Ujság, 1929. augusztus (5. évfolyam, 172-196. szám)
1929-08-04 / 175. szám
VASÁRNAP, 1929 AUGUSZTUS 4 ÚJSÁG TI SZÍNHÁZ — ZENE P letudlkodds Hogy beköszöntött a szép nyár és bezárták a színházakat, a népszerű szerelmes színész vagy operetté bonvivant szintén elutazott szabadságra. Csak a jó Istenke tudja s az égi angyalok, honnan szerzett a mai előlegviszonyok mellett annyi pénzt, hogy elutazhassák, a lényeg az, hogy közölte családjával és minden jó barátjával, hogy elmegy valahová Tirolba, ahol nyolc shillingért kap napi teljes ellátást, szobával együtt, kilátással a magas hegyekre. Megható búcsút vett mindenkitől, utolsónak hagyva bűbájos feleségét, aki — megértő lélek! — egy percre sem vette zokon, hogy férje, aki egész évben próbál, dolgozik, valahol a hegyek között felüdüljön és kipihenje az esztendő fáradalmait, gondjait. — Csak eredj nyugodtan apukám, — mondotta neki az asszony, pihend ki magadat, gyere vissza jó egészségben, de bármilyen jól is érezd magad, azért ne felejtsd el a te kis feleségedet. — A drága kis feleségemet! ismételgette a színész, hát lehet téged elfelejteni? Majd írok naponként, és te is írjál cucikám, és a szívem vérzik, hogy nincs annyi pénzem, hogy elvigyetek magammal. — Hát csak ne vérezzen, majd megleszek én szépen idehaza is, elmegyek közbe a hullámba, a strandra, az uszodába, aszerint, ahogy pénzem lesz. — Lesz, lesz, csak érezd jól magad, egykettőre elmúlik ez a néhány hét és megint itthon lesz a te cucikád! — Cucikám! Még néhány forró csók és ölelés — a színész elutazót és hetekig hűsölt a távoli Tirol fenyveseinek hegyi levegőjében. Közben megnövesztette a haját, melyet még júniusban nullás géppel levágatott és hogy a színészetet és annak minden küzdelmét szabadsága alatt kiverje okos fejéből. Jackias bajuszt növesztett, sűrűt, feketét, magyarossal, mely az utolsó napokra már anynyira fejlődött, hogy reggelenként bajuszkötővel idomította. És reggeli öltözködésnél a tükörbe nézve elgondolta, mennyire meg lesz lepve a felesége, cucikája, ha váratlanul így megérkezik, billiárdgolyó fej helyett szépen baloldalt fésült frizurával és ezzel a hóditó bajusszal, ápolttal, gondozottal. A pénze elfogyván a kiváló színművésznek, készült hazajönni. Elköszönt az összes ismerősöktől, búcsút vett a tiroli utaktól, hegyektől, fenyvesektől és dirndlektől, felült a vonatra, melynek mozdonya nagyokat pöfékelve a meredek utakon, robogott vele hazafelé. Meglepetésszerűen érkezett, nem irt, nem táviratozott, hogy jön, ezt a meglepetést hozta az asszonykának külföldi nyaralásából, no és természetesen a választékos frizurát, a helyrebajuszit! Becsöngett a lakása ajtaján, a felesége nyit ajtót. Ahogy megpillantja szerelmesen szökik a nyakába percekig öleli, csókolja. — Mit szólsz cucikám, mondja a színész boldogan, hogy megváltoztatja az embert az ilyen bajusz, frizura? Az asszony ijedten felsikolt: — Te jó Isten, meg se ismertelek! Egy új játék divatos mostanában az irodalom és művészet berkeiben. Itthon rekedt színésznők, színészek ezzel szórakoznak felvonás közben a nyári színházak öltözőiben és ezen mulatnak az Otthonban, a Fészekben. A játék olyan ragadós, hogy már civilkörök is átvették, és a maguk ötletességét próbálják ki általa. Arról van szó például, ki a legkedvesebb, a legszebb, a legegyszerűbb, legelegánsabb asszony, férfi, ki a legfinomabb, a legudvariasabb, a legnobilisabb és így tovább, de nemcsak a személyt kell megnevezni, hanem elmondani egy idevágó történetet, amely az illető valamelyik kiváló tulajdonságát aláfesti. Tegnap este például a Fészekben arról volt szó, ki a leggyengédebb férfi Pesten, és miért? A győztes az a közismert úriember, volt katonatiszt, lett, akiről valaki elbeszélte a következő valóban jellegzetes történetet. Tavaly az illető úr valahol egy angol fürdőhelyen nyaralt. A legelőkelőbb, legdrágább szállodában természetesen, ahol nincsenek is szobák, csak appartemensek. Egyenlő berendezésű valamennyi, sötétkék és arany színekben. Egy este a kaszinóból jövet a leggyengédebb, legudvariasabb férfi a világon, eltévesztette az ajtót. A maga lakása helyett belépett abba, amelyben a fürdőhely legszebb, legismertebb vendége lakott, egy londoni operettszínház ragyogó szépségű, körülrajongott primadonnája! És a magyar úr, mint rendesen, ha este hazajött, levetkőzött és azzal már sietett is a fürdőszobába, még mindig távol attól a gondolattól, hogy elvétette a lakásszámát. A fürdőszobába érve, a mélyített kád illatos vizében, a saját szépségében gyönyörködő tündért pillantja meg. Mit csinál egy megállapodott, nagyon udvarias ember ilyenkor? Éppen hogy annyit mond: — Bocsánat asszonyom —, azzal gyorsan becsapja maga mögött az ajtót és menekül. A mi emberünk megzavarva Anglia legszebb színésznőjének intim fürdőjét, a legnagyobb lelki nyugalommal így szólott: — Pardon, uram, hogy megzavartam! és mélyen meghajolva, nyugodtan távozott. Ekkorra ugyanis észrevette, hogy tévedett. Olyan rossz és keserves gazdasági viszonyok nem lehetnek és bizonyára nem lesznek soha Budapesten, hogy egy-egy fiatal, és nem is mindig tehetséges, szép színésznő vagy kabaréművésznő közben meg ne csinálja az anyagi szerencséjét. Pláne ilyenkor nyáron, amikor megismerkedésre, bemutatkozásra olyan sok alkalom adódik, különböző strandokon és fürdőkben, ahol az egész Budapesten időző művészgárda már idáig is olyan csokoládészintire süttette magát, mint Josephine Baker, aki ellen éppen túlbarna származása miatt Argentiniában is tüntetnek. A sok strandoló sziniiskolai növendék és színésznőjelölt között már régebben magára vonta a figyelmet egy egészen fiatal szőke gyermek, akinek tuskacér trikója csaknem biztos tőkebefektetés számba is mehetett. Csakhogy ez a kétségkívül igen formás leányka nem azok közül való, akik ötletszerűleg meghódíthatók, néhány pár selyemharinyáért, egy távoli autótúráért, egy pezsgős vacsoráért. Nem, a kisasszonynak elvei vannak, vagy, vagy és ha már nem házasság, hát biztos szerződés vagy elhelyezkedés, jó néhányesztendőre amíg a színiigazgatók szeme megakad rajta. Mert az is bizonyos, hogy aki fiatal színésznő ma valamire való szerződést akar, legyen vagy egetverő talentum, vagy legalábbis egy idevetődött dollármilliomos barátnéja. Fájdalom, a nagy tehetségek a fiatalok között majd olyan ritkák, mint a Pesten nyaraló bőkezű dollárkirályok, de hát e nagy város egyre növekvő idegenforgalmában akad amerikaiakon kívül is néhány pénzes turista. Éppen ezek közül tűnt fel egynek a jövő színésznemzedéke kedves, fiatal tagja, aki a tudakozó irodákat is megszégyenítő tájékozottsággal, csakhamar tisztában volt ismerőse anyagi viszonyaival és megállapodott önmagával, hogy ezzel érdemes. Megismerkedve, megbarátkozva a külföldi úrral, már hűtlen lett a strandhoz, a fürdőhöz, ahol szerencséjének bölcsőjét ringatta, mert az ismerőse már nem szerette, hogy e lenge, helyesebben feszes trikóba bújtatott szépségben más is, mások is gyönyörködhessenek. Viszont gyakran felkereste barátját egy dunaparti hotel muzsikától viszhangzó halljában, napnap után elegánsabban, egyre jobban kiöltözködve, felékszerelve. Ámde a kisleány erényén hiba idáig nem esett, mert esténként, amikor jöttek különféle előkelő vendéglőkből és bárokból, a szerelmes idegen nem kísérhette tovább pajkos ideálját mint a kapuig, mivel hogy végre elárulta, hogy együtt lakik a szüleivel, a mamájával, a papájával, két kis testvérkéjével igen szerény udvari szobában. — Hiszen ha csak ez a baj! — mondotta a gáláns idegen, — azon könnyen segíthetünk. Ha parancsolja, berendezek magának egy lakást, mit lakást? megveszem magának ezt az egész házat, ha eladó. — Eladó, — mondotta a leányka szemérmesen és legigézőbb mosolyával nézett végig imádottján. Ne méltóztassanak egy Andrássy-úti bérpalotára gondolni, hanem egy négyszobás villára Rákosszentmihályon, ahol a leányka már boldog gyermekkorát élte. Ezt megvenni, igazán nem is túl merész álom olyan embernek, akinek pénze van és képes mindenét feláldozni az imádott angyalért. Meg is vette a házikót, a kisleány nevére íratta, a szobákat bevonatta selyemtapétákkal, a fürdőszobát, konyhát kicsempésztette, összevásárolt antik bútorokat, szőnyegeket, képeket, szóval egy-kettőre nagyon, de nagyon boldogok voltak. És ezentúl már nemcsak a kapuig kísérte imádottját, amint jöttek éjjel haza előkelő vendéglőkből, divatos bárokból. Legutóbb megtörtént, hogy a fiúnak megérkeztek külföldről a szülei, talán mert meg akartak győződni róla, hogy világkörüli útjában miért állandósította magát éppen Budapesten, melynek minden szépségéről egyébként már sokat hallottak, vagy talán aggódtak is miatta. Szóval megjöttek és a fiú vérző szívvel jelentette, hogy az estét nem töltheti kis barátnőjével, de legyen nyugodt, mihelyt elintézte a szüleit, már röpül is hozzá. Éjfél jóval elmúlt, amikor a fiatal úr kiérkezett Rákosszentmihályra. Soká kellett csengetnie a kapun, egy félóráig is, amíg kinyitották. És amikor enyhe megjegyzést tett a hosszas várakoztatásért, a házmester borközi állapotában még össze is szidta. — Ezt a házmestert, angyalom, — mondotta barátnőjének, aki már türelmetlenül várta — el kell csapni. Ez egy komisz, iszákos fráter, aki nem elég, hogy egy fél órát hagy a kapu előtt ücsörögni, még gorombáskodik velem! — Nem, édes, mindent, csak ezt ne kívánd tőlem! — És miért nem, ha tudnom szabad? — Mert ez a részeg házmester, kérlek, az édesapám. Sorry Anzixkártyák TATATÓVÁROS. Sok kedves emberemről és barátomról beszélgettünk és eszembe jutott természetesen az én kedves Emil barátom, akire mindig szeretettel gondolok. Itt pihenek egy kicsit ezen a gyönyörű Tatatóvároson, sok kedves emberrel vagyok együtt, akikkel szívélyes üdvözletemet küldöm. Szeretettel köszönti a maga híve RÁKOSI SZIDI. Sok üdvözlettel KÓNYA ELEMÉR ÉS NEJE, LÁSZLÓ ALADÁR. BERLIN. Tisztelettel köszöntjük Berlinből, HAJDÚ GYURI. Sokszor ölel és szívélyesen üdvözöl ÁBRAHÁM PÁL. Szeretettel ölel HALMAY TIBOR. Kezét csókolom, SZENES ERNŐ. Sok szeretettel DEZSŐ ÉS LACI. Szívélyes üdvözlettel VASADY TIHAMÉR. * Lehár uj operettje. Lehár Ferenc minden esztendőben iieidben nyaral. Itt szokott operettjein dolgozni a kiváló mester. Mint Ischlből értesítenek, Lehár most fejezte be uj operettjét, amelynek II. Katalin a címe. Lehár eredetileg Molnár Ferenc Pál utcai fiuk című regényét akarta megzenésíteni, de Molnár nem készült el a dramatizálással és így Beda és Herzel szövegírók II. Katalinját fejezte be. Az új operett a berlini Metropol-Theaterben fog először színre kerülni, de a szezonban bemutatják Pesten is. Eddig három pesti operettszínház jelentette be igényét az új Lehár-operettre. * A pécsi Nemzeti Színház új rendezője, Fodor Oszkár, a pécsi Nemzeti Színház igazgatója vitéz Jakabffy Dezsőt, az aradi, legutóbb pedig a kispesti színházak kiváló rendezőjét főrendezőnek szerződtette. A 17 * Művészházasság. Polgár Tibornak, a rádió karnagyának és Tóth Erzsi operaénekesnőnek esküvője ma délben volt a fasori református templomban. A fiatal művészpár előkelő közönség sorfala között vonult az oltár elé, ahol Szabó Imre lelkész ihletett beszéddel eskette össze őket. A templomban Szabó Lujza, az Operaház művésznője és Kerpely Jenő gordonkaművész, az orgonánál pedig Unger Ernő tanár, valamint a Városi Színház énekkara emelték művészetükkel az esküvő fényét. Násznagyok Szőts Ernő dr., a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. igazgatója és Petri Mórica, a Petőfi Társaság tagja voltak. * Szerződtetés. A Belvárosi Színház szerződtette Nádosy Mangitot, a tehetséges fiatal naivat, akinek tavaly ugyanebben a színházban voltak igen szép sikerei Hegedűs Ferenc meghalt Az Operaház régi, hírneves énekesgárdája ismét megfogyatkozott. Művésztársadalmunk páratlan népszerűségű „Franci bácsija“ Hegedűs Ferenc, az Operaház örökös tagja. — nincs többé. A közönség középkorú és idősebb tagjai kétségtelenül őszinte részvéttel és mély megilletődéssel fogadják ezt a hírt. Hegedűs Ferenc azok közé a művészek közé tartozott, aki minden alakításával maradéktalan élvezetet tudott szerezni a közönségnek. Gyermekkora óta állandó vágya volt a színpad. Alig töltötte még be tizennyolcadik életévét, amidőn megszökött hazulról és beállt Várnay Fábián társulatához szinészinasnak. Akkoriban a szinészkedés bizony nagyon rögös pálya volt, a szinészinaskodás pedig még keservesebb. Hegedűs Ferenc is végigjárta az utat, amit a régibb szinésznemzedék minden nagy művésze megtett. Kis vidéki társulatoknál nyomorgott, küzködött, ingyen vagy éhbérért dolgozott, nem nézve az anyagiakat, mert a művészet szent lángja bevitette lelkét. Szerepet tanult, próbált, játszott, szabad idejében pedig szinlapot körmölt s mint az akkori idők fiatal színészei, ő is maga hordta szét a kézzel írott színlapokat a «nagyérdemű közönségnek». De kishitűség nem volt lelkében. A nyomorúság megedzette, a küzködés ellenállóbbá tette, mert erősen hitte, hogy tehetsége előbb-utóbb érvényesülni fog. Kétévi szárnypróbálgatás után végre kardalos lett, majd egyik karmestere megállapította, hogy nincsen hangja és kidobta az énekkarból. Hegedűs ekkor a drámai szakra tért át. Eleinte kisebb, majd hamarosan nagyobb szerepeket is kapott. Csóka Sándor igazgató társulatánál Kassán már elsőrendű szerepkörben lépett a közönség elé s amikor Jókainé Laborfalvy Róza vendégszerepelt a Coriolánban, ő játszotta a Menenius Agrippa szerepét. Ebben az időben indult nálunk is hóditó körútjára Planquette bűbájos operettje, a Comnevillei harangok. Hegedűs betanulta Gáspár apó szerepét és nagy sikert aratott vele. Ezután már operettekben is fellépett, Esterházy Kálmán társulatánál Kolozsvárott pedig már operaszerepeket is énekelt. A közönség szerette, de ő, mint minden vidéki színész, természetesen a fővárosba vágyott. Próbát énekelt Operaházunkban és Keglevich István gróf, aki akkoriban elsőizben volt az állami színházak intendánsa, nyomban szerződtette is. Művészpályája azóta simán és zökkenés nélkül emelkedett. Véget ért a vidéki szinészkálvária minden nyomorúsága s diadal diadalra következett. Minden új szerep újabb és újabb sikert jelentett számára. A közönség a szívébe zárta, a vezetőség pedig megbecsülte és szerette, nemcsak a művészetéért, hanem megbízhatóságáért, lelkiismeretes kötelességtudásáért és feltétlen pontosságáért is. Hegedűs Ferenc ugyanis olyan ritka fehér holló volt a színművészeiben, aki ötven évet meghaladó művészpályafutása alatt sem próbáról, sem pedig előadásról soha egy percet sem késett. De nemcsak a kisebb jelentőségű dolgokban volt ennyire pontos, a nagyobban még inkább. Szentnek tartotta a színpadot és a közönséget, miért is soha készületlenül ki nem állt a nyilvánosság elé és mindig tehetségének és tudásának javával gyönyörködtetett. Alakításai tökéletes stílusosságnak, teljes kidolgozottságnak és színészi ötleteséggel telitettek voltak. Bármiben lépett a közönség elé, mindenben tökéleteset nyújtott. Művészskálája egyike volt a legszélesebbeknek. A Mesterdalnokok Beckmesserétől, a Sevillai borbély Bartolójáig, a Varázsfuvola Papagenojától a Tosca sekrestyéséig, vagy a Susanne titkabeli inas néma szerepéig minden elképzelhető operai műfajban igaz tökéletességű alakításokkal gyönyörködtetett. 1925 novemberében ünnepelte művészpályás utasának ötvenéves fordulóját, amikor is a közönségnek alkalma nyílott arra, hogy régi kedvelt énekesét szeretetének külső jeleivel is elhalmozza. A jubileum utáni esztendőben nyugalomba vonult Hegedűs Ferenc. Végleges búcsút azért még nem mondott a színpadnak s néhanapján hol az Operaház, hol pedig a Városi Színház közönségének szerzett hosszú időre emlékezetes kellemes estét művészetével. Friss erőben, jó egészségben viselte éveinek terhét egész a legutóbbi időkig. Rövid szenvedés után ma éjjel adta vissza lelkét alkotójának. Halálát fia, Hegedűs Géza dr. fővárosi tanácsjegyző gyászolja.