Az Üstökös, 1878 (21. évfolyam, 1012-1063. szám)
1878-06-30 / 1037. szám
KELETI EEGEK. — Irta JÓKAI 3^ÓSTI. — II. A jedikulai rab. (Vége.) A vas vitézek halk roszaló mormogása zúgott körülötte. — Chmielniczky György! Szólita férjét Helenka, szégyentől fojtott hangon. Gondolj fejedelmi méltóságodra! Ne alázd meg magad és engem az egész nép előtt. György nem hallá e szót. Ő csak a csók csattogását hallá. — Athanáz pópa! szólt most már erősebb hangon Helenka; gondolj a dobropoli oltárképre, a hol hitvesednek hűséget esküdtél. Mit látta az most az oltárképet, mikor a maga istennőjét temethette el szemeiben ? — Névtelen rab! kiálta most már haragtól csengő hangon a hitves. Gondolj a jedikulai feledés vermére, ahol el voltál temetve az örök éjszakában. Ejh, mi a börtönök minden vermének sötét feledsége ehez az öntudatlan elmúláshoz, ami a szerelem örvényében lakik? György ez a szót is hallatlanná tette. Lecsókolta a könynyékét a bűbájos hölgy szemeiről s kézén vezette őt vissza palankinjához, édesen suttogva: »üdv neked, kegyelem minden népednek, egész városodnak!« A vas vitézek roszszaló mormogása szélzugássá növekedett. Most már keserűségtől maró hangon szólt Helenka a férjéhez. — Doroszenkó legyőzője! Csak nem fogsz talán Czehrin városába a Czitbara palankinján bevonulni? világ csúfjára a Doroszenki özvegy szeretője mellett ülve ? Ez odatalált. A megsértett tündér csók helyett harapást adott a hízelgő férfi arczára, s az haraggal fordult Helenka felé.