Útunk, 1952 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1952-01-04 / 1. szám
ISKOLÁINK FELADATAI és a z£ii(dojwifUi ketizatuj Irta: MÁTYÁS FERENC a székelykereszturi pedi gósiai iskola 2 netarára Az ősz folyamán megrendezett Román Zene Hete kétséget kizáróan új lendületet adott zeneművészetünk fejlődésének. Hazánk zeneszerzői az élenjáró szovjet, kínai, német, cseh, magyar, bolgár és lengyel zeneszerzők kiküldötteivel közösen vitatták meg munkásságuk eddigi eredményeit, hiányosságait és azokat a nagy feladatokat, amelyek új, tartalmában szocialista, formájában nemzeti zenekultúránk megteremtésében reájuk hárulnak. Az új zeneművek alkotási kérdéseivel egyidejűleg azonban fokozott figyelmet kell fordítanunk a zenekultúra általános kérdéseire s elsősorban a széles dolgozó tömegek zenei képzésére. Zeneszerzőink nem az elefántcsonttorony művészei, műveiket a dolgozóknak és nem egy maroknyi „műértőnek“ írják. Míg a polgári-földesúri rendszerben a hangversenytermek, operák, színházak, rádiók az uralkodó osztály kiváltságosai részére voltak fenntartva, addig ma ezek az intézmények is szélesre tárták kapuikat a dolgozó nép előtt. A dolgozók számára állítják össze műsoraikat s hivatásuk elsősorban az, hogy a dolgozókat neveljék, szórakoztassák, az ő ízlésüket nemesítsék. Ahhoz azonban, hogy teljes értékű munkát végezhessünk e téren is, sürgős és nagy feladatunk a múltból maradt szégyenteljes zenei analfabetizmus felszámolása. A zenei analfabétizmus megszüntetését csakis az írástudatlanság felszámolása érdekében indított kampányhoz hasonló széleskörű mozgalommal érhetjük el. Továbbra is, sőt az eddiginél nagyobb feladatok hárulnak ilyen tekintetben a kultúrotthonok és szakszervezetek dalárdáira, zenekaraira és karmestereire, valamint a rádióra. Népszerű, magyarázó előadásokkal, zeneművészeti és zenetörténeti kérdések ismertetésével, a hangjegyolvasás tanításával sokat segíthetnek. Az alapvető feladat azonban mégis az iskolai zeneoktatás megfelelő átszervezése. Jelen pillanatban az a helyzet, hogy a zenei szakiskolákon és a pedagógiai középiskolákon kívül módszeres zeneoktatás jóformán egyetlen más iskolában sem folyik. Különösen kezdetleges állapotban van a zene- és énekoktatás az elemi iskolákban. Az itt használatos Zenei ABC távolról sem nyújt kellő anyagot a komoly munkához, a tanítók megfelelő módszerismeret hiányában leggyakoribb esetben bemagoltatnak néhány éneket a tanulókkal, esetleg elméletileg rámutatnak egy-egy zenei elemre s ezzel eleget is tettek kötelezettségüknek. Az ilyen zeneoktatásnak gyakorlati értéke nincs, a tanuló a megtanult összefüggéstelen zenei elemeknek az életben hasznát nem veszi. Pedig a gyermekeknek itt kellene megismerkedniük a népzene alapelemeivel, a zenei alapfogalmakkal, hogy megérthessék saját»ephioni'nnyelvüket és a-* prfvatí'élő népek zenéjét. Nem jobb a helyzet a felső tagozaton, sőt az elméleti líceumokban sem. Az elméleti líceumban a nyolcadik osztályig az ének- és zenetanítás még csak nem is melléktantárgy. Karének ugyan szerepe az órarendben, de éppen a zenei alapismeretek hiányában a legkínosabb munkával is évente mindössze három-négy többszólamú darabot ha sikerül megtanítani. A helyzet tehát az, hogy iskoláink túlnyomó részénél szinte teljes mértékig mellőzzük a zene nyújtotta komoly nevelési lehetőségeket. Márpedig, ha itt nem kezdődik meg a zenei analfabetizmus felszámolása, akkor az iskolán kívüli kulturális nevelőmunkában évek hoszszú során keresztül sem leszünk képesek ezt a feladatot megoldani. Egyedül a pedagógiai középiskolában folyik aránylag komoly zeneoktatás, bár itt is bővében akadnak hibák és hiányosságok. Nincs jól megszerkesztett, pedagógiai szakiskolák számára írt énekeskönyv. A tanterv teljesen mellőzi a zenetörténetet, a tanítójelöltnek a tananyag beosztása szerint nincs alkalma megismerkedni a preklasszikus, klasszikus, romantikus, valamint a nagy szovjet és hazai zeneszerzőkkel és műveikkel. Sőt, ha a tanár szigorúan ragaszkodik az utasításokhoz, a tanulók még a hangjegyolvasást sem tanulhatják meg kielégítően, mert az elemi iskolai öthat-hét osztályos énekeskönyv nem alkalmas a szolmizálás megtanítására. Ez annál is súlyosabban esik latba, mert a pedagógiai iskolából kikerülő tanítók feladata, hogy majdan zenét és éneket tanítsanak az elemi iskolákban, s ők a kultúrotthonok jövendő karmesterei! Az elemi és középiskolák számára miniszteri kiadványként megjelent zeneoktatási Programm 22—25. oldalán olvassuk, hogy a szovjet iskolákban az énekórán a tanár leüt pár hangból álló motívumot és a gyermekek azonnal felismerik a művet, amelyből a motívum elhangzott és a zeneszerzőt is. Ennek az a magyarázata, hogy a szovjet közép- és pedagógiai iskolák számára remek háromszáz, illetve ötszáz oldalas zenetárt adtak ki, amelyben évfolyamok szerint módszeres fokozatokban megtalálhatók a világ zeneirodalmának és természetesen az orosz, illetve szovjet zeneirodalomnak a legismertebb szerzeményei. Ez az alapja a szovjet zeneoktatásnak. Nem vitás, hogy ilyen zenetár, ilyen segédeszközök nélkül mi sem végezhetünk komoly munkát. Mi tehát a teendő? Szem előtt tartva a széles dolgozó tömegek zenei ismereteinek bővítését, zenei ízlésének fejlesztését, tovább kell fokozni és módszeresebbé kell tenni a népszerűsítő zenei előadásokat mind a rádióban, mind a kultúrotthonokban, mind pedig a szakszervezeti kultúrcsoportoknál. A cél az, hogy a dolgozók legalábbis minimális mértékben ismerjék a zenei műfajokat, a zenetörténet nagyjait és nagy alkotásait mindenekelőtt népzenénket, a szovjet és az együttélő népek zenéjét. Teljesen új alapra kell helyezni az iskolai zeneoktatást. Ennek előfeltétele az énekoktatás modern és megfelelő módszereinek kidolgozása, zenetár kiadása, a szovjet tapasztalatok felhasználásával és jól megszerkesztett énekeskönyvek írása az óvodai tanszemélyzet, valamint az 1—11 osztályos tanulók számára. Ugyancsak idetartozik a hangszeriskolák (hegedű-zongora) kiadása is. Rendkívül nagyfontosságú feladat, amely egész kultúrforradalmunkra kihalással van, az óvodai és elemi iskolai tanszemélyzet, valamint a pedagógiai iskolából kikerülő növendékek zenei szakmai kiképzése. Az ICD tanfolyamok keretében az ideológiaipolitikai oktatással egyidejűleg alapos, szakmai nevelésben is kell részesíteni a zenetanítókat és tanárokat, mert enélkül a legjobb akarat mellett sem lesznek képesek a kultúrforradalomban és a Román Zene Hete alkalmából hozott határozatokból rájuk háruló feladatok teljesítésére. Igazi pedagógusaink nem mellőzhetik és nem süllyeszthetik melléktárggyá a zene- és énekoktatást. A helyes ének- és zeneoktatás a többi iskolai tantárggyal együtt hathatósan hozzájárulhat az új típusú ember neveléséhez és kialakításához. Ahhoz azonban, hogy a zeneoktatók jó munkát végezhessenek, meg kell teremtenünk számukra az eszközöket és a lehetőségeket. Szükséges, hogy a Közoktatásügyi Minisztérium illetékes osztálya gyakorlati tervet dolgozzon ki erre a célra és a Művészeti Bizottságon keresztül mozgósítsa a Zeneszerzők Szövetségét megfelelő tankönyvek, zenetárak, zeneiskolák elkészítésére. Arra kell törekednünk és azt kell elérnünk, hogy új iskoláinkból kikerülő tanulóifjúságunk s rajtuk keresztül, majd a széles dolgozó tömegek is, néhány év múlva úgy emlékezzenek vissza a zenei analfabetizmusra, mint a rosszemlékű múlt írás- tudatlanságára. 1 „Az igazi tudós kötelessége az idealista maradványok elleni harc a tudományban, azoknak az elképzeléseknek kiirtása, melyek szerint léteznek az emberi tudás számára elérhetetlen területek, vagyis a tudomány reakciósai, az idealizmus elleni harc.“ — Ezek a szavak Olga Boriszova Lepesinszkaja szovjet tudós szavai. Ha Olga Lepesinszkaja tudományos munkáját áttekintjük, láthatjuk, hogy e szavakban kifejezett irányzat vörös fonalként végig húzódik egész tevékenységén. Munkásságához szervesen hozzátartozik az a tény, hogy ő, aki 1898 óta a munkásosztály élcsapatának tagja, a marxista világnézet, a dialektikus materializmus szemszögéből fogott munkájához. Nyilvánvaló tehát, hogy ez a harcos tudós nem nyugodhatott bele abba, hogy a biológiai tudományokban Virchow reakciós sejtelmélete uralkodott. Virchow elmélete szerint sejt csak sejtből keletkezhetik éspedig osztódás útján. Sejten kívül semmi élő nincsen és a bonyolult szerveződések és szervezetek csupán sejtek összegei. Ha elfogadják, hogy sejt csak sejtek osztódása útján jöhet létre, úgy egyrészt feltételezzük az első sejt teremtését, másrészt pedig a sejteket a nem élő világtól elvileg különböző dolognak tekintjük, vagyis tagadjuk a világ anyagi egységét. Továbbá, ha a bonyolult szerveződések csupán sejtek összegei — úgy a fejlődés minőségi fokozatainak tagadásán át, tagadjuk végső soron magát a mozgást is, amely nélkül az anyag elképzelhetetlen. Virchow nézeteinek elterjedése nemcsak megtorpanást okozott a biológiai tudományokban, hanem olyan reakciós elméleteknek szolgált alapul, melyek „örök és változatlan öröklődési anyag“-ról beszéltek és ezzel az áltudományos, reakciós elmélettel a fajelméletet „igazolták“. A Szovjetunióban Olga Lepesinszkaja vezetésével 1933 óta folytak kutatások és kísérletek, melyek bebizonyították a virchowi tétel hamis voltát. A magasabbrendű állatok fejlődése korai szakaszainak, az egyszerű élőlények felnőtt egyedeinek és a szövetekben végbemenő regenerálódás folyamatok kutatásainak alapján kialakult az élő anyag fejlődésének új, dialektikus-materialista elmélete. O. B. Lepesinszkaja a kutatások eredményét „A sejtek keletkezése az élő anyagból és az élő anyag szerepe a szervezetben“ című munkájában fejtette ki. Kimutatta, hogy az élet nem a sejtnél, hanem egyszerűbb szerveződési fokon álló élő anyagnál kezdődik, mely fehérjét tartalmaz és mind anyagcserére, mind fejlődésre képes. Az élőlény tehát nemcsak sejtek összege, hanem bonyolult, sokrétű szerveződés, melyet a sejtek mellett a fejlődés különböző fokain álló élő anyag is alkot, így például a tojás fehérje és sárgája nemcsak tápláló közeg — ahogyan ezt eddig hitték, — hanem élő anyag, amely fejlődik és sejteket alkot. Ezek a sejtek további fejlődésük során magát az embriót képezik és vért is képeznek. Sőt, a sejtek osztódásának tekintett folyamat lényegileg újjáképzés, új sejtek fejlődése az anyasejt protoplazmájából. Fejlődésének folyamán az új sejt végig járja ugyanazokat a fokozatokat, mint a nem sejtszerű anyagból keletkező sejtek. Lenenszkaja arra is rámutatott, hogy minden élőlény fejlődése során megismétli a sejt előtti állapotot is. Mindezzel magyarázatot nyer a minőségileg különböző sejtek megjelenése az ontogenezisben, így, a kutatások során bebizonyosodott, hogy bonyolult szervezetek sebeinek gyógyulásakor a regenerálódás — a szervezet megsebzett szöveteinek megújulása — nemcsak sejtek látszólagos osztódása, hanem új sejtek képződése útján megy végbe. Olga Lepesinszkaja kutatásainak eredményeit a Szovjetunió Minisztertanácsa 1949-ben a Sztálin-díj első fokozatával jutalmazta. Már akkor írta Lepesinszkaja egyik cikkében: „Az új sejtelmélet csupán lépcsőfok a jelenkori szovjet orvostudomány és a micsurini biológia legfontosabb kérdései megoldásának útján.“ És a nyolcvanéves tudós nem állt meg ezen a fokon, hanem teljes frissességgel és bolsevik lendülettel tovább dolgozik. Szükségessé vált, a most már felfedezett élő anyag szerepének tanulmányozása különböző megbetegedések esetében és a regenerálódási folyamatban, hogy e kutatások eredményét alkalmazhassák a szövetterápia gyakorlatában. O. B. Lepesinszkaja legjelentősebb utóbbi években folytatott kutatási területe azonban az emberi élet meghosszabbításáért folytatott munkássága. Már ennek a kérdésnek tudományos megközelítése ragyogó bizonyítéka a szovjet tudomány felsőbbrendűségének. Ma, mikor a háborús uszítók szolgálatában álló tudós-lakájok az emberiség legnagyobb gonosztevőjének ... a gyógyító orvost nyilvánítják, sterilizálást javasolnak és hírhedt cirkálóikon Korea közelében mérgező baktériumokkal végeznek „kísérleteket“ az emberiség „feleslegének“ elpusztítására — a szovjet tudomány maga elé az emberi élet meghosszabbításának feladatát tűzi. Az e téren eddig folytatott kutatásokról számoljanak be O. B. Lenesinszkaja egy sajtótudósító kérdéseire adott válaszai: — Véleménye szerint, az ember hány éves korig élhet? — A szovjet tudomány a hoszszú élet kérdéséről gazdag anyagot gyűjtött össze. Ez az anyag azt mutatja, hogy az ember 150 évet, sőt, ennél többet is elélhet. Igen sok olyan eset ismeretes, amikor emberek szellemi és testi frissességben érték el ezt a tiszteletreméltó kort. Így például Ghanar Kíni grúz kolhozparaszt 155 éves korában halt meg. Sok idős ember nem azért hal meg, mert szervezete „elhasználódott“, hanem valamilyen véletlen megbetegedés pusztítja el. Ebből logikusan következik, hogy a végelgyengülés miatt bekövetkező halált 150 évre, sőt még későbbre ki lehet tolni. — És mik az idő előtti öregedésnek okai? — A tudósok az öregedés jelenségét különbözőképpen magyarázzák. Egyesek az öregedés okát az idegrendszer megbetegedésében látják. Ilja Mecsnikov, a nagy orosz biológus, aki elsőként tanulmányozta a hoszszú élet kérdését, azon a véleményen volt, hogy az emberek időelőtti öregedése a szervezet rothadási baktériumok kiválasztása által bekövetkező „önmérgezésének“ eredménye. Végül van olyan elmélet is, amely az idő előtti elöregedést a belső kiválasztási mirigyek működésének hiányával magyarázza. Nekem az a véleményem, hogy az öregséget sűrűsödés, a sejtek fehérje-testecskéinek besűrűsödése okozza. E folyamat következtében csökken az anyagcsere és ez az egész szervezet működésére kihatással van. Az öregedés legjellemzőbb jele a szervezet kötőszöveteinek fokozott fejlődése és ennek következtében a véredényekben és más szervekben beálló meszesedés. A máj elmeszesedésénél például a sejtek megráncosodnak és számuk csökken. Ugyanez a folyamat játszódik le az agyban is, aminek következtében az ember szellemi képességei csökkennek, emlékezete gyengül. A véredényekben érelmeszesedés, tehát szintén besűrűsödés, a fehérjetestecskék megöregedése áll be. — Milyen módszereket ajánl a szovjet tudomány az idő előtti megöregedés ellen? — Mindenekelőtt gátolni kell a fehérjetestecskék besűrűsödését és harcot kell indítani a már meglévő sűrűsödések ellen. Ehhez tudni kell, hogy a szövetsejtek különböző életkorban hogyan változnak meg, és meg kell találni azokat az eszközöket, amelyek a fehérjerészek öregedését megakadályozzák. Az egyik ilyen anyag véleményünk szerint a szódabikarbóna. Megállapítottuk, hogy a szódabikarbóna a megsűrűsödött fehérjetestecskéket föllazítja, a szervezet anyagcseréjét és ezzel az egész szervezet tevékenységét élénkíti. Az idő előtti öregedésben és halálban óriási a szerepe a társadalmi okoknak és a külső környezetnek, amelyben az ember él. A kapitalizmus feltételei között a szegénységre és éhezésre ítélt dolgozók különösen gyorsan öregednek. A Szovjetunióban, ahol megszüntették a társadalmi egyenlőtlenséget és a kapitalista kizsákmányolást, olyan anyagi és társadalmi feltételeket teremtettek, amelyekben az idő előtti öregedés sok gyorsító okát felszámolták. A Szovjetunióban a dolgozók anyagi jóléte évről-évre fokozódik, javulnak a munka és pihenés feltételei, az állam egészségvédelemre költött kiadásai nagyobbodnak. Ugyanakkor a testedzésnek és a sportnak is nagy figyelmet szentelnek. A statisztika azt mutatja, hogy az emberek átlagos életkora az egész világon a legmagasabb a Szovjetunióban, ahol átlagosan hatszor annyi ember éri el a magas kort, mint amennyi ember az USA-ban. A halandóság 1940- hez képest felére, a gyermekhalandóság ennél is jelentősebben csökkent. A Szovjetunió népszaporodása már évek óta nagyobb, mint 1940-ben volt és a lakosság évente több, mint három millióval gyarapszik. A Szovjetunióban tervszerű és határozott harcot folytatnak minden betegség ellen. Orvosok százezrei foglalkoznak a széles mértékben kifejlesztett megelőző rendszabályokkal. Nagy szerepet játszik itt az az ismeretes tény, hogy a Szovjetunióban az orvosi kezelés mindenki számára ingyenes. Számos tudományos intézményben hathatós új gyógymódokat dolgoznak ki, és új gyógyszereket fedeznek fel. Ezen a területen mi már sokat elértünk, sok súlyos betegség, amely a kapitalista országokban még nagyon elterjedt, a Szvjetunióban örökre eltűnt. — Laboratóriumaiban milyen konkrét munkákat végeznek? — Jelen pillanatban a vezetésem alatt álló hat laboratórium tudósai a szervezet fehérje-testecskéinek különböző életkorban történő elválásaival foglalkoznak, továbbá a különböző kémiai szereknek az anyagcsere meggyorsítására kifejtett hatását tanulmányozzuk. Ezek a munkák olyan hatékony szerek felfedezését célozzák, amelyek a szövetek korai öregedését akadályozzák. Biztosra veszem, hogy a szovjet biológusok és orvosok sokoldalú és széleskörű kutatómunkája végeredményben ezt a bonyolult feladatot is megoldja és az emberi élet korát 150 évre meghosszabbítja. Reményeim az öregség elleni hatásos harc lehetőségét illetőleg a kísérleti úton már elért eredményekben, valamint a szovjet tudomány alkotó erejébe vetett szilárd bizalomban gyökereznek. Ez a tudomány az egész emberiség békéjét, haladását és boldogságát szolgálja. O . B. Lepesínsskala az emberi élet meghosszabbításáról Öt éves a sepsiszentgyörgyi ÁLLAMI MAGYAR SZÍNHÁZ Öt évvel ezelőtt alakult meg a kolozsvári Dolgozók Színháza, a mai sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház elődje. A burzsoázia és ügynökei, a jobboldali szociáldemokraták annak idején kézlegyintéssel fogadták Pártunk sztálini nemzetiségi politikájának ezt az új eredményét. Az osztályellenség nem elégedett meg a lebecsüléssel, hanem tevőlegesen is igyekezett megakadályozni a színház megalakulását. A dolgozók fiatal színháza azonban a Párt útmutatásait követve, sikeresen visszaverte az ellenség támadásait és elindult a fejlődésnek azon az útján, melyet a szovjet színházak kiváló eredményei világítanak meg. A Dolgozók Színháza életképesnek bizonyult, mert a Kommunista Párt kolozsmegyei vezetősége és a pártsajtó, az Igazság nagy jelentőséget tulajdonított a színház munkájának és azt a legmesszebbmenően támogatta. A színház a Párt gondoskodásának köszönheti, hogy az elmúlt öt évben jelentős eredményeket ért el és kialakult állandó, munkásokból, dolgozó emberekből álló közönsége. A kolozsvári Dolgozók Színháza a Párt iránymutatását követve különösen a falusi dolgozók nevelésére fordított figyelmet. A színház ma is elsőrendű feladatnak tekinti a falusi dolgozók nevelését, a falvakban ma már egyre inkább kibontakozó kultúrforradalom segítését. A színház 1948 augusztus óta működik Sepsiszentgyörgyön. Új szakasz kezdődött ezzel a színház fejlődésében. A Népköztársaság kikiáltásával egyidejűleg kibontakozott kultúrforradalom lendülete vitte magával a sepsiszentgyörgyi színházat is. Fejlődésében — mint cseppben a tenger — tükröződnek azok az eredmények, melyeket négy év alatt hazánk dolgozói elértek. Azóta 365 előadást tartott falun, közel százezer néző előtt. Az elmúlt színi évadban a 32 tagból álló színtársulat Sepsiszentgyörgy-rajon falvaiban minden hónapban vendégszerepelt. A művészegyüttes ma már Csík, Udvarhely, Kézdivásárhely, Sztálin, Rákos-rajon falvait évente legalább háromszor felkeresi. Az 1950—51-es évadban a színház például 169 előadást tartott falun, 52.111 néző előtt. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a színház munkaközössége felismerte szerepét a kultúrforradalomban és mindent elkövet, hogy feladatát eredményesen teljesítse. Ezzel az értékes mennyiségi eredménnyel párhuzamosan a színház művészi színvonala is állandóan emelkedett. A fejlődés állomásait olyan sikerült bemutatók jelzik, mint például Lucia Demetrius: Új meder, vagy Lope de Vega: A juhok kútja című művének bemutatója. Az előbbi előadással a színház megnyerte a fővárosi Teatrul Municipallal folytatott versenyt. Az elért eredményekkel azonban nem elégedhetünk meg. A művészi munka területén mutatkozó hibákat nem kendőzhetjük el önelégült, öntetszelgő megállapításokkal, melyek legtöbbször arra alapozódnak, hogy az idei bemutatók művészi értéke nagyobb, mint az 1947-es vagy 1948- as évad előadásainak az értéke. A szovjet színházak gyakorlatából tanulva, a testvér román színházak eredményeit figyelemmel kísérve s a többi magyar színházak segítségével és baráti együttműködésével munkaközösségünknek fel kell vennie a harcot az igényes művészi munka érdekeiben a polgári színjátszás romboló hatásai ellen. Erőteljesen küzdenünk kell a naturalizmus és formalizmus megnyilvánulásai ellen, melyek nem kis mértékben akadályozzák még ma is a színház fejlődését. Színházunk fejlődéséről beszélve nem mehetünk el szó nélkül amellett a segítség mellett, melyet a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház kormányunktól kap. A Kormány és a Művészetügyi Bizottság minden lehetőséget megteremtett ahhoz, hogy a színház az igényes művészi munka útjára léphessen. A kapott anyagi támogatás lehetővé teszi, hogy a színház évente csak néhány bemutatót tartson. Ez a művészegyüttest az elmélyültebb, igényesebb, magasabb színvonalú munkára kötelezi. A színvonalas művészi munka mindig megtenni gyümölcsét. Ezt igazolja Lope de Vega: A juhok kútja című művének bemutatója is. A juhok kútját Sepsiszentgyörgy 17 ezer lakosa közül közel nyolcezren nézték meg. E nagy közönségsiker arra kell ösztönözze a színház művészegyüttesét, hogy a jövőben még fokozottabb igényességgel és művészi mértéktartással hozza színre a klasszikusok, a szovjet írók remek alkotásait s a hazai drámairodalom új műveit. A szovjet színház gyakorlata arra figyelmeztet, hogy a közönségszervezésnek az igényes művészi munka a legfőbb biztosítéka. Színházunk munkaközössége fennállásának ötödik évfordulója tiszteletére vállalta, hogy ötéves tervét négy év alatt teljesíti. Színházunk ezzel járul hozzá Népköztársaságunk felvirágoztatásához, a békéért vívott harc győzelméhez. BOKOR ANDRÁS a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatója SOSZTAKOVICS-BEMUTATÓ Jliamnás Árkdijjm, Sztálin elvtárs 72. születésnapjának tiszteletére a marosvásárhelyi Maros (Mureşul) filharmónia előadja Sosztakovics, kiváló szovjet zeneszerző Dal az erdőkről című Sztálini-díjas oratóriumát. Sosztakovics új műve a mai szovjet valóságból meríti témáját, a természetátalakító tervek nagyszerűségét és a mindezeket megvalósító szovjet emberek lelkes munkáját harcát tükrözik. Az oratórium a Nagy Honvédő Háború győzelmének örömteljes pillanatában kezdődik, bemutatja a nagy természetátalakító terv megszületését, a szovjet dolgozók harcai a természetel, győzelmét a természet felett, s a békés építés, a békés munka dicsőítésével zárul. Az egész alkotást áthatja a kommunizmus győzelméért végzett munka nagyszerűsége és a kommunizmus közelségének romantikája. Sosztakovics nagy mesterségbeli tudással s elmélyültséggel dolgozta ki rendívül időszerű, értékes békeharcos témáját. Sosztakovics oratóriuma a szocialista-realista zeneművészet egyik legújabb és legnagyobb alkotása. Ezért különösen figyelemreméltó a marosvásárhelyi Maros filharmónia bemutatója. Népköztársaságunkban eddig még csak Bukarestben adták elő az oratoriumot. Hazánk zenekultúrájának fejlődését bizonyítja az, hogy a marosvásárhelyi filharmónia ilyen gyorsan, nem sokkal az első hazai bemutató utáni tolmácsolta a közönségnek ezt az alkotást. A hét tételből álló oratórium előadására a marosvásárhelyi filharmónia hosszú időn keresztül, gondos munkával készült. Sosztakovics művét Kozma Géza vezetésével a filharmónia, a legjobb vásárhelyi énekkarok és a Művészeti Középiskola gyermekkórusa (összesen kétszáz tagj együttes) adta elő. A szólókat a kolozsvári Állami Magyar Opera művészei, Ottrok Ferenc és Sass László értekenék. A Népművelődés színes arabpályázata A NÉPMŰVELŐDÉS, amely a Kulturális Intézmények Bizottságának kiadásában a falusi kultúrotthonok és üzemi klubok műsoranyagát biztosítja, színdarabpályázatot hirdet. A pályázat célja hazai magyarnyelvű színműirodalmunk minőségi fejlesztése, kultúrintézményeink műsorainak ellátása olyan darabokkal, amelyek a szocialista realizmus művészi követelményeinek megfelelően tükrözik Népköztársaságunk épülő új társadalmát. A pályázaton bárki részt vehet egyfelvonásos, kétfelvonásos, vagy rövid terjedelmű színdarabbal, azonban ez utóbbi sem terjedhet 40 gépelt oldalnál többre. Beküldhető: vígjáték, életkép, bármilyen válfajé prózai vagy zenés színmű. A pályázat első díja 100.000 lej. Ezenkívül 50.000 lejes második díjat és két egyenként 25.000 lejes harmadik díjat osztanak ki az arra érdemes munkák szerzői között. A színdarabot jeligével ellátva a folyóirat szerkesztőségének címére kell beküldeni. Redacţia Népművelődés szerk. Bucureşti, Str. Latină No. 8, Raionul 1 Mai. A beküldött munkához zárt borítékban nevüket és pontos címűket is mellékeljék a pályázók. A pályázat végső határideje 1952. március 31. Az eredmény kihirdetése 1952 május elsején történik. A díjnyertes műveken kívül a többi közlésre alkalmas művet is közzéteszi a Népművelődés, szabályszerű díjazással. Nem kétséges, hogy a Népművelődés pályázata megmozgatja úgy íróinkat, mint kezdő tehetségeinket és jelentékenyen hozzájárul a kultúrotthonok és üzemi klubok műsora minőségének emeléséhez. Erre annál nagyobb szükség van, mert építőmunkánk gyors üteme, első ötéves tervünk hatalmas megvalósításai, mezőgazdaságunk szocialista átalakulása, falusi kultúrforradalmunk — mindez a megjelenítésre váró témák egész tömegét kínálja az írónak. Lelkesítse íróinkat e feladatok sokasága és sokrétűsége! Reméljük, hogy a Népművelődés színdarabpályázata jelentős lépéssel viszi majd előbbre színműirodalmunk ügyét. HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk legutóbbi számában, az utolsó oldalon közölt rajz szerzőjét tévesen közöltük. A rajzot Cs. Erdős Tibor kolozsvári festőművész készítette. UTUNK JillkLaufkából: VÖRÖS GRIVICA zerkilencszázharminchárom. A tőkés államokban, az évek óta dúló válság elérte tetőfokát. A külföldi tőkések zsoldjában álló nemzeti-parasztpárti urak nyugati gazdáik valamennyi utasítását pontosan végrehajtották. Felemelt adó, áldozati görbék, sokszorosan emelkedő munkanélküliség teszik még nyomorúságosabbá a munkásság életét. Az elgyötört dolgozók elszántsága, harciereje megacélosodik. A Román Kommunista Párt hívására a munkásság mind nagyobb tömege válaszol. A sorozatos sztrájkokra a kormány ostromállapottal és a munkásság vezetőinek letartóztatásával felel. Amikor ezt a grivicai munkások megtudják, több mint hétezren sztrájkba lépnek. Ezt a hősi küzdelmet a kormány gyilkos terrorral próbálja elfojtani. Részeg katonákat és csendőröket vezényelnek ki. Sortüzeik nyomán munkások százainak vére omlik a vasúti műhelyudvarok hószőnyegére. íme az események: Ez Miklóssy Gábor festményének témája. Ezeket az eseményeket egyetlen jelenetben kellett összesűrítenie. Egyetlen jelenetet kellett tartalmában úgy elmélyítenie, hogy az ne csak téma maradjon, ne csak egy sortűz pillanatképe legyen, hanem hirdesse a proletariátus elszántságát, az akaratot, amelyet sortüzeik és részeg csendőrök szuronyrohamai sem törhettek meg, azt a nagyszerű eseményt, amely a román munkásmozgalom mozgósító erejű fejezetévé vált. A festmény még nincsen készen. A művész az országos tárlatra befejezetlen állapotban küldte fel. Ez a munka ugyanis olyan jelentős, olyan nagyszabású, máris oly sokat mond, hogy a kiállításról nem hiányozhat. A grivicai véres eseményeket Miklóssy Gábor úgy festette meg, hogy a néző szinte a kavargó tömegben érzi magát, érzi, hogy a festő az eseményeket a dolgozók oldaláról látja és láttatja. Ezért, a sortáz pillanatában a csendőrséget a kerítésen kívül, a februári hajnal ködébe veszve, embertelen, személytelen voltában, inkább csak jelzi. Ugyanakkor egyénileg jellemzi a dolgozókat. Az igaz ügyért harcoló munkásságra leadott első sortűz hatását, a munkásság felháborodását, tántoríthatatlan kiállását a festő mértéktartatín, igen művészien, minden hamis pátosz kerülésével mutatja meg. A gondosan kiválogatott egyéni jellemek, arckifejezések ellenére, a kép nem szakad szét, elkülönült egyénekre. Ellenkezőleg: az egybekovácsolt tömeg egységes magatartását hangsúlyozza. A művész ugyanis jól ismeri a tömeg belső életét. A tömeget éppen az egyéneken keresztül mutatja, akik azonos eseményre, egyéniségüknek megfelelően különbözőképpen reagálnak. Mennyi egyéniség, mennyi jellem! Az egyik a kezében szorongatott vasrúddal támadásra indul és magával ragadja társait Egy fiatalember, — becsületes, nyílt tekintetű, — társait hívja segítségül. Mások halálra sebzett társukért aggódnak. Gyáva, sunyi is aktív köztük, aki bőrét merítené, megint másik a haragtól szinte megmerevedik s a tiltakozás élő szobraként áll. A csoport lendülete, akarata az élenálló munkásban csúcsosodik ki. Homlokán megcsillan a fény, az erő és értelem. Szinte hallani véljük, amint a koronáknak kiált: „Ne lőjjetek, testvérek!“ Innen a mozgás sokrétűsége, a tömeg hullámzása. Valamennyien ismerősnek tűnnek: a kopott egyensapkájú, örökké nyomorgó fékező, a mozdonyvezető. Egyikre habozás nélkül rámondanánk, hogy lakatos, a másik kovácsnak látszik. Egyenes, becsületes emberek, rokonszenvesek a maguk igazában, abban, ahogy a gyilkos tettre reagálnak. A kép megérteti, hogy nekik van igazuk, hogy a jövőt ők képviselik, szilárdságukban, rendíthetetlenségükben, amelyet a művész nagyszerűen éreztet. Megnöveli őket, magasra állítja, hogy a nézőnek valóban fel kelljen rájuk néznie. Érezzük, hogy a véres terror ellenére is valójában ők a győztesek. A művész valamennyi technikai eszközét, a kompozíció felépítését, a tömegek elosztását, a színt, a fény és árnyék adagolását e feladat szolgálatába állította. A kompozíció, a tömeg vízszintes irányú dinamikus mozgását, a háttérben álló vasúti épület merev függőlegessége által is hangsúlyozza. Az épületet meglehetősen előrehozva, a teret leszűkítette, hogy az eseményeket közvetlen közelről mutatva, hatásukat fokozhassa. A munkásokat két csoportra osztja. A baloldali csoport belül félkör alakot kap. A jobboldali ugyancsak félkör alakban elhelyezett csoport felé felül egyetlen alak közvetít,. Halálosan megsebzett munkás. Dinamizmussal teli mozgása lényegében két mozdulat összetevése. Ökölbe szorított jobbja Lendületével, haragos fejmozdulatával még ádáz áürivel fordul a gyilkosok felé. De elkeseredett arckifejezése, szétvetett lábainak rogygyadozása jelzi, hogy egy-két másodpercen belül összeesik. Ez a, halál előtti mozdulat kapcsolódik a jobboldali csoporthoz, ahol már halottakat és halálos sebesülteket látunk. A művész így a tekintetet, a balsarokban álló társát hívó munkástól s a támadásra induló csoporttól, a középen álló főalakon s a megsebzett, összeeső munkásánál fokozatosan jobbra tereli, a kép legdrámaibb pontja felé, a sortűznek közvetlen közelről, nyíltan kiszolgáltatott munkás felé, aki egyik karjával sebesült bajtársát támogatja, jobbja ugyanakkor fenyegetően lendül a gyilkosok felé. Körülötte haldokló és halott bajtársai. A baloldali csoport függőleges vonalaival szemben, az egymás hegyén, hátán fekvő alakok vízszintes vonalai, befelé a háttér mélysége felé viszik a tekintetet, az előrehullámzó tömeg felé, amelyet a művész még csak jelzett. Az előteret középen alul, egy halott munkás félalakja zárja. Fekvése, felpúposodott kabátja elárulja, hogy a dombocskáról csúszott le. Borzalmad ez a tehetetlen, mozdulatlan alak. Mégis a nézőn egy pillanatra sem lesz úrrá az elkeseredés. Hiszen az elesett helyébe máris újak lépnek s mögöttük az egyik hívó mozdulata, újabb és újabb tömegek érkezését jelzi. A kompozíciónak ez a felépítése természetesen komoly átgondolást, sok tudatosságot igényelt. Ennek ellenére a kép csöppet sem hat mesterkéltnek. Miklóssy Gábor itt a realista kompozíció egyik nagy és nehéz feladatát oldja meg, merev elrendezettség helyett, természetes, életszerű, de nagyon, kiegyensúlyozott felépítést nyújt. A komoly, zengő színek, a jelenet drámaiságát s a hideg, ködös februári reggel hangulatát kiválóan adják vissza. A művész nagyszerűen jellemzi a háttérből kiemelkedő vasútépület sivárságát Helyenként a befejezettebb részeken, az anyagérzékeltetés remek példáit kapjuk. Egy irhabunda, egy kabát megfestése megannyi élményt jelent. A mindannyiunk által ismert régi vasutasöltözékek, még fokozzák a jellegzetesen román arcok hatását. Végül a kezek kifejezőerejét, remek megfestését kell megemlítenünk. Miklóssy Gábor művének jelentőségét még nem mérhetjük fel. Anynyit azonban máris megállapíthatunk, hogy képe a felszabadulás óta nálunk készült legkomolyabb munka. A megfestés nagy tudást és az anyag fölötti biztos uralmat bizonyít. A mű lehetővé tette Miklóssy Gábor számára, hogy képességei legjavát mutassa meg. Képe a tartalom, a kifejezés, a megfestés szempontjából nálunk komoly minőségi ugrást jelent. Népköztársaságunk kultúrforradalmának egyik eredménye, hogy Miklóssy Gábor ma a Párt történetének hatalmas jelentőségű eseményéről ilyen komoly értékű képet festhet. B. I.