Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)

1881-10-09 / 41. szám

III. évfolyam. 1881. YACZIKOZLON HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S IRODALMI HETILAP. Megjelen minden vasárnap. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. 41. szám. Egyes szám ára IS kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Előfizetési árak : Évnegyedre.........................1 frt 00 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Nyilttér sora...............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőségi és kiadóhivatal czimzete, hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők : Vácz , Gasparik utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. fermentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Vácz, október 9.1881. Utaink. (I. Közlemény) (^.) Ut. — igen kis szó magában; igen mindennapi fogalom, hiszen minduntalan reá szorulunk, ha helyünket elhagyjuk, és mégis — elég sajnos — vajmi kevés gond fordittatik arra, hogy ezen minden mozdulatunkban igénybe vett eszköz folyton jó karban tartassák. — Az út csak nem oly általánosan használtabb mint a levegő. A mily fontos az egészségre nézve a tiszta és fris — a mily veszedelmes a büzhödt levegő , és oly fontos a társadalmi tevékenység kifejtésére a jó a használható út és oly betegsége a társadalomnak a járhatlan, hasznavehetlen. Az útnak imént leírt tulajdonságai határozzák meg annak fogalmát, természetét és czélját, amiket azokból levezetni az illetékes közigazgatási közegeknek volna feladatuk. Mi írói kötelességünknek eleget teszünk, ha a közvélemény átalános hangulatát kifejezzük, mely úgy ismeri városunk és vidékünk utait, melyek az ut fogalmának, természetének és ez aljának megfelelni egyátalán nem képesek. Hogy hirtelenében egyéb utat ne emlitsünk, csak a szóri és a kosdi utak kátyúira, gödreire és vizmosásaira utalunk. Hála a magyarok Istenének, egy nyár már megint elrepült városunk nyomorúságai felett s megfogyva bár, de törve nem, mind ott csillakozik az a sok úr hivatalában, kiknek legkisebb gondja is nagyobb, mint a szór, meg a kosdiutak hullámzó talajának megtekintése ! Hol vagy városi képviselő testület ? Mi vagy ? Miért vagy ? és ha vagy valami, mikor vagy az aminek lenned kellene ? Ezerek panaszából egy-kettőnek hangja kell, hogy tudtodra jutott legyen. A felelősség terhe vállaidra hárul. Családod, gyermekeid és városod jövőjének érdeke hangosan követeli, hogy ezen két fontos út mindenkor jó karban tartassák. Évek óta ugyanaz a panasz, kis e két út évek óta egyforma lesz. A nyár tartama alatt valóságos gödrök képződtek eme két után. Ha az esős ősz beáll és eme gödrök pecsétákká, talajuk lazává válik, kérdem ki hozhat be azon utakon, különösen a szóri után csak egy mérő gabonát? Pedig — ha csak úgy hamarjában összeszedem — a szóri után jár városunkba: Szilágy, Tótgyörk, Püspökhatvan, Csővár, Acsa,pestmegyei; Rád, Alsó-, Felső-Pencz, Keszeg, Nézsa, Felső-, Alsó-Sáp, Guta, Vanyarcz, N. Berczel, Becske, Szirák, Dengeleg, Palotás, Erdőkürt, Kálló, stb. stb. nógrádmegyei; — a kosdi után pedig: Kösd, Agárd, Legénd, Szécsénke, Kövesd, Nőtincs, Felső, Alsó-Petény stb. kisebb-nagyobb községek és a határukba kebelezett puszták, — szóval ezen két út oly nagyon látogatott közlekedési eszköz, hogy forgalmuk fölér a pesti országuttal. És ezen két útra soha semmi gond. Néhány évvel ezelőtt a szóri vámtól kezdve egy darabon egészen addig, míg az ottani egyik birtokos tanyájára menve ezen utat kénytelen használni, igen szépen kiépittetett. A jó csörögi kőből olyan erős épített út lett azon a ronda vizállásos helyen, mint az aczél. Hja! De azóta azt a Gondviselés ápolja. Ma már kátyus, rázós, nehány év múlva majd egymásután ültetnek ki talajából a kövek s csináltathatnak megint újat. Csak tavaly lett kész a gombhidi útrészlet, melyet épen három lábbal alacsonyabbra szabott a haladás technikája, mint amily magasan szokott záporeső után azon keresztül járni a hegyekről legomolyodó víztömeg. Meg lett csinálva, el lett fogadva, ki lett fizetve, és ezzel az útnak mind TÁRCZA. A kétszer nyíló akáczfa. (Napló töredék.) Irta: ifj. "Va,rá,zséji Gusztávv. (Folytatás.) Bércztó, 18 . . Jul. 26. Volt-e valaha ifjú, ki azonnal, a mint a szerelem hangja megzendült szivében, nem kezdé reményleni, hogy kinek viszonszerelmére vágyódik, azzal boldogítani fogja? — Bizonyára nem, mert „nagy áldása, de néha átka is a szerelemnek, hogy ikertestvére a remény.“ Nekem már egy ízben átokkal lett, kell, hogy másodszor áldássá változzék. Szeréna körében eltöltött minden órám az édent varázsolja elém, s keblem érzelmeit a leghevesebb lángokra gyullasztja. Reményiek, de mégis a kétely gyötör, vajjon fog-e szerelmem viszonoztatni? Mióta Szerénát ismerem, tudom csak, hogy a nő földi angyal, ki a férfi boldogítására teremtetett. Mennyivel más félék valának azon nők, kiket eddig ismerék, s az is kit szeretni hittem s kitől megcsaláttam. Szeréna a természet szabad ölén nőtt fel, távol a nagy világ zajos tengerétől, távol a szenvedélyek honától, nem ismerve a világ álszineskedő tetteit, de azért érző szívvel megajándékozva, a családias nevelésből folyó természetes őszinte gondolkozásmóddal. Röviden felemlitem előtte szomorú múltamat, mit élt, mit szenvedt át e kebelső résztvevő szavaival vigasztalni igyekezett.Ma s szokottnál komolyabb lévén igy szóla hozzám : — „Mért oly szomorú ma ismét? Talán ismét a múlt sötét emlékei lebegnek szemei előtt s elkedvetlenítik, vagy a jövő aggasztja talán? Miért szomorkodik ? hisz oly nemes és szép művességű fiatal, mint ön, mindig remélhet s találhat boldogságot ha a múlt keserű emlékei elkedvetlenítik is az élettől.“ — „Bár igaz lenne, de én már nem remélek jobb sorsfordulást az életben, ne élesszen keblemben vágyakat, mert most közönyös lévén a világ iránt, legalább szinleg nyugodt vagyok. Ha lehetnének is szívemnek vágyai, azok soha sem teljesülnének, mivel már nekem sorsom az, hogy minden, mihez fogok balsikert eredményez.“ — „Ön túlzó pessimista, sokkal sötétebb színben látja a világot, mint minő az valóban. Ha az élet költészete nem bír önre vonzó hatással, a komoly tudományosság terén igyekezzék múltját feledve új örömöket keresni, s nem leend egészen boldogtalan.“ — „Megkisérlem már ezen a téren is, de a tudomány nem ad boldogságot s csak perczekre feledteti velem az elérhetlent, s ha, mióta sorsom ide vezérelt, keblem nyugodtabb is s nem csüggök annyira többé múltam emlékein, mint előbb, lehet-e azért reményem, hogy nyujtand-e a sors kárpótlást vagy soha? — „E szót „soha“ nem szabad kiejtenünk soha, mert azt nem tudhatjuk, mit hoz a jövő perez s gyakran azon perez, mely könnyet csal szemeinkbe, az öröm derűjét hozza meg számunkra. Meglehet, hogy ön számára is ott fog s akkor teremni a boldogság gyümölcse, a hol s a mikor nem is kereste.“ Ily beszédek közt folynak az órák, s ha mindketten kifogyva a beszédből, hallgatagon ülünk egymás mellett, kiki gondolataiba merülve, s kék szemei ábrándos epedéssel pihennek valamely virágcsoporton s piros arczán bizonyos megható szelídség honol — ilyenkor áldom a végzetet, mely e nő körébe vezérelt, ki édes szavaival oly kedvesen csepegteté szivembe az élet iránti szeretetet, s kioltá keblemből az életuntság lelket mérgező magvait. Ah, ha tudnám, hogy szívélyes szavait nem csupán a szenvedő iránti részvét, vagy talán időtöltés hozza ajkaira, hanem hogy érzi is irántam azt, mit ajkai rebegnek — ah akkor remélhetném, hogy még boldog, nagyon boldog leszek egykor. Ki ne változnék át ily nő körében? El fogtok talán ítélni, ismerve múltamat , csalódásomat, hogy annyi kiállott szenvedés után ily könnyen tudom feledni azokat, s hogy szivem ismét lángra gyulladt, s ily meggondolatlanul oda dobom az érzelmek martalékjául. ítéljetek, de ne feledjétek, hogy nem igazságtalanság-e folyton a szerelem által okozott sebekről beszélni s a szerelem gyógyító hatalmáról meg nem emlékezni ? hisz a szerelem által okozott sebet csak uj szerelem gyógyíthatja be; — s hogy oly hamar keletkezett e szerelem, s oly hirtelen beállott a változás elvadult keblemben, azt csakis Szeréna angyali jósága volt képes előidézni. Vele szemben bizonyos megnevezhetlen szorongás fog el s bizonyos félénkség tart lekötve; én a salonok egykori hőse alig tudok néha szavakat találni, gondolatim kifejezésére, érzem, hogy méltatlanul szívom a levegőt, melyet betölt erényes lehellétével. Ne csodálkozzatok tehát, hogy újra szeret szivem, hisz a kivágott fa helyén is uj hajtás nő, melyből ismét erős fa lesz, s a folyóba is felkúszik ismét, ha leverte a vihar, hogy átkarolja a fát, melytől elszakittatott, s nem-e a legnagyobb nyári fergetegek után vannak legszebb napjaink? ragyogón süt ki a nap, hogy felélessze a vihar által lesújtott növényeket, így szerelmem újra felkelő napja felélesztő szivem levert virágait, hogy fényében az előbbinél szebben viruljanak ! (Folyt, következik.) Verőfény a ködben. (Életkép) A múlandóság maró érzete gyötri önkénytelenül a fogékony emberi kedélyt, nehéz sóhaj tolmácsolja szomorúan mély bánatát midőn elgondolja, hogy alig két hete déli pompájában díszelgett még a természet, üde illatot árasztott a lombos erdő, vig dalt zengett magasztalólag a boldog pacsirta — édes öröm lepte el a halandó kedélyt. De most az ősz itt van. Sárga levélkék hullanak a rögös földre, lombos díszüktől fosztott fák rezegnek a hűvös szellőben, a víg pacsirta is elnémul, csak a szürke veréb zavarja csicsergésével a természet csendjét. Ködös a regy, felhőborított a láthatár, nedves fátyolon át öleli a pompás Aurora a szomorú Géát. Ilyen volt a természet 18 . év egyik őszi nap reggelén Reinhardsbrunnban, egy a thüringai erdőhöz közeli fürdőhelyen. Hasonló fájdalmas érzelmeket keltett volna a figyelőben ha szeme nem talál kárpótlást az embernek müvén. A főúttól jobbra a szem, tekervényes mesgyén át délről szabad völgyet vesz ész-