Az Üstökös, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1869-09-11 / 37. szám
21H) Hej lett aztán erre tanácskozás szörnyű. Látván, hogy a dolog mégse nagyon könnyű, Sok elgondolkozik ezen a szép dolgon. Sajnálván erősen, hogy nem maradt otthon. Haditanácskoztak, hogy ki menjen elől? És ha már ott lesznek, ki kerüljön belöl? Úgy mint az egerek egyszer hajdanába . Ki kössön csengettyűt, a kandúr nyakába ? Végre megindultak, positiót vonek, Hasznát vevén minden kerítésnek, kőnek, Sánczot ástak aztán, mellvédeket lőnek, Hogy ne fogja körül az a rabló őket. Onnan hat mértföldre, vagyon egy kis város, Ha nem esik , poros, ha meg esik: sáros, Vezér onnan nézte dolgát egy bokorból, Hja mert hát nem tudni, a sors merre fordul ? Mikor aztán voltak teljes biztonságban, Megszámlálták egymást:pandúr,dzsidás hrány van? Megütötte számuk, richtig, az ezeret, Nem is számitva a tartaléksereget. rÁtüzentek aztán Macsvánszkynak szépen : „Tisztelt zsivány uram, alázattal kérem, Tessék csak kijönni, de úgy — puska nélkül, Békülni szeretnénk, hogy ha ön is békül.“ Felelt rá Macsvánszky, hanem a felelet Ott fütyült el szépen pandúr feje felett. „Erre ne jöjj, hallod — pandúr, ekkép tanít. — Nem látod, ostoba te, hogy ember van itt.“ Az pedig nem bánja, ha el is találja. Gondolja magába - nem az ő hibája. Mi gondja van rája, mit tehet ő róla, Ha pandúr beüti fejét a golyóba? Ám ezek se veszik tréfára a dolgot, Küldözgetni kezdik a sok ólomgombot, Puffogtatnak erre, arra, mindenfelé, Várva, ha a golyót amaztán bevenné Lövöldöznek délig, déltől estebédig, Hogy talán kibúvik, erősen reményük, S csodálkoznak, hogy : nem ! Soha ilyen bárgyút! Aztán sajnálkoznak, hogy nem hoztak — ágyút. „Ágyú ? tyhü millióm ! mily ideám támadt — Kiált fel az egyik — hamar a gyufámat! Hozzatok egy pajtát, szalma legyen benne, Kiperzseljük, hogy ha ezer lelke lenne!“ Dictum factum! hoznak szénát, szalmát, nádat, Egy zsúpba takarják az ostromlott várat, Négy felöl meggyujtják , rabló el van hülve, Most hurokra kerül, ha nem élve sülve. Libeg-lobog a láng, gyönyörűség nézni, De a gonosz rabló, bizony megigézi. Úgy áll benne épen, mint a salamander, Nem árt neki égő szalma, széna, kender. Itt már aztán, persze nincsen mit csinálni, Hanem amíg kijön addig kell strázsálni. Majd kiéhezik tán. Addig szépen várnak. (E hadi tactikát hiják ostromzárnak.) No de im kimásznak a confusióból, Mert a rabló ime mászik az odúból, És bele is szalad (szeretne az ólba, De mert közelebb van) egy puskagolyóba Az ily piruláknak az a rosz szokása, Hogy attól megakad az ember futása, Megakad, mintha csak azt mondanák : hopták ! Ezt is, ahogy meghalt, azonnal elfogták. A triumfust pedig én most le nem írom, Mert az öröm uián fejem alig birom, Hagyom az a dolgot jobb humor-Istóknak, A Pesti Lapoknak, Esti Naplópoknak. Mert, hát hogy Gedeon túl telt a zsiványon, Azt én édes Napló, sehogy se csodálom : Macsvánszkynak százas bankó volt fojtása, Gedeonnak pedig százezeres, lássa ! Csak még egyet mondok, kettő lesz belőle: Baloldal (ezt írja a Napló felőle) — Mit várhatunk tőle? oh milyen gonosza! — Macsvánszky halálát gyászkeretbe hozza. Ezer forint vala kitűzve fejére — Aki pedig bizony félgarast sem ér? - Most már a fejembe de sehogy sem megy be . Ezer ember közzül mennyi esik egyre? !