Utunk, 1977 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1977-01-07 / 1. szám

3906 T \ Világ proletárjai, egyesüljetek! UTUNK ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XXXII. ÉVFOLYAM • 1. (1471.) SZÁM • ÁRA 1 LEJ • KOLOZSVÁR-NAPOCA, 1977. JANUÁR 7. GONDUNK AZ OLVASÓ 1977 első hetében ez foglalkoztatja a lapcsinálókat. A szerkesztő és a munka­társ az olvasóra gondol. Nem is az előfi­zetőre vagy a példányszámonkénti vásár­lóra — bár tízszer annyi se lenne sok belőle, mint amennyi 1976-ban sorakozott fel a lap körül —; de hát 1976-ban még­is csak többen járatták és vásárolták meg hetenként az Utunkat, mint bármi­kor azelőtt harminc év alatt. Belföldön, de külföldön is. A mi igazi gondunk a- zoruban manapság az olvasó gondjának a továbbgondolása; sokkal inkább, mint valaha. Hogy mit adunk neki és még in­kább (ami csak látszatra ugyanaz), hogy mit kap tőlünk. Hogy mit vár el attól az irodalmi hetilaptól, amely minden pénteken, másutt szombaton (helyenként csak vasárnap) kerül oda az asztalra, a napilapok, folyóiratok s a könyvújdon­ságok közé, a televízió képernyője elé. Hogy mit és mennyit olvas el ebből a mi nyolc oldalunkból; melyiken, mennyi­ben talál önmagára, a maga kérdéseire, gondjaira, bajaira, reménységeire, táv­lataira, sejtéseire, életérzésére, világké­pére. Hogy ki mit érez magáénak mind­abból, amiről úgy érezzük, csak mi kí­nálhattuk fel az olvasónak — s talán éppen ezért figyelhet fel rá néha az is, aki nem a mi olvasónk... De hát ebben volt mindig az író (a mű­vész) vakmerősége és ebben van ma is. Hogy ugyanabba a palackba zárja üze­netét annak számára is, aki kilométerekre éldegél községének központjától, de annak is, aki egy monumentális építkezés va­lamelyik parancsnoki posztjáról irányítja ezrek új világot teremtő munkáját. Hogy egyszerre kíván szólani a „legkisebb“ és a „leghatalmasabb“ olvasónak, mert amit az írásművészet nyújt, az egyaránt szól mindenkihez, akinek „készüléke“ napja­ink hullámhosszait fogja. Vagyis: éppen ezeknek a hullámhosszaknak a kiválasz­tása a mi örökös fő gondunk; és különö­sen az minden újrakezdéskor, új év legelején. Persze, könnyű lenne a dolgunk, ha a magunk legnemesebb elvárásait feladva, valamilyen ál-irodalommal csábítgat­nánk hűséges olvasóinkat. Hogyha azon­ban eddig nem próbálkoztunk ilyesmi­vel, hogyan adhatnánk fel magunkat ép­pen most, amikor az egész Romániát átfogó hatalmas művelődési fesztivál az eszmeileg, erkölcsileg, esztétikailag lehe­tő leggazdagabb művészeti alkotó mun­kára mozgósítja nemcsak a művészek ez­reit, hanem a műkedvelők százezreit; sőt nyílt állásfoglalásra, véleménymon­dásra hívja fel a fesztivál nézőinek mil­lióit is. Ebben a légkörben pedig egyre több tartalmas hozzászólás, érdekes le­vél érkezik szerkesztőségünkbe. Az olva­só mondja el bennük olvasói gondjait s ezzel kiindulási pontot nyújt olyan új disputákhoz, amelyek elgondolkoztathat­ják a novellistát meg a költőt, de min­denkinél közvetlenebbül érintik — a kri­tikát. Mert az olvasó gondja mindenek­előtt a kritikus gondja, minden, az élet­től el nem szakadt, tehát magát még életerősnek, életközeiben levőnek érező, viszonylag fiatal vagy megfiatalodó iro­dalomban. Márpedig ilyennek érezzük ezt a mi romániai magyar írásművészetünket is. UTUNK Megjelent az UTUNK ÉVKÖNYV 77 Létay Lajos: Szánút • Király László: Februári kékség • Székely János: Már­cius • Szemlér Ferenc: Mi mindnyájan • Virgil Teodorescu: A gépek csöndje • Lászlóffy Aladár: Június • Bartalis Já­nos: Aratási-kék • Kányádi Sándor: Eső • Méliusz József: Micsoda... • Horváth István: Az erdő hallgat • Horváth Imre: Tüzmélyítő • Eugen Jebeleanu: December • Létay Lajos: A tizedik. • * • Mérhetetlen energiák • Kallós Mik­lós: Egységes ideológiai-nevelési program • Ion Oarcásu: Gondolatok a függetlenség irodalmáról • Szilágyi István: Szabályta­lan leltár • Márki Zoltán: Egyszerű; Ada­tok • Szász János: Egy reggel a redak­cióbán • Hajdú Zoltán: Az otthon • Sütő András: Az Utunk hívó hangjai • D. R. Popescu: A hét egyik napja • Fé­nyi István: Rend • Majtényi Erik: Hét sor az időről; Amikor hallgatunk; Mert vállalta • Aurél Ráu: Decemberi levél • Bajor Andor: Krónika • Szilágyi Domo­kos: Április • Benkő Samu: Őszi beszél­getés Kós Károllyal Erdély köveiről • Nagy István: Miért és hogyan írtam • Fábián Sándor: Ahogy a képre rátalálunk • Kiss Jenő: Egy munka műhelyéből • Bálint Tibor: Életek keresztútjai • Ján- ky Béla: Bombatölcsér; Csengőszó • Tra- ian láncú: Nyár • Marosi Péter: Kritikus pont • Láng Gusztáv: Nemzedékek kéz­fogása • Kántor Lajos: Hány óra, iroda­lom? • Banner Zoltán: Művésznek lenni — sors és akarat • Szócs István: A mel­lékelt ábra • Gellért Sándor: Levél Anna- Maija Raittilának három Ady-versról • Palocsay Zsigmond: Felmentés • Kádár János: Csöndes társ • Kenéz Ferenc: O rökkön-örökké • Csiki László: Vészes vi­rágzás • Szabó Gyula: A gyermek az em­ber atyja • Köntös-Szabó Zoltán: Aggle­gények • Homyák József: Enyed, a jó • Panek Zoltán: Pilátus a konyhában • Söni Pál: Három királyok • Vásárhelyi Géza: Ablakszem • Kocsis István: Bírni fognak-e szárnyaid? • Káli István: Mit tud az a nagy sárga gép • Beke György: Olvasás-térkép • Bágyoni Szabó István: Utcák • Mikó Ervin: Marc Chagall-lal életről, művészetről, sikerről. Szépfalusi István: örvendetes meglepetés • Francois Gall: Párizsi levél az Utunk­hoz • Fáth Lajos: Kedves barátaim! • Gömöri György: Hit és igény • Szabó László: Levél Los Angelesből • Sulyok Vince: Az Utunk Európa tetején • Sulyok Vince: Észak-norvég kikötőben • Szekér Endre: Üzenet és kézfogás • Fehér Fe­renc: Utak és átívelések. Jelentős évfordulók • Irodalomtörténeti naptár. Rejtvények, készítette Lőrinczy Edit, Rá- may Tibor. A naptárban szereplő színes műmellékle­tek: Kós Károly, Ileana Nicodim, Baász Imre, Mátyás József, Gedeon Zoltán, Feszt László, Gy. Szabó Béla, Plugor Sándor, Florin Alex Milán, Paulovics László, Ar- kossy István, Gerd Fabritius, Nagy Pál, Deák Ferenc alkotásai. A színes és fehér-fekete felvételeket Sza­bó Tamás készítette • A borítólap Deák Ferenc munkája. Próbalutamok az új évben Még ha nem is a tanulmányokra, nem is a versekre, novellákra nyit rá, hanem a hírt, a híreket, a rövid recenziót, a színest: a magazin-anyagokat keresi is először az olvasó a lapban — de hát napjainkban, két szusszanás között ki nem ezt keresi szerte a világon, ki nem az információt falja rohantában, hogy le ne maradjon, hogy a sarlcára ne lépjen vagy épp át ne lépjen rajta az idő; hogy bár egy hír erejéig átfoghassa, belássa a világot, a percenként születő csodákat, szépségeket és szörnyűsége­ket — mondom, m£g ha az olvasó nem is a verset keresi mindenekelőtt, ahogy azt a költő elvárná, szeretné, s nem is a no­vellát, és nem a kritikus, nem a filozó­fus mélyenszántó eszmefuttatását — s még ha mindezen mi, irodalmi la­pok szerkesztői olyan sokat töprengünk is, nemegyszer keserűn már-már válságot emlegetve — Mégis: ki veszi meg nálunk napok alatt a verseskönyveket, mért jelennek meg regények, novellák, színdarabok több kiadásban is, mért kell utánnyomni fo­kos tanulmányköteteket, éppenséggel Szabó T. Attila-gyűjtögette szótörténeti tárat? Vagy miért telik meg irodalmi est­re, vakáció küszöbén is a kolozsvár-na- pocai Diákművelődési Ház hatalmas tánc­terme, még ha vendéglátóink is a lap utolsó oldalát keresik először? Bennük lenne a hiba? a mi első-belső oldalaink­ban? vagy éppen másutt valahol?... Tán nem ítélnek el nagyon, ha én most mégis, minden gond mellett örvendezni szeretnék. Mert: — Temesvár után — találkoztunk, találkozhattunk az itthoni­akkal is: a kolozsvár-napocai egyetemi központ diákjaival. Fizikusok, mérnökje­löltek, mezőgazdászok, közgazdászok, or­vostanhallgatók, képzőművészek, jogá­szok — no meg persze irodalmárok hív­tak meg művelődési körükbe, a Vissz­hang fogadóestjére. Mintegy háromszáz főiskolás diák gyűlt össze énekelni, mu­zsikálni, verseket mondani, bemutatni képzőművészeti munkáikat — többsé­gükben „nem szakos“ diákok — meg az­tán hogy elbeszélgessenek velünk. S hogy az utolsó oldalra nyitnak rá először? S hogy a kérdéseik inkább e körül mozog­nak? Nyilván jó lett volna, ha egy-egy versről, novelláról is elmondják vélemé­nyüket, épp ők, akik a szakmán túl ze­nét komponálnak költők verseire, műfor­dításokat mutattak be a találkozón vagy már végzett kollégájuk üzenetét tolmá­csolták a távoli munkahelyről, életről, munkáról. Mindenképp azt éreztem itt a Visszhang fogadóestjén, hogy ezek a diákok nemcsak egyszerűen szakembe­rek, de sokoldalú, jó szakemberek lesz­nek, s élesztői, mozgatói lehetnek majd a közösségnek is, ahova az egyetem után elkerülnek. Mert az utolsó oldalon kívül a mi mai első számú gondunk is érdekli őket: hogyan neveljünk minél több olva­sót, minél több értő barátot irodalomnak, művészeteknek éppen ma, a lenyűgöző technikai forradalom korában? Talán még a technika érdekében is! Újévi üdvözletükben jó munkát, sikert, olvasókban, ötletekben, kedvben fiatalságot s eredményképp egy „csúcs- évfolyam“ Utunkat kívánnak nekünk a visszhangosok. Ahhoz hogy ez teljesül­jön, nyilván az olvasónak is, de nekünk mindenki előtt rajta kell legyen a sze­münk az Utunk mindenegy során, va­lamennyi oldalán. LÉTAY LAJOS MEGJELENT AZ r r UTUNK SZÍNES FALINAPTÁRA!

Next

/
Thumbnails
Contents