Utunk, 1957 (12. évfolyam, 3-52. szám)

1957-01-19 / 3. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJI VEK! MAGYAR ÍRÓK VÁLASZA ROMÁNIAI BARÁTAIKNAK HTöbb romániai lapban és a buda- , pesti Népszabadság január 4-i számában megjelent a romániai ma­gyar írók egyik csoportjának újévi le­vele a Magyar Népköztársaság íróihoz Az újévi üdvözletre több magyar iró válaszlevelet küldött. A levelet az aláb­biakban közöljük: Kedves Barátaink! Nem testületként, és mégis együtt fordulunk Hozzátok, hogy válaszoljunk a szíves baráti üzenetre és viszonozzuk újévi jókívánságaitokat. Minden segít, ség, minden bíztató szó könnyít a ter­hűnkön és növeli erő nket. Higyjétek el, hogy felszabadulásunk óta soha sem volt nagyobb szüksége a magyar nép­nek több erőre, összetartásra, munkára és reményre, mint éppen most. Most, amikor választ keresünk a múlt kérdé­seire és kiutat az országos bajokból. Nem politikai, de lelkiismereti sor­rendet követünk, amikor az elkövetett hibákról beszélünk mindenekelőtt. Jól tudjátok, hogy hibák sorozata sújtotta a párt- és országépítés sok-sok terü­letét s különös erővel hatottak azok, amelyek a szocialista építés nemzeti feltételeinek megsértéséből következtek. Íz elmúlt korszak nem egyszer sér­tette meg a törvényességet, az igaz­ságérzetet, a humanitást. A hibák kijavítása már megkezdő­dött, amikor az ellenséges aknamunka tragikus módon megosztotta pártunk és népünk erejét, pusztító propagan­dája mérhetetlenül megnagyította a hi­bákat és elhallgatta eredményeinket. Pedig a népi demokrácia 12 esztende­jében nagyok voltak az eredmények is. Lerdtuk a szocializmus gazdasági es társtalmi alapjait, a paraszté lett a föld, fusereket emelt és nevelt fel a kultúforradalom. Hibák és bajok, dogmatikus huza­vona épeiket len destrukció, az ellen­séges d>k bomlasztó munkájával pá­rosulva tragikus eseményekhez veze- tett. igj történhetett. hogy a legjogo­sabb nb‘ és nemzeti követelések ösz- szekevmdtek a legsötétebb reakció irányitett támadásaival. Minden gon- dolkodáember láthatta, hogy a reakció kísérletivel együtt a háború réme is megjelelt. Súlya válságot éltünk át, de már eszmélünk. Romos falak és újjáépülő házak tűzött járunk A kivándorlási hisztériiba esettek kétségeivel kell megküdenünk. Energiahiány miatt át- meneti munkanélküliség áll előttünk és miniét magyar és szocialista írói felelőssígünk arra kötelez, hogy a munka.a gyógyítás és az alkotás fel­adatait válasszuk. Szocializmust akarunk! Az a meg­győződésünk, hogy a Magyar Népköz­társaságnak a szocializmus világtábo­rában a helye. Ki hiheti, hogy nemzet­közi trösztök és imperialista kormá­nyok jóvoltából bármiféle szocializmus is felépülhet? De új házunkat nem akarjuk ingo- ványra építeni, új életünkben nem is­métlődhetnek meg a már egyszer elkö­vetett hibák. Minden magyar írónak szenvedélyesen kell védelmeznie az igazság, az emberség, a becsület törvé­nyeit. Valljuk és hirdetjük, hogy csak a népek egyenjogúsága, a nemzetek függetlensége és szuverénitása lehet a szocialista országok szolidaritásának alapja. így érzünk, igy gondolkodunk mi ha­zánk sorsfordulóján. Dolgozni, írni, segíteni akarunk; se­gítem a népnek, segíteni a hazának, segíteni az egész emberiségnek. Ezt üzenjük Nektek őszinte, testvéri, igaz barátsággal ARANYOSSI MAGDA ARANYOSSI PÁL BALÁZS ANNA balazs Sándor BÁRT A LAJOS BARABIS TIBOR BECZASSY JUDIT BOLONl GYÖRGY CSOHAYY GABRIELLA FAZEKAS ANNA FÖLDES MIHÁLY GEREBLYES LÁSZLÓ GERGELY MÁRTA GODA GÁBOR HAJDÚ HENRIK HAMVAS H. SÁNDOR ILLÉS BÉLA ILLÉS MARIA KIRÁLY ISTVÁN LUKACS IMRE MADARÁSZ EMIL ORAVETZ PAULA PAKOZDY FERENC PÉTÉRD! ANDOR W. PETROLAY MARGIT RIDEG SÁNDOR SÁNDOR KÁLMÁN SOOS MAGDA SZÍNÉTÁR GYÖRGY SZUCH1CH MARIA THURY ZSUZSA TRENCSENYI­WALDAPFEL IMRE VASVÁRI ISTVÁN VÁRNAI ZSENI WALDAPFEL JÓZSEF ZALKA MIKLÓS Ivók, művészek — a nép jelöltjei DUKÁSZ ANNA ■fényképet kérünk töke s miközben M keresgéli, kihull táskájából két ki­csifiának a képe. „Melyikből farag mű­vészt?" kérdezem. Kacagva felel: „Ta­lán majd inkább valamelyik unokám­ból" s később az is kiderül, miért szá­mítja igy. Mert 5 se szüleitől, hanem néhai nagyapjától, a híres-neves nagy- károlyi orgonakészítőtöl, nagytehetségű muzsikustól örökölte a művészetek szeretetét. Dukász Anna tizenhat éves kora óta játszik. Két évig a Felvidéken, kettőig Aradon, azóta megszakítás nélkül Nagyváradon. Legtöbb szerepe első éveire esik, amikor a színházak gaz­dasági, kivált bérletrendszere, polgári habitüékből álló törzsközönsége heten­ként legalább egy új bemutatót köve- teltíAz' a rendszer nem sokat hasz­nált á* színművészet elmélyülésének, a 'kidolgozás tökélyének, de tagadhatat- fatiy hogy óriási rutint, tömérdek ta­pasztalatot nyújtott a fiatal színésznek. Aki azonban túlsókéig járta a napok alatt összecsapott darabok vidéki szín­házainak taposómalmát, az lassacskán sok igényt feladott, sok álmot temetett el az örökös rohanásban. Dukász Anna szerencsés volt: friss gyermeklány- eszével bírta a kapkodó évek iramának túltermelését és még egészen fiatal volt, amikor a felszabadulás, kivált pe­dig az államosítás gyökeres változást hozott ezen a téren is. A sokoldalú, nagytehetségü, muzsikáló hangú mű­vésznő előtt új lehetőségek nyíltak meg az állambiztositotta feltételek kö­zött: az elmélyült kidolgozás, a szerep­pel való azonosulás, a realista színmű­vészet lehetőségei. S erre az időszakra esnek legkedve­sebb szerepei: a Pacsirtaszó Erzsije, Shakespeare Makrancsos hölgye, Gorki Szófiája, a Rombadőlt fellegvár Iri­nája (ezzel hozta el a bukaresti ver­seny első díját), Nóra és a Tanítónő. Ezt szereti a legjobban ........Talán ta­nítónő akart lenni valamikor?" kérde­zem. „Az is — feleli —, s látják? let­tem az is ...“ Él-hal a pályájáért, gyönyörű hiva­tásáért. Szeretettel emlékszik vissza még az operettek időszakára is. „Az volt a vérbő humor iskolája." S hálával rendezőire: Levicky Andorra, Szabó Ernőre, dr. Gróf Lászlóra, s azokra a nagy színésznőkre — Lázár Máriára, Sturza-Bulandrara, Filotti-ra, Elvira Godeanu-ra —, akiktől annyi mindent tanult. Mi minden fér egy művész pálya­futásának aránylag ily rövid szakaszá­ba, úgyszólván csak kezdetébe! Keve­sen tudják, hogy Aradon (ahol egyéb­ként 20 éves korában a kaméliás höl­gyet alakította), románul is sokat ját­szott. Hirtelenében a Svihákok jut eszébe, meg a Villa a mellékutcában, a kolozsvári Román Nemzeti Színház előadása —, amelyben ő volt Éva Grant. Akkori partnerei közül egyné- hányan most megint kollegái lettek: a váradi színház román tagozatának tag­jai. Tömérdek munka, tömérdek él­mény. Talán épp ezért az a legkedve­sebb élménye, amely életében először nem került munkájába: idei Szovjet­unió-beli nyaralása. A filmváros egyik palotájában lakott, ott, ahol a többi közt a Bögöly, az Othello meg a Víz­kereszt készült, valahol Jalta és Livá- dia között. Soha el nem feledi azt a szeretetteljes fogadtatást; azt a sok gyönyörűséget. Hát még ha színiévad idején mehetett volna! Most legújabb feladatára készül: a nemzetgyűlési képviselőségére. Nem újonc a közéleti megbízásokban, volt már négy éven át városi néptanácsi képviselő s igyekezett minél többet tenni kerülete parkírozása, az utcabi­zottságok megszervezése és — persze — az épp akkor épülő Nyáriszinház ér­dekében. Most már megvannak az el­képzelései arra vonatkozólag is, amit Tcnke-rajon ügyeiből szeretne majd tető alá hozni. Már tudja, mik ott a legfontosabb feladatok: az Olcsa-vi- déki vízszolgáltatás, a szocialista me­zőgazdaság eddigi és új formáinak népszerűsítése és természetesen a kul­túra és művészetek támogatása. Olyan kultúrház megépítéséhez szeretne Ten- kén segédkezet nyújtani, ahová a vá­radi és más színházak legigényesebb kiállítású darabjaikat is kivihetnék. Olyan segítséget szeretne adni az ot­tani — igen tehetséges — színjátszó csoportnak, amilyet csak tud. „Azt hiszi — kérdezem —, hogy mert Teri­kén jelöltek, a váradi színház bajai; gondjai már nem esnek a hatáskörébe?'" — „Nem, pillanatig sem hiszem ...“ Természetesnek találom, hogy a mű­vészet e kiváló képviselője ott üljön a Nemzetgyűlésben hazánk legjobbjai között. Atn Dukász Anna nem tartja ezt természetesnek: „Még nem bizo­nyítottam be, hogy meg is érdemiem. De igyekszem bebizonyítani!" Megcsillan szemében az elhatározás, amellyel szerepeibe szokott belekez­deni, néha rendezőivel is összekapni... Mindig a legjobbat, a legtöbbet adni! Ez a vágya. Azt hisszük, választói megbízhatnak benne: Dukász Anna nem szokott meghátrálni a feladatok elől. (~a -0 r TÓTH ISTVÁN l A gyalogúton Anyám emlékére Minek porában talpad égett, a gyalogúton ballagok; egy nemvárt örömöt remélek, mely bűs fiadnak visszahoz. Az erdőben, hol fát cipeltél, tépte válladat a tövis, — s az útról be-betekintettél — virág fedi a fák tövit. Ok mondták nekem alkonytájban, hogy ne járjam az utakat, nézzelek hímezett munkádban, mert telkedből csak ez maradt. A minták hűvösen-íveltek; csendjük hűséget rejteget. 2 De itt talányban szól a lelked, mint bölcs, szeszélyes szellemek. Ki tenger kínban elfogadtad még sosem látott gyermeked, romló arcoddal elfogadlak, mint sír, mely őriz, s eltemet. Kínjaim felcsapnak az égig — semmibe tarajló vizek —- Zárt ajkad önfegyelme némít, és el nem mondom senkinek: Hogy láttam egyszer a jóságot, mint kísért végső utadon; arcodra hűlt. Mély sírba szállott, s itt fenn hiába kutatom. KEDVES LAJOS BÁTYÁM! Mind reméltem, hogy eleget téve meg­hívásodnak, sort keríthetek a télen is­mét egy gyergyói utazásra s megint találkozhatunk, de sajnos, egyéb el­foglaltságom miatt — csak a remény­nyel maradtam. Hisz az elmúlt napokban mind gyak­rabban jut eszembe az a néhány felejt­hetetlen nyári nap. amit körötökben töl­töttem s főleg azok a meghitt, őszinte beszélgetések, amelyeknek során élete­tekről, gondjaitokról, örömeitekről és aggodalmaitokról beszéltetek. Nem pa­naszként mondtátok, amit mondtatok. Őszintén szólva engem elsősorban ez lepett meg. Nyoma sem volt hangotok­ban -T.tnak a siránkozásnak, minden kákán csomót kereső okoskodásnak. A kemény munkához szokott józan pa­rasztság okos, bölcs megfontolásával beszéltetek s éreztem, hogy szavatok­ban az ország állampolgára és gazdá­ja beszél, akinek minden joga meg­van az észlelt hibák és bajok feltárá­sára, mert ismeri és elismeri népi de­mokráciánk eredményeit is. Miközben e sorokat írom, itt fekszik asztalomon a Román Munkáspárt Köz­ponti Vezetősége 1956 december 27— 29-i plenáris ülésének határozata. Az új­ság mellett, mely a Határozat szövegét közli, itt vannak a jegyzeteim is, ami­ket a nyáron nálatok, a ti szavaitokról készítettem. Bizonyára emlékszel még rá, papírt, ceruzát vettünk elő. Azt mondtad: beszéljenek a tények. Hét hektár hetvenegy ár birtokon gazdál­kodsz negyemagaddal. A 7,7/ ha. bir­tokból 2,68 ha szántó, 5,08 kaszáló (néhány ár kivételével havasi kaszáló). Sajátságos gyergyói középparaszt-bir- tok ez. Bőséges kenyeret nem ad, de becsületes munkával, okos gazdálko­dással meg lehet élni belőle, igy mondtad és hozzátetted, hogy hosszú időn át meg is éltetek. Evenként átlag 10—12 mázsa búzát, ugyanannyi ár­pát, 7—8 mázsa zabot, 35—40 mázsa krumplit termett ez a föld. A kaszálók­ról lekerült annyi széna és sarjú, hogy krumplival, zabbal meg árpával pótol­va 6—8 marhát lehetett eltartani belő­le. A család szükségletén felül maradt terményfölöslegböl és állati termékek­ből fedezni lehetett az adót és egyéb pénzkiadást. A felszabadulás utáni első években — úgy magyaráztad — érezhetően ja­vult a helyzet. Csökkentek az adók, megszűnt a régi rendszer sok paraszt­nyúzó intézkedése, általában ..lehetett élni". — Mi az oka annak — kérdezted akkor —, hogy most mintha visszafe­lé mennénk? Es újból számoltunk: eb­ben az évben 10 mázsa búzám, 11 má­zsa árpám, 8 mázsa zabom s körül­belül 40 mázsa krumplim lesz. Már­most nézz ide — magyaráztad —: Eb­ből beadok az államnak körülbelül 3000 s valamennyi kilót... Nem, test­vér, én nem a beszolgáltatás ellen be­szélek. Hidd el nekem, őszintén mon­dom. Tudom én, hogy szüksége van arra az államnak, kell a kenyér, az ennivaló nektek, városiaknak is, mint ahogy nekünk kell a vas, a lábbeli s a vászon. Csak tudod-e, hol itt a baj? Várj, várj egy kicsit, elmondom, amit gondolok, aztán te kiigazíthatod, ha nem jól mondtam. .. Ugye azt mond­ják, a bészolgáltatásba a felesleget kell béadni. Jó. Vagyis azt ugye, amit én is, más is eladnánk. Szóval béadom a felesleget. Ami megmarad, az csak­ugyan kell nekünk kenyérnek és az állatok ellátására. Legfennebb no, ha szorítom, esetleg eladhatok 2 mázsa gabonát s valamennyi tejet. De nézd meg, né: az adóm egy esztendőre 1200 lej, biztosításra — ez is kötelezől — 181 lejt kelt fizetnem, önadó 60 lej, pásztorbér 150 lej. összesen 1591 lej. No már most: a beadott terményért ka­pok kereken 453 lejt s 48 bánit... Pon­tosan annyitI... Erted-e már, hol a baj? Hidd meg, ez veszi el sok em­bernek a kedvét a munkától. Igazat adtam Neked, Lajos bátyám. Beláttam, igy bizony nem sok kedve lehet a hozzád hasonló parasztember­nek a termeléshez. Valóban hiba van a kréta körül, amint te mondtad. Még akkor is hiba van, ha te is, én is tu­dom, hogy pillanatnyilag a szocializ­mus építése lehetetlen bizonyos áldoza­tok nélkül. Mert erről is szó van, nem­csak a városi lakosság kenyeréről, élel­méről. Gyárakat, üzemeket, színháza­kat, iskolákat kellett és kell építenünk. Ott Gyergyóban is most épült, ezekben a nehéz években a remetei tejpor-gyár. a csomafalvi kenderáztató, a szentmik- lósi lenfonóda. Bólogattál rá, helyeselted. Akkor mondta volt Imre János — emlékszel-e —, hogy a tejpor-gyár például áldás egész Gyergyónak, az látja el őt is pénzzel, szerződés alapján s azonkí­vül még takarmányt is juttat meg köl­csönt folyósít a rászoruló gazdáknak tehénvásárlásra. Te 'meg a lenszerzö- dést dicsérted, hogy azzal megtalálja a számítását az ember. Aztán felemle­gettük a gyermekeket is, akik ma könnyebben juthatnak iskolába: a kór­házakat, a megjavult és olcsó orvosi kezelést. Ezeket te magad is mind­mind helyeselted, de mégis amellett maradtál: könnyíteni kell a parasztsá­gon, növelni kell a munkakedvét. Nos, Lajos bátyám, a párt határoza­tát olvasva, bizonyára Te is úgy lá­tod, mint én: a gondok, amelyek téged és sok-sok millió parasztot s veletek együtt mindnyájunkat izgattak az el­múlt nyáron, lám, az ország gondjai voltak. Es mihelyt az idő lehetővé és szükségessé tette, a párt maga sietett megszüntetni a hátrányos helyzetet. A terménybeszolgáltatás megszűnt, az ál­lam ezután szerződéses alapon igyekszik majd felvásárolni a városi lakosság ellátására és az állami ala­pokra szükséges mezőgazdasági termé­keket. A párt határozata félreérthetet­lenül kimondja: az állami kereskedel­mi és szövetkezeti szervekre hárul az a feladat, hogy „biztosítsák a városi lakosság és az ipar ellátását megfelelő mennyiségű mezőgazdasági termény­nyel, illetve nyersanyaggal méltányos áron". Egyben pedig „figyelmébe ajánlja a pártszervezeteknek és a nép­tanácsok végrehajtó bizottságainak, legyen gondjuk rá, hogy semmiféle ad­minisztratív jellegű akadály ne gátolja a termelőket a termékek eladásában." Bölcs és megfontolt intézkedés ez, a szocializmus további építésének, a dolgozó paraszti tömegek életkörülmé­nyei meg javulásinak biztosítéka. Fel- téienül hiszem, kedves Lajos bátyám, hogy Ti is erre a meggyőződésre ju­tottatok és ma nagyobb bizodalommal vágtok neki ennek az új esztendő­nek. Hiszem, hogy ezután még szoro­sabban, még nagyobb egyetértésben harcolunk majd városiak és falusiak a mindnyájunk könnyebb és szebb életé­nek a megteremtéséért. Ehhez kívánok Nektek erőt és egészséget. Js s sze- , El­adta: utolsó entett. - meg- v, eztetést. 'tt tiszt­ért szá­lra már ■/. •állítot- néltat- voltarn lt rám 'at is, t ki- om- •zép ki- e­v

Next

/
Thumbnails
Contents