Ujság, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-01 / 197. szám

2 Smith Jeremiás Gertibe érkezett, hogy résztvegyen a pénzügyi bizottság ülésein Ellentétek a magán és állami fegyverkezési iparágak ellenőrzése dolgában Genf, augusztus 31. (Az Újság tudósító­jától.) A népszövetségi tanács mai ülése­ előtt Apponyi Albert gróf a magyar képviselet épületében megbeszélést folytatott a magyar delegátusokkal. E megbeszélés után azonnal megkez­dődött a tanács mai ülése, amelyen Dalton államtitkár bejelentette az angol delegáció­nak azt a szándékát, hogy a küszöbön álló néps szövetségi közgyűlés elé határozati javas­latot fog terjeszteni a szénkérdésben. Ez a kérdés ugyanis, nézete szerint, teljesen meg­érett a nemzetközi szabályozásra. A finn Prokope az alkoholcsempészet kérdését érin­tette felszólalásában és azt fejtegette, hogy elsősorban van szükség arra, hogy nemzet­közileg egységesen állapítsák meg, meddig terjed a tengereken az egyes államok szuve­­renitása. Azután pedig meg kellene kezdeni a küzdelmet a csempészet és a csempész­­hajók ellen. A magán és állami fegyverkezési iparágak ellenőrzéséről szóló egyezményről hosszabb vita indult meg. Ez a vita megmutatta, hogy a tanácskozó felek között még meglehetősen súlyos természetű ellentétek vannak a kérdés lényegét illetően. Franciaország és Olaszország képviselői kijelentették, hogy a fegyverkezés ellenőrzéséről szóló egyezmény csupán követ­kezménye lehet az általános leszerelési egyez­ménynek, Sternstorf gróf ezzel szemben azt a felfogást képviselte, hogy a fegyverkezés ellen­őrzéséről szóló egyezmény a fegyverkereske­delmi egyezménnyel szoros összefüggésben áll és ennek általános ratifikálása szükséges. Smith Jeremiás ma megérkezett Genfbe, hogy részt vegyen a népszövetség pénzügyi bi­zottságának ülésein. Arató Amália dr. tanárnő világsikere Hatvanháromezer diplomás nő közül őt bízták meg a leány középiskolai okítás reformjának kidolgozására Büszkén jegyeztük­ ide Arató Amália dr. nevét. E név viselője tanárnő az Andrássy-úti leánylíceum­ban. Műveit magyar hölgy, kiváló gyakorlati tanerő. Hosszú évek óta eszi a ma­gyar pedagógusok szegényes kenyerét, de an­nál nagyobb lelkesedéssel terjeszti a művelt­séget, mert meggyőződése, hogy csak magas kultúrával és tömegekre kiterjedő képzettség­gel vihetjük valamire. Nemcsak a tanórákon foglalkozik növendékeivel, többi idejét is ne­kik, illetve a pedagógia ügyének szenteli. Az Újság nem először hívja fel a közfigyel­met Arató Amália dr.-ra. Megteltük már akkor, amikor a múlt évben olyan dicsőséget hozott a magyar névre Franciaországban, hogy tíz diplomata is vetekedhetnék vele. Gyönyörű magyar ünnepség fakadt akkori munkája nyo­mán és a magyar leányok Nancy városában olyan megbecsülést szereztek maguknak és honfitársaiknak, gikinek emléke nem fog el­halványulni Franciaországban. Arató Amália tanárnő most megkettőztette bravúrját. Mint ismeretes, az egyetemet vég­zett nők egyesülete augusztus 7 és 14-ike kö­zött ülést tartott Genfben. Ennek az Interna­tional Federation of University Women nevű egyesületnek a világ minden táján hatvan­­háromezer tagja van. Egyes országokban külön országos egyesületei működnek. Magyarorszá­gon az­­Egyetemet és Főiskolát Végzett Ma­gyar Nők Egyesületet­eílen működik a világ­egyesület magyar csoportja. Körülbelül há­romszáz tagja van a magyar egyesületnek, amelynek Ritoók Emma dr., a közkedvelt írónő áll az élén. Nem a szó napi értelmében vett feminista egyesülés, hanem olyan szerve­zete a világ diplomás asszonyainak, amely figyelemmel kisér minden női problémát. Vannak orvosi, jogi, nevelésügyi, szociális és egyéb bizottságai s háromévenként ülést szo­kott tartani, hogy az időközben elmúlt évek eredményeiről a nagy nyilvánosság előtt be­számoljon. Ilyen ülés volt legutóbb Genfben is. Az ülésen — amelyen körülbelül ötszázan vet­tek részt a világ minden tájáról — az egyes országok egyesületei beterjesztették az iskola­­ügyre vonatkozó jelentéseiket is és döntöttek arról, hogy ki dolgozza fel ezt a témát és re­­foré­si minőségben ki számoljon be a követ­kező ülésen. Jöttek jelentések Indiából, Ausztráliából, Újzélandból, Afrikából, az ösz­­szes európai államokból, ötletek, eszmék, ter­vek abból a célból, hogyan lehetne megrefor­málni világszerte a leányok oktatását. Peda­gógiai és szervezeti vonatkozású kérdések egész zöme került így a világegyesület elé. A genfi ülésen Cullis londoni egyetemi ta­nárt választották meg elnöknek, majd a többi között arról döntöttek, hogy kit bízzanak meg a fentebb említett rendkívül becses anyag fel­dolgozásával, helyszíni ellenőrzésével és olyan A gyűrű írta Margittal László Elsején az öreg Bónisnéhez uj szobaúr költözött az udvari szobába. Negyvenöt-ötven év közötti férfi lehetett, bár külseje jóval töb­bet mutatott ennek Haja kopott, szürke szinű­ volt, bajuszába itt is, ott is ősz szálak ve­gyültek, kiálló arccsontjaira sárga, pergamen­­szinű bőr feszült rá, szeme és szája szögletében rengeteg kis ránc húzódott meg és sovány, majd mindig borostás nyaka fáradtan lötyö­gött az elálló, magas keménygallérban. Kora reggel ment el hazulról és este fél­­hétkor mindig pontosan megérkezett. Délben nem járt haza. Egy nagy vállalat irodájában dijnokoskodott és ott fogyasztotta el sovány kis déli ebédjét is, hogy szűkre szabott hep fizetését ne terhelje meg túlságosan az élet­mezes kérdése. Sávolt Mihálynak hívták ezt a fáradt, sz­­o­moru embert, aki számára oly korán idegenné vált az élet minden öröme. Akik körötte éltek a hivatalban, azok néha összedugták a fejű Blá­ho nagy fejcsóválások kíséretében elgon­djtakoztak az Öreg hallgatagságán, komor zár­kózottságán, de minthogy nem tudtak semmit sem kisütni, megállapodtak abban, hogy mindez csak azért van, mert egyik szemére vak. — De egészen jól áll sápadt arcához az a fekete selyemkendő." Érdekessé teszi! je­gyezte meg az egyik kolléga. A másik leintette: — Hagyd csak. Nem így született. Mit tu­dod te, milyen szerencsétlenségnek köszön­heti, hogy elvesztette az egyik szeme világát. Talán ez tette búskomorrá ... A többiek megilletődötten hallgattak és helybenhagyólag bólintottak a fejükkel. Az öreg egyáltalában ne­m gondolt arra, hogy az ő jelentéktelen kis személyével eny­­nyit foglalkoznak. Gondokba merülve, tompa, közönyös lélekkel élte egyhangú, robotos éle­tét, amelyb­e kis szint, némi változatosságot csak az esti szabad órái vittek, amikor ott­hon kirakta az asztalra a sakk játékot és kü­lönféle komplikált sakkrejtvények megoldásán fáradozott. A sakk volt az egyetlen szenve­délye. A fekete és fehér, figurák iránt valami különös, babonás szeretet élt a lelkében, sá­padt arcán szinte kigyultak a Lázrózsák, vé­kony, elszintelenedett ajka valósággal megre­­m­egett, amikor magányos óráinak áhitatos perceiben kezébe foghatta a bábukat és jobbm-balra tologathatta őket. Pándi Jenő, ki ugyanazon az emeleten lakott, sokszor hosszasan elnézte az öreget, mint elmerülve a játékba, ide-oda húzza a figurákat. — Ezért a pénzért már velem is játsz­hatna! —!— mondotta magában és az első al­kalmat felhasználta arra, hogy Bónisné révén megismerkedjék Sávolttal. Az öreg eleinte húzódozott, azt mondotta, hogy jobb szeret magányosan játszani, így jobban belemélyedhet a játékba, de később aztán mégis csak engedett a makacs állás­pontjából és hóna alatt a sakktáblával, át­vonult Pándi lakásába. Innentől kezdve az­után majd minden este együtt játszottak és kitartóan, szenvedélyes hévvel, szinte neki­­tüzesedve ostromolták egymás táborát. Leginkább az öreg nyert. Rendszerint már a játék elején nagy előnyre tett szert és Pándi minden mesterkedése ellenére is silynük meg­őriznie a fölényét. Ha néha-néha megtörtént, hogy elszámította magát és a vezetés kiesett a kezéből, ilyenkor Pándi zabolátlan hévvel vetette rá magát a játékra és remegő kíván­csisággal, hevesen zakatoló szívvel, halántékán kidagadt erekkel k­este-várta, hogy mikor mondhat­ja be a mattot. Egyik este, játék közben, váratlanul ven­dég nyitott be az ajtón. Pándinak egy vidé­ken élő­­barátja állított be, aki ha Pestre ér­kezett, mindig itt ütötte fel a szállását. A barát nem nagyon zavarta őket játék közben, félrevonult az egyik sarokba, újságot olvasott, csak néha-néha vetett az újságja mö­gül egy-egy pillantást feléjük. Ezt is csak azért, mert ismerősnek tűnt fel előtte az öreg. Úgy rémlett előtte, hogy valahonnan ismeri, valahol már látta. Hogy hát, arra a világ min­den kincséért sem jött most rá. Pedig egyre törte a fejét és hogy emlékezetét megfelelően támogathassa, mind gyakrabban fordult felé­jük tekintetével. — Talán akkor még nem viselt kötést a félszemén? — kérdezte magától és próbált még mélyebbre ásni emlékezésében. — Ha legalább a nevét tisztán értettem volna... De valamit morgott, azt sem tudom, hogy mit . .. — Hopp!... hopp!... megvan!... meg­van! ... — majd felkiáltott örömében. A fáradságos munka sikerre vezetett. Egyik pillanatban Sávolt h­átratámaszkodott a fejé­vel és ekkor Andorka — úgy hivták a vidéki barátot — határozottan felismerte. — Ez Sávait Mihály! ... A sikkasztó posta­mester!... Aki egy szép asszony miatt sik­kasztott és börtönbe került... Vagy öt-hat évet ült... Ez idő alatt vakult meg ... Erről beszéltek is annak idején, valaki találkozott vele, mikor kiszabadult... Alighanem Keresz­tesy Pista ... No hát ilyent! ... Hogy én alig ismertem rá!... Gyerekes öröm fogta el, alig tudta türtőz­tetni magát, legszívesebben leseperte volna a bábukat az asztalról, kirepítette volna az öre­get a lakásból, hogy mielőbb elmesélhesse Pándinak a históriát. A játékot, mintha csak megérezték volna a játékosok Andorka hő vágyát, csakhamar be­fejezték és Sávolt készülődni kezdett. — No, mi újság nálatok odahaza Korond­­várott? Mit csinálnak Gesztesyék? Igaz az, hogy Jancsi hamarosan megnősül? — fordul­ Pándi kérdéseivel Andorkához. Ahogy az öreg meghallotta Korondvár ne­vét, egyszerre összreázkódott, arca kigyult, a szája gyötrően megvonaglott és egész testében remegni kezdett. —­ Korondvár!... Korondvár!... — kala­­pácsolta a szive és a halántéka és az emlékek egyszerre megrohanták, sűrű rajokka­­ borítva el agyát, megtöltve annak utolsó zugát is. Ideges izgalommal bedobálta a figurákat a dobozba, felkapta a sakktábláját és sietve el­búcsúzott. Ahogy kézfogásnál tekintete talál­kozott Andorka tekintetével, egyszerre mintha villamosütés járta volna át testét, megérezte, hogy ezt az embert ismeri hazulról. A nevére nem emlékezett, a bemutatkozásnál nem ér­tette tisztán, most hirtelenében sem jutói® eszébe, de azt biztosra vette, hogy ismeri ha­­zátról. Lesújtva, szívében hideglelős félelemmel* tette be az ajtót maga után. Persze, Andorka, mihelyest magukra ma­radtak, elmesélte az egész históriát. Részlete­­­sen, egyes dolgokat inkább kétszer is el­mondva, mint egyszer sem, nem felejtkezve meg egy betűről sem. Hogyne, hisz ez annak idején nagy szenzáció volt Korok­dvárott. He­­tékig tárgyalták, szinte úgy látszott, hogy már sohasem unják meg ... Az öreg a következő napokban nem mu­tatkozott Pándinál. A lakására is későn jár­ haza, szinte félve-remegve attól, hogy Pándi üzen érte. De együk nap véletlenül összetalál­koztak a lépcsőházban és ekkor Pándi heves­ szemrehányására ígéretet tett, hogy aznap este okvetlenül átjön egy-két játszmára. Az ígéretét be is váltotta. De úgy játszo Tits, hogy a játékára nem lehetett ráismerni, szén elemi, gyarló hibákat követett el, mindig csak előző nap tanult volna meg játszani. Pándi nem látott az öreg remegő szivébe és ige­nem tudta, hogy a benne lakozó görcsös féle­­lem bénította meg a játéktudását, az idézte elő, hogy egyre-másra veszíti a játszmákat, nesa pedig az ő mesterien kigondolt haditerveinek­ sorozata. Az öreg minden pillanatban felkészülten várta a leleplezést. Egész bizonyosra vette, hogy Andorka mindent elmondott róla és Pándi előtt ő már erkölcsileg nem jelent sem­mit sem. — Most fog megsemmisíteni!... Most hány mindent a szememre! ... Most fog ki­tiltani a lakásából!... Most fogja megkérdezni tőlem, hogy mennyit is ültem pontosan?!... — ijesztgette magát Sávalt percenként. De Pándinak mindez eszében sem járt. Nem is gondolt arra, hogy akár csak egy szót is eláruljon abból, amit Andorka elmesélt neki. Örült annak, hogy egy nagyszerű sakkpart­nerre akadt, ezt sokkal többre becsülte, sem­hogy ízlésbeli kényességek miatt ily könnyen lemondott volna róla. Mikor Sávolt látta, hogy Pándi egy szót sem szól az egészről, megnyugodott. Azzal ii- ÚJSÁG VASÁRNAP, 1929 SZEPTEMBER 1 tervnek a kidolgozásával, amely előbbre viszi majd a leányközépiskolai oktatást. Szigorú feltételekhez kötötték a referensi tisztséget. Csak az pályázhatott, aki németül, franciául, angolul és olaszul tud s ezenkívül egy szláv nyelvet is beszél, vagy otthonos a spanyol nyelvben. Az egyes országok egyesületei csak hat jelöltet ajánlottak, mert nem akadt több, aki megfelelt volna a feltételeknek. A hat kö­zül is azonban csak három jöhetett tekintetbe, mert a másik három nem tudta száz százalé­kig állni a feltételeket. Egy magyar, egső né­met és egy dán hölgy került így a döntőbe. Boldogan újságoljuk, hogy közülük a magyar jelölt, Arató Amália dr. nyerte el a pálmát, őt bízták meg a munka elvégzésével és azzal, hogy beutazza az egyes országokat és dolgozza ki az egész nagyszabású tervet. Erre a célra nagyon jelentős pénzösszeget is megszavaztak. Beszéltünk Arató Amália doktorral, aki most jött vissza Géniből. Boldog, hogy ismét dicsőséget hozhatott az országra. Mint mon­dotta, nagyon nagy kitüntetésnek veszi, hogy ráesett a választás, s alig várja, hogy hozzáfog­hasson a munkához. Kezében van az egész anyag, mihelyt megkapja a londoni iroda uta­sítását, útrakel öt világrészen keresztül. Kö­rülbelül másfél vagy két évig fog tartani, amíg egyrészt a helyszínen ellenőrzi az anyagot, másrészt kidolgozza a reformot, így dolgozik a magyar pedagógiai gárda. Nagy kár, hogy az illetékes helyeken még min­dig nem méltányolják úgy a magyar iskola munkásainak a tevékenységét, ahogyan illenék. Jaspart választották meg a Hágában tartandó konferenciák állandó elnökévé A rajnai kérdést Koblenzben, a Young-tervet Berlinben, a nemzet­közi bank ügyét pedig Párisban vitatják meg Hága, augusztus 31. (Az Újság tudósító­jától.) Annyi heves küzdelem után ma végleg befejeződött a hágai jóvátételi értekezlet és délben megtartották a záróülést. A sorrend szerint Stresemannak kellett volna elnökölnie, de már tegnap elhatározták Jaspar érdemeire való tekintettel, hogy őt fogják felkérni a záró ülésen való elnöklésre és ehhez Stresemann is szívesen hozzájárult. Amikor tehát ma arra került a sor, hogy Stresemann felmenjen a do­bogóra, néhány udvarias szóval felkérte Jas­part az elnöklésre. Az ülés előbb szerencsekí­­vánatait fejezte ki Vilma királynőnek születés­napja alkalmából, azután a jegyzőkönyv alá­írására került a sor. A konferencia határozata értelmében a jegyzőkönyvet csak Jaspar elnök és Hankey főtitkár írták alá. Ezután megkez­dődtek a záróbeszédek, illetve a kölcsönös ud­variaskodások. A politikusok, akik néhány nappal ezelőtt még heves harcot vívtak egy­mással és felszólalásaikban, nyilatkozataikban nem igen kímélték egymást, mi­st áradozó sza­vakkal szavaztak köszönetet és elismerést el­lenfeleiknek. Az Ülés végül megválasztotta Jaspart a konferencia állandó elnökévé. A delegátusok egy óra tá­jban hagyták el az üléstermet és ebben a pillanatban az épület előtt felállított zenekar a holland hálaimat, majd az Erős várunk nekünk az Isten című zsoltárt és több egyházi éneket játszott. Az í­gybegyű­lt tömeg fedetlen fővel hallgatta végig a Zsoltárokat és lelkesen ünnepelte az ülésről távozó delegátusokat. Különösen Streseman­nak volt része viharos ovációkban. Délután egyik delegátus a másik után uta­zott el Hágából és estére szinte kiürült a vá­ros. Csak a bizottságok tagjai maradtak itt, akik folytatni fogják a részletkérdések fá­rasztó vitáját és a jegyzőkönyv-készítés sivár munkáját. Már most megállapítható, hogy a bizottság ülésezése igénybe veszi az egész szeptember hónapot. A zárógyűlésre, amelyet szintén­­Hágában fog­nak megtartani, Jaspar elnök nézete szerint október első tíz napjában kerülhet csak a sor. A Saar-kérdést nem bizottságok fogják tár­gyalni, hanem egy jegyzékváltás alapján köz­vetlenül tárgyalnak majd a felek, valószínű­­leg Párisban. Élénken vitatták az angol had­ügyminiszter tegnap esti közleményét, amely szerint a rajnavidéki angol csapatok meg­kapták már a parancsot, hogy szeptember l5-én kezdjék meg a kivonulást. A kiürítés körülbelül három hónapig fog tartani. Ma délben nem nyilvános plenáris kon­ferencia volt, amely néhány percnyi ülésezése alatt tudomásul vette a politikai és pénzügyi kérdések rendezésének módjai tekintetében létrejött megállapodásokat. A hitelező államok delegátusai is tartottak rövid értekezletet, amelyen meglehetős heves hangú tárgyalás volt a hitelezők és Németország képviselői kö­zött. Megállapodásra­­nem is került a sor, al bizottságot küldtek ki a kérdés további tár­gyalására. A konferencia munkáját folytató bizott­ságokat a munkálatok érdekének megfelelően különböző helyekre fogják elosztani. A rajnai kérdés tárgyalására nyilván Koblenzet állapítják meg, a Young-tervvel kapcsolatos munkálatokat valószínűleg Berlinben fogják folytatni, a Nemzetközi Bankra vonatkozó tanácskozások pedig Párisban lesznek. Mind a munkálatok fölé központi főtitkárságot helyeznek, amely minden bizonnyal Lausanne­­ban fog működni. A nemzetközi bank szék­­helye nem Hollandiában, Svájcban vagy Ang­liában lesz, hanem nyilvánvalóan Brüsszel­ben.

Next