Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-16 / 38. szám

előfizetési ára : évnegyedre............................i írt 50 házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 12 kr. Kapható : DEUTSCH MÓDNÁL (városház épület) kr. Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora........................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvező Bélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. || A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete : hová a lap szellem és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik­ utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leve­leket nem fogadunk el. Nőnevelés. Hogy sokkal háziasabb, sokkal takarékosabb és gondoskodásban kifogyhatlanabb anyák őrizték ezelőtt­i házi otthon melegítő tűzhelyét, mint ma, mikor a lányákat már rászorítják a doktriner tudományokra­­, az kétségtelen. A női emanczipáczió túlhajtása a nőiesség külső formaiságát is az úgynevezett czivilizáczió bábruhájába öltözteti fel. A szerénységet, melyet hajdan a nők jelképéül használt a költő, ma alig találjuk fel egy egy helyütt. A­ divat pompájának utánzata eszeveszett hajszává nőtte ki magát és kultuszszá jön a nagyzás. Ezek az asszonyi szeszély szülte furcsaságok ront­ják meg a családot, bontják meg a családi viszonyt, sőt lazitják a társadalmi köteléket. Helyes A nevelés hiányát okoljuk s szükségesnek tartunk nőnevelést, mely a túlkapásokat megszüntesse. Két hatalmas minister Eötvös és T­r­e­f­o­r­t sokat fáradoztak és tettek a nőnevelés bajainak elhá­rítása körül s a képzés hiányában találván meg az okot, felsőbb női iskolák felállításával akarták megol­dani az országot érdeklő kérdést. A felsőbb polgári női iskolák intézménye azonban nem felelt meg hivatásának. Először azért, mert csak a jobb módú családok gyermekeinek nyújtott módot oda beiratkozhatni, másodszor azok kik ott részt vet­tek a tanításban, a féltudós küszöbéig sem jutottak s így a tudákosság felső mázával hagyták el a padokat. Annélkül, hogy alapos és czélirányos okta­tásban részesültek volna, magolták a statisztikát és egyéb hasz­onvehetetlen számokat, amikre egy nőnek vajmi keveset van szüksége az életben. Milyen ismereteket és tudományt értékesít­het leginkább a nő a családban és a társada­­l­o­m­­ban? Ennek a kérdésnek a helyes megoldása képezheti alapját a női nevelésnek, tudniillik olyan ismeretekkel és tudomán­nyal ékesíteni belső világát, mel­lyel ma­gát a társadalomban kedvessé és hasznossá, családjá­ban a gondos és szorgalmas anyává tudja tenni. A logarithmusok tudománya nem asszonynak való. A házi számviteltan alapos ismerete és kezeléséhez nem kell megtanulni az államháztartás tudományait. A nő mindenekelőtt értsen a­ saját háztartása vezetésé­hez. Minek tornászni tanítani a női agyvelőt? Hogy bukfenczeket tudjon csinálni egyik tudományágról a másikra ! Csak éppen a bukfencz kedvéért! A tudá­kosság rosszabb a semmittudásnál! Ezért kérünk czélszerű középoktatást a hő számára — írja De Gerandó Antónia igazgatónő a képviselőházhoz benyújtott kérvényében. „M­ű­v­e 11 polgári osztályra és ebben művelt nőkre van a hazának szüksége. Oly polgárnőkre kik derék honpol­gárokat nevelhessenek gyermekeikből, őket a bölcsőtől fogva önmegtagadáshoz, önuralomhoz, hasznos tevé­kenységhez, komoly kötelességérzethez, hősies jellemhez szoktassák és megóvják az önzés, a keleties urhatnám­­ság, a semmittevés, a léha mulatságok a kényelem imádás átkos befolyásától, szenvedélyétől, mely hazánk vesztét okozhatja. Főkép oly nőkre van a hazának szüksége, kiknek minden csepp vérébe be legyen oltva a forró honszeretet s erős megingathatlan n­e­m­­z­e­t­i érzelmet tudjon adni a j­ö­v­ő nem­zedékének.“ A Gyermeknevelés módszerét már a középosztály aszonyai is utánozni látszanak abban, hogy kétes mű­veltségű idegen származású bonneokra bízzák kisdedeik nevelését annélkül, hogy maguk legtöbb idejüket éppen ennek szentelnék. Aztán meg kémiai tudományukat, amit esetleg a felsőbb polgáriban sajátították el úgy ahogy, a konyhában fitogtatják! A zagyvatékos ismeretek átkos terhe bénítja az egész házi környezetet. A ferde felfogások mindenek fölött való uralomra ösztönzik az ilyen asszonyt, amiből perpatvar, zivatar, harag, gyűlölség támad s végre a családi kötelékek felbomlása. „A nő középoktatásának, mondja De Gerandó Antó­nia, nem lehet az összes ismereteket átkarolnia, hanem felsőbb módon kell egyes részletekbe behatolnia, odáig, hol már felébred az érdek és hol a növendék megis­merkedik a szellemi élet varázs­erejével, úgy hogy az reá nézve azután nélkülözhetően szükséggé válik az életben, buzdítani fogja kötelességének h­iv teljesítésére és vigasztalni a sors csapásai közepette. A milyen ká­ros a féltudós, a félműveltség, a felsőmáz, mely alatt semmi szívben, sincs, olyan áldás a valódi műveltség, mely a lélekben rejlik és melyet semmi el nem rabolhat­. A közmorál szédítően sülyed folyton lefelé és le­felé. Az élet viszonyaival csak nagyon kevés nő tud megküzdeni. Azok az ismeretek, amiket az iskolából vagy a családból magával visz az életbe, csekély meg­élhetést biztosítanak, a testi munkához nem szokott nőnek. Gondosabb nőnevelést kíván korunk, mert csak így lesznek képesek nőink hivatásuknak megfelelni, csak így fog megszületni a férj valódi segítője. A Mária-névnapi búcsú. Herczeg Eszterás (Eszterházy) Pál, magyarországi palatínus, azon kegyeletnél fogva, mel­lyel a boldog­­ságos Szűz iránt viseltetett, leírta mindazon helyeket, hol annak kegyképei őriztetnek. Leírásában megemlé­kezik egy helyről, hol I. Gejza királyunk László öc­­­csével fogadásuk szerint egy templomot akartak épí­teni, s hol a legenda szerint egy csodálatos szarvas jelent meg nekik, de csak annyit említ, hogy azon hely a Duna mellett volt, minden közelebbi megjelö­lés nélkül. Thuróczy történetíró leírása szerint Váczon, Dezsericzky piarista író szerint pedig ott építtetett Géjza királyunk Mária tiszteletére templomot, hol most a Ferencziek temploma áll. A kegykép azonban régóta az úgynevezett 7 kápolnai templomban őriztetik és tiszteltetik, azon helyen, hol egykoron hat remete élt és sz. Péter kápolnája állott. E kegykép teljesen ha­sonlít a pozsonymegyei mária-völgyi kegyképhez. De nem czélunk e sorokban a kápolna és kegy­kép történetét tüzetesen előadni, csak azon hagyomá­nyos kegyeletről akarunk megemlékezni, melynek e szép napon szemtanúi voltunk. Jól esik szívünknek, ha hitközönyös korunkban a vallásos érzületnek ily impozáns nyilatkozatát látjuk, midőn városunknak csaknem összes lakosságát oda látjuk seregiem, hol a szív szabadabban dobog, s a lélek távol a köznapi gondoktól, az égiekhez emelkedik, s egy időre meg­pihen. Igen Eljött a közeli községek népe is, hogy a kegyhe­ajtatosságát végezze. Verőcze, Oroszi, Nógrád, Romhány, Tolmács, Kösd, Rád, Szente, Szendehely, Berkenye, Sződ, Veresegyháza, Jenő, Détár stb. közsé­gek hívei nagy számmal jelentek meg, sőt láttunk ipolyságiakat és czeglédieket is. A kegyhelyen megfor­dultak száma 10—12 ezerre tehető. Az ünnepélyes körmenetet Czettler Antal kis- A „VACZI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Amikor a rózsa . . . Am­ikor a rózsa szép tavaszi reggel Hallgatja a zephir köszöntő dalát, Nem lehet oly boldog, mint én, hogy ha hallom Piczi ajkad édes, szerelmi szavát. Amikor a kis méh rászáll a virágra S szomjazó ajakkal lopja himporát, Nem érez oly édes, boldogító kéjét, Mint amilyent nékem tüzes csókod ád. Amikor a hajnal végig néz az égen, S megpillantja a nap első sugarát, Nem lát olyan szépet, mint szerelmes lelkem Ne felejts­ szemednek kék egében fáj. Amikor a vándor tikkadtan, fáradtan, Üdítő csermelynél mély álomra dűl. Nem lehet oly boldog, mint én, ha fejecskéd Dobogó keblemre reá nehezül. K. M. ■m Miért pisze az öcsém. — Eredeti tárcza, irta H­eikrete — A boltos Bergert, a feleségét, 12 éves fiukat Gábort és cselédjüket Kalmár Borosát meggyilkolták. Ezt a ré­mes hírt hozta hozzánk Tóth Sándor volt megyei káp­lár. Reggeli hét óra múlt, mikor hozzánk beállított. Éppen reggelinél ültünk. Előttem már egybekötve feküd­tek könyveim, mert siettem az iskolába. Tóth Sándor arcza nagyon komoly volt most. Olyan mély, vastag hangon köszönt! Nem jött közelebb az asztal felé, ha­nem ott állt meg az ajtó mellett és csak annyit mon­dott, hogy borzasztó rablógyilkosság történt az éjjel. A Bergeréket meggyilkolták. Halálszín sáppadtság ült mindnyájunk arczára. Anyám nagyott sikoltva dőlt hátra karosszékében és szemeit meresztgetve kapkodott levegő után. Apám a család nevét kiabálta, hogy gyorsan eczetet hozzon, mialatt édes anyámnak halálszin arczát mosogatta hi­deg vízzel. Én is meg a kis öcsém is felugráltunk az asztaltól és futottunk anyánk közelébe, ahol olyan fáj­dalmas sírást vittünk végbe, hogy anyánk tán ettől éb­redt föl áléltságából. Alig hallható hangon mondá: „ne sírjatok, édes gyermekeim, mindjárt jobban leszek!“ És csakugyan jobban lett. Mikor egészen magához tért, kezeit tördelve mondogatta: „hihetetlen . . . hihe­tetlen . . . Hisz még az este beszélgettem Bergern­ével. “ — De úgy van ténsas­szony. Onnan jövök, — mondja bánatos hangon Tóth Sándor, — tele van az udvarjuk kiváncsi emberekkel. Már bent van náluk a járásbiró úr, meg a doktor urak is. Beszélik, hogy úgy hajnalban történhetett az eset. Az utczán mindenki a borzasztó tragédiáról be­szélt. Az iskolás gyermekek közül többeket az úton szembetaláltam, akiktől megtudtam, hogy nem lesz is­kola, és hogy mi ennek az oka. Az egész napon nyugtalan izgatottság vett raj­tam erőt. Otthon anyám megtiltotta, hogy az esetről beszél­gessünk. Félrebújtam az öcsémmel és a képzelet rémes festékével rajzoltuk egymás elé a gyilkosság véres rész­leteit ; mintha csak láttuk volna a gyilkosok kezében villogni az élesre fent, fényes szekerczét. Máskor estszürkület beálltával kiszoktunk menni öcsémmel a többi gyermekek közé játszani, de most otthon szépen meglapultunk. A szoba homályában az egész gyilkosság képe előttem lebegett. Olyan jól esett mikor a gyertyát meg­­gyujtották ! Vacsora után apánk kedélyeskedni, tréfálódzni kez­dett velünk, hogy némileg kiűzze belőlünk a félelmet. Mert bágyadt arczunkról könnyen leolvasható volt a félelem. Öcsémet nagyon elkényeztette atyám. A­mióta ga­gyogni kezdte a szót, minden este magához vette az ágyba és ott játszott vele, amíg csak elaludt, így én rendesen magam feküdtem. De most lefekvés előtt borzasztó félénkség szállott meg. Minden áron követeltem az öcsémmel való együtt­­létet. Nagy csomó czukor és egyébb ígéretek árán vá­sárolta meg atyám öcsémnek elhatározását, hogy mel­lém feküdt. Mikor a gyertyát eloltották, mélyen lenyomtam szemeimet, s kifáradva a napi kedély izgalmaktól, csak­hamar elaludtam. Nem sokáig alhattam mikor egyszerre csak Hek­­torunk irtózatos vonítását s nyomban utánna a külső ajtó feszegetését hallom. Be akartam rohanni a nyitott ajtón szüleim hálószobájába, de az ijedtség mozdulat­lanná tette tagjaimat. Nem múlt el egy pillanat és három kormos képű, föl­fegyverzett rabló lépett be az ajtón. Az egyiknek, aki legelőször lépett be, tolvajlámpa volt a kezében. Ketten sebesen szüleim szobájába rohantak, míg a harmadik nálunk maradt és egyenesen ágyunkhoz tartott. Fölélik hajolt és nézte, hogy alszunk-e. A gazembernek pálin­kától bűzös leheletét mint valami gyilkos mérget szív­tam be tüdőmbe. Szempilláimat erősen leszorítva tar­tottam. Hogy a másik szobában mi történt, nem tudom. Szüleimnek a meglepetés első percze valószínűleg egé­szen elvette a hangját, mert csak a rablókat hallottam, amint pénzt követeltek. Az egyik töbször mondogatta: „jó erősen kötözd meg őket!“ Atyám fájdalomtól reszkető hangon ígérte, hogy mindenét odaadja, csak családja életét kíméljék meg. Anyám hangos rimánkodását egy tompa ütés tette némává! Hallottam a zuhanást, mire atyám a gyenge nő bántalmazásán fölháborodva, kíméletlen szavakkal iHéte a gazembereket. Erre atyám és a rablók között erős tusa támadt. Atyám segítségért kiabált, de olyan elhaló, olyan fej-CS

Next