Ujság, 1933. április (9. évfolyam, 74-97. szám)
1933-04-01 / 74. szám
Budapest, 1933 szombat, április 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK Negyedórra ...... 10.80 pengő Egy hóra ....... ... pangó Ausztriában egy hóra . . .chilling Egyes szám óra Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap te fillér Vasárnap ____________________32 fillér Ausztriában hétköznap . 80 Grosehea Vasárnap ....... 40 Grosehea Megjelenik vasárnap és ünnep utáni napok kivételével minden nap Ára 8 li ak- évfolyam, 74. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, VI. Aradi utca 10 TELEFON: Automata 207-54, 207—55, 207-56, 207-57 FIÓKKIADÓHIVATAL ÉS KÖLCSÖNKÖNYVTÁR Budapest, Erzsébet - körút 43 (Royal épület). Telefonszám József 316—28 Utazási és menetjegyiroda Budapest, VII. Erzsébet-körút 43. TeLi J. 419—34 Okulás nincs Lehet szomorkodni, lehet felháborodni, megnyugodni, vagy kifakadni, de meglepődni nem. A Károlyi Gyula gróf rendszere, mely a legpuritánabb takarékosságé és még egyszer, de utoljára az adóemelés rendszere volt, takarékossággal és százszázalékos jövedelmi adóval ugyanannyi deficittel zárta jól gazdálkodó költségvetési évét, mint a pazarló Bethlen-korszak. A kiadás oldala is kisebb, a bevétel oldala is nagyobb, a deficit azonban változatlanul a régi. S hiába töröltek költségvetési tételeket, amit költségvetés alapján nem adtak ki, kiadták külön törvényes felhatalmazással, vagy anélkül is. Vannak dolgok, melyeket az élet parancsol és a költségvetés meg nem akadályozhat. S mi következik ebből? Semmi. Ahogy eddig is semmiféle tapasztalat nyomában nem járt soha semmi okulás. A Károlyi-korszak deficitjét csak most mutatta ki a zárószámadás, de kormány és közvélemény már előbb tudta a deficitet. Mégis jött a Gömbös-kormány s megint emelte az adókat, leszállította a fizetéseket s csinál most egy még egyszer redukált költségvetést s nem hiszi el, hogy leszállítván a keretet, apasztva a kiadásokat és emelvén a terheket, csak azt éri el, hogy a tisztviselők roszszabbul élnek, a társadalom kevesebbet keres és gyorsabban szegényedik, de a deficit megmarad. Ma még fedezik transzferrel és belső kölcsönnel, de jövő évre már ez a segítség is bedugult. Ma az adópótlékot még bevasalhatják a vagyonból is, de jövőre az, ami vagyonból adó lett, nem változik vagyonná, hogy ismét adó lehessen belőle. Ha erről a jövőről van szó, a miniszter uraktól csak ezt halljuk: minden remény megvan. Sajnos, egy évvel, két, három évvel ezelőtt is megvolt minden remény s változatlanul és teljesítetlenül megvan ma is. Amíg a gazdasági élet a pénzforgalomhoz marad kötve, minden tapasztalat nélkül is világos, hogy a kisebb állami és magánköltségvetés mellett kisebb a gazdasági forgalom s apadó forgalom mellett többet keresni nem lehet. Maguk azok a módozatok, melyekkel az államot egyensúlyba akarják hozni, stabilizálják az egyensúly hiányát. Megspórolnak százmilliót? Százmillióval kevesebb a bevétel. Fokozzák az adókat? A meghatározott pénzmennyiség mellett nem lehet több adót fizetni s amellett ugyanakkora háztartást vinni, mint eddig. A deficit marad, a társadalom ellenben szegényebb lett. S egy év múlva a szegényebb társadalom mellett az állam csak egyet produkálhat: még nagyobb deficitet. Nem tudnák ezt azok a jóakaratú, nagybölcsességű urak, akik most sorsunkat intézik? Dehogy nem. Csak nem okulnak rajta. Valamit csinálni kell, hát csinálják azt, amit eddig csináltak s abban a szellemben, mely más viszonyok között kísérleti gazdasági fogalmak, erények szerint, szinte elő vannak írva. Első az államháztartás egyensúlya, erre kell törekedni akkor is, ha előre bizonyos is, hogy hiábavaló. A külföld is ezt követeli s nekünk meg kell mutatnunk, hogy amikor neki nem fizetünk, magunkat is megnyomorítjuk. Ha felszabadulnánk a beidegzett gátlások alól, mégis keresztültörné magát az áltatás: ezen a módon sohasem jutunk célhoz, tehát más módot kell megkísérelni. Például, hogy elsőnek tesszük meg a kiegyensúlyozott háztartást, ezzel még nem tettük meg kiegyensúlyozottnak. Célunk természetesen megmarad, de ha a módok megválasztásánál nem ebből indulunk ki, hanem odaérünk, többre vittük. Az állam egyensúlya elérhető, ha a társadalom nem hanyatlik, hanem gyarapszik. Meg kellene már egyszer próbálni nem mellesleg, maradékokból és hulladékokból fellendíteni a munkáséletet, hanem erre koncentrálni minden igyekezetét. Egy fejlődő gazdasági élet jobban bírja el a nagy számokat, mint a hanyatló a kisebbeket. A kormány azokról az összegekről, amiket munkaalkalmakra fordít, kétkedve elimeri, hogy azzal nagy előnyöket biztosít. Miért mellőzi mégis az egyszerű következtetést, hogy ha ez így van, akkor bűn nem minden anyagi erejét erre a kétségtelenül gyümölcsöző rendeltetésre fordítani? A fiskális eljárás csődje nyilvánvaló. A magángazdasági módszer pedig ki van próbálva. S mégsincs okulás? ROVAR Revízió azonnal, mondja az egyik, revízió, de majd csak azután, mondja a másik. Érdemes-e, lehet-e ezen a különbségein összeveszni? A nemzetközi politika már eléggé bebizonyította, hogy azonnali és azután között alig van különbség. Ha azonnal napirendre tűznek valamit, például a leszerelést, évek telnek el s mégsem készülnek el. A revízió azonnali kitűzésénél is kitűnnék, hogy a sorrendi különbség okozta időbeli különbség nem is olyan nagy. Talán nincs is. * Akkor kellett volna a hadiirokkantügyet rendezni, véli Fábián Béla s alkalmasint igaza van. Csak az a furcsa, hogy csak most tudjuk, hogy volt egy akkor. Akkor éppen úgy siránkoztunk a bajok nyomása alatt és senki sem érezte, amit most mindenkitől hallunk, hogy akkor prosperity volt. Másutt az emberek gazdagodtak a prosperity alatt, minálunk azt hallották, hogy elbírják a nagy adókat, hogy a magángazdaságra majd akkor kerül sor, ha valóságos állami feleslegek lesznek, mert amik most vannak, azok csak látszólagosak. Senki sem értette akkor, hogy miiképpen lehet látszat, amiről a bankok nyugtát adtak. Éppúgy sütünk, mint most és most kell megtudnunk, hogy akkor milyen jó dolgunk volt. * Nem resteljük szentimentaliizmusunkat: a német zsidók és üldözött nemzsidók érdekében készek vagyunk teljesen elhallgatni. Akik pedig nem szentimentálisak és azt vallják, azáltalános emberiesség szempontja felette áll a német szenvedők érdekén is, azok akár maliciából is elhallgathatnának. Mert mit tenne Hitler, ha feltételét teljesítené a külföld? Boldog volna, hogy a német zsidókat nem kell tovább bojkottálnia? Vagy fogja-e valóban nem tovább bojkottálni? Viharos botrányba fulladt a Férnöki Kamara közgyűlése Bizalmatlansági indítvány az elnök ellen. Az ellenzék nem fogadta el az évi jelentést és a botrányos szavazás elől kivonult. Határozatképtelenség miatt nem tudták befejezni a példátlanul izgalmas közgyűlést A magyar mérnöktársadalom esztendők óta szívós harcot folytat boldogulásáért. Egyik nagy sérelme a mérnöktársadalomnak, hogy kamarájuk vezetői a magasrangú köztisztviselő-mérnökök céljait szolgálja. Ez az egyoldalúság megduzzasztotta az ellenzékiek táborát. Szombaton tartották meg a kamara elnökségének választását, amikor a kamara „kormánypártja" csak minimális győzelmet tudott aratni. Csupán kilenc százalékos szavazattöbbséggel tudta elnökét behozni. Pénteken délután a Vigadó nagytermében folytatták az évi közgyűlést. Az ellenzéki és kormánypárti összecsapás olyan lendületet vett, hogy a közgyűlés botrányba fulladt és szokatlan módon ért véget. Az ellenzéki mérnökök elkeseredetten hadakoztak elveik mellett és egyre puskaporosabb hangulatban hallgatta a mérnökközönség a szónokokat. Kossalka János dr. műegyetemi tanár, a Mérnökkamara elnöke, nyitotta meg a közgyűlést. Megnyitójában rámutatott arra, hogy a mai nehéz viszonyok és a megélhetés nehéz gondja fokozza azt, hogy a kamara tagjai között nincs béke. Elnöki megnyitójában azt kérte a közgyűléstől, hogy a mérnöktársadalom tegyen félre minden pártkülönbségi ellentétet és dolgozzék együtt a nagy célok érdekében. Napirend előtt vitéz Sándor József, az ellenzék egyik vezére kapott felszólalásra engedélyt Kijelentette az egyesült ellenzék nevében, hogy az ellenzéki mérnökök mindent el fognak követni, hogy a közgyűlés rendjét semmi se veszélyeztesse. Ezután Thoma Frigyes titkár terjesztette elő a terjedelmes évi jelentést, amely nyomtatásban már ott volt a jelenvoltak kezében. Nagy várakozás közepette lépett az emelvényre az ellenzék hivatalos szónoka, vitéz Martsekényi Imre. — Azt indítványozom — mondotta —, hogy legyen vége az indítványoknak, a javaslatoknak, mert a mérnököknek ezekben az időkben inkább tettekre van szükségük. Éles hangon bírálta, hogy a tekintélyes ellenzék nincsen megfelelő számban képviselve a vezetőségben. Kifogásolta, hogy az évi jelentés a fiatal mérnökökről egyetlen szóval sem emlékezett meg és erős hangon kritizálta a kamara jelenlegi adminisztrációját. A budapesti Mérnöki Kamara tagdíjainak 64 százaléka nem folyt be, a költségvetést ennek ellenére sem redukálták, megemlékezett arról, hogy az országban a legnagyobb visszásságok észlelhetők a közmunkák odaítélése tekintetében. Az ellenzéki szónok minden mondatát viharos tapssal üdvözölte a közgyűlés tekintélyes része. Martsekényi ezután rátért arra, hogy a parlamentben megtámadták a magánmérnököket és a képviselőház mérnöktagjai a súlyos támadást megfelelő formában nem utasították azonnal vissza. Nem ismeri el, hogy a vezetőség feladata magaslatán áll, hanem éppen ellenkezőleg, egyedül célravezető megoldás az lenne, ha a jelenlegi kamarai vezetőség átadná egy nagyobb energiájú mérnökvezetőségnek a helyét. (Viharos taps az ellenzéki oldalon.) Bizalmatlansági indítvány az elnök és a titkár ellen Vitéz Martsekényi Imre emelt hangon ezekkel a szavakkal fejezte be beszédét: — Indítványozom azt, hogy a mélyen tisztelt közgyűlés az évi jelentést ne fogadja el, egyben bizalmatlansági indítványt teszek Kossalka János elnök és Thoma Frigyes titkár ellen, akik az évi jelentést aláírták, tehát felelősek érte. Tekintettel arra, hogy magánsze mélyekről van szó, kérem az indítványt titkos szavazással eldönteni. Ehhez a titkos szavazáshoz az ellenzék rendelkezésére bocsátja az elnökségnek előkészített szavazócéduláit. A közgyűlési teremben egy pillanatra halálos csendben meredtek a mérnökök a szónokra, majd az ellenzékiek felállva, viharos tapssal ünnepelték a szívük szerint beszélő Martsekényit. Kossalka János elnök személyes megtámadtatás címén akart válaszolni, majd nagy meglepetésre kijelentette, hogy az elhangzott támadásra Varsányi Emil felsőházi tag fog fejelni az elnökség részéről. Varsányi Emil állandó közbekiáltások mellett arról beszélt, hogy a Mérnöki Kamara vezetősége a múltban azért nem érhetett el a várakozásnak megfelelő nagy eredményeket, mert folyton változott a kormány. — Tíz évig Bethlen nem volt elég? — kiáltotta nagy derültség közben egyik mérnök, Madarász Antal „kormánypárti" mérnök igyekezett azután az egyre indulatosabbá váló közbeszólókat elcsitítani és kijelentette, hogy feleslegesnek tartja vitatkozni a múlton, mert hiszen azon segíteni már nem lehet. Somló Sándor egyrészt elismerte, hogy a tiszti jelentés körültekintő, de hibáztatja azt, hogy csak az utolsó napokban juttatták el a mérnökökhöz, akiknek így nem volt módjuk azt eléggé áttanulmányozni. Az évi jelentést a maga részéről nem fogadta el, viszont ugyanakkor a bizalmatlansági indítványhoz nem járult hozzá. Rendőri készenlét jelent meg A szünetben a folyosókon izgatott hangulatban tárgyalták a mérnökök az eseményeket és kevesen vették észre, hogy rendőri erősítés érkezett, tekintettel az egyre viharosabb hangulatra. Az elnökség haditanácsot tartott, majd folytatták a közgyűlést, amelyet most Zorkóczy Samu alellnök nyitott meg. Elsőnek vitéz Ferenczy Béla szólalt fel és az ellenzékiek gúnyos közbekiáltása mellett állapította meg, hogy a bizalmatlansági indítvány ezen a közgyűlésen nem tárgyalható formai okok miatt. A felszólalást egyre nagyobb zajongás kísérte és a következő szónok, Kelemen Kornél kamarai ügyész hosszú percekig nem tudott szóhoz jutni. Kelemen Kornél rámutatott arra, hogy felesleges a külön bizalmatlansági indítvány, mert hiszen az évi jelentés és költségvetés esetleges visszavetése éppen úgy kifejezheti az ellenzék bizalmatlanságát. Az előrehaladott időre való tekintettel az ellenzékiek egyre sűrűbben követelték a szavazást, de az elnök előbb a zárszó jogán Thomas Frigyes titkárnak adta meg a szót. A titkár igyekezett védeni az évi jelentést és a Kamara elnökségét, — kevés sikerrel. Végül ismét vitéz Martsekényi Imre szólalt fel, fentartotta bizalmatlansági indítványát és kérte az indítvány felett a titkos szavazást. Kitör a vihar Pillanatnyi gondolkodás után Zorkóczy Samu elnök kijelentette, hogy a titkos szavazást az ügyrend értelmében nem rendelheti el. Ezt a bejelentést, mint várható is volt, nagy lárma és zaj fogadta. Az ellenzékiek magukból kikelve követelték a titkos szavazást, a másik oldalon a „kormánypárti" mérnökök hasonlóan felizgatott lelkiállapotban a maguk elveiért szállottak harcba. Az elnök kijelentette, hogy szavazás következik az évi jelentés elfogadása felett. Amikor az elnök feltette a kérdést, hogy azok, akik az évi jelentést nem fogadják el, álljanak fel, az ellenzékiek felugráltak helyeikről és ekkor kiderült, hogy milyen hatalmas az ellenzék tábora a Mérnöki Kamarában. A teremben azonban egyre nagyobb lett a káosz, a mérnökök joggal követelték az elnöktől, hogy rendeljen el névszerinti szavazást, mert a Vigadó nagytermében, ahol több mint ezer ember szorongott, lehetetlen volt egyszerű számolással igazságosan megszámolni a szavazókat. Az elnök azonban nem törődött az egyre viharosabb követelésekkel, hanem utasította a jegyzőket, hogy számolják meg az ellenzéki szavazókat. Most már teljes zűrzavar volt a teremben. Egyre indulatosabb felkiáltások és felháborodott kritikák hangzottak el az ülésvezetés ellen, az elnök azonban nem tágított. Az egyik párt azt dübörögte, hogy az ellenzék van többségben, a másik azt hangoztatta, hogy a „kormánypártiak" vannak többen. Az ellenzéki vezérek az elnöki emelvény elé rohantak, az asztalt csapkodva követelték az elnökségtől, hogy igazságosan és törve-