Ung, 1910. január-június (48. évfolyam, 1-47. szám)
1910-03-20 / 23. szám
2. oldal. letkezésében, szervezetében egyoldalú fejlődésben lenyesni a már túltengésbe nőtt fattyúhajtásokat, visszatéríteni az elhagyott és közös alapra, mely lényegében mindkét intézményt predesztálja: az igazság kutatása, megtalálása és ennek helyes alkalmazása. Az esküdti képesítés emelése, a jogkérdés expanzív kiterjesztése, az anyagi jogkérdésbe való felülbírálat jogorvoslata s különösen a jogérzet fejlesztése jelölik ez irányban a fejlesztés útját. Legyen valóban bírói az az esküdt, ki válaszával dönt, a bírói képesség elméleti vagy gyakorlati ismereteiből valamit sejtve, legyen pártatlan, független, minden külső befolyás, hangulattól ment, hogy nemcsak lelkiismerete, hanem a törvény szelleme, értelme alapján adhassa meg feleletét. Ekkor nem lesz majd kétféle az igazság, nem keletkeznek majd világraszóló verdiktek, nem lesz min rágódni a sajtónak s az ezt mesterségesen irányitó közvéleménynek, mely előre rehabilitál, kiengesztel, szánakozik s végső eredményeként példaadást mutat bűnt büntetlenül követni el. És nem lesz érdemben, tekintélyben és lényegben különbség, szakbíróság ítélete és a „12 független polgár“ verdiktje között. Mert az igazság mindenkire nézve csak egyforma lehet. TT IST G123 szám. verseny után a közönség a Társaskör nagytermében társasvacsorára gyűlt össze, hol az idősebbek kellemes hangulatban, a fiatalság pedig tüzes tánccal töltötték az időt reggelig. Sikerült ünnepélyt tartottak márc. 15-én az áll. iskolában is a gondnokság tagjainak és a szülőknek élénk részvételével tolmácsolta a nap jelentőségét. Ezután a Szózatot énekelték el a tanulók. Az összes tankötelesek az állami iskolába vonultak, ahol ünnepség keretében ülték meg a nagy napot a jelenlevők. Havasköz. Az állami és g. kath. népiskolák egyesülve ünnepeltek. A nap jelentőségét Krajnyák Miklós áll. isk. tanító méltatta. Minden iskolából verset mondott egy-egy tanuló s a IV. sz. áll. isk. növendékei a „Varázsgyűrű“ c. egy felvonásos színdarabot adták elő, amelyet Kárpáti László tanított be. Több szép dalt énekelt az I. sz. áll. isk. felsőbb osztálya. Az énekeket Kraícsik Gyula áll. isk. tanító tanította be. Március 15-ike a vidéken. A vármegye több községéből érkeznek a tudósítások, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség évfordulóját nagy lelkesedéssel ünnepelték. Ezeket a tudósításokat, amelyekből a hazaszeretet érzelme szinte melegen kisugárzik, örömmel közöljük lapunk hasábjain. Nagykapos: A Társaskör Nagykapos és vidéke ifjúságának közreműködésével, a magyar szabadság hatvankettedik emléknapján hangversennyel és társasvacsorával egybekötött hazafias ünnepélyt rendezett. Az egész ünnepély a nagy nap jelentőségéhez méltó keretben folyt le. A hangverseny Petőfi „Nemzeti dal“-ával kezdődött, melyet a férfikar szabatosan énekelt. Ezt Bernáth Zoltán országgy. képviselő hatásos beszéde követte, melynek minden szava a hazafias érzés tüzétől égett. A hatásos beszéd élesen domborította ki a nap jelentőségét. Beszédét követő lelkes éljenzés csendesültével Janotty Gejza szabatosan játszotta el hegedűn Raff „Cavatine“-ját Bacsár Gyula harmoniumkísérete mellett. Játékukkal a közönség tetszését megnyerték. A következő szám az ünnepély fénypontja, Szőllősy Margit cimbalomkíséret mellett előadott éneke volt. Kellemes, lágy csengésű hangján előadott mélabús kuruc-nótáival magával ragadta hallgatóságát. A fiatalság lelkesen ünnepelte az énekesnőt s közreműködéséért egy gyönyörű csokorral lepte meg. Balla Ernő cigányzene-kísérettel Ábrányi „Mi a haza" című költeményét szavalta el általános tetszés mellett. A hangvrsenyt a férfikar éneke fejezte be, mely a „Győzelmi dal“ című éneket kiváló készültséggel adta elő. A férfikar sikerét vezetőjének Bellovics Gyula csicseri g. kath. lelkésznek köszönheti. A szép lefolyású hang- Szobránc. Nagy lelkesedéssel ünnepelték Szobráncon az 1848—49 iki nagy eszmék diadalmas napjának évfordulóját. Az egész községben a házak fel voltak lobogózva, a lakosság nemzetiszinü kokárdákkal feldíszítve sietett a r. kath. templomba az ünnepi istentiszteletre, melyen megjelentek az összes hivatalok s az áll. iskola növendékei a tanítótestület vezetése mellett. Isteni tisztelet után megtöltötte a hazafias közönség az áll. iskola nagytermét. Az iskolai ünnepély jól sikerült; volt több hatásos szavalat, az énekkar szépen adott elő néhány hazafias dalt, majd Molnár Amália tanítónő szép szavakkal méltatta a nap jelentőségét, buzdította a növendékeket a magyar haza szeretetére. Öt növendék előadta Pásztor Józsefnek a „Szabadság ünnepe“ című alkalmi ifjúsági színjátékot; végre Csuha István gond. elnök lelkes beszéddel zárta be a sikerült ünnepélyt. Este két helyen is ünnepelték a nagy napot. 7 órakor a keresztény polgári olvasókör tartotta meg szavalatokkal és énekkel az ünnepet. Itt az ünnepi beszédet Origássy Károly áll. isk igazgató mondotta, kiterjeszkedett beszédében az 1848. előtti időkre, vázolta az akkori munkásosztály állapotát; beszédét azzal fejezte, be hogy Magyarország csak akkor lesz boldog, ha polgárai nemzetiségre való tekintet nélkül békésen, egyetértéssel fognak a haza javán munkálkodni. Szobránc és vidékének intelligenciája este 8 órakor társasvacsorára jött össze. Lányi Gyula zenéje mellett hazafias beszédekkel rótták le a kegyeletet. A nap emlékét, — mint felkért ünnepi szónok — Jenei Dániel alsóhalasi g. kath. lelkész méltatta. Beszéltek még Stépán László kir. járásbiró és Csuha István földbirtokos. Árok. Az ároki g. kath. népiskolában a nagy nap délelőttjén rendezték szavalatokkal és énekkel a hazafias ünnepet, áldoztak a dicső márciusi eszmék diadalának. Stetureszky István g. kath. lelész, iskolaszéki elnök hazafias szellemű megnyitó beszédet mondott. Rahonca. Az ároki és a rahoncai értelmiség részvételével ünnepelte a rahoncai g. kath. iskola márc. 15-ikét. Stetureszky István lelkész hatásos megnyitó beszéde után a tanulók szépen ünnepeltek és szavaltak. Drugetháza, Tibaváralja. A község g. kath. felekezeti iskolájában lélekemelő hazafias ünnepély volt. A magyar ruhákba öltöztetett tót gyerekek rövid színdarabot adtak elő, szavaltak és hazafias dalokat énekeltek. Ez alkalommal Ferentsik Ödön g. kath. lelkész vendégszerető házánál gyűlt egybe a járás intelligenciájának egy része, hogy megjelenhessen az ünnepélyen, és örömmel konstatálta, hogy a magyar nyelv tért hódít. A növendékek folyékonyan szavaltak, énekeltek, sőt színdarabot is adtak elő. Az előadás Koscsák Gyula derék tanító érdeme. Szilágyi Sándor tb. főszolgabíró mondott köszönetet Koscsák Gyula tanítónak a magyar nyelv sikeres tanításáért. Andrejczó János alsóhunkóci lelkész az iskola vezető és ellenőrző közegeinek nyilvánította elismerését, majd Ortutay István hegygombási lelkész az iskolás gyermekeket további szorgalomra buzdította s végül az „Isten áldd meg a magyart“ hangjai mellett a közönség a legnagyobb megelégedéssel eltávozott. Horlyó: Az állami és g. kath. felekezeti népiskolai növendékek együttesen ünnepelték meg március 15-ikét, Bodó Sándor és Tóth György tanítók vezetése alatt. A műsort a növendékek ének- és szavalatszámai töltötték be. Az ünnepélyen a község lakosságából sokan jelen voltak. Naptáregyesítés, Petőfi és a cenzor. Feleki Miklósnak, a magyar színművészet immár porladó jelesének hátrahagyott írásaiból közöljük az alábbi epizódot, amely irodalomtörténeti már csak azért is, mert hőse — Petőfi Sándor. Nem nagyfontosságú epizód az, — írja Feleki, — amit itt leírok emlékeim tárházából, de mindenesetre érdekes vonásokat tartalmaz Petőfi jellemének megítéléséhez. Petőfi 1846-ik év szeptember és október havában leverten érkezett Erdődről Debrecenbe s engem még az este felkeresett. Feljött a színpadra, megölelt mint régi barátját s első szava volt hozzám : — Te! Én holnap szavalni akarok ! — Nagyon örülök, — mondom, kapva az alkalmon, — de hát mit? — Majd reggel megmondom, csak tétesd ki a színlapra: Petőfi szavai. Rögtön a nyomdába küldtem, s a már kiszedett szinlap tetejére nagy betűkkel rányomattam . Petőfi Sándor a felvonások között szaval. Reggel korán széthordták a szinlapot s a közönség mohón kapkodta a jegyeket. — Én a színház épületében laktam s vártam Petőfit. A költő nemsokára meg is jött, s látva a közönség tódulását, így kiáltott fel: — Jettek csak, majd szavalok nektek olyat, hogy szétszeditek ma a Nánásy színházát! A felvidék e kies falucskájában is szép ünnepséget tartottak. Az állami és felekezeti iskolák tanulói tanítóik vezetése mellett magyar nemzeti szinü lobogók alatt vonultak a g. kath. templomba, ahol először a Himnuszt énekelték el, majd Fenczik Endre c. esperes tartott misét a hazáért és néhány szóval magyarul Én elmosolyogtam az önbizalom e merész kifejezésére s újra kérdezem tőle: mit fog szavalni ? — Az nem tartozik reád. — Nem tartozik? Hát hogy a mennykőbe ne tartoznék, hisz én vagyok az igazgató ? — Én besöpröm a publikumot, te besöpröd a pénzt, aztán nagyot vacsorálunk, punktum. — Jó, jó,de nálunk cenzúra is van és én bizonyos körülmény következtében nem a legjobb lábon állok a cenzorral. Az öreg pedáns ember s újra megteheti velem, amit már egyszer megtett. — A cenzor kéreti igazgató urat, tessék hozzá jönni, — szakítá félbe egy hang társalgásunkat. — Ahá, itt a farkas ! — szólott Petőfi. — Azonnal. Ez bizonyára a szavalatért lesz — mondám én. — Menj csak, — biztatá Petőfi — ha szükség lesz rá, majd magam is elmegyek. Néhány perc múlva már otthon voltam. — A cenzor okvetlen akarja a szavalat leadását, máskép meg nem engedi. — Micsoda ? Jerünk ! Úgyis régóta éhezem a cenzorokra. A Szent Anna utcai konviktus hosszú folyosóján végigmenve, csakhamar K . . . . cellája előtt állottunk. Kopogni akarok. — Es mit! — szólt dühösen Petőfi — sohase kopogtass. A közérdeklődésnek van egy dédelgetett kedvence, kit becézni, kendőzni soha meg nem szűnik ; gondolatokat emészt meg, erőt, nagy, jobb sorsra érdemes erőt tördel össze, s a közfigyelmet egészen magának köti le, ez — hét magyar átok egyike — a politizálás. Annyi baj van itt közöttünk, hogy ha egy napon elfelednénk is közjogi vitákkal sorvasztani erőnket, békéba verni figyelmünket s annyi kiáltó jajaink elől az ő démoni kebelébe rejtőzni, akkor ijednénk meg Isten igazában. Van itt — a mi közéletünkben, társadalmunkban annyi megszívlelésre méltó jelenség, hogy azokra is jó egy kis figyelmet — csak legalább a fölösleget — fordítani; van itt annyi baj, hogy ha az egyszer mind meggyógyulna, talán a sánták is táncra perdülnének! Akkor a „közjogi viták“ sem volnának talán többé meddők : egyszeriben megtermékenyülnének ! A mi társadalmunk oly annyira tagozott, annyi irányba rángatják szekerét, hogy csak mélyebbre áső Az ajtó sebesen feltárult, s mi a szoba közepén állottunk. — Uraságod a cenzor ? — Igen is, kihez van szerencsém? — Szerencséje van Petőfi Sándorhoz, ki a mai előadáson szavalni akar. A jó öreg K . . . . kissé fölingerült a „szerencséje van“ kitételre, de elnyomva neheztelését, lehetőleg nyájas mosollyal kérdezte: — És mit akar szavalni uraságod, ha kérdeznem szabad ? — Kérdezni szabad, de nem mondom meg. — Nem mondja meg? Akkor nem szavalhat. Igazgató úr — folytató felém fordulva — én a szavalatot jogomnál fogva betiltom. — Tilt bizony az ur . . . majd megmondom mit! — szólt a heves költő. — Ej, ej, kissé csendesebben, ha kérnem szabad, hát akkor miért tetszett hozzám fáradni, ha nem akarja megmondani ? — Miért? hogy elmondjam önnek s önben minden cenzornak egyenkint és összesen, hogy mennyire gyűlölöm önöket, a szabad gondolatok hóhérjait, s mennyire óhajtom, hogy mindannyian egy sorban függjenek . . . — Miféle impertinens beszéd ez? — vág közbe az öreg úr — függjenek? — Igen, függjenek. Ami nemsokára be is fog következni Magyarország minden cenzorával.