Utunk, 1983 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-07 / 1. szám
Évforduló után is határtalan büszkeség és öröm tölt el bennünket arra a gondolatra, hogy állampolgárai lehetünk Románia Szocialista Köztársaságnak, hogy tanúi lehetünk az RKP által, Nicolae Ceaușescu főtitkár által bölcsen vezetett nép sikereinek, s ez ugyanaz a büszkeség és öröm, amelyet az RKP Országos Konferenciájának munkálatai váltottak ki minden kommunistából, minden dolgozóból, tekintet nélkül nemzetiségére. A köztársaság kikiáltásának 35. évfordulóját azért ünnepelhettük különleges lelkesedéssel, mert kevéssel előtte zajlott le a párt és a nép életében rendkívül fontos esemény: a kommunisták országos tanácskozása. A királyság megdöntése és a köztársaság kikiáltása történelmi tett volt, új korszak kezdete az ország társadalmi-politikai fejlődésében. A pártvezette dolgozók 1944. augusztus 23. és 1947. december 30. közötti forradalmi harcának eredményeként a hatalom a parasztsággal és minden rendű dolgozóval szövetségre lépett munkásosztály kezébe került, végbement a népi demokratikus forradalom, létrejött a munkásság és a parasztság állama, elkezdődött a régi és forró óhaj megvalósulása, a népuralom, a szocialista forradalom, a sokoldalúan fejlett szocializmus és a kommunizmus építése Romániában. A királyság végérvényes megdöntése, mint ismeretes, annak köszönhető, hogy a kommunista párt helyes bel- és külpolitikai irányvonalat követett, politikailag és szervezetileg érettnek bizonyult, egyszóval jól töltötte be a vezető szerepet a forradalmi mozgalomban. Ki kell emelnünk, hogy a köztársaság kikiáltásával a román nép történetének nem csak a legdemokratikusabb kormányformája jött létre, hanem minőségileg változott maga az államhatalom is, s így teljesült az évszázados álom: olyan köztársaságot teremteni országunkból, ahol a hatalom mindörökre a dolgozó népé, amely azt maga gyakorolja, saját érdekei szerint. A következő esztendőkben a fiatal román köztársaság korszakos eredményeket ért el a fejlődésben. E nagy forradalmi átalakulások éveiben megszűnt a tőkés-földesúri tulajdon a termelő eszközök felett, megszűnt az osztályelnyomás és -kizsákmányolás, létrejött mind az iparban, mind a mezőgazdaságban az egységes szocialista gazdaság, amelynek alapja a köztulajdon, vagyis az össznépi meg a szövetkezeti tulajdon. A társadalmi össztermék és a nemzeti jövedelem elosztásának szocialista elve lépett életbe, a szocialista erkölcs és méltányosság elve, megkezdődött a dolgozók anyagi és szellemi életszínvonalának emelkedése, az emberi személyiség teljes kibontakozása hazánkban. Az ország gazdasági-társadalmi életében bekövetkezett minőségi változások eredményeként a termelő erők lendületes fejlődésnek indultak, Románia ipari-mezőgazdasági országgá alakult át, amely erős iparral és fejlett, javában fejlődő mezőgazdasággal rendelkezik. Az 1947. december 30-án létrejött új politikai és állami keretek között megkezdődött a román társadalom gyors ütemű fejlődése, gazdasági, társadalmi-politikai és kulturális életének páratlan fölvirágzása, Románia nemzetközi súlyának, tekintélyének hallatlan növekedése. A szocialista építés éveiben az ország ipari termelése mintegy 50-szeresére, mezőgazdasági termelése 3,5-szeresére, nemzeti jövedelme 15-szörösére nőtt, ami lehetővé tette az erőteljes fejlesztési tervek megvalósítását s a nép életszínvonalának emelését. Amint Nicolae Ceausescu elvtárs, a párt főtitkára mondta az RKP 1982. decemberi Országos Konferenciáján elhangzott jelentésében a szocializmus építésének jelenlegi szakaszáról, az egységes nemzetgazdasági tervnek és az ágazati terveknek a megvalósításáról, az ötéves tervnek és a XII. pártkongresszus határozatainak a teljesítéséért tett intézkedésekről szólva. „Minden jóhiszemű ember megállapíthatja, hogy népünk nagy eredményeket ért el gazdasági-társadalmi fejlődésében a szocializmus évei alatt. Mindezek a nagyszerű vívmányok azt bizonyítják, hogy munkásosztályunknak, sorsát kezében tartó egész népünknek van ereje és rátermettsége biztosítani a haza folyamatos fejlődését, saját szabad jövőjének öntudatos építését.“ A fölemelő megvalósítások és sikerek népünk tudatában összefonódnak annak a pártnak a nevével, amely kiválóan betölti vezető szerepét a sokoldalúan fejlett szocializmus építésének és a kommunizmus felé való előhaladásnak a bonyolult folyamatában, és összefonódnak annak a lelkes forradalmárnak és hazafinak, a nép legszeretettebb fiának, Nicolae Ceaușescu elvtársnak a nevével, aki 17 évvel ezelőtt vette át a párt, majd az állam vezetését , hogy megnyissa a minden téren legvirágzóbb korszakot az ország történelmében. Ez az a korszak, amelyben a párttevékenység minden tekintetben számottevően föllendült, kibontakozott az alkotókészség, s minden korábbinál élénkebben nyilvánult meg a párt politikai ereje, szervező képessége, vezetésre hivatottsága. Szívesen gondolunk arra, hogy a gazdasági, társadalmi, művelődési életben a köztársaság évei alatt kivívott sikerek alapja az a közös munka, amelyet testvéri egységben végeznek az összes dolgozók, bármely nemzetiséghez tartoznak is. Vívmányaink a szocialista Románia valamennyi polgárának javát szolgálják, kivétel nélkül, és ezen nyugszik a különböző nemzetiségű dolgozók megbonthatatlan egysége Az egyöntetű lelkesedés, amellyel a dolgozók, tekintet nélkül nemzetiségükre, Nicolae Ceaușescu elvtárs jelentését és az Országos Konferencia határozatait fogadták, arra vall, hogy népünk újult erővel kívánja folytatni a szocializmus építésének, az új munka- és életminőség megteremtésének művét, hogy az ország összes dolgozói — románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek — egyemberként tömörülnek a párt és a pártfőtitkár köré a XII. kongresszuson kitűzött célok valóra váltásáért, Románia állami függetlenségének és önállóságának megszilárdításáért. A kolozsvári dolgozók is — fiatalok és idősek, románok, magyarok és egyéb nemzetiségűek egyaránt — tudják: legméltóbban, legértelmesebben, legmelegebben azzal köszönthetik a 35 éves köztársaságot, hogy fokozzák erőfeszítéseiket az 1983-ra szóló tervfeladatoknak, a XII. kongresszus és az Országos Konferencia határozatainak teljesítéséért, a szocialista Románia felvirágoztatásáért. LEONTIN STOICA 4 Fizessen elő az UTUNK-ra és rejtvényfüzetére, az KERESZTÚT-ra A postahivatalok január 14-ig fogadnak el új előfizetéseket és előfizetésmegújításokat. Wkb BWJVÜMSJ. Veress Magda Gombáskönyve Érdeklődéssel vettem kézbe Veress Magda Gombáskönyvét*. Érdeklődéssel és — morfondírozva. Magam is gombászom — innen az érdeklődés. És van is két könyvalakban megjelent gombakalauzom, megbízható, alapos munka mindkettő, technikai kivitelezésük tökéletesebb a Veress Magdáénál. Mi újat, érdekeset mondhat — ezekhez mérten — egy új tájékoztató, ennek a hol csemegének tekintett, hol alattomos gyilkosként messzire elkerült kalapos-kucsmás népnek a világáról? Morfondíroztam is, szó ami szó. Veress Magda, aki (Telegdi Magda néven) prózaíróként ígéretes tehetségnek bizonyult — mindenek előtt jó lélektani érzékről tett tanúbizonyságot elbeszéléseiben, regényében — miért ír „gombaismé“-t? Miért nem bízza ezt nála alaposabban felkészült, a témában és a növényvilág titkaiban járatosabb tudós emberekre, akik — esetleg — egész életüket, vagy életük jó részét a mikológiának szentelték, miért nem ír inkább jó novellákat, regényeket. Be kell vallanom, amint olvasni kezdtem a könyvet, érdeklődésem egyre fokozódott, irodalmárkodó zsémbelődésemmel pedig úgyszólván az első oldalak után felhagytam. A könyv egyre érdekesebbé vált számomra. Megragadott hét rövid fejezetből álló bevezető része, amelyben a Szerző nagy tárgyi tudásról valló tájékozottsággal beszél a mikológia történetéről, Arisztotelésztől napjainkig, majd pedig a gombaszedésnek, ennek a több szempontból hasznos és még költségesnek se mondható kedvtelésnek a legkülönbözőbb oldalait világítja meg, felhívja figyelmünket a — sajnos eléggé sok bajt, sőt tragédiát okozó — babonákra is (amelyek szerint mérgező a csípős, a kékülő, a nyálkás stb. gomba), nyomatékosan felhívja a figyelmet a gombagyűjtés eléggé ki nem hangsúlyozható, de kellő figyelemmel könnyen elkerülhető veszélyeire is. A leggyakorlatibb tanácsokkal sem fukarkodik fel egészen a gombászember felszereléséig. Teszi pedig mindezt a természetjáró, gyűjtögető kedvű ember lélektanából kiindulva, ahhoz vissza-visszatérve. A könyv törzsanyagát kitér Veress Magda: Gombáskönyv, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1982. vö. gombafajokat ismertető részt nyolc fejezetre osztja, az évszakok szerinti sorrendet választva (koratavasz, tavasz nyárelő stb.) — ami igen figyelemre méltó gyakorlati szempont. Eszerint a kezdő (és haladó) gombász igen jól tájékozódhat afelől, hogy melyik évszakban körülbelül mire számíthat az erdőt-mezőt járva. Az egyes gombafajok természetének, ismertető jegyeinek a leírása tárgyszerűen pontos. Más gombáskönyvektől eltérően a Szerző néhol alaposabban elidőz az ehető gombák felhasználhatóságának az ismertetésénél. Ezt a részt kereken 141 gombarecept követi. A receptek egy része a Szerző saját jól bevált kreációja (pl. a 124-es számú, a sárga gyűrűs tinórából készült lekvár), ugyanakkor számos külföldi és hazai szerző receptjét is idézi — köztük a XVI. századi erdélyi fejedelmi udvar szakácskönyvét és Misztótfalusi Kis Miklóst. Következik a gombanaptár, majd az okosan, magyar gombanevek és tudományos (latin) nevek alapján összeállított névmutató, végül pedig a mindenfajta tudományos munkánál nélkülözhetetlen könyvészet. Veress Magda könyve — jellegénél fogva — tudománynépszerűsítő munka. Mint ilyen és mert tömeges érdeklődésre számot tartó tárgykört ölel fel, föltétlenül hasznos. Ám ezt minden hasonló tárgyú könyvről, akár egy erről a témáról szóló, napilapban közölt cikkről is elmondhatnék. A Gombáskönyv sokkal több ennél. Tanulságos és élvezetet nyújtó olvasmány is Tanulságos — a szigorúan vett mikológiai ismereteken túlmenően — mindenek előtt gazdag kultúrtörténeti tájékoztatásaiért. Ilyen utalásokat nemcsak a gombakutatás történetéről szóló fejezetben, de végig, az egész könyvben bőségesen találunk, beleértve kiváltképpen a recepteket tartalmazó fejezetet. Ezek az utalások nemhogy terhelnék, nehezítenék a könyv olvasását, de érdekesebbé, színesebbé teszik azt. Egyáltalán, a könyv úgy tudományos igényű, hogy pillanatig sem tudálékoskodó. Mindezeken túlmenően van a Veress Magda könyvének olyan sajátos íze zamata, amit csak az élményszerűség adhat meg — és persze az író tehetsége, amely által ez az élményszerűség érvényesülhet. Veress Magda egyik-másik gombafaj ismertetésénél, recept leírásánál nem riad viszsza attól, hogy személyes élményét is beleszője munkájába. Ez a fajta személyes jelenlét azonban pillanatig se bizalmaskodó, tolakodó vagy éppenséggel hivalkodó. A Szerző egészséges humora és fel-felcsillanó öngúnya (amit vajmi kevés hazai írónknál fedezhetünk fel) megóvja attól, hogy a személyes jelenlétet zavarónak érezzük. Ellenkezőleg, végig a könyvön kellemesen hat ez a személyes jelenlét, az íróé, aki jó pajtásként, biztosan vezet bennünket a természetben — anélkül hogy komoly tárgyi tudásával, kultúrtörténeti tájékozottságával imponálni akarna — éppen ezért imponál. A könyv szelleméhez híven a Szerzőhöz képest gombászatban dilettáns recenzens nem hallgathatja el egyetlen — személyes tapasztalaton alapuló — bíráló megjegyzését. A Gombáskönyv 178. oldalán a trombitagombával kapcsolatos ajánlásait így fejezi be: „Jó minőségű gombaport lehet nyerni belőle, vigyázzunk azonban, mert töményen, illetve magában felhasználva nem kellemes az íze; fűszerként tegyünk bele más gombából nyert porokhoz, ételekhez.“ Nos, alulírott rókagomba porával kevertem a trombitagombáét. Megbüdösödött. Mástól — egész pontosan a Szerző férjétől — is hallottam, hogy a szárítva is kitűnő, rokonszenves szürkésfekete gombácskát nem szabad ám őrölni, mert szagot kap. Gombákról szóló könyv elképzelhetetlen megfelelő szemléltető illusztrációk nélkül. A szegényes technikai adottságok ellenére elmondhatjuk, hogy Grete Svoboda nagyon jól oldotta meg feladatát. Rajzai nem csupán illúziót keltőek, de pontosak is. Elsősorban rajzilag azok. Színezésük néhol (pl. mindjárt az 1-es számú rajz, a Nagy őzlábgomba vagy a 16-os Gyapjas tintagomba esetében) eltúlzottan hat a fölösleges vörösek miatt — ám ezt nem a Rajzoló, hanem a nyomdatechnika rovására kell írnunk. Veress Magda könyvével igen jó szolgálatot tett a Kriterion Kiadó — kiváltképpen, ha a Gombáskönyv kellő példányszámban kerülhetett forgalomba. Hasznos, igen jó munka, remek olvasmány — akár Telegdi Magdának is becsületére válik, akinek a szépprózában való újrajelentkezését is érdeklődéssel várjuk. FODOR SÁNDOR Poéta non fit poéta nascitur tudták már az ókorban az ilyesmit, hogy a költő nem lesz, vagy van, vagy nincs. Aztán, ha van és mégis hallgat, mint az ólomharang? ... Szóval Banner Zoltánnal most itt egy „helyzet“ lett. Minek következtében van szerencsénk bemutatni ezt az elsőkönyves költőt, aki semmiképpen se lehet költőnek se fiatal, hogyha a versei már vagy harmincöt évesek. Az Ólomharang* című verskötet mindenképpen egyik eseménye az „irodalmi évnek": már puszta léte, megjelenése, előhozakodása, előszerénykedése is (kellemes) meglepetést kínál: Banner Zoltán — aki költő is! Akik előző könyveit, különösen ausztrál útirajzát olvasták, már pedzették, elismeréssel ízlelgették, hogy kortársi költői látásmóddal és nyelvi fegyverzettel megáldott szerző művét tartják kezükben, ám most be is bizonyosodott, hogy a dolog mögött kegyes csalás volt: számos számtalan szubjektív okból, melyek közt felhozható mentegetőzésképpen a szerénység is, munkásságának eme oldaláról eleddig hallgató „profival“ volt dolgunk. Felhozható, bár érthetetlen. Ugyanis a versek alatt dátumok is vannak, melyekből kiderül, hogy kár volt szerénykedni. Banner már 1949-ben nagyon jó verseket (is) írt, nemcsak költészetünk akkori mezőnyéhez viszonyítva, hanem mai mércével mérve is. És ugyancsak a dátumok alapján: ezt a színvonalat végig tartotta. Hogy a dátumokkal itt végezzünk is , egy kis statisztika: a kötet 78 költeményt hoz nyilvánosságra, melyek nem időrendi sorrendben, de egy időrendet is nyilvánosságra hoznak; szigorúan eszerint Banner költői erőnléte bizonyos években csoportosult, csomósodott, szám szerint huszonhét vers való 49—50-ból, tizenhárom 09 60-ból, hét 78-ból, nyolc 81-ből. A többi magányos, és vannak évek, melyekből ide nem került mutatvány. Azzal a nyilvánvaló ténnyel is számolva, hogy ez itt válogatás, megállapítható, hogy időtállónak bizonyuló költői alkotásai végigkísérték az elmúlt három évtizedben egyéb irányú irodalmi munkásságát, az érettségi dolgozattól a műkritikáig, az esszétől a versmondásig. „E kötet verseinek fordított időrendi sora híven, sőt hivalkodva jelzi a visszapillantás útját és természetét“ — vallja maga a fülszövegben — „írásbeliségem első műfaja, a vers az önkifejezés kényszerénél többet (...) jelentett számomra kamaszkoromtól. ..“ Nos valóban többet, amennyiben például az 1949-ben írt Chopin címűt talán a kötet (az eddig ismert Banner-költészet) legkiválóbb s egyáltalán nem csak relatíve jó darabjának tekinthetjük. Hogy egyszersmind végezzünk annak az eshetőségnek a latolgatásával is (az efféle * Banner Zoltán: Olomharang, versek. Kriterion. Bukarest, 1982. „gyanúnak" a szerző önként tette ki, kitette magát ezzel a hm! szokatlan eljárással, berobbanással!), hogy akár antedatáltak is lehetnek, utóvégre én mint nyájas olvasó egyenként nem keríthetek álkulcsot senki íróember kézirattárához, családi levéltárához holmi ,kicsinyes bizonyító eljárás lefolytatása végett — nos, az egy cseppet se lenne kisebb kunszt, ha valakinek utólag sikerülne megírni kamaszkora lírai forgatókönyvét, közegét, naplóját, költői természetrajzát; lényegtelen tehát eleve a kérdéses kérdés, nem mint dokumentumok érdekelnek a darabok, hanem hogy ma, itt versek! És Banner jó költőként mutatkozik be; átlagai, építőkövei, malter és üledék rétegei is a helyükön valók, sőt, néhol éppenhogy sterilen kifogástalanok maradtak, még azokból a régi évjáratokból is, mint a szakszerűen lefojtott, dugaszolt óbor. Lelke rajta, ha „idefent“ közben a költészet nemcsak egyéni életrajzok cifrább alakulása kedvéért, hanem egész lelki és szolgálati higiéniáját tekintve megvívta aktuális csatáit, s ő azokból (a maga nyomós magánokai következtében) távolmaradt: „odalent" magában iszogatott. Ezzel persze sok mindent, pozitív és negatív külsődleges, tematikai és technológiai izgalmakat meg is úszott. Tény, hogy különösen hazai hatásból sokat ki nem lehet mutatni az ő saját, külön érlelt folyamatán, termésén — azon túl, hogy formailag meglehetősen készen és koraéretten elkezdett verselni, legfennebb nagy általánosságban téma-divatokat és mindenkire kötelezően ható nagy vonzalmakat lehetne firtatni. Ehelyett fogadjuk el (és be) a tulajdon vallomását: „Senki, csakis én kényszerítettem magamat a titkos versírásra" — mondja, és el lehet ismerni, hogy „a vers bűvös köréből“ nemigen szakadt ki ezek alatt az évtizedek alatt, ha egészen más formában is. .......és integetni szabad kézzel a valóban elmenőknek“ dereng feltűnődése valahonnan most megismert költői évtizedeinek lelkiismeretéből, máshol: „A vers — birtok. Borissza óra. Drága vám.“ És ahogy a kötet anyagán áthaladunk, az olvasóban annak csendes, örömteli megerősödése támad, hogy még egy költő virrasztott (s virraszt) az anyanyelvben rejlő és anyanyelvből bányászható metafora és gondolat éjszakájában mellettünk, ugyanazon a gond-hullámhosszon, mely szülőföld és történelem közelében maradva, feszengő aktuális alkotási problémákat és rögzítni, átgondolni való érzelmi valóságot, jelent, létet mifelénk sose tud, nem szokott külön látni, külön felfogni, külön kezelni. S ha Banner, az a költőnk, aki túlélte önmaga 30 éves hallgatását, egy percig is komolyan ( szimbolikusan) venné e kötet1982-es záróversének, eme igéjét, miszerint „nincs rettenetesebb, nincs megalázóbb, nincs félelmetesebb, mint sohasem tudni meg, mi az, amit végképp elveszítettetek“ — akkor azt felelhetjük, a felfedezés-találkozás most még lehet egyéb problémázást elfedő örömével, hogy épp az ilyen „megkerülések“ ajándékai bizonyítják, hogy a költő értékteremtő munkájának igenis van értelme: segít Túlélni az életem alatt élőket Túlélni az életemen életben maradottakat Túlélni az életem után megholtakat Túlélni az abszolút holtakat — és egy darabig most már ne hallgasson el. laszlóffy aladár A túlélt hallgatás versei rm KÖRÖK HÍREI . November 30-án a kémeri általános iskola magyar irodalmi körének tagjai Oláh Margit tanárnő vezetésével Arany János-emlékestet tartottak. Arany munkásságának ismertetése után a kör tagjai a költő verseiből szavaltak. ■ A temesvári 2-es számú Matematika-Fizika Líceum Kubán Endre írót látta vendégül a Facla Könyvkiadónál előkészületben lévő Hősök, kortársak című könyve kapcsán. Az író a könyv tartalmának ismertetése után Győzelem felé című karcolatot olvasta fel. ■ Mintegy két hónapja működik Segesváron az Aprók táncháza. Péter Tünde magyar szakos tanár és Ambrus József zenekarvezető segítségével a diákok széki, mezőségi és gagyi táncokat tanulnak, népdalokat énekelnek. A 2-es számú Általános Iskola tanulói az itt tanult népdalokkal kezdik a magyar órákat is.