Ung, 1883. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1883-01-14 / 2. szám

XX. ÉVFOLYAM. fJngvár 1888. vasárnap, január 14. Megjelenik vasárnap. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bér­­mentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadó­hivatal: Pollacsek Miksa könyvnyomdája Főmunkatárs: BÁNÓCZY FERENC. TÁRSADALMI ÉS V­EGYEST­A­RT­A i­­ M­U­LAP. Előfizetési felhívás „U­N­G” 1883-ik, vaois m­egfolyására. Az „UNG“ előfizetési ára: Egész évre.............................................6 frt . kr. Félévre..................................................3 frt — kr. Negyedévre.......................................1 frt 50 kr. Az­ előfizetési pénzek az „ UNG “ kiadóhiva­talába küldendők. Vidéki előfizetések p­o­s­t­a­ j utalván­y útján eszközölhetők. A kiadó hivatal iparkodni fog a t. olvasó­­közönség kívánalmának pontosan megfelelni. Az „Ung‘‘ minden vasárnap meg fog jelenni. Hogy az igényeknek megfelelhessünk, kér­jük a t. közönséget az előfizetési díjak mielőbbi beküldésére, minthogy jövő számunkat már csak azoknak fogjuk megküldeni, a­kik előfizettek. A kiadóhivatal, az 2.SZÁM. Előfizetési feltételek: Egy évre.........................6 írt­­ Félévre ... 3 „ — Negyed évre .... 1 ,, 50 Egyes szám ára 12 krajczár. Hirdetések: szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába Ung vár. Pollansek M. könyvnyomdájába küldendők Nyiittér soronként 20 kr. Felelős szerkesztő: FINCICKY MIHÁLY. Költségvetés és kövezetvám. Deficitre nézve városi költségvetés az állami budgethez nem hasonlíthat. A mi szükséglet, a város rendes jövedelmei után fen­ma­rad. ®,7 pót­­adó utján fedeztetik. If i 50" ■ nem elég, ki­vet­tetik 100 krajcár minden adóforint után és az egyensúly megvan. Lehetne megfordítva is, tán igazságosabb, észszerűbb, helyesebb is lenne, ha a város vagy a község első­sorban adóztatná meg saját polgárait saját szükségleteire, és az így kivetett minden forint városi adó után szedne az állam pótadót. A város saját polgárait leg­jobban ismervén, nem történhetnék meg az, a­mi most, hogy az, a­ki bírna adót fizetni, nem fizet, mert mindenféle törvényes és nem törvé­nyes jogclméi vannak a nem fizetésre; a­ki meg nem bírja, attól az utolsó párna is elszedetik. No de hiszen nem de lege ferenda, hanem de lege lata lévén szó, maradjunk a mondottaknál, hogy quid quid szükséglet, pótadó utján fedez­tetik és igy deficit nem lehet — a papiroson legalább nem. De egyben kellene hogy a 2 bud­get képe hasonló legyen, abban t. i., hogy a városi költségvetés iä, mint az állami, tüntesse föl a gazdálkodó testület minden — és a­men­­nyiben ingyen semmi sem történik — költség­gel járó szervét, ölelje föl az önkormányzati mű­ködés minden ágát, mutassa meg a város éle­tét minden irányban, hogy szóval a városi költ­ségvetés is hű tükre legyen a város életmun­kásságának. Sajnálattal vagyunk kénytelenek kon­­statálni, hogy a mi költségvetésünk ez igények­­­­nek nem mindenben felel meg. Igen részletesen látjuk ugyan benne felsorolva, hogy mennyi fize­tése van a polgármesternek meg a többi tiszt­­­­viselőknek. —hogy nem javíthatjuk, és ezt egész komolyan mond­ja, csak szegénységünkön mú­lik. — még azt is megtudjuk belőle, hogy men­­nyit hoznak a hobbijak, de a városi jövedelmek legfontos­abb, mert legnagyobb factora, és így a városi közigazgatás egyik legjelentékenyebb elemét, értjük a kövezetvám-jövedelmet és a kövezési meg csatornázási kiadásokat, még a sorok közt is hiába keressük. Mintha a kövezetvám-jövedelem nem Ungváré, hanem­­ másé lenne, mintha e jövedelmet nem városi közegek és nem városi célokra kezelnék. Az, hogy a kövezetvám szedését engedélyező mi­niszen rendeletben ezen jövedelemnek külön meghatározott célra leendő fordítása köttetett ki, nem csorbíthatja a képviselet azon jogát, hogy e város minden jövedelmét és kiadását alkotmányosan költségvetésileg megállapítsa. És ha e jövedelem külön kezeltetik is, ha ezen kezelést külön bizottság ellenőrzi is, az még nem oldja fel sem a polgármestert, sem a taná­csot azon­ kötelezettség alól, hogy e jövedelem­ről, a beszedése körüli költségekről, hováfordí­­tásáról a városi képviseletnek híven és pontosan számot adjon. A községi törvény 118-ik §-a világosan ren­deli, hogy a községi költségvetésnek magában kell foglalni a költség minden rendes és rend­kívüli kiadásait. Évek óta látjuk, hogy a hidon­­túli városrészek újonnan köveztetnek, csatornák építtetnek, járdák készíttetnek, és mindennek a törvény világos rendelkezése ellenére a költség­vetésben nyoma sem volt és nincs. De eltekintve a törvény világos félremagya­­rázhatlan intézkedésétől, a községi háztartás maga összeségében, a­nélkül hogy tudnék, fali­a­ként és mire fordíttatik a városnak, mintha k­et­­tük, majd 10,000 frtra menő eme évi jövedelm­­# a kövezetvámból, alaposan meg sem bírálható. És e kérdésnek nemcsak pénzügyi oldala fontos, de első pillanatra kell hogy szembetűn­jék annak közgazdasági jelentősége. Dőreség hinni, hogy a forgalom, hogy a városnak ke­reskedelmi piaca a kövezetvám hatása alatt nem szenved. Minden krajcár, mel­lyel akár a ter­melő, akár a fogyasztó, a­ki piacunkat fölke­resi, megadóztatik, a városnak közvetlenül ugyan hasznot, de közvetve kárt okoz, és nem puszta állítás többé, hanem a városra nézve szomorú tapasztal­ati tény, hogy például a pálócz-nagy­­m­ihályi út mentében vagy közelében lévő köz­ségek nem Ungvárt, hanem Nagy-Mihályt, Szobrán e vidékiek megint csak Nagy-Mihályt a keresik föl, a városi forgalom tehát határozottan szenved. Csak a képviselet lehet hivatva megbírálni, vájjon ezen kétségbe von l­atlan károkkal arányo­­­ban vannak-e a kövezetvám által elért pénzügyi eredmények, csak a képviselet van jogosítva az évi jövedelmek megállapítása mellett megállapí­tani egyszersmind azoknak r. kövezetre és csa­tornázásra mily mérvben és mily sorrendben! fordítását. A kövezetvám bizottság nem absorbeálhatja ja képviselet jogait. Jó hogy ellenőrizi a keze­­l­lést, jó hogy vigyáz, de a budgetjogról a kép­viselet am­a bizottság javára le nem mondott és­­ le nem mondhat. Egy városi képviselő, JL kö­zigazgatási bizottság Január hari ülésé­ből. Gróf Török­ Napoleon feteaán elnöklete alatt • hó 9-ikén tartatott meg a közigazgatási bizottság ja­nuár havi ülés*. Ájz .Ung- tar oá­ja. F­anét. (Folytatás.) * Második levél. (Ugyanaz ugyanannak.) M • . . janum 12. 1850. Drága barátom, egy fontos újságot kell neked ír­nom. Halld. Tegnap ebéd előtt kedvem jött a sétára, és pedig nem a kertben, hanem az utón, mely a városba visz. Szeretek gyors léptekkel bolyongni, céltalanul egy utón, mely előttem messze nyúlik. Némelynek ez úgy tetszik, mintha dolga lenne, s valahova sietne. Hirtelen egy csézát látok rám szemközt jönni. Csak nem hoz­zám? gondolom titkos ijedelemmel. De nem, a csézában egy előttem ismeretlen, szakállas ur ült. Megnyugtatom magam. De a mint az ismeretlen közelebb jön hozzám. ■ ócsisára kiált, hogy álljon meg, udvariasan süveget emel, s még udvariasabban kérdi: vajjon nem B. P. úr­ral van szerencséje beszélni? Én mint vesztőpadon egy vádlott bátorságával viszonzom: „Az vagyok!“ Eközben imet meresztek a szakállas úrra, s gondolom: iste­­niém, ezt már valahol látnom kellett. — Ön nem ismer engem ? — kiált, miközben a szekérből kilépett. — Nem, uram. — S én önt azonnal megis­merem. Most­ sült ki. Priem­kov volt, tudod, a mi régi ta­­nulótársunk. El­­gondolod e percben, ugyan micsoda nagy újság ez! Priem­kov, a­mennyire emlékszem, meg­lehetős szikár legény volt, sem rosz természetű, sem ostoba. Megengedem, drága barátom, de halld tovább. — Igen megörültem, — mondá, hallván, hogy ön ismét jószágára vonult, mert én szomszédságában lakom, s nem magam vagyok, ki e fölött örvend. — Engedje meg ön e kérdést, ugyan ki még oly szeretetreméltó, hogy rám . . . — Nem. — Ön neje ? — Úgy van, ő régi ismerőse önnek. — Szabad kérnem megmagyarázni. . . — Én Elzov Vera kisasszonyt vevém nőül. — Elzov Vera? — kiélték föl akaratlanul. Ez, kedves barátom, ez az a fontos újság, a­mit értettem. Hanem hogy te is felfoghasd, miért, egy epi­­sodot kell veled közölnöm múltamból, a közel­múlt­ból. A­mint 1836-ban elhagytuk az egyetemet, huszon­három éves valak. Te államszolgálatba léptél, én elha­tározom magamat Berlinbe utazni. De minthogy Ber­linben októbernél előbb semmi dolgom sem volt, a nyarat Oroszországban akartam falun eltölteni, utoljára ízlelni az édes bűnbánat örömét, hogy aztán komolyan lássak a dologhoz. Mily soká teljesült ez utolsó szándék arról most nem beszélünk. Hanem hol töltsem a nyarat? kérdezem. Jószágomra menni nem­ volt semmi kedvem. Atyám nem rég elhalt, közeli rokonaim nem voltak, féltem az egyedülléttől, az unalomtól. E határozatlansá­gomban örömmel vevem egyik nagybátyám meghívását, Tvrer korm­ánykerületben fekve jószágára. Vagyeno* de­rék férfi volt, mint uigv u­­nt, s pomp­ás lakása volt. H­ozzá mentem. Családja számos tagból állt, két fia * öt leánya; ezenkívül vendégszerető háza idegenekkel tömve volt. Szakadatlanul jöttek a vendégek, s még­sem elégitek ki. A napok zajosan múltak, lehetetlen volt egyedül maradni egy pillanatra is. Közönségesen min­den elővezetett, mindnyájan igyekeztek valami módon ma­gukat szórakoztatni, s mindenki iszonyúan kimerültnek érzé magát este. Ez életmód valami ízetlenséget hordott magán. Készültem távozni, s csak nagybátyám névnap­­­ját valók bevárandó. De épen e névnapon látom Elzer Verát és — maradtam. Vera akkor tizenhat éves volt. Egyedül élt anyjával s egy kis birtokban ötverstnyi távolra nagybátyám jószá­­­­gától. Atyja mint mondják, kitűnő ember volt. Gyorsan emelkedett az ezredesi rangra, kétségkívül még tovább viszi, ha még mint ifjút egy szerencsétlen vadászaton barátja le nem lövi. Verát mint gyermeket hagyta hátra. Anyja szintén tekintélyes személyiség volt, igen olvasott, tanult, s több nyelv birtokában. Férjével, am­­i bár hét vagy nyolc évvel idősebb mint ő, a legbensőbb I szerelmet osztá. Az atyai háztól szöktető el őt. Veszte­­­sége fölött soha sem tudott megvigasztalódni, utolsó­­ órájáig feketében járt, s kevéssel lánya féjhez menetele után halt meg. Még magam előtt látom kifejezésteljes, búskomor arcával, tömött szürkülő hajával, nagy szigorú szemeivel, kissé kiham­vadt tekintetével s egyenes, finom­­ orrával. Atyját Ladanovnak Gitták, tizenöt évig Olasz­országban volt, s egy egyszerű albániai paraszt lányt vett nőül, ki nem sokáig örült szerencséjének. Miután

Next