Ung, 1883. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1883-01-14 / 2. szám
XX. ÉVFOLYAM. fJngvár 1888. vasárnap, január 14. Megjelenik vasárnap. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: Pollacsek Miksa könyvnyomdája Főmunkatárs: BÁNÓCZY FERENC. TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTA i MULAP. Előfizetési felhívás „UNG” 1883-ik, vaois megfolyására. Az „UNG“ előfizetési ára: Egész évre.............................................6 frt . kr. Félévre..................................................3 frt — kr. Negyedévre.......................................1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek az „ UNG “ kiadóhivatalába küldendők. Vidéki előfizetések posta j utalvány útján eszközölhetők. A kiadó hivatal iparkodni fog a t. olvasóközönség kívánalmának pontosan megfelelni. Az „Ung‘‘ minden vasárnap meg fog jelenni. Hogy az igényeknek megfelelhessünk, kérjük a t. közönséget az előfizetési díjak mielőbbi beküldésére, minthogy jövő számunkat már csak azoknak fogjuk megküldeni, akik előfizettek. A kiadóhivatal, az 2.SZÁM. Előfizetési feltételek: Egy évre.........................6 írt Félévre ... 3 „ — Negyed évre .... 1 ,, 50 Egyes szám ára 12 krajczár. Hirdetések: szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába Ung vár. Pollansek M. könyvnyomdájába küldendők Nyiittér soronként 20 kr. Felelős szerkesztő: FINCICKY MIHÁLY. Költségvetés és kövezetvám. Deficitre nézve városi költségvetés az állami budgethez nem hasonlíthat. A mi szükséglet, a város rendes jövedelmei után fenmarad. ®,7 pótadó utján fedeztetik. If i 50" ■ nem elég, kivettetik 100 krajcár minden adóforint után és az egyensúly megvan. Lehetne megfordítva is, tán igazságosabb, észszerűbb, helyesebb is lenne, ha a város vagy a község elsősorban adóztatná meg saját polgárait saját szükségleteire, és az így kivetett minden forint városi adó után szedne az állam pótadót. A város saját polgárait legjobban ismervén, nem történhetnék meg az, ami most, hogy az, aki bírna adót fizetni, nem fizet, mert mindenféle törvényes és nem törvényes jogclméi vannak a nem fizetésre; aki meg nem bírja, attól az utolsó párna is elszedetik. No de hiszen nem de lege ferenda, hanem de lege lata lévén szó, maradjunk a mondottaknál, hogy quid quid szükséglet, pótadó utján fedeztetik és igy deficit nem lehet — a papiroson legalább nem. De egyben kellene hogy a 2 budget képe hasonló legyen, abban t. i., hogy a városi költségvetés iä, mint az állami, tüntesse föl a gazdálkodó testület minden — és amennyiben ingyen semmi sem történik — költséggel járó szervét, ölelje föl az önkormányzati működés minden ágát, mutassa meg a város életét minden irányban, hogy szóval a városi költségvetés is hű tükre legyen a város életmunkásságának. Sajnálattal vagyunk kénytelenek konstatálni, hogy a mi költségvetésünk ez igényeknek nem mindenben felel meg. Igen részletesen látjuk ugyan benne felsorolva, hogy mennyi fizetése van a polgármesternek meg a többi tisztviselőknek. —hogy nem javíthatjuk, és ezt egész komolyan mondja, csak szegénységünkön múlik. — még azt is megtudjuk belőle, hogy mennyit hoznak a hobbijak, de a városi jövedelmek legfontosabb, mert legnagyobb factora, és így a városi közigazgatás egyik legjelentékenyebb elemét, értjük a kövezetvám-jövedelmet és a kövezési meg csatornázási kiadásokat, még a sorok közt is hiába keressük. Mintha a kövezetvám-jövedelem nem Ungváré, hanem másé lenne, mintha e jövedelmet nem városi közegek és nem városi célokra kezelnék. Az, hogy a kövezetvám szedését engedélyező miniszen rendeletben ezen jövedelemnek külön meghatározott célra leendő fordítása köttetett ki, nem csorbíthatja a képviselet azon jogát, hogy e város minden jövedelmét és kiadását alkotmányosan költségvetésileg megállapítsa. És ha e jövedelem külön kezeltetik is, ha ezen kezelést külön bizottság ellenőrzi is, az még nem oldja fel sem a polgármestert, sem a tanácsot azon kötelezettség alól, hogy e jövedelemről, a beszedése körüli költségekről, hováfordításáról a városi képviseletnek híven és pontosan számot adjon. A községi törvény 118-ik §-a világosan rendeli, hogy a községi költségvetésnek magában kell foglalni a költség minden rendes és rendkívüli kiadásait. Évek óta látjuk, hogy a hidontúli városrészek újonnan köveztetnek, csatornák építtetnek, járdák készíttetnek, és mindennek a törvény világos rendelkezése ellenére a költségvetésben nyoma sem volt és nincs. De eltekintve a törvény világos félremagyarázhatlan intézkedésétől, a községi háztartás maga összeségében, anélkül hogy tudnék, faliaként és mire fordíttatik a városnak, mintha kettük, majd 10,000 frtra menő eme évi jövedelm# a kövezetvámból, alaposan meg sem bírálható. És e kérdésnek nemcsak pénzügyi oldala fontos, de első pillanatra kell hogy szembetűnjék annak közgazdasági jelentősége. Dőreség hinni, hogy a forgalom, hogy a városnak kereskedelmi piaca a kövezetvám hatása alatt nem szenved. Minden krajcár, mellyel akár a termelő, akár a fogyasztó, aki piacunkat fölkeresi, megadóztatik, a városnak közvetlenül ugyan hasznot, de közvetve kárt okoz, és nem puszta állítás többé, hanem a városra nézve szomorú tapasztalati tény, hogy például a pálócz-nagymihályi út mentében vagy közelében lévő községek nem Ungvárt, hanem Nagy-Mihályt, Szobrán e vidékiek megint csak Nagy-Mihályt a keresik föl, a városi forgalom tehát határozottan szenved. Csak a képviselet lehet hivatva megbírálni, vájjon ezen kétségbe von latlan károkkal arányoban vannak-e a kövezetvám által elért pénzügyi eredmények, csak a képviselet van jogosítva az évi jövedelmek megállapítása mellett megállapítani egyszersmind azoknak r. kövezetre és csatornázásra mily mérvben és mily sorrendben! fordítását. A kövezetvám bizottság nem absorbeálhatja ja képviselet jogait. Jó hogy ellenőrizi a kezellést, jó hogy vigyáz, de a budgetjogról a képviselet ama bizottság javára le nem mondott és le nem mondhat. Egy városi képviselő, JL közigazgatási bizottság Január hari üléséből. Gróf Török Napoleon feteaán elnöklete alatt • hó 9-ikén tartatott meg a közigazgatási bizottság január havi ülés*. Ájz .Ung- tar oája. Fanét. (Folytatás.) * Második levél. (Ugyanaz ugyanannak.) M • . . janum 12. 1850. Drága barátom, egy fontos újságot kell neked írnom. Halld. Tegnap ebéd előtt kedvem jött a sétára, és pedig nem a kertben, hanem az utón, mely a városba visz. Szeretek gyors léptekkel bolyongni, céltalanul egy utón, mely előttem messze nyúlik. Némelynek ez úgy tetszik, mintha dolga lenne, s valahova sietne. Hirtelen egy csézát látok rám szemközt jönni. Csak nem hozzám? gondolom titkos ijedelemmel. De nem, a csézában egy előttem ismeretlen, szakállas ur ült. Megnyugtatom magam. De a mint az ismeretlen közelebb jön hozzám. ■ ócsisára kiált, hogy álljon meg, udvariasan süveget emel, s még udvariasabban kérdi: vajjon nem B. P. úrral van szerencséje beszélni? Én mint vesztőpadon egy vádlott bátorságával viszonzom: „Az vagyok!“ Eközben imet meresztek a szakállas úrra, s gondolom: isteniém, ezt már valahol látnom kellett. — Ön nem ismer engem ? — kiált, miközben a szekérből kilépett. — Nem, uram. — S én önt azonnal megismerem. Most sült ki. Priemkov volt, tudod, a mi régi tanulótársunk. Elgondolod e percben, ugyan micsoda nagy újság ez! Priemkov, amennyire emlékszem, meglehetős szikár legény volt, sem rosz természetű, sem ostoba. Megengedem, drága barátom, de halld tovább. — Igen megörültem, — mondá, hallván, hogy ön ismét jószágára vonult, mert én szomszédságában lakom, s nem magam vagyok, ki e fölött örvend. — Engedje meg ön e kérdést, ugyan ki még oly szeretetreméltó, hogy rám . . . — Nem. — Ön neje ? — Úgy van, ő régi ismerőse önnek. — Szabad kérnem megmagyarázni. . . — Én Elzov Vera kisasszonyt vevém nőül. — Elzov Vera? — kiélték föl akaratlanul. Ez, kedves barátom, ez az a fontos újság, amit értettem. Hanem hogy te is felfoghasd, miért, egy episodot kell veled közölnöm múltamból, a közelmúltból. Amint 1836-ban elhagytuk az egyetemet, huszonhárom éves valak. Te államszolgálatba léptél, én elhatározom magamat Berlinbe utazni. De minthogy Berlinben októbernél előbb semmi dolgom sem volt, a nyarat Oroszországban akartam falun eltölteni, utoljára ízlelni az édes bűnbánat örömét, hogy aztán komolyan lássak a dologhoz. Mily soká teljesült ez utolsó szándék arról most nem beszélünk. Hanem hol töltsem a nyarat? kérdezem. Jószágomra menni nem volt semmi kedvem. Atyám nem rég elhalt, közeli rokonaim nem voltak, féltem az egyedülléttől, az unalomtól. E határozatlanságomban örömmel vevem egyik nagybátyám meghívását, Tvrer kormánykerületben fekve jószágára. Vagyeno* derék férfi volt, mint uigv unt, s pompás lakása volt. Hozzá mentem. Családja számos tagból állt, két fia * öt leánya; ezenkívül vendégszerető háza idegenekkel tömve volt. Szakadatlanul jöttek a vendégek, s mégsem elégitek ki. A napok zajosan múltak, lehetetlen volt egyedül maradni egy pillanatra is. Közönségesen minden elővezetett, mindnyájan igyekeztek valami módon magukat szórakoztatni, s mindenki iszonyúan kimerültnek érzé magát este. Ez életmód valami ízetlenséget hordott magán. Készültem távozni, s csak nagybátyám névnapját valók bevárandó. De épen e névnapon látom Elzer Verát és — maradtam. Vera akkor tizenhat éves volt. Egyedül élt anyjával s egy kis birtokban ötverstnyi távolra nagybátyám jószágától. Atyja mint mondják, kitűnő ember volt. Gyorsan emelkedett az ezredesi rangra, kétségkívül még tovább viszi, ha még mint ifjút egy szerencsétlen vadászaton barátja le nem lövi. Verát mint gyermeket hagyta hátra. Anyja szintén tekintélyes személyiség volt, igen olvasott, tanult, s több nyelv birtokában. Férjével, ami bár hét vagy nyolc évvel idősebb mint ő, a legbensőbb I szerelmet osztá. Az atyai háztól szöktető el őt. Vesztesége fölött soha sem tudott megvigasztalódni, utolsó órájáig feketében járt, s kevéssel lánya féjhez menetele után halt meg. Még magam előtt látom kifejezésteljes, búskomor arcával, tömött szürkülő hajával, nagy szigorú szemeivel, kissé kihamvadt tekintetével s egyenes, finom orrával. Atyját Ladanovnak Gitták, tizenöt évig Olaszországban volt, s egy egyszerű albániai paraszt lányt vett nőül, ki nem sokáig örült szerencséjének. Miután