Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862
1862-06-30 / 18. szám
lyekkel lovamat megerősítettem, nem találnak elég tartósak lenni, még egy más vastagabb kötelet is vittem magammal. Öt óra alig volt még, mikor leshelyemet elértem, de ki fogja fel csodálatomat, midőn lovamnak már csak hűlt helyét találtam. — Két óriási nagyságú oroszlány s két kölyke már ekkor mintegy száz lépéssel tovább a legjobb étvágygyal falatozott belőle. Egész nyugalommal tekintettek rám e fenevadak s úgy látszott mintha legkisebb szándékuk se volna előlem odább állani. Erre az arabok módjára hangos kiáltásokkal iparkodtam őket elriasztani, de rám sem ügyeltek s meg sem mozdultak. Nem mertem e helyzetemben éltemet kockáztatni , mert ha lövök rájuk, aligha meg nem adom az árát. Mindemellett talán mégis elhatároztam volna magamat a lövésre, ha csak egy ellennel állok szemközt , de négyen voltak s az esélyek is mind az ő részükön. Valamit azonban mégis kellett cselekednem, hogy őket habár csak pár pillanatra is eltávolitsam s így utolsó kísérletet tettem. Folytonos kiáltozás közt köveket kapkodva fel, feléjök szaladtam , mi által el is értem czélomat, mert felszedték a sátorfát s lassan útnak eredtek, menetközben vissza-vissza fordúlván, mintha figyelmeztetni akarnának, nehogy nagyon közel menjek hozzájuk. A bozótnak ama részétől, mellybe húzódtak, mintegy 25 lépésnyire szintén tamarind bokor állott s minthogy meg voltam győződve, hogy vissza is erre fognak jőni és sem időm, sem erőm nem volt elegendő arra, hogy lovamat egy magam első leshelyem közelébe czepeljem : most úgy véltem, legjobb lesz ha az éjet e tamarind alatt töltöm. S csakugyanis ezen nagyon gyarló leshelyet foglaltam el. Nyolcz óra tájban a vének s a kölykök egyszerre kezdtek ordítani, de a mint éles hangjuk elnémult, hallottam lépteiket, mellyekkel a sürübe ismét mélyebbre vonultak s ezután az egész éjen át semmit se láttam. Korán reggel már megjelentek a kard küldöttei, kik vadászatom eredményét tudakolni jöttek. Ezek segítségével most a csalétket eredetileg kiszemelt leshelyem közelébe vittük, mellyet a jövő éjen elfoglalni szándékom volt. Ezután lovamat ágakkal jól elfödve , lementem El-Arbiduarjába, ki az araboknál még soha nem tapasztalt barátsággal és előzékenységgel fogadott, a miért el sem hagytam sátrat s az egész napot kényelmes pihenésben nála töltöttem. Öt órakor azonban már megint künn voltam s alig megérkezve , mintegy 200 lépésnyi távolból mindig közeledő bömbölés ütötte meg fülemet. Még mielőtt az esthajnal beállott volna, mintegy hat óra körül, szép nőstény oroszlány jelent meg előttem s fejét ide-oda forgatván, zaj nélkül s ügyelve mindenre, a mi gyanúsnak látszott, lassan közeledett. Midőn a csalétekig jött volt, ott megállt s lefeküdt mögéje. E helyzetében csupán farát fordította felém ; testének többi részét a ló egészen elfödte. Várnom kellett tehát kedvezőbb pillanatra s ezt annál örömestebb tettem is, mert reméltem, hogy addig a másik is előjön s kettős lövésre tehetek majd szert. — Reményem nem csalt.