Ung, 1884. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1884-07-06 / 27. szám
XXII. ÉVFOLYAM. 1’na;vár 1884 vasárnap, julius 6. Megjelen: MINDEN VASÁRNAP. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadó-hivatal : Pollacsek Miksa könyvnyomdája. Főmunkatárs: BÁNÓOY FERENC. VEGYES TARTALMÚ HETILAP, Ung- megye hivatalos közlönye. 27. SZÁM. Előfizetési feltételek: Egy évre...................4 frt -Félévre........................2 „ - -Negyed évre . . . . 1 „ — Egyes számára 10 krajczár. Hirdetések, szintúgy mint előfizetések az Ung kiadóhivatalába Ungvár, Pollacsek M. könyvnyomdájába küldendők. Nyilttér soronként 20 kr. Felelős szerkesztő: FINCICKY MIHÁLY. Előfizetési felhívás. _ Lapunk pártolóihoz a félév kezdetén azon kéréssel járulunk, hogy jóakaratú támogatásukat ne vonják meg tőlünk és ideje korán juttassák értésünkre óhajtják-e, hogy továbbra is fentartsuk a 22 éven át pártfogolt megyei közlönyt. Azon irány, melyet lapunk képvisel, megyénk összes értelmiségének elve és hisszük, hogy épen ez okból kérésünk nem marad viszonzás nélkül , de mert a lap anyagi kérdése a pártolás mérvétől függ, óhajtanunk kell azt is, hogy pártolóink az előfizetési díjakat valamint a múltra, úgy a jövőre is pontosan megküldjék. Az év elejétől a lap ára minimumra szállíttatott alá s így e körülményekre is tekintettel voltunk, de viszont számoltunk a t. olvasó közönség nagyobb érdekeltségére is. A. lap előfizetési ára: Az előfizetési pénzek az .„ling“ kiadóhivatalába küldendők. Vidéki előfizetések postautalvány útján eszközölhetők. A kiadó hivatal iparkodni fog a. t. olvasó közönség kívánalmának pontosan megfelelni. Az „Ung“ minden vasárnap megfog jelenni.A kiadóhivatal. Egész évre . . . . 4 frt — kr. Félévre . . . . 2 frt — kr. Negyedévre . . . . 1 frt — kr. Hivatalos közlemények. 28,735 sz. jM. kir. belügyminister. KÖRRENDELET. Hivatalos jelentések szerint rövid időközönkint ismétlődő szomorú jelenségek bizonyítják hogy az Amerikába kivándorolt magyar alattvalók a létezés legmostohább viszonyai között gődnek s hogy az uj hazában a benszülöttek tenengesztelhetlen gyülölségével találják magukat szemközt, mely gyűlölség leküzdhetlen akadályokat gördít már a megélhetés alapfeltételei elé is. A kivándorlás lehetőségének megakadályozása, illetőleg megnehezítése s ez által a visszásságok megszüntetése tárgyában kiadott előbbi rendelteimre hivatkozva, felhívom a törvényhatóságot, hogy a fentebb leírt szomorú állapotokat tegye közhírré és a külföldi útlevelek kiadására vonatkozó ajánlatok közül a lehető legszigorúbban járjon el, hogy ezen megszorító eljárás által a mai aggasztó mérvben szaporodó kivándorlások száma lehetőleg apasztassék. Bpesten 1884. évi junius hó 11-ikén. A minister megbízásából LUKÁCS GYÖRGY sk. ministeri tanács. 2340. sz. jj—1----- Ungmegye alispánjától. A szolgabiráknak és Ungvár város polgármesterének közhirrététel végett kiadatik s az „Ung“ heti lap utján is közzététetik. Ungvárott 1884. évi junius hó 20-án. KENDE PÉTER sk. alispán. Ungvár 1884. julius 4. A magyar színész-egyesület központi igazgató tanácsa legközelebb azon panasszal járult a belügyministerhez, hogy némely törvényhatóságok ugyanazon helyre és időre érvényes helyhatósági engedélyekkel egyszerre két színtársulatot is felruháznak, vagy pedig oly helyeken, hol már színtársulat előadásokat tart, megengedik, hogy ugyanazon időben lovarda társulat (Sängerei, V), museum, panorama stb. is működhessék, illetve,hogy mutatványait gyakorolhassa. A belügyminister méltányolva azon indokot, hogy a közönség az ilyesféle, szellemileg amannak mélyen alárendelt s nagyobbára csakis az érzékekre ható látványosságok által az ugyanazon időben tartott erkölcsnemesitő s a nép értelmiségét fejlesztő irányú szinielőadások látogatásától elvonatik s ez által a különben is folytonosan anyagi nehézségekkel küzdő színtársulatnak tetemes károkat, veszteséget a nemzeti közművelődés tekintetében oly okoz : üdvös eredménnyel működő magyar színtársulatok erkölcsi gyámolitása s a panaszlott baj orvoslása céljából felhívta a törvényhatóságoknak hazafias tekintetben általánosan ismert buzgalma figyelmét. A belügyminiszernek eme rendeletét, a ki csak szivén viseli az erkölcsök és ízlés nemesbülése s a magyar nyelv terjedésének horderejét, mindenki helyesléssel fogadja s különösen figyelemben kell azt tartaniuk a felvidéki városoknak, s minden erővel támogatniuk azon tényezőket, melyek a nemzeti közérdek szolgálatában állanak. A nemzeti színészetnek a felvidéki városok már eddigelé is sokkal tartoznak. Pillantsunk csak két három évtizedre vissza ama városok múltjába s mérjük össze, hogy tárgyunknál maradjunk — a színház más közönségét az akkorival, máris szembeötlően előtűnik a magyar színészet nyújtotta nagy haszon. A felvidéki városok az 50-es években is még félig német, félig tót városok voltak. Német elemeit az izraeliták s a Baeh korszakbeli tisztviselők — a tótságot pedig a földmivelők, munkások, valamint a kézműiparosok nagyobb része tévé; mi pedig az értelmiség tulajdonképeni magyarrészét illeti, — az az összes lakosság számának csak parányi hányadát képezte. Ez a parányi tömeg volt csupán az, mely a magyar színműben műélvezetet talált s éretté lelkesedett, mig most az anyagi viszonyokból kifolyólag bár — majdnem az ellenkezőjéről szerezhetünk magunknak sok helyütt meggyőződést. A lakosság azon része, mely ezelőtt a „teremtettén“ kívül más magyar szót aligha vola képes megérteni s kivel üzleti is többnyire tolmácsra volt szüksége dologban a tisza- vidéki atyafinak , mainap már odaképessté magát, miszerint nemcsak hogy megérti, hanem magasabb műélvezetet is talál ott, ahová ez előtt legfeljebb üzleti dolog, anyagi érdek vezette. Nem mondjuk, hogy csakis a színpadnak köszönhetik e városok magyarosodásukat, hiszen nálunk Ungvárott a ma már magyarul nagyobbrészt értő és beszélő sváb, — mocsár- és hajnal utcai köznép színházat nem, legfeljebb bukfencvető „comoediá“-kat látogat ; s beismerjük azt is, hogy az átalakulásnál főkép a mindennapi érintkezésben a kor szelleme, a hivatalos nyelv és ügyközlés, az iskolák, ipartársulatok és egyletek olvasókörei s nagy részben dalárda is közrehatott, de tagadásba vennünk azt sem lehet, hogy sokaknál a nyelv iránti érdeklődést épen a színház adta meg. S ép azért tehát, mert legalább közvetve ott, ahol közvetlen nem, rávezeti az értelem és kedély képzés szükséges voltára azt, kiben a művelődési előfeltételeknek legalább csirája létezik: minden egyednek, különösen pedig helyhatóságoknak mellőzhetienül hazafias kötelessége a magyar szülészetet támogatni s érdekeit önzetlenül mozdítani elő. Ezen elősegélés azonban ne csak azon időre terjedjen, melyben egy társulat falai között tartózkodik, hanem karolja fel akkor különösen, midőn az Thalia oltárán épen másutt áldozik, munkáljon érdekében az egész év folyamán. Ha valamely helyhatóság óvakodik is a belügyminiszeri rendeletben jelzett tapintatlanságtól, de egyéb tekintetben közönyös marad, csak úgy megérdemli a rosszulást, mintha csak elkövette volna azt, származott legyen a közöny akár kalmári szá nitás, vagy ármánykodás, akár tudatlanságból bár. Váljon nem kárhoztatandó-e egy oly hatóság, mely minden „noch nie da gewesen“-féle Schwindler, csepürágó és bukfencező stb. efféle szemétre, illetve dologházba valónak, verkliző panorámának hetekre menő engedélyt ad a közönség nemesebb célra is fordítható megtakarításának elzsebelésére ; vagy ha „Bosko tanítványa, a világhírű“ „Monsieur vezetés „ködfátyolképei "‘-vel ültetteti Henri“ netel a közönséget egymásután ? Kötéltáncosra panorajma, erre csepürágás, tűznyalás, majd bűvész és ismét panorama, Sängereis meg isten tudja mi. Ez a sok, évről-évre ismételve egymásután következő s értékében meghatározhatlan minus valami, mely az értelemre semmit (mert az izzó vas nyalás és séta titkár s olvadt ólomban mozsdani pár pillanat alatt megtanít akármely vegytanár), kedély és szivképzésre még kevesebbet ható s csupán zsebmetszőket nevelő „szellemi táplálék“ annyira megviseli a legtürelmesebb embert is, hogy mire egy tisztességes szintársulat hozzánk kerül, akkorára a közönség ad része maródi már s tárcáját is megütötte a lapos guta. Csupán a közönség kizsebelésére szánt, erkölcsi hasznot azonban a legcsekélyebb mérvben nem nyújtó ilyes előadások engedélyezése valamivel többet hoz ugyan a szinházi jutaléknál a város szegényalapjának (?) konyhájára, — hanem azért felér-e az a corruptióval, melyet terjesztenek ? Szé igen az ügyesség, melyet az „első hazai“ kötéltáncosok kifejtenek, hanem azt ugrásokban a macskafajok, légtornázásban a majmok hasonlíthatlanul jobban tudják után csinálni még ezeknél is. A „Mens sana in corpore sano“ egészégtani elv betartása az állatiasságra visszavezető ezen testi ügyesség eltanulását nem követeli, míg a szellem, jellem és kedélyvilág képzését, azt igen ; mert sen itt a felvidéken még szórakoztató különömulatságban is nem állati dressurára, hanem oktatásra van nagy szükségünk. Takarékoskodjék tehát a hatóság az ilyesféle előadások engedélyezésével s ha akkor mikor, látványosságot is akar nyujtatni a városnak, úgy vonassa előzetes bírálat alá a hirdetett képességeket, hogy ne fogjon mint tavaly is „Monsieur Henry “-ben csizmadiát. demes Ily módon járva el a közön ég jobbra érme izlése és zsebe valamint a magyar színművészet érdekében a városi hatóság 4 hazafia elismerésre bizton számíthat.