejének, igazának, jövőjének, büszkeségének és elszántságának tudatára, hogy a társadalom a maga egységével odaálljon minden kezdés mögé, mely összefogja ezt az országot és nem engedi kibillenteni a történelem serpenyőjéből. Amikor Rómát elfoglalták, a pápa visszarendelte csapatait, mert nem akarta, hogy vérontás legyen , amikor Garibaldi ezrede bevonult s a legelső ember felment a Szent Péter-templom kupolájára s onnan akarták levonszolni a svájci gárdisták, azt kiáltotta feléjük: — Itt vagyunk és itt fogunk maradni! Ezt kiállom én most mindenkinek, aki meg akarja és nem akarja meghallani. Itt állunk ezer év óta a Duna és a Tisza vízmedencéjének rendszerében és Itt maradunk, akárhogyan akarnak kibillenteni minket a történelem serpenyőjéből. A Dunát nem lehet felül elrekeszteni és nem lehet alul gátát emelni vizének, ezek a vizek magyarok voltak s a Tiszát nem lehet átvinni idegen országba úgy, hogy az magyar nemg,radjon. Ilyen legyen a magyar szellemnek az a szélvésze, amelynek ki kell dagasztania lelkünk vitorláit, hogy a magyar sajtó repülhessen előre a boldogabb vizek, a boldogabb magyar jövendő vizei elé. A jó isten úgy áldjon meg benneteket, aminthogy erős, egyet akaró magyarok is tudunk lenni! Hosszantartó és lelkes ünneplésben volt része a miniszternek, aki ezután búcsút vett a küldöttségtől és visszavonult dolgozószobájába. Hubay Jenőnek éh zengő álmok fejedelme, Nagy életed nagy ünnepén Méltó ünneplőd ki lehetne ? Hét évtizedes életedre Köszöntésül mit küldjék én? Ami gyönyört egész világnak Szivébe lelked lengetett —• S zengetni fog, amíg a vágyak E földön égi kéjt Imádnak, Azt küldeném el mind Neked! És küldeném, — hogy ujra érezd, —• Első sikered mámorát... Eszédbe lángol, csodafényest, Hogy hihesd: legszebb hajnal ébreszt, Ha majd nagy éjed karol át. S azt, azt a vágyadat szeretném Uj lángolásra gyújtani, Amit rég, baljós korszak estjén Hányatnod kellett... Az a szent fény Ma örök lánggá gyúlna kil Leghőbb vágyad, — mondtad rajongva — S írattad igéit velem ... S kezdted zengetni... óh, ma ontsd, ma Rákóczi lelkét korszakodban S föléled itt e csonk tetem. Az lenne az Örök Szabadság Legszentebb, tiszta, nagy dala! S majd akkor is, ha mai balgák Egymást többé nem fojtogatják. Örökké zengne, áldana, óh zengő álmok fejedelme, Vár új évtized trónja Rád . . . Más kívánságom mi lehetne? Hadd tegye Isten ősz fejedre A legtündöklőbb koronát! Budapesten, 1928 december 31-én. Telekes Béla Névnapok írta Kazay László dr. A napokban a régi messze földön híresnevezetes családi névnapjainkról beszélgettünk az Erzsébet, Anna, Ilona, Mária napokról, no meg a talán még híresebb József, János, István, László és András napokról, amelyeknek egyik közös sajátságuk az volt, hogy összehozta nemcsak mindazokat, akik vérség, sógorság, komaság, barátság révén régótaközelállottak egymáshoz, de másik közös sajátságuk meg az volt, hogy három napon alul egy «lisztességes" névnap épúgy nem végződött, amint nem végződött legalább egy két lánykérés, vagy eljegyzés nélkül. A névnapok jobban összehozták az egymásért epekedő szíveket, mint a bálok, mert a névnapok levegője közvetlenebb, meghittebb, őszintébb, családiasabb jellegű volt, mint a báloké, nem véve ki ezek közül még a batyubálokat sem. Nem is apróhirdettek még abban az időben az élettársat keresők, mert összehozták őket a névnapok mindenféle apróhirdetésnél jobban. A tapintatos, ügyes, szakavatott kezek már jól el tudták intézni, hogy kiknek volna különösen kívánatos a megjelenésük és ámbár a régi regula szeriint névnapokra nem volt szokás hívogatni, mert csak nem mondhatja az ünnepelt, hogy szívesen látlak, ha felköszöntesz, mindazonáltal, akiknek ott kellett lenniök, avagy akiknek kívánatos volt a jelenlétük, azok ott is voltak. A nyári névnapoknak éppen úgy megvolt a maguk sajátságos, kedves karakterük, mint a télieknek. Antal, Piroska meg Ágnes nyitották meg rendszerint jó zegernyés időben, január közepén az esztendő híres névnapjait, amikor rendesen csillingelő szánkók röpítették messziről a bundába, bekecsbe, lábzsákba bugyolált atyafiakat, amikor rendszerint nem papramorgóval, vagy nyakolajjal, de egy kis forintos fűszeres meleg borral koccintották az első poharat az ünnepelt egészségére. Alighogy elmúlt a híres februári Julianna nap, már beköszöntött a jégtörő Mátyás, aki legtöbbször megtörte nemcsak a jégkérgét, de a szíveken itt-ott mutatkozó kérgeket is, csak azért, hogy ennek nyomán József meg Sándor elhozzák március derekán az új életnek, az ébredésnek első lehelletét. A József-napok nemcsak azért voltak igen híresek, mert népszerű keresztnév lévén, sokan hallgattak rá szép hazánkban, ergo sokfelé is ünnepelték, de azért is, mert József jelentette a tavasz kezdetét A szántást normális időjárás mellett ekkor kezdették meg. Nem volt valamire való vásártartó hely, amelyiknek József-napi országos vására ne lett volna. A jobb vételár reményében kiteleltetett jószágokat ekkor adták el, akinek meg az állatállományát vagy a vetőmagkészletét, vagy a gazdasági felszerelését kellett kiegészíteni, azok mind felkeresték a József-napi híres országos vásárokat, amikor azután a Józsefek egészségére meg a jó vásár örömére is lehetett koccintgatni, eltekintve attól, hogy édes magyarjainkat túlságosan nagyon sohasem kelletett erőszakolni a koccintásra, annak dacára, hogy meg vagyon irva, miszerint a magyar csak háromszor iszik, tudniillik mikor jókedve van, amikor rossz kedve van és amikor ihatnék. Csakhogy József-napkor még nagyon csalóka a tavasz. Az igazi komoly tavaszt Szent Györgytől számítja a magyar. Szent Györgyig okos ember néni hagyja el a szülnt, ezt tartják. Szent György talán még nevezetesebb dátum falun, mint a József. A Szent György egyeseknek nagyon kedves, másoknak kevésbé kellemes nap. Kedves a haszonbérbeadónak, kevésbé kedves a haszonbérlőnek, mert ekkor fizetik az árenda felét, a másikat meg szeptember végén, Szent Mihálykor. Ekkor szokott a harangozás ideje is megváltozni. A hajnali harangszó Szent György után egy órával korábban, az esti egy órával későbben szólal meg. Márpedig van-e kedvesebb, szívbemarkolóbb, megkapóbb az esti harangszónál, amelynél a lélek, mégha nem is olyan nagyon vallásos, egy két percre magéba száll s aki hallgatja, az leemeli a kalapját még akkor is, ha máskor nem szokta. Gizella hozza májusban a buzaszentelőt, Medárd janimban az esőt, amely rendszerint kívánatos még ilyenkor is, ha nem is mindig oly mértékben, mint májusban. Nagyon kevesen hallgatnak nálunk a Medárd névre, hacsak nem azok, akik pont ekkor születtek, mégis olyan jól tudja minden gazda, mikor van, mert a cigány szerint, ha Medárdkor esik, akkor negyven napig esik, ha meg nem áll. A Péter Pál névnapok az aratás kezdetével olvadtak össze, egész fogalommá váltak, majdnem elhomályosítja a két nappal előtte járó Lászlót, már pedig László napja a leghíresebb névnapok közé tartozik, nemcsak azért, mert Szent László királyról is megemlékezik ilyenkor a jó magyar, de azért is, mert elterjedt és népszerű keresztnév létére, csak ez az egy napja vagyon az egész évben, már pedig Mária, Margit, István, Ferenc, Károly stb. több is van egy évben. Egyébként László a diákoknak is a legkedvesebb névnapjuk s legyünk egy kissé őszintébbek, talán a tanár uraknak is, mert ekkor zárják be a múzsák hajlékát. Julius hozza a híres Anna-bálokat, amelyek sok derék, szép hajadont párja alá segítettek már. Az augusztusi legkorábban élő csemegeszőlőre jelenik meg a csillaghullásos Klára és Ilona, hogy Szent István után helyet adjon a Bertalan, Lajos és Sámuel hármas névnapjának. Tekintettel arra, hogy a nyúl ekkor még újság, ezen névnapok éteksorának egyik elengedhetetlen fogása a nyúl gerinc, vagy a nyúlpörkölt. E három névnap közül a leghíresebb, különösen régente, a Lajos napja volt. A busulól reménykedő, sírvavirradó magyar de lelkesen megünnepelte e napot, de sok sóhaj és felköszöntő szállt Turin felé e napon. Szeptemberben, a Mária-nap után, a legkiemelkedőbb névnap jelentőségében a Szent Györggyel vetekedő Szent Mihály, amely naptól a harangszó megint visszatér a Szent Györgykor elhagyott időpontokra. Szent Mihály szintén híres vásáros nap és az őszi árenda fizetésnek a napja. Betakarítás után, ha nem is sok, de egy kis pénzmag mégis csak megakadt minden ládafiában s mivel a vásárhoz elsősorban pénz kell, épugy, mint a háborúhoz, ezért voltak a szentmihályi vásárok mindig a legnépesebbek, a legforgalmasabbak. Dénes kezdte, Teréz zárta a szüretet. Ezeket a névnapokat rendszerint juhhusos vagy ÚJSÁG KEDD, 1929 JANUÁR 1