Utunk, 1981 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1981-01-02 / 1. szám
A MEGVÁLTÓ A hajnali órákban Szüts Mária szövőnő karjában kisgyermekével a G. utcai megállóban felszállt az ötös autóbuszra. Egy bőrkabátos férfi átadta az ülőhelyét. A gyerek szépen megköszönte. — Jól nevelt gyerek vagy — mondta a bőrkabátos. — Édesanyád büszke lehet rád. — Büszke vagyok — mondta a szövőnő —, én máris büszke vagyok a gyerekemre. — Reggeliben az utasok előzékenyek — mondta a gyerek. — Délután, munka után már ingerlékenyek, ezért is van, hogy vitatkoznak, lökdösődnek, egy kisebb sértés miatt kitérnek a hitükből. — Vadállatok! — szólt közbe a sofőr. Sz. Mária mutatóujjával megérintette a gyerek száját. — Hallgass, kisfiam, légy szíves — mondta halkan. — Hagyja, hogy beszéljen — mondta a bőrkabátos. — Nem lehet — mondta a szövőnő. — Még túl korai neki, hogy beleszóljon a világ dolgaiba. — Az új lakónegyedeket például nem a gyárnegyedek szomszédságában építették föl — mondta a gyerek —, hanem éppen ellenkezőleg: a város túlsó felében. Van ebből valakinek valami haszna? — Az ideggyógyászoknak — mondta a sofőr. — És még lenne néhány észrevételem — mondta a gyerek. — Csak bátran, kiskomám — biztatta a sofőr. — „Csak bátran!“ — mondta a gyerek érezhető gúnnyal. — Reggel korán az emberek álmosak, nyújtózkodik bennük a lustaság, legfeljebb álmukban hallják, hogy mit mond nekik az ember, mintha fából lennének, fülük botját sem mozgatják. — Ez a gyerek egy év múlva megváltja a világot — nevetett fel a sofőr. — Isten őrizzen — mondta a szövőnő —, nem azért kínlódom vele, reggel korán cipelem a dedóba, délután meg haza, hogy nem tudom miket csináljon majd. Van neki apja, anyja, úgy kell csinálja, ahogy mondjuk, Isten őrizz, hogy... Ekkor a gyerek felsírt. — Éhes — mondta a bőrkabátos. — Nem létezik — mondta a szövőnő. — Minden reggel indulás előtt megszoptatom az én kis Jézuskámat. — Van teje? — kérdezte a sofőr. — Az még van, hál’istennek — felelte Sz. Mária, s magához szorította a gyereket, mert a busz éppen balra kanyarodott. ÖRÖMHÍR Tegnap délelőtt korszerű halászati programot dolgozott ki a Ló utcai Halász Egyesület Csalétek részlegének szakértői csoportja. E program eredményeként 1981-ben a kifogott mennyiség meghaladja az egy főre eső 150—200 kilogrammot. A korszerű halászati program új, eddig teljesen ismeretlen csalétek bevetését irányozza elő, amellyel kizárólag karhosszúságú, ökölnyi fejű, erősen vörös, pikkelymentes sima testű halakat lehet majd fogni. APRÓHIRDETÉS Szalámivéget (v)eszek, hívásra házhoz megyek. Ajánlatokat a „Téged bottal vernek, engem kacagással“ jeligére a 625-ös postafiók címére. Id. Bodri K.“ KROKIK FÜLÖP MIKLÓS TOLLÁBÓL HELYTÁLLÁS — Most már tisztázhatjuk, azt hiszem. — Most már igen, nincs semmi akadálya. — Ön tűzoltó. — Ötszörösen kitüntetett önkéntes és tűzoltó parancsnok vagyok. — Idén júniusban rekkenő hőségben eloltották a tüzet. — Idén augusztusban oltottuk el. — Augusztusban, ön aktívan részt vett az oltásban. *— Én álltam a tűzhöz a legközelebb, én voltam az utolsó, akinek a vedret a kezébe adták. Rajtam múlott, hogy oda öntsem a vizet, ahová kellett. — Augusztusi hőségben hősiesen megzabolázták az izzó lángnyelveket, izzadtságot nem kímélve adogatták egymásnak a vízzel tele vedreket. Több mint ötszáz veder vizet adogattak kézről kézre. — Pontosan ötszázhúsz veder vizet. — Ez ötezerkétszáz liter víz. — Plusz-mínusz néhány liter, ami útközben kiloccsant a vederből. — Mondjuk, hogy ötezer liter víz. — így helyes. — Tehát ötezer liter vizet öntött a ... — Igen. Pokoli hőség volt, felülről is hevített, meg oldalról is ... Ha nem öntöm a vizet magamra, nem tudok helytállni; tény, hogy miután az utolsó veder vizet is magamra öntöttem, a tűz kihunyt. — önerőből? — Ezt nem állíthatom teljes bizonnyal, hiszen mi is ott voltunk, az egész csapat, az előírt felszerelésben, fejünkön védősisak, oldalunkon kis balta, és mint mondottam, teljes gőzzel adogattuk a vedreket, megállás nélkül... FELFELÉ GYALOG Valami mindig beüt, valami nem várt vagy várt üt be, de nem várt módon. Bizonytalan ez az egész ... Ma igen, holnap nem, holnapután pedig, ki tudja? „A lift nem működik!“ Megnyomjuk a gombot, s kiderül: az írott szöveg nem hazudik. Nagy szó ez, kérem! (Kár, hogy nem írták a szöveg alá: „Igazgatóság“, „Vezetőség“ vagy egyszerűen: „Kaufman Mihály.“ Aláírás, valami, kellett volna.) Próbálom megérteni, a szöveg felhívás, rendelet, figyelmeztetés, vagy valami más? Mindenképpen: nincs benne nevelő hatás. Talán le(fel)váltják a kiírást, gyűlést hívunk össze és hozzászólunk: Nem kell nekünk ilyen szöveg! Nincs benne semmi élvezet! Nem szabad a dolgozót munka után (fel)idegesíteni, nem baj, ha a felvonó nem működik, a szöveg a fontos. Néhány javaslat: „Lassan járj, tovább érsz!“ „Önerőből feljutni sokkal becsületesebb!“ „Már a Kilimandzsáról is megmásztak!“ Nos? Nem tudom... Félek, hogy leszerelik a felvonót. („Maguk annyira jópofák, a szájukat sem tudják befogni, megérdemlik, hogy gyalog menjenek felfelé!“) Az is lehet, hogy nem szerelik le a pánikhangulat elkerülendő, csak a gombot. És akkor mit nyomunk meg? Amondó vagyok: „Süssünk Váncza sütőporral!“ Ez semleges, egyben hagyományőrző megoldás. Váncza, ha jól tudom — és miért ne tudnám jól — ateista volt. HÁZASSÁG Maria Jose Prenandez andalúz származású szakállas leány, aki az utóbbi évek attrakciójaként beutazta a világot, számos varieté- és cirkuszműsorban fellépett (vagyonát 26 millió új frankra becsülik). Párizsban házasságot kötött Atamet Türkhemmel, egy török származású fiatalemberrel, aki vendégmunkásként dolgozott a francia Linguistique Intézet alagsorában mint fűtő. Az esküvő alkalmából M. J. Prenandez — hívei és csodáiéi legnagyobb megrökönyödésére —, miután levágatta hosszú és sűrű szakállát, arcát tükörsimára kiborotváltatta. A KRAMPUSZ úgy vélte, eljött az ideje — december utolsó napjaiban —, most már megengedhet magának egy kis lazítást, kikapcsolódást. Este tíz óra körül egy óvatlan pillanatban lelépett a Mikulástól. Egész nap gyalogolt, segített a Mikulásnak, ijesztgette a gyerekeket, egy darabon a puttonyt is cipelte. A főtéri nyilvános illemhelyen megmosdott, épp a nyakkendőjét igazította, amikor a szolgálatos néni kiáltott: „Tessék sietni! Másnak is kell!“ Miután kilépett a fülkéből, egy szál színarany virgácsot ajándékozott a szolgálatos néninek, majd megkérdezte: — Megmondaná, tántikám, hol kaphatni valahol a közelben egy pohárka jó krampampusit? A néni köhintett, kövér nagy teste megremegett. — A léha istenedet — mondta csöndesen. A virgácsot bevágta a szemetesvederbe, majd a sarokban ügyeleteskedő seprűre mutatott. — Mars ki szépen, azt mondom, míg egészben vagy. Krampusz nem jött zavarba, kiemelte a vederből a virgácsot. — Ez színaranyból van, nem szabad eldobni. A néni a kilincshez koccantotta a virgácsot, a virgács kellemes csengő hangot hallatott. — Hány karátos? — kérdezte. — Tizennégy — jött a válasz. A néni töprengett egy keveset. Üveget halászott elő a fiókjából, vizes csészébe töltött. — Mi ez? — kérdezte a krampusz. — Krampampuli — mondta a néni. A krampusz belenyalt a csészébe, arca felderült. — Nem éppen krampampuli, de azért jó — mondta tréfálkozva, és mohón lenyelte az italt. — Tele van a város magukkal — mondta a néni —, mind krampuszok és dugig vannak arannyal. A krampusz kezet akart csókolni a néninek, de az nem engedte. — Most pedig tűnés — mondta a néni és megragadta a seprűt. A távozó krampusz után nézett eltűnődve. — Ezek már egy pisilésért is arannyal fizetnek — dünynyögte maga elé. ARS POETICA Nyeszlett, sovány macska. Az egérlyuk előtt áll. Várja az egeret. Kitartó konoksággal, szemrebbenés nélkül lesi. Nincsenek illúziói. Nem táplál hiú reményeket. Csendben, feltűnés nélkül várja, kötelességérzetből. Kötelességérzete gyomrában vacakol, azonosul éhségérzetével, világnézetével, öszszes meg- és nem-meggyőződéseivel, önzetlen ügyszeretetével, létével és ars poeticájával. Maga a megtestesült öntudat, csak sajnos nyeszlett, sovány és azon kívül macska. Benczédi Lili: Ördögök KIRÁLY LÁSZLÓ Újévi üdvözletek jószandeku kritikai megjegyzéseit miatt hasonlóképpen cselekszik majd ezután váltod Borfüreszthendötrmít' ÍránU tiSZteletül,k ~ az élet oly rövid!Találós kérdések a Napsugárból Felveszem — izzadok, Otthon hagyom — megfagyok. Bárányból van — nem béget. Melegít, de nem éget. Na mi az? Kocsis István: Árva Magellánovics Ignác Monodráma Szerepek: Bolyai János........................apjával együtt szinte a szerző egyeneságú őse a XIX. század elején "Martinovics Ignác . . . Ferenc császárral együtt szinte a szerző egyeneságú őse a XVIII. század végén Magellán a szerző egyeneságú őse a XVI. században egy férfiakat szállító hajón Bethlen Kata........................a szerző Sofőrök, pártfogók, elméleti szakemberek, színészek, igazgatók Történik napjainkban Árva Magellánovics Ignác (egy hajókosárban szinte kémleli az óceánt egy gukkkerrel. Szünet. Hirtelen szinte felsikolt): Én nem akarok Haller László felesége lenni! (Szünet) Bolyai János (Szinte üvöltve, jóságosan): Nem lehet! Ezt apám nem érti! (Szinte súgva, gyűlölettel) A kritika sem érti! Hihetetlen! A rendező sem érti. Csak Zsoldos Árpi érti. Szegények! Ez nekem elég. Rankó (Szinte zokogva, szinte letépve magáról az egyenruhát, meghatottam de komolyan): Mindenki ocsmány, különösen a német altisztek és a hadvezetőség, egyedül én vagyok angyal. (Bejön, majd szinte kimegy) Árva Bethlen Kata (a szerzőhöz, aki szinte ír): Én a semmiből egy új semmit teremtettem! Jászai Mária (szinte sír. Nevetve jobbra él) (Hatalmas taps. Háttérben a budapesti királyi vár és a helsinki kikötő szinte tökéletes angolsággal). Tóth István: A Saint-Denis utcában Itt vagyok hát újra megint! Hátamon kinyílik a szárny. Elesettségem meglegyint, Nincsen itt laktanya s kaszárny. Leányok állnak a kapukban, Akiken alig van ruházat... Megsajnálom én magamban, Megszánnám mind az ötszázat. De ki száz frankot erre ad, Nem gondol ő a jövőre ... A múzeumok konganak — Hány jegy jönne ki belőle!... Tudom, dőrc a pillanat, Mit e képem elődbe fest, Hogy ittmarad a gondolat, Míg hazatér tétlen a test. Nem adnék érte semmi pénzt, E szégyenért, se frankt, se lejt! Ki szenvedve bár, de célba ért, Hiheti: munkája nem selejt. Szőcs Géza: Hasbaszúrás, avagy a harmincötödik jégeső Kedves, elmentem ebbe a háborúba, ebbe a tiszta hátbaszúrásba, mert az urad nem volt hajlandó eltűrni a régóta tartó... De miért nem rúgott... — én nem is értem, de örvendhetett, mert előre megmondtam, hogy ötven év múlva nagy költő leszek, hát igen... De azt a hogy mondjákot!... Amelyiket Leőchey Pirov a szánban Mukacsevótól egészen Uzsgorodig!... Sőt a repülőroncs alatt egészen Bártfáig (Bardejov)... A nadragulyáról nem is beszélve! Mandragóra! Sem a költészetről! Cselényi Béla: 98763109 Felsorolom hát a kódexeket, a Párbaj-ügyben, s higgyed: ez a líra! Nem haragszol, hogy a Clair Vilmos Párbaj-kodexéről nem is hallottam, pedig az a legjobb, de csak most olvasom K. Laci tollából ezt a hírt. Tudhatod, ülök ebben a repülőben, a csillagvizsgálónál, és várom, mit szólsz hozzá. Ne szólj semmit, szólok én helyetted is, ha kell. Elolvassuk a hazai whiskyfőzés kézikönyvét 1952-ből, meghallgatjuk a füttykoncertet, közben villanyfűrészelünk, franciakulcsosodunk, hegesztünk, s nézzük, mi a vers. Vasból a feje. Fából a nyele, Mindenféle fába Szeget vernek vele. Mi az? • Kapával kapál, Kaszával kaszál. Kocsival utazik. Ellenségre haragszik. Este lefekszik. Reggel felöltözik. Mi az? Gellért Sándor: Gyula fiamnak Horváth Imre Kérdés Sétálok ülve, szívem tűzben ég. Érzem, decemberi nyár heve jár át. Ám kinek a pénze nem elég, Honnan vásárolja téli gagyáját? Kaland Lekopik térdig mind az öt karom. Míg egy szőrszál útját lekarmolom. Csöpp a szőrszál, de a kalandja sok. Kitör a nyavalya, míg végigolvasod. Dal Kurtág-dallamra Megyek a Párbajba, drágám, Remélem nem maradsz árván, S én se halok meg gyáván. Megment a bármán! Fagylaltot reszelni — az se rossz! A feleségekről ne beszéljünk, ők sem beszélnek a barátainkról. A pintyszőrből kovászolt kupákban forr már a nyúlfarok-bor... Menjünk a Súgásba, bál van, s várnak már ránk valahol... Kévés Gyula fiam, Ki tudná azt jobban, Milyen kuruc lélek Van a labancokban! Ki tudná azt jobban. Ahogy én tanultam. Labanc csak a plundra. De kuruc a puska! Messze földre híres Ez is, ahogy mondom, Nem akadhat párja Végig az országban. Végig az országban Nem akadhat párja. Kinek a szép szavát Tíz halári várja. Nem várja hiába, El is jön elébe. Virággal kacagja, Mi öröme benne. Virággal kacagja, Ameddig csak élek. Nem érti, labancban Mert kuruc a lélek, montan a kolonelnek kapitán úr nem volt meghatódva nem én vagyok a kalapácsos a csokánnal rejáni se szkujpált édesanyám nem baj lesz aki megcsinálja asztal is s akkor mindenki magához tér a felforduló uccába veszünk egy jó tollat faszmongyuk ez a magyar költészet megnézheti akárki 3