Az Üstökös, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-01-05 / 1. szám

Búsan ül a magyar legény A csárdában egyedül, Mellette egy öreg czigány Víg dalokat hegedül. Lekönyököl az asztalra, Mely előtte hosszan nyúl, Bánatában nagyot iszik, S víg örömre meg se gyúl. Nagyot iszik bánatában, Mert megcsalta kedvese, Hej ! mert a nő kebelében Hamis a szívt zúz, vese. Izmos jobb kezével néha Az asztalra olyat üt, Hogy a csárda reng beléje, Tető, talaj mindenütt. ,Bűne dominyácze frátye ! Belép egy vén bocskoros. „Ülj le mellém, akárki vagy, Ne félj ! nem vagyok gonosz.“ ,Dobre ráno, daj pán boh !‘ így köszön a második, Rácz, horvát, német, zsidó jő, Isten tudja hányadik. Kívül a szél irgalmatlan Zord dalokat trombitál. Bent egymásra köszöntgetnek: „Pitye! bé! trink! és igyál!“ Tanító és tanítvány. Tanító. Beszélj valamit a kárttevő ártalmas rova­rokról ? Tanítvány. Nálunk ilyenek a hernyók. Ezek, mi­helyt az idő melegedni kezd, a száraz levél bürokráczi­­ából kibújnak. — Burok ránczaiból — igazita ki a tanitó — más­kor ne emlits oly helyet, honnan még veszedelmesebb rováskészítők terjednek el. A csárdában. (Ajánlva annak a bizottmánynak.) Mindeniknek nő a kedve, S­nír a hangja is vele. Egyedül csak a magyarnak Bánatos a kebele. Mindeniknek nő a hangja, S keze, lába már mozog, Csak egyedül a bús magyar Elmerengve andalog. Jobbra, balra fészkelődnek, S már boszantják a magyart, De ez — békésen kitérve — Mindeniktől félre tart. • Látva a zajgó vendégek, Hogy a magyar bús nagyon, Most könyökkel, majd ököllel Lökdösgetik a padon. „Már barátim­ sok a mi sok.“ Fölkel, s az asztalra vág. Bezzeg, örült a ki szépen Elvihette a fogát. „Csaplárosné, eszemadta, Még egy pint bort ide most, Hadd felejtsem azt a csalfa Szeretőmet a gonoszt. Csaplárosné, eszem adta, Vigasztaljon engemet! E czigányon s magán kívül Többé mást nem szeretek.“ A körte*. Költöncz barátomnak. Pirongatál, hogy a falat kényért — Mit szorgalommal szerzek — dobjam el, És éljek, haljak eztán versemért, A melybe lelket égi szűz lehel. Oh, én imádom a költészetet, S daliok, ha múzsám égi ar­cza int, * De ép azért nyomodba nem megyek,­­ Ki írsz, hogy szálljon meg az öt forint. A körte*. 3

Next