Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)

1881-09-11 / 37. szám

III. évfolyam. 1881. VACZIKOZLON HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S IRODALMI HETILAP. Megjelen minden vasárnap. 37. szám. IA! Egyes szám­ára 13 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. . Nyilttér sora...............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ Izérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el, lapunkban hely nem adatik. Előfizetési árak: Évnegyedre.........................1 frt B.­kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s több­szöri hirdetésnél kedvezményben ré­szesülnek. A szerkesztőség és kiadó­hivatal czimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli pana­szok, hirdetmények) küldendők . Vácz, Gasparik­ utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. N­évtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. Magánvitáknak és személyes támadásoknak Mária neve napja. Mária Magyarország Patrónusa. lézerekre menő ember látogatja meg mai napon városunkat. Nem kis do­­og, mikor ezer meg ezer emb­er egy őr­zél felé, egy eszme bálványozásáért, lapok hosszáig, forrad, izzad, fázik, izik, szenved, koplal és nyomorog. Nincs vonzóbb, nincs megraga­­dóbb alakja a lét mindenségének, mint az eszme. Az eszme, mint a régiek tartották, szent szikra, melyet Promaetheus ho­­zott a csillagos ég urától az emberiség­zámára. Még bölcsőjében ringott az ifjú emberiség, midőn az eszmét, az istens­­zikrát, megismerte. Akkor még az ember ember­tár­­sát ellenségének tekintette, nem em­bernek ; akkor még társadalomról, ál­omról, jogról, törvényről szó sem le­hetett. Az volt a jog ura, aki erősebb volt. A hősök korszaka kezdődött kkor. De mikor az ember az eszmében a legeszményiebbet, az Istenség esz­­méjét, felismerte, akkor már az erő­­ebb jogán kívül, az eszme jogát is íszelgette. Megkezdődött a társadalmi kö­­rk alakítása. Alapja volt a család. A családi :örben ismerte fel először az ember azt, hogy az ember ember­társára van utalva. Több család összetartása adta a­apját a törzs létjogának. Egy-egy örzs képezett egy nemzetséget, egy nemzetség-törzset, több ily nemzetség­­örzs egy nemzetet, egy népet. Ekkor dívott a törzsfőnök kor­­zaka. Az ember hiszékeny, hitt, ki­­­ ott egy ember képességében, tehetsé­geiben, és azt tartotta jognak, törvény­nek, amit a törzs feje, az ő főnökjük parancsolt. Ily törzsfőnökök alatt egyesültek ipáink, midőn Magyarország meghó­­ditására a vérszerződés megkötése­lkalmával egyesültek. Első királyunk volt István, ki a pogány vallást elhagyva, egy eszmét orgatott fejében, egy nagy eszmét, az akkor nemzetség-törzsök főnökei alatt ,lő magyar népnek egy egységes nem­létté, szerves egésszé, állammá leendő eremtését megvalósítani tette fel feje­­delmi agyába. Ezen, minden magyar legvitáli­sabb érdekeit érintő eszme, Magyaror­szág államiságának eszméje vezette nagy királyunkat arra, hogy keresz­­tén­nyé legyen. Belátta a nagy király, hogy Eu­rópa, idegen ajkú, idegen vallású, ide­gen rendszerű népei között állandó, a tartóság alapját magában viselő álla­mot csak úgy teremthet, "ha azon val­lást, melyet Európa legtöbb népe magá­nak vallott, népe között meghonosítja. Eltalálta a helyzetet. Elvképen vallotta, hogy csak különböző elemek­ből álló nemzet képes életerős állam­má fejlődni. És ezen elv megvalósítá­sára egyedül képes erőnek, csak az eszmét vallotta. Magyarországot keresztény ál­lammá varázsolta. Megtanította népét az eszmére, megszerettette népével az eszmét. Czélt ért. Az eszme megtette ha­tását. A magyar nép rajongott az esz­me után és segítette királyát az állami­ság tartós megvalósításában. Államiságunk megszilárdítására első királyunk a kereszténység meg­alapítója édes­anyjának pártfogását kérte ki. Perczig sem kételkedhettünk a hathatós pártfogásban. Magyarország áll, és áll Buda, és magyar még! Jogunk, alkotmányunk áll azon elveken, melyeket nagy királyunk a vérszerződés alapján kifejtett, és me­lyeknek megvédését édes hazánk Pá­­tronájának jó szivébe ajánlott. Megfogyva bár, de törve nem, és magyar e hazán! Azért Máriának, országunk Pá­­tronájának neve napja, mindnyájunk­nak, az egész magyar népnek, egész hazánknak vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül megtartandó átalá­­nos ünnepe. Ilyen nagy ünnepet ül városunk a mai napon, midőn Mária neve napját búcsúval összekötve ünnepeli. Ámde városunknak ezen nap még külön ünnep, mert azon áhitatos esz­mékkel övedzett kápolna, mely váro­sunk alatt hirdeti keresztjével a város keresztény lakóinak vallásos érzületét, épen ezen nagy Pátronának tisz­teletére emeltetett. Városunk alatt emelkedettebb hal­mon épült azon hét kápolna, melyhez édes hazánk Pátronájának tiszteletére és vallásos üdvözletére ezer meg ezer ember mértföldekről zarándokol. Szemben ezen­ vallásos áhítattal környezeti kápolnával áll a szabadsá­gért elvérzett honvédek emléke. Néma oszlopa azon rajongásnak melylyel névtelen hőseink a Mária pártfogásába ajánlott szabadságunk és alkotmányunk megvédéséért a haza oltárán vérükkel áldoztak. A véletlen hozta­ egymás mellé. De ha mérnöki kiszámítás dolgozott volna is benne, szebben egymás mellé nem teremthette volna e két emléket. Ugyanazért midőn szeretett ha­zánk Pátronájának tiszteletére e he­lyen megjelenünk, ne feledjük, hogy azok, kik e kápolna körül harmincz évvel ezelőtt a hatalom golyói előtt elhullottak, azok is azon alkotmányért harczoltak, melynek Mária a véd­asszonya. Csányi János. Vácz, szeptember 11. 1881. Levelek a szerkesztőhöz. T. szerkesztő irr! Mióta újságjának régi sokfejű szerkesz­tősége a t. szerkesztő úr keze alatt ismét egyfejűre változott, állhatatosan pihentetem pennámat! nem mintha a sok dolgom mi­att nem értem volna reá a firkantásra, ha­nem mert abban az átkozott melegben, mely a kánikula alatt hátamat perzselte a lustálkodás miatt nem volt érkezésem semmi komolyabb munkára. Hjab a nyár a boldogságos semmittevésnek hűset keres­tető időszaka, s irigylem az Afrikában la­­kozókat, hogy az örökös nyár heverésre lelkesítő (vagy inkább lankasztó) hőségében sohasem érnek reá semmiféle munkára. De most már vége a nyárnak. Tisztes­séges embernél megkezdődött a dolog mun­kája legalább nappal, míg a hosszabbra növekedő esték egy-egy a regalediját való­sággal megfizető korcsmában olyan bizal­mas félmesszelyezésre csábítják az embert. Én ugyan jobb szeretem a soha semmiféle regale díjat nem fizető bute­llás korcsmá­kat már csak azért is, mert balpártiasabb a volta, meg borának a színe, de ez nem tartozik a dologra. Elég az hozzá, hogy nappal most már kevesebbet henyélek, de csak azért, mert a nappalok rövidebbek, estve pedig annál többet pihenek, azaz de­hogy pihenek, hiszen rendes ember ilyen­kor intézi a haza dolgát. Mert nincs oko­sabb mint eszen­dőn egy-egy hamarosan fo­gyó félmesszely mellett egy kis „Budapest“ segítségével végig szidni kormányt, minis­­zert, alispánt, polgármestert, adóhivatalt és adóexecutort, s azután szárazra dolgozott torokkal neki búsultan nagyot inni a ha­záért. És e hazafias gondok egy idő óta ször­nyen erőt vettek egész mivoltomon. Öröm­mel czimboráló sejtelmek súgják nekem azt, hogy nem sokára újra elkövetkezik a hazafiaskodásnak mindennapi arany sza­badsággal és soha ki nem fogyó bőségsza­­ruval kelő napja, vagy jobban szólván étele, mikor nincsen záróra, se korcsmár fizetés, hanem étel ital csodálatos bőséggel ingyen terem az ember előtt. Vagy­is uj választás lesz. Oh szent kortesség, jöjjön el a te étel­lel és itallal bővelkedő országod de mi­előbb. És meglássa szerkesztő úr elfog jön­ni hamarább mint sem hinnék. Éppen teg­nap a tizedik félmesszely ivásánál minden kétséget kizáró forrásból merített szinbor­­ban adta tudtomra Bandi komám, hogy meg lesz semmisítve a választás és uj vá­lasztást fog rendelni a törvény. No ez el­len még a legkonokabb ellenzéki sem szól­hat semmit, mert ennél közhasznúbb intéz­kedés még Mátyás király nagy bölcsességű ideje óta nem is esett soha. Áldott legyen neve annak, a­ki a semmisítést megkezdte. No de­hogyis ne. Ki ne örülne annak ha ingyen ételért és italért és még talán egyébb szóért (a­minek, hogy manap nincs olyan szép csengése, csak az az oka, hogy a pénzt papirosból és nem ezüstből csinál­ják) — felcsapni újra hazafinak, és hirdetni újra „önzetlenül“ valamelyik párton az egyedül üdvözítő hazafiság igéit, s olyan képet vágni hozzá, mintha mindezt érdek nélkül a saját zsebemre tenném : mindez olyan gyönyörűség, melyet soha sem lehet elégszer újra kezdeni és mindig nehezen esik bevégezni. A múlt választásnak is az volt legnagyobb hibája, hogy hamarább esett a kellőnél, úgy hogy mikor sokat ivó Dani komámmal a választás utáni héten összekerültünk, azt kelle egymástól kérdez­nünk, hogy voltaképen kik is vagyunk, hogy immár ránk se hederitenek, kezünknek meg olyan nehezen esett rátalálni zsebünk tájé­kára, hogy megfizessük azt az egynéhány veres pénzt a borunkért. A választás előtt a korcsmáknak ezt a sarczoló rendszabá­lyát nem ismertük. És még milyen nagy em­berek voltunk. Valóságos urakkal paroláz­­hattam, volt becsület, tisztesség, és hitel, melyet soha senki sem kért tőlem számon. És ennek mind egyszerre vége legyen ? Olyan nincs. Legyen uj választás és uj ha­­zafiaskodás. Hadd tudják meg azok a pol­gártársak, a­kik a választás után velem szóba sem álltak, hogy én is volnék tán valami, csakhogy döntő votumomnak és a velem szavazó látatlan elvbarátaimnak az árát a követválasztási vásároknak ilyetén megsűrüsödése folytán, mindenesetre feljebb csapom. Pedig az új választás elkövetkezése meglátja szerkesztő úr, bizonyos. Esteli fél­­mes szelyeimet a közvélemény előleges han­golására már most kezdem épp ezért sza­porítani, és pennámat is megereszteni ebbeli örömem tolmácsolására. És ez helyesen van igy. Ha ritkán volna követválasztás, nekünk igaz hazafiaknak egész elveszne a becsünk. Azután mennél többször van választás, an­nál többször ömlik a bőség szaruja mi reánk. Légy tehát előre üdvözölve dicső kor­tesség, ingyen ivásaiddal és elvbarát-csödi-

Next