Üvegipar, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
Világ proletárjai,egyesületek! X. BVF„ 1. SZÁM__________AZ ÜVEGIPARI MŰVEK DOLGOZÓINAK LAPJA tRA: I f i 1978. JANUAR Lelkesítő céljaink vannak a párt politikájának megvalósításában Elmúlt Szilveszter napja, amikor vidám hangulatban búcsúztunk az óévtől és köszöntöttük az újat, az 1978- as esztendőt. Az új évvel ötödik ötéves tervünk harmadik esztendejének feladatait kezdtük végrehajtani. Az évkezdés alkalmából az idén is felkerestük Szokup Lajos vezérigazgatót, s arra kértük, értékelje vállalatunk 1977- ben végzett munkáját, összegezze tapasztalatait és szóljon arról is, milyen feladatok várnak 1978-ban az Üvegipari Művek kollektívájára. — Örömmel szólhatok arról, hogy eredményes éve volt vállalatunknak az 1977- es esztendő — kezdte a vezérigazgató. — Bár végleges, pontos számokról csak a vállalati mérleg elkészülte után beszélhetünk, az máris megállapítható, hogy termelési tervünket jelentősen túlteljesítettük. Ugyanez elmondható az exportról is, amelyet úgy a szocialista, mint a nem szocialista piac vonatkozásában egyaránt sikeresen fejlesztettünk. Ennek hatása megmutatkozik a nyereségterv teljesítésében is, ami a vállalati jövedelempolitika alapját képezi. A korábbiaknál is megfontoltabb, tervszerűbb és takarékosabb gazdálkodás jellemezte vállalatunkat, gyárainkat 1977-ben. Jó ütemben folytak az elmúlt évben is az ötödik ötéves terv során eddig megkezdett beruházásaink, amelyek vállalatunk további fejlődését alapozzák meg, s amelyek megvalósulásától már az idén is nagyon sokat várunk. — Mindezt olyan esztendő után mondhatjuk el, amikor a gazdálkodás körülményei a korábbi évekhez képest nehezebbek voltak. A piaci körülményekre gondolok elsősorban, ahol eladási nehézségeink jelentkeztek — folytatta a vezérigazgató, majd hozzátette: — Ezeket a nehézségeket ellensúlyozni tudtuk a minőség javításával, a szállítások pontos, szerződésszerű teljesítésével. Így az év elején tapasztalt kisebb nehézségek után ismét megfelelő érdeklődés mutatkozott termékeink iránt. — Szólni kell arról is, mennyire nehezítette gazdálkodásunkat a kedvezőtlen munkaerőhelyzet. A múlt évben 500 emberrel kevesebb dolgozott vállalatunknál, mint 1975-ben. Másrészt viszont ez a körülmény azt is megkövetelte tőlünk, hogy a megvalósított többlettermelést teljes egészében a termelékenység növelése útján érjük el. — Eredményeink elérésében — hangsúlyozta Szokup Lajos — igen ezután nagy szerepe volt a munkaversenymozgalomnak, amely a csepeli felhívás nyomán, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére gyárainkban kibontakozott. A jubileumi verseny eredményeként vállalati felajánlásunkat is teljesíteni tudtuk. Elmondhatjuk, hogy az 1977-es esztendő az üvegipar dolgozóinak életszínvonalában is komoly fejlődést hozott. Az új műszakpótlék bevezetése, a hazai munkakörökben dolgozók bérpreferenciája lehetővé tette számunkra, hogy a tervezettnél lényegesen jobban valósítsuk meg jövedelempolitikai elképzeléseinket. A bérszínvonal közel 13 százalékkal emelkedett vállalatunknál múlt évben. Ez olyan arány, a amit korábban csak két év alatt tudtunk elérni. Kétségtelen, hogy ez azután a munkában, a termelési eredményekben is nagyon kedvezően éreztette hatását. — Az 1977-ben végzett eredményes munkájukért ezúton fejezem ki köszönetemet és elismerésemet az Üvegipari Művek minden dolgozójának! — hangsúlyozta a vezérigazgató. — Ezek a mi 77-es eredményeink jó alapot adnak azoknak a feladatoknak a sikeres végrehajtásához, amelyeket vállalatunk a már ismert, 1978. évi tervében fogalmaztunk meg. Alapot adtak és kedvező lehetőséget teremtettek arra, hogy az idén is jelentős lépést tegyünk az üvegipar további korszerűsítésével a termelés növelésében és javítsuk a vállalati tevékenységet meghatározó főbb mutatóinkat. — Vállalatunk feladatai, a főbb követelményeket illetően 1978-ban sem változnak lényegesen. Meg kell felelnünk a követelményeknek, amelyeket a népgazdaság joggal elvár a magyar üvegipartól. Termelésünket a létszám jelentősebb növelése nélkül — hiszen arra úgysem találnánk módot —, hat százalékkal kívánjuk növelni. A belföldi ellátás javítása mellett ebben a az évben is törekednünk kell nem szocialista országok felé irányuló export növelésére. Úgy a belföldi ellátás, mint a külföldi szállítások tekintetében a legfőbb célkitűzésünk : a minőség javítása és a megrendelés szerződésszerű teljesítése. Különös kell fordítanunk olyan gondot új gyártamányok kifejlesztésére és bevezetésére, amelyek termelésünk gazdaságosságát javítják és ugyanakkor értik a vevőink részéről kieléjelentkező új igényeket. — Az 1978-ra tervezett bérjövedelempolitikát ismerik vállalatunk dolgozói. Szeretném hangsúlyozni azonban — mondotta a vezérigazgató —, hogy ezen a területen is további lehetőséget jelentene a hatékonyabb termelés, a még takarékosabb gazdálkodás. Törekvéseink ebben is azonosak a vállalat egész kollektívájának törekvéseivel. A Láng gyári dolgozók felhívásához csatlakozva folytassuk a versenyt, s a jól bevált hagyományainknak megfelelően állítsuk munkaversenyünket az 1978. évi tervünk teljesítésének szolgálatába. A szocialista brigádok felajánlásai alapján gyáraink olyan vállalásokat tegyenek, arra mozgósítsák dolgozóikat, amivel a legfontosabb céljaink megvalósítását tudják segíteni. — Lelkesítő céljaink vannak pártunk politikájának megvalósításában, amely a dolgozók érdekeit, az életszínvonal emelését szolgálja. Bizonyos vagyok abban, hogy közös akarattal és összefogásával 1978-ban erőink meg tudjuk valósítani a mais gunk elé tűzött célokat. Ehhez kívánok az Üvegipari Művek minden dolgozójának jó erőt, egészséget és eredményes, boldog új évet! — mondotta befejezésül Szokup Lajos vezérigazgató. I Akikre mindig lehet számítani... a A képen látható asszonyok Sajószentpéteri Üveggyár Petőfi Sándor Szocialista Brigádjának tagjai. Háttérként konzervüvegek, rakodólapra bálázva. Ebből már akár ki is találhatjuk, hogy a brigád szállítási részlegnél dol- zik. Azt már az asszonyoktól tudjuk, hogy 1972-ben alakították meg a brigádjukat. Miután 1976-ban a szállításnál a legmagasabb teljesítményt érték el, a múlt évben ezüst brigádjelvényt kaptak. A brigádra mindenkor lehet számítani. Számtalanszor előfordul, hogy a vasút délutánra állítja be a vagonokat. A Petőfi brigád — bár minden tagja édesanya is — ilyenkor egyöntetűen jó a túlmunkát, hogy a vállasvagonokat kocsiállásponz felmerülése nélkül rakják meg és kiszállítási kötelezettségének eleget tudjon tenni a gyár. A brigád tagjai között van szakszervezeti műhelybizottsági titkár, s olyan is, aki az üzemi pártbizottság tagja Politikailag képzettek, többségük párttag. Kiváló mun- Lengyel Józsefné Exporttermék-kiállítást rendeztek Nagykanizsán a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 69. évfordulója tiszteletére. Az új városi művelődési házban megnyitott kiállításon 12 helyi üzem, gazdaság és szövetkezet, közöttük a Nagykanizsai Üveggyár is bemutatta exportra készített termékeinek gazdag választékát Sokan megtekintették az üveggyár ízléses árubemutatóját Nyugdíjasokat köszöntöttek a Parádi üveggyárban A Parádi Üveggyárban Ezeknek az idős dolgozókmegkülönböztetett figyelemnek köszönték meg a gyár mól gondoskodnak a nyugdí- gazdasági, tömegszervezeti kós dolgozókról, akik közül vezetői azt a munkát, amit sokan pihenőéveik idején is mint nyugdíjas dolgozók vébejárnak dolgozni, és sokat gettek a gyár érdekében, segítenek a termelésben. Éü azon a találkozón, amit különösen kiemelkedő a nyugdíszűkre rendeztek a napokban, kdjükért többször részesültek jas üvegfúvók helytállása. A zenés vacsorán vendégül kitüntetésben a brigád tag- akiknek részvétele a terme- látott idős dolgozók fele levesei. Huszti Lajosné, a brigád lésben részben pótolta és segítették az elmúlt munkás vezetője, megkapta az Építő- jenleg is segíti pótolni az esztendőket, örültek, hogy a ipar Kiváló Dolgozója kitün- üvegfúvó szakmunkáshiányt, mai fiatalok csak hírből fizetést, Jantkó Emilné a Szak- Mintegy 25 nyugdíjas del- merik a napi 10—12 órás szervezeti munkáért kitüntetés gázikagyár különböző üzemezüst fokozatát, a brigád tob- részeiben. Sokan vannak már ki tagja pedig kiváló dolgozó olyan korban) hogy nem jelvényt kapott, tudnak dolgozni, aktívan Rendszeres véradók. _ Pat részt venni a termelésben, vonaliák a III. számú Alta- , . . , . .. János Iskola egyik osztályát. ..mint akkor amikor Társadalmi munkára tett vár- nyugdíjasként dolgoztak, lakását eddig a brigád minden tagja túlteljesítette. Kiemelkedő gazdasági munkájuk mellett szívesen művelődnek, szórakoznak együtt. Többször jártak közös kiránduláson gyári autóbusszal, s e kiránaulásokhoz sok szép emlék fűződik. 1977-ben vállalásaikat teljesítve, igyekeztek úgy eleget tenni a szocialista brigádmozgalom hármas jelszavának, hogy munkájukkal ismét kiérdemeljék az elismerést, munkaidőt. A jó hangulatú találkozó magyarnóta-vetélkedővel ért véget, ahol az idős emberek fiatalos hévvel énekelték el legkedvesebb dalaikat. Gembiczki Béla Parádsasvár Több fizikai munkás újít az Ajkai Üveggyárban Harminchat újítási javaslagízt, s a termékek minőségébeni Szocialista Forradalomot nyújtottak be az Ajkai nők javítását szolgálja. Több 60. évfordulója tiszteletére Üveggyárban 1977 szeptember javaslat érkezett a munka társadalmi munkában valósíréig. Ezek közül 15 újítás bevégzés körülményeinek fűlt bevezetésre. Négy javas tonságosabbá tételére is biztatta meg az újítást. Ugyanez Az a brigád a gyári célprogram lat célszerűségét kísérletek egyéni kezdeményezésekkel alapján megoldotta során próbálják ki, míg hat lett több szocialista brigád is kemencéknél üzemelő a hazai anyag- újítás elbírálás alatt áll. elkészítette a verseny kerete- felvonók erőátvételi berendező eddigiek során 14 ezerben vállalt újításait, hozzárésének átalakítását. Megforint újítási díj került kisi járulva ezzel a gyári újító- szüntették a balesetveszélyt zstésre, s ebből több mint 12 mozgalom eredményeinek nő- és a berendezés esetenkénti ezer forintot a munkásújítók verőséhez, leállását kaptak. Bizonyos, hogy az év A „Vállalat kiváló brigád- A présformák tájolásának végéig még számos újítási jaja” címmel kitüntetett Kandó biztosítását oldotta meg a vaslat körül a munkásújítók- Kálmán villanyszerelő szoca- Ságvári Endre Szocialista tór a gyár újítási ügyintéző- lista brigád újításként kész’"- Brigád újítása. Ez az újítás a léhez.................. tette el a mosósor automati- selejtcsökkentés szempontja-Az idei „újítások többsége a kus vezérlőberendezését. A ból bír nagy jelentőséggel, munkaeszközök fejlesztését sem hattagú brigád a Nagy Októ- B. Z. Választ kaptak kérdéseikre az ampullagyári fiatalok Ifjúsági fórumot tartottak vény alapján megfogalmazott december 1-én a Budapesti gyári intézkedési terv végre Ampullagyár kultúrtermében, hajtásának eredményeiről és A KISZ-titkár, Horváth Ágos válaszolt a fiatalok kérdéseitenné, megnyitó szavai után re. Kozma Károly gyárigazgató Részletesen szólt a gyárszámolt be az ifjúsági tér- igazgató a tervekről, kiemel_______________________________ ve a géppark fejlesztésének jelentőségét. Szóvá tette a fiatalok körében még előforduló fegyelmezetlenségeket, igazolatlan hiányzásokat. Beszélt Kozma Károly a tanulás fontosságáról, a kulturális lehetőségekről, s arról is szólt, hogyan segíti a néphadseregből leszerelt fiatalok beilleszkedését az üzem. Az előzetesen írásban leadott, s a helyszínen szóban feltett kérdésekre is kimerítő, mindenki számára megnyugtató választ kaptak az ampullagyári fiatalok. Befejezésül a Fegyvernek! Márta párttitkár, értékelte az ifjúsági fórumon elhangzottakat és már most felhívta a figyelmet az 1978-ban megtartandó ifjúsági parlamentre. H. Kai