Utunk, 1963 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1963-04-26 / 17. szám

UTUNK. IFJÚSÁG, LASZLÓFFY CSABA T­avaszvárás November fátyolos egén már téged keresett a fény. Befagyott víz futott eléd, széttörve színtelen jegét. S a föld alá zárt friss füvek fölhorzsolták a fejüket... Csupán mi tudtuk, emberek, hogy fű, virág, lomb nem lehet idő előtt. Az évszakok, akár a bolygók, csillagok, és rend­szerint kerengnek. S mégis, ha téli délelőtt mínusz tíz fokban kisütött a nap, — mint ámuló kamasz, ha testén átsüt a tavasz — a lelkünk elmerengett. KIRÁLY LÁSZLÓ Jó reggelt! Pattan a kagylószín­házak ajtó-zománca, ilyenkor fölkapják gyerekük a szülők, karjukon leng a jövő — lám, ez a földi végtelenség! Virágot tartó kezek, rakétát tartó kezek, zászlót tartó kezek. Utcahosszán így ring a kedvünk, ágyúszót­ nem­ hallott házak tövén, s ez az induló biztosság, ez az izzás, mely országok lecsapott redőnyein naponta végignyargal — mert örök gyógyulás vagyunk a világ testén, s vér ereiben, mely meg nem romlik. -------az utca végén forró fejjel m­ost mimkába vöröslik a Nap ünneppé melegítni a reggelt. .'A OK­NOS LAJOS Vonulás A rügyek feszengve lázadoznak, s kihívó­ szila­jon sercennek az ágak ujjhegyére, az utak ércesen csillognak s kemény lépések súlyát magukba ötvözik, nagyot szusszannak a mezők a húsos fényben, pipálni kezdenek, s valami­­különös éneket dúdolnak a zsibongó ébredésnek, valami furcsa vágy ma mindent összesimít, a tölgyek csontos ujját, apró fák ágait, s az utcán vonulók keze a zászlók karcsú törzsében, mint a jövőben, megkapaszkodik ... MÓZES HUBA Éj­szaka Éjfél is elmúlt, s én még mindig ébren, merengve állok, az ölelő éjben. Nem gondolok semmire voltaképp, csak hallgatom ezt az örök zenét, hegedűt, brácsát, kürtöt és dobot, ezt a lebegő, szárnyas dallamot, a mindent betöltő harmóniákat, hangokat, melyek bennem rezonálnak, hűvös csillagok szoprán énekét, a Föld basszusát és a messzeség, az űr al­ját, mellyel a végtelen felfoghatóan, szüntelen üzen, s megértem, hogy hiába vagyok véges, közöm van mégis a végtelenséghez. FARKAS ÁRPÁD Már csak csillagzászlókat lobbant az ég lent az utcavégen, hová a Nappal együtt reggel pirosan bevonult a Május. A tér kövezetén feszül a fény — nyugovóra tért házak faláig gurultak a hólyagos árnyak. Zsibongó csend. BENE JÓZSEF rajzai Valaki itt él... Valaki itt él, e kőben, a fában, ki nappali lázban mosolyokat­­ és fényt ültetett. Egy öntözőkocsi röppenti föl a csönd­madarat, és tükörre mossa a virradó utat, s az ünnepből nyíló májusi álmaimat. MÁJUS... APÁTHY GÉZA Tűzijáték A gesztenyesor ünnepi fáklyásmenet, pirosan ocsúdó virágai a fáklyák.­­ Mindennapjaink súlyos erejével kis játékrakéták lendülnek magasra, és színei súlytalan nyílnak szét, mint levegőben a lebegő virágcsokrok. A csillagok az ég négy sarkába rebbennek szét,­­ és nincs, ki lágyan borzongó fényüket keresné. Május, a szemeket megigézted: új, földi fények virradnak mélyeikben, hogy összevillanva, egymást boldogítsák ... — KADAR JÁNOS Má­jus Kigömbölyödtek, formát kaptak a fák, törzsükön hűvös zsibbadással simít kezem, mint kávézacc, tapad fogamra a virágpor. Az ágak hegyén oly gyerekes még a zöld, hogy nem hagy árnyékot az arcokon. Az utcasarkon fényboglyát rak a nap, az aszfalton gyöngyözve gurul szerte a mesterséges harmat. Zsong a város. Kedvünk versenyt fut a folyó vizével. Ölelkező mezők üzenetét hozza, és kibontott szagokkal kedveskedik a szél. E hónap az év dereka. A májust visszük ringó vállainkon, a kezünk formálta láthatár elénk siet. Ajkunkra szirmok szállnak lázas lebegéssel: a tavasz, az ünnep, a béke röpcédulái. KOMÁN JÁNOS Kinyitom az ablakot Kint a tavasz barázdákra hasítja a földet, És kenyérre készíti a búzamagot, S az igyekvő füvekről lehúzza a takarót. A serdülő idő a léttel törvényt kötött: Bokrok bogas ujjaira Zöld-zakójú rügycsoport szökött, S a fákra egy sereg levél költözött. Már itt-ott ígérgetnek a gyümölcsfák, S magukat pálcányi nagysággal megtoldják, S a tiszta ég rágörbíti boltját ígérő társadalmunkra. Tegnap még télben láttam a világot, S most nézzétek meg! Kinyitom az ablakot. KOMZSIK ISTVÁN Szeretők Nézd, hogy tépi a szél az ágat! Eltöri meglásd! Ne aggódj kedvesem Szeretők ölelik így egymást. — .3

Next